A közösségépítés kihívásai: az I. Magyar True Crime Találkozóról - Szürke Zóna 208.
· PT52M31SÖsszefoglaló
Az első magyar true crime találkozó tapasztalatait osztják meg a műsorban, amely 2025. március 22-én került megrendezésre. A beszélgetés során kitérnek a közösségépítés kihívásaira, összehasonlítva a mai lehetőségeket a 90-es évekbeliekkel. Kiemelik a rendezvény hatalmas…
Röviden
- Műsor
- Szürke Zóna Podcast
- Megjelenés
- 2025. 03. 28.
- Hossz
- 53 perc
- Szereplők, említett nevek
- Schubert István
- Témák
- true crime, közösségépítés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] szürke [Zene] zóna köszöntöm a kedves hallgatókat ez itt a szürke zon podcast a mikrofonnál rezső valamit állandó vendégem dani sziasztok a mai napon a közösségépítésől és a közösségépítés kihívásairól fogunk beszélni mert hiszen ez egy számomra rendkívül fontos téma és azzá is vált illetve még inkább azzá vált az utóbbi napokban mertogy túl vagyunk az első magyar tr crime találkozón mely 2025 március 22-én valósult meg és hát többnyire szerintem a a hatalmas népszerűség a az a kifejezés ami társítható ehhez a rendezvényhez de persze voltak érdekes vonásai is ezt fogjuk a mai napon kibeszélni de mielőtt belevágnánk megkérdeznk daniel hogy mit gondolsz a témáról hát ugye az a helyzet hogy tényleg azért most már jó pár hónappal ezelőtt született meg ez a ötlet hogy kellene esetleg egy ilyen true crime találkozót csinálni és egy kicsit megpróbálni kiépíteni a a közösséget így a true crime téma körül és hát ugye anno ugye a a büntényes petivel már elkezdtünk erről beszélgetni és hát ugye én éreztem hogy ti ketten vagytok azok akik igazán benne vagytok ebben a témában ugye én még ugye aránylag a legelején mondtam hogy nekem ennyire nem játszik fontos szerepet az életemben ugye ez az egész true crime téma nyilván ahol tudok ott megpróbálok segíteni de egyébként igazából csak akkor amikor néha beléptem a szürke zónás email fiókba akkor láttam hogy ugye aktívan mennek a különböző beszélgetések így a találkozóval kapcsolatban de hát ugye azt kell mondanom hogy egyszer csak azon kaptam magam hogy basszus kulcs hát egy hét múlva van a találkozó és annyit nem beszéltünk azóta erről a témáról ezát ugye megkérdeztem hogy akkor jelenlétemmel hogyan tudok segíteni így ott a találkozó ideje alatt és hát abszolút nem voltam felkészülve ugye a szervezésben nem nagyon voltam benne a számokkal nem voltam annyira tisztában néha ugye közöltél egy-két dolgot hogy esetleg hányan regisztráltak meg úgy úgy nagyjából mi várható de a legtöbb részlet az az előttem is úgy titok volt úgyhogy hát amikor megláttam hogy két terem van bérelve és hogy tényleg így nagyon rég jártam a lurdiháznak ezen a környékén szerintem legalább hét-nyolc évvel ezelőtt ity teljesen el is felejtettem hogy ugye az a rész az hogy néz ki és hát valóban ahogy teltek a a percek és az órák hát egyre hihetetlenebb volt ez az egész úgy hogy ugye azért mi ketten már megéltünk egy közönség találkozót ami ugye egybe volt kötve egy cseperikető gyilkosságos könyv dedikálással és hát ugye ott is már egyszerűen lehidaltunk attól hogy hány ember ember megjelent és tényleg hányan érdeklődtek pusztán eziránt az egy eset iránt a csk gy iránt és hát tényleg abszolút nagyon pozitívan zártuk azt az eseményt is de hát valahogy nyilván annak is köszönhető volt az egész hogy azért több tartalomgyártó is megjelent itt és hát így ennek köszönhetően azért a különböző hallgatóság közönség meg ilyesmi az ugye kicsit így össze tudott forrni biztos ennek is köszönhető hogy ennyivel t többen érdeklődtek ez iránt az esemény iránt de hát nagyon durva volt látni hogy hány ember jelent meg és hogy ahhoz képest hogy azért ez tényleg egy első ilyen jellegű esemény volt és hát most nem tudok nyilván mindenkinek a nevében nyilatkozni de rólad azért tudom hogy annyira nem vagy jártas az ilyen jellegű események megszervezésében hogy hogy vérprofi legyél de én ahogy elnéztem a technológiát a a a mindent nekem abszolút úgy tűnt hogy ez egy egy nagyon jó sikerült esemény volt nyilván volt egy-két ilyen apróbb kis baki így az előadások közben de azt is szerintem nagyon hamar lehetett korrigálni és javítani és tényleg így a a kép a hang az előadás minden szerintem nagyon jól összeállt és egy tényleg egy egy tök jó kis első ilyen true crime találkozó született meg ebből az egészből a shosba elhelyeztem egy linket amely az ancor.hu-ra mutat ott egy cikket közzétettem arról hogy mik a tapasztalatok illetve mik voltak a tapasztalatai a a az első magyar trukrim találkozónak illetőleg arról is szól a cik hogy mi az előzménye a szervezésnek azt egyébként javaslom elolvasásra illetőleg a shosba elhelyezek egy linket amely egy discord szerverrel mutat ez a magyar trurme közösség discord szervere nem mi menedzseljük ezt a a közösségből úgymond előlépő önjelölt közösség szervezők menedzselik legalábbis jelenállás szerint egy valaki ami számomra egy hatalmas kincs mert én ezt szerettem volna illetve hát ezt ké képzeltem el ennek a dolognak az eredményeként hogy hogy megkép tehát becsatornázzuk igazából a trukrim iránt érdeklődőket egy lapongó közösséget így megszülesztünk hogy úgy mondjam és ez utána egy önműködő közösség lesz nem tőlünk fog függeni ennek a közösségnek a működése hanem egész egyszerűen így megképzi magát létrejönnek ilyen kis diaszpórák ideális esetben a következő trukrm találkozóra már olyan emberek fognak előadóként vagy kitelepülőként megjelenni akik most még cak csak nézők voltak vagy simán éztvevők voltak visszatérve ugye mi a a közös büntények podcast epizód után találkoztunk a monparkba büntények petivel és ugye megbeszéltük hogy akkor ez így hogy kellene hogy menjen hogy hogy hogy valósuljon meg mit lehetne tenni érte és annyira intenzí volt az a találkozó hogy miután hazajöttünk én egyből elkezdtem írogatni csináltam egy ilyen google docs jegyzetet most itt van előttem egyébként és felolvasok egy részletet belőle kihívások kettős pont hány emberre lehet számítani 100 alatt vagy 100 felett ez sok mindent elmond egyébként mertogy nekem ugyanis ezek voltak a tapasztalataim én nem nagyon vagyok egy jó rendezvényszervező tehát hogy introvertált emberek nem biztos hogy alkalmasak erre azonban ugye volt egy könyvbemutatónk ahol nem tudom szerintem 70-90 fő jött el de az is igaz hogy nagyjából ennyi is fért be a cd fűbe hogy hányan jártak úgy hogy eljöttek a csepeli 2s gyilkosság című könyven bemutatójára és nem fértek be a cd fűbe nem tudom mert én előadtam volt ezen kívül még egy könyvbemutató de az egy ilyen pótkönyvbemutató volt és hát egy ilyen külvárosi helyszínen egy meglehetősen rossz időpontban egy péntek délután és oda iszonyatosan kevesen jöttek el illetőleg ugye mi voltunk danival a dulai péternek a könyvbemutatóján is az is egy ilyen csütörtök este volt és egy nagyon-nagyon esős napon és ott is relatíve kevesen voltak hát egy ilyen kávézóban volt tehát nem arról van szó hogy hogy ezren el akartak jönni hanem egész egyszerűen az es nyre ennyien jelentkeztek és viszonylag kevesen is jelen jelentek meg tehát hogy mindenki le tudott ülni annyian voltak hüüm na és ennek fényében kezdtük el szervezni petivel a a a true crime eseményt és azt máig nem tudom hogy ez hogy történhetett meg de hogy így a nap végére ugye közzétettünk egy regisztrációs ívet de a regisztrációs íven is szerepült szerepelt információ erről illetőleg az adatkezelési tájékoztatójában is szerepelt hogy a regisztráció az a részvételi szándék kifejezését jelzi tehát nem járt vele székfoglalás nem járt vele előjog hanem egész egyszerűen jelezte felénk a regisztráló hogy ő egyébként jönne erre az eseményre és ez csak hamar több mint 2000 regisztrálót realizált amit mindmig nem értek hogy hogy a francb tudott megtörténni semmilyen reklámot nem tettünk bele a ptinek ugye egy elég nagy elérése van klön különösen true crime fronton hiszen ő a bűntények podcast én is illetve hát mi is meghirdettük azért a dammer epizódban mondtam hogy lesz ez a dolog és ugye hát ekkor jelentkezett az első nagy kihívás hogy akkor hogy tesszük hogy hozzuk harmóniába ezt a hatalmas érdeklődést az ingyenesnek szánt rendezvénnyel tehát hogy mi az már itt olvasom is a a a jegyzetben ingyenes legyen a rendezvény első alkalommal igen ennek több oka is volt egyrészt ez egy közösségtalálkozó kellett volna hogy legyen faramuci lett volna hogyha azt mondjuk hogy találkozik a közösség de csak azok lehetnek a közöss részei vagy azok alkothatják a közösséget akik elsőként veszik meg a az összes eladásra kínált jegyet tehát hogy a a közösség találkozó az én értelmérzésem szerint legalábbis első alkalommal a jegyvásárlással nem nagyon hozható harmóniában és egyébként is hogy mondjam etikátlan lett volna egy ingyenesen meghirdetett rendezvényt utólag fizetőssé formálni üm arról nem is beszélve hogy nem volt apparátusunk tehát hogy nem tudtuk egész egyszerűen tehát hogy hogy úgy ötletelgettünk hogy hogy ki melyik ismerősünket kérjük meg hogy beálljon az ajtóba vagy ilyesmi azt is tudtuk hogy ezt a jegyvásárlást karszalagosztogatást nem tudjuk realizálni a peti egyébként hamarabb akarta volna ezt megcsinálni és én beszéltem rá hogy legyen egy kicsit később és akkor így lett ez a március 22 közben ugye elkezdtük hirdetni hogy önkéntesek jelentkezzenek és körülbelül 20 önkéntes meg is érkezett illetve hát felvette velünk a kapcsolatot én is ugye becsatornáztam őket ebbe a közös beszélgetésbe voltak köz k rendezvényszervező tapasztalattal rendelkező önkéntesek vagy csak olyas valakik akik nem nagyon tudtak semmit se tenni a rendezvényért de szerettek volna részesei lenni a folyamatoknak együtt ötletelni nagyon hasznos meg érdemleges beszélgetések sültek ki belőle és ugye a ezek közül ezen önkéntesek közül került ki az a gárda akik végül ott voltak velünk egész nap ezen a rendezvényen és vált válnak vetve harcoltak azért hogy ez a ez a buli ez lemenjen és a a a tömeg is némiképp kezelve legyen aki és nekik mint önkénteseknek egy hatalmas köszönettel tartoztam akkor is és akkor is megköszöntem és most is megköszönöm na de itt jön az első probléma ami nyilvánvalóan egy letakadhatatlan szépséghibája volt ennek a rendezvénynek hogy hogy az utolsó pillanatig szerintem két naponta felhívtuk egymást a petivel hogy hogy mi le hogy mi legyen hogy ez hogyha megjelenik ez a 2000 ember ezen az ingyenes rendezvényen akkor mit fogunk csinálni és ugye nekem az volt az elképzelésem hogy mondtam hogy figyelj ez egy közösségtalálkozó egész napos rendezvényt nem ül végig az ember mert feláll elmegy pisilni otth hagyja a széket vagy elmegy kajálni vagy a következő eladás nem érdekli kimegy megiszik egy kávét a melletteülővel és addig felszabadul a szék és le ül az aki le akart oda ülni vagy aki aki addig nem fért be nekem ez volt az elképzelésem és ez később meg is valósult tehát a az én előadásom az 11::45-kor kezdőt 10-kor nyitottuk meg a rendezvény 11:45 előtt volt egy 15 perces szünet és ekkorara a az a terem java részt kicserélődött mertogy ugye sorbóállás alakult ki különösen az első két rendezvénynél és ott hát voltak köztük a sorba állók között hogy is mondjam türelmetlenebbül viseltető emberek vagy hát voltak olyanok is akik azt mondták hogy ők őket csalódás érte és hogy ez dühítő mert hiszen regisztráltak az önkénteseink megvoltak azzal bízva hogy valahogy nyugtassák meg őket és körbement egy ilyen regisztrációs ív hát megint kihúzzuk a gyufát ezzel de mindegy egy ilyen papír körbement hogy hogy írják fel az elérhetéségüket és valahogy kárpótolva lesznek úgyhogy ezúton is üzenem azoknak akik a true crime találkozón részt kívántak venni és nem volt nem volt teljes értékű élményük mert mondjuk nem jutottak be az első két előadásra vagy valami akkor azok írjanak a szürkezonapodcastkukacgmail.com címre és ezzel iratkozzanak be a a true crime találkozó kárpótlási programba hamarosan felvesszük velük a kapcsolatot de végsősoron délutánra egyébként a tömeg egy kicsit enyhült és igazából a dél a a késő délutáni az utolsó egy-két előadásra már üres székek is bőven voltak tehát igazából az a tapasztalatom hogy ugye délelőtt volt a peti nyitotta tehát a büntények peti nyitotta a rendezvényt a második a rendőrmúzeum volt és a harmadik voltam én tehát a délelőttre suvasztottuk be a bűntényeket és a szürke zónát és nem tartom kizárt nak hogy hogy ezért volt délelőtt hatalmas tömeg olyannyira hogy sokaknak várniuk kellett mire bejutottak mertogy ez volt a két húzónév én egyébként abszolútan nem ebben a hitben voltam hogy mi leszünk a húzónév esküszöm én azt gondoltam hogy a dulai péter meg a szerepjátékos gyilkosság fogja elvinni a showt és de ez szerintem nem tudom ez az én személyiségemnek tudható be hogy hogy hogy így nem nem gondolom azt hogy mondjuk meg tudok tölteni egy termet az előadásommal de ez totál fals mert én úgy láttam hogy hogy kíváncsiak voltak a megtörtént bűncselekményekről szóló előadásomra amit ezútan is köszönök aki azoknak akik részt vettek vagy részt kívántak venni egyébként elérhető online már az előadásom hát igen egyébként nyilván persze ez sok tényezőtől függ lehet hogy ugye tényleg akkor megvolt a nagy hajrá az elején nyilván akkor ezek szerint a húzónevek is ugye ott voltak de ettől függetlenül azért az ember elfárad és azért egész nap ott lenni egy rendezvényen az sokszor nekem is kihívás tud lenni még akkor is hogyha olyan helyre megyek ami abszolút érdekel engem de azért tényleg úgy egy egész napon keresztül figyelni ráadásul olyan dolgokra amik azért eléggé komoly témák tudnak lenni hogy azért tényleg gyilkosságok meg ezekről a eseményekről készült hangfelvételek fényképek videók még akkor is hogyha néhol azért ki voltak retusálva a brutálisabb részletek azért szerintem megterhelő tud lenni de összességében én is azt tapasztaltam hogy tényleg megtöltötték a termeket és én emlékszem hogy azért amikor ti beszélgettetek ugye a k reggel 9 és 10: óra között amikor már megtörtént a kapunyitás de még ugye nem kezdőttek el a programok akkor emlékszem hogy a pti mondta hogy hát aki nagyon el akart jönni az már úgyis itt van és akkor olyan 410 és f:300 környékén talán félig voltak a félig volt a nagy terem és én mondtam hogy hát szerintem magamban hogy ez szerintem egy egy elhamarkodott kijelentés volt de azt nem gondoltam hogy ennyire elhamarkodott lesz nyilván ez egy tök érdekes szituáció volt ugye hátulról nézve ezt az egész hát az első három előadást ahol a legtöbben voltak mert szívem szerint én is simán beengedtem volna még embereket csak hát ugye többször jöttek a lurdi háztól is hogy hát igen az a helyzet hogy alapból 400 férőhely lenne már így is benn van plusz 2025 szék és akkor…
Említett entitások
Témák
- true crime
- közösségépítés
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A közösségépítés kihívásai: az I. Magyar True Crime Találkozóról - Szürke Zóna 208.”
Miről szól ez az epizód: „A közösségépítés kihívásai: az I. Magyar True Crime Találkozóról - Szürke Zóna 208.”?
Az első magyar true crime találkozó tapasztalatait osztják meg a műsorban, amely 2025. március 22-én került megrendezésre. A beszélgetés során kitérnek a közösségépítés kihívásaira, összehasonlítva a mai lehetőségeket a 90-es évekbeliekkel. Kiemelik a rendezvény hatalmas… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 28..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A közösségépítés kihívásai: az I. Magyar True Crime Találkozóról - Szürke Zóna 208.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A közösségépítés kihívásai: az I. Magyar True Crime Találkozóról - Szürke Zóna 208.”?
Fő témái: true crime, közösségépítés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A közösségépítés kihívásai: az I. Magyar True Crime Találkozóról - Szürke Zóna 208.”?
Megjelenés: 2025. 03. 28.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/a-kozossegepites-kihivasai-az-i-magyar-true-crime-talalkozorol-szurke-zona-208
Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből
- Csernobil: A reaktor titkai 1. rész (atombalesetek)
Az 1986. április 26-i csernobili atomerőmű-baleset hátterét elemzi az első rész. A négyes blokkban egy sorsfordító biztonsági teszt során, ami egy külső áramkimaradás esetén a rea…
- Az 51-es körzet: Bob Lazar története - Homályvidék 5.
Az 51-es körzet titokzatos múltja és Bob Lazar 1989-es, világmegváltoztató vallomása a téma. Lazar, aki állítása szerint a kormány megbízásából idegen szférák hajtóműveit kutatta,…
- Gyilkosok tavasza: adatvédelmi eljárások a True Crime podcast ellen
Az ORFK-n belüli NAIH vizsgálja a BŰNtények Podcastot két elítélt gyilkos feljelentése alapján. Rezső a Szürke Zóna Podcastban beszélt a folyamatban lévő adatvédelmi eljárásokról.…
- New Jack és a Mass Transit incidens - Szürke Zóna 241.
A Szürke Zóna Podcast 241. adásában a New Jack nevével fémjelzett Mass Transit incidens kerül terítékre, a pankráció történetének egyik legsötétebb fejezete. Az adásban szó esik E…
- "Bepereltek!" - Az alperesi pozíció lélektana - Szürke Zóna 240.
A Szürke Zóna Podcast e heti adásában Rezső személyes tapasztalatok alapján mutatja be az alperesi pozíció pszichológiáját. Kifejti, hogy a polgári peres eljárásokban nem az állam…
- Vaskarom: a Von Erich-átok - Szürke Zóna 239.
A Szürke Zóna Podcast 239. adásában a Von Erich családot övező átkot és a díjbirkózás világát mutatják be. Az adásban szó esik a pankrációról, annak előadási műfajáról, és hogy az…
- Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.
A Szürke Zóna Podcast 238. adásában a toxikus pozitivitás jelenségét járják körül, különös tekintettel annak munkahelyi, baráti és párkapcsolati megjelenésére. Az epizódban a vide…
- Az AI buborék - Szürke Zóna 237.
A mai epizódban a mesterséges intelligencia (MI) buborékról beszélget Rezső és Dani. Az MI térnyerése az életünkben, a technológia jövőbeli iránya és az MI-függőség veszélyei a fő…
- Akik nem szabadulhatnak: Dr. Rátkai Tímea true crime szerző és munkássága - Szürke Zóna 236.
Dr. Rátkai Tímea jogász, egyetemi oktató és true crime szerző a Szürke Zóna Podcast vendége. Elmeséli, hogyan lett a büntetőjogból doktorandusz, és hogyan kutatja a tényleges élet…
- Az ötödik lövés 11. - A hangfelvétel feljavított részletéről
A Szürke Zóna Podcast ezen epizódja a csepeli kettős gyilkosság kapcsán készült hangfelvétel elemzésére fókuszál. A műsorban Zétény, egy korábbi vendég, aki mentősként dolgozott,…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- BŰNtények podcast@True Crime Találkozó 2025 (Taczman) — BŰNtények Podcast
Ez a BŰNtények podcast epizód az I. True Crime Találkozón elhangzott előadást dolgozza fel. Az előadás id. Taczman Elek és Kasza Ilona 2006-os meggyilkolásáról, valamint fiukról,…
- A Fenyő-gyilkosság és más "vadkeleti" leszámolások — Régen minden jobb volt
Ez az epizód a Fenyő-gyilkosságot és a posztkommunista Magyarország jellemzőit vizsgálja a '90-es években. Szó esik a Gyárfás-ügyről, a zsarolásokról, politikai alkukról és médiah…