Szürke Zóna Podcast

A Teréz körúti robbantás 2. rész - Szürke Zóna 178.

· PT43M58S

Összefoglaló

Ebben a részben a Szürke Zóna Podcast folytatja a 2016-os Teréz körúti robbantás feldolgozását. Rezgő és Dani az elfogásról, a vallomásról, a robbantás technikai hátteréről és az elkövető fiatalkoráról beszélgetnek. Dani személyes érintettségéről is szó esik, valamint a…

Röviden

Műsor
Szürke Zóna Podcast
Megjelenés
2024. 07. 19.
Hossz
44 perc
Szereplők, említett nevek
Schubert István
Témák
teréz körúti robbantás, bűnügyek, kriminalisztika
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] szürke [Zene] zóna köszöntjük a kedves hallgatókat ez itt a szürke zóna podcast a mikrofonnál rezső valamint állandó vendégem dani sziasztok a mai napon folytatjuk a terész körülti robbantóról szóló sorozatunkat ez most a második rész az előző epizódban kitárgyaltuk a cselekménynek az összes vonatkozását meg az összes tudnivalót ebben az epizódban viszont már ugye az elfogásról a vallomásról a technológiáról amelyivel sikerül elfogni ezekről fogunk beszélni és hasonló egyébként az ügy szempontjából jelentős körülményről így például a cselekmény előzményéről mert hiszen az egyik hallgatónk révén tisztában vagyunk azzal hogy az elkövetőt milyen fiatalkor terhelte nagyjából legalábbis például az iskola éveit nagyjából össze tudjuk foglalni mielőtt azonban belevágnánk megkérdeznénk dániel hogy mi a véleményed a témáról vagy hogy viseltedsz most hogy a második epizódhoz érkeztünk ahogy ezt már említettem az első epizódban is ugye akárcsak a cseperi 2ettős gyilkosságnál itt is volt egy ilyen egy ilyen kicsit személyesebb aspektusa ennek a az eseménynek és ügynek hogy ugye nyilván egy olyan helyen történt ahol én is rendszeresen járkáltam és tényleg egyébként durva hogy ugye milyen eszközzel hajtották végre ezt a robbantást és én is ugye egy kicsit olvasgattam az ilyen terrortámadásokkal kapcsolatban és egy olyan adatot találtam hogy pont egyébként nagyjából így 2016-17 környékén európában a terrortámadások 40%-ánál használtak ilyen hát ugye dirty bomb tehát ilyen piszkos bombát vagy ilyen improvizált házilag készített bombát és hogy tényleg annak ellenére hogy a különböző országokban milyen megszorításokat vagy nem is tudom hogy hogy hát törvényeket vezettek be hogy hogy a különböző vegyszerek meg különböző alapanyagok amik egy ilyen bomba gyártásához szükségesek azok mennyire legyenek elérhetetlenek egy egy átlag civil ember számára de hogy még ezek a megszorítások után is gyakorlatilag nem lehetetlenítették el azt hogy a a az emberek tudjanak készíteni ilyen ilyen rögtönzött házi készítésű bombákat és hát nyilván ugye az internetnek köszönhetően azért a mai napig bőven rá lehet keresni arra hogy hogyan is készítsünk ilyen bombát hát most nyilván nem kell feltétlenül vegyészmérnöknek lenni gondolom én hogy azért az ezeket a csatornákat jobban figyelik már manapság de ettől függetlenül szerintem tényleg nem lehetetlenség és és hát ugye a legszörnyűbb dolog szerintem egy ilyen jellegű robbantásban az hogy itt nem csak pusztán arról van szó hogy felrobbantunk egy épületet és akkor történik ami történik hanem ugye ezeket a különböző fémtárgyakat hát ugye itt most nem feltétlenül csak csavarokról meg szögekről beszélünk mint akáre ebben az esetben hanem tényleg ilyen különböző fém szilánkokat meg mi egyebet is így a bomba köré vagy a robbanó eszköz köré tekernek erősítenek helyeznek és akkor ennek köszönhetően tényleg hát ahogy végigmentünk a sérüléseken is nagyon durva roncsolást tud okozni ugye a a csontok a belső szervek a minden tud sérülni hisz gyakorlatilag az egyik célja ezeknek az ilyen jellegű fegyvereknek az hogy tényleg minél nagyobb pusztítást hajtsanak végre úgyhogy ebből a szempontból tényleg nagyon durva ez az eset hogy ez így itt nyolc évvel ezelőtt megtörtént és tényleg egy olyan helyen ahol egyébként rengeteg ember megf dul és gyakorlatilag hatalmas mázli volt hogy ilyen kevés ember tartózkodott akkor ott a két sértettnek a gyógyulása egyébként viszonylag hosszú volt de úgy nyilatkoztak a zsaru magazinnak adott interjúban hogy köszönik az orvosoknak rendesen összeraktak minket és arra a kérdésre hogy vajon miért történhetett ez a cselekmény meg hát hogy élték azt meg hogy egy ilyen merényletet elkövettek ellenük lászló elgondolkodott és azt mondta a saru magazinnak nem tudtuk igazából hová tenni miért minket akart megölni érthetetlen volt az egész dühöt éreztünk nem is csak azért mert megtámadott hanem mert sunyi módon elbújva urrvult tört az életünkre arra gondoltam minél előbb fogják el mert ismételni fog más kollégák is veszélyben lehetnek mind a ketten megnyugodtunk az elfogásakor a bíróságon szeretnénk a szemébe nézni jó lenne megkérdezni tőle a miérrtet gyanítom erre soha nem kapunk hitelt érdemlő valós elfogadható vagy kielégítő választ indok nélkül lesből aljasul támadott ránk egy dolog érdekel mikor lesz vége ítéljék el jogerősen záruljon le az életünk ezen fejezete mintha becsuknánk egy súlyos könyvet és hát beszéljünk a technológiáról amivel elkapták ugye amikor ilyen súlyos cselekmény történik akkor a nyomozó hatóságnak első dolga valahogy begyűjteni azoknak a kameráknak a felvételeit amik nem csak a cselekményt örökítették meg de azt is hogy a cselekmény előtt vagy után az elkövető merre vagy milyen irányba mozgott mégis a cél ilyenkor az hogy egyfajta láncolatot lehessen alkotni a felvételekből rekonstruálni az elkövető útvon lát egészen addig a pontig amikor olyasmit csinál amely révén ő vagy valaki azonosíthatóvá válik beszáll egy autóba esetleg egy taxiba amelynek köszönhetően már felmerülhetnek további adatok rendszám a sofőr emlékezete a dispécer szolgálatnak közölt információk és hasonlók viszont a releváns kamerarendszer minősége továbbra sem a legideálisabb sem a kamerák tekintetében sem a felvételeket feldolgozó szoftver tekintetében hallottam olyan kritikát hogy még a taxitársaság nevét sem lehet egyes kamerák által leolvasni egy taxi oldaláról ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem hogy az önkormányzatokkal együtt dolgozó térfigyelő kamera karbantartó cégek előszeretettel ajánlanak olyan szoftvert ami alkalmas az arcfelismerésre a teréz körülti robbantás alkalmával viszont az elkövető figyelt arra hogy a budapesti térfigyelő kamerarendszer ne tudja lekövetni a mozgását amiatt sokszor ruhát váltott terv szerint váltogatta a menekülési útvonalat és például a horgász sapkáját is lecserélte egy baseball sapkára csak hogy működött ekkor buda budapesten egy úgynevezett közlekedésirányítási rendszer röviden ikszr amit arra terveztek hogy a forgalmas csomópontokon elhelyezett rendszámolvasó kamerák révén rendszámadatok gyűjtésével segítse a forgalom menedzselését a rendszámolvasó kamerák mellett olyan kamerákat is kihelyeztek amelyek a közlekedési eseményekkel kapcsolatos nehézségek feltárását is támogatták no ezek sem voltak feltétlenül alkalmasak arra hogy járókelőket azonosítani lehessen általuk a fővárosi önkormányzat még ezt megelőzően elkezdte ezt a mintegy 408 kamerát amibe 300 rendszámolvasó és 180 átnézeti kamera tartozott ezeket a kamerákat rendészeti célokra használni így például adott tonnaszámot meghaladó súlyú járműveket észleltek általa és hasonlók miután artikulálódott az igény hogy ezeket a felvételeket hosszabb távon is felhasználják a rendészeti célokra a fővárosi önkormányzat rendészeti igazgatósága kvázi beékelődött a folyamatba ennek keretében a furry elkezdte összevetni a beérkezett rendszámadatokat a rendészeti adatbázisával de utána az adat anonimizálásra kerültek és továbbra is forgalomszervezési célokat szolgáltak tehát végsősoron egyfajta rendészeti funkciót kezdtek ellátni azok a kamerák amelyeket egyébként más célokra építettek be vagy más célokból húztak fel vagy léptettek működésbe és kvázi ez determinálta a fővárosi kamerákat arra hogy a körülti robbantó felkutatása érdekében a hasznukat vegyék a körülti robbantót ugyanis egy ehhez a rendszerhez kapcsolódó kamerával sikerült megfogni ami egy olyan fejlemény volt ami az egész országban meglévő kamerarendszer központosítása felé lökte a jogalkotás folyamatát a térfigyelő kamerák felvételeivel foglalkozó munkacsoport irányítói az eljárás során egyébként számot adtak arról hogy miként áll össze az a közel 1: 30 perces felvétel amely végigköveti az elkövető mozgását a bíróság a felvételt annak a tárgyaláson történő levetítésével tette a bizonyítási eljárás anyagává melynek során a tanúk kommentálták a látottakat az egyes felvételek esetében az elkövető hol alacsonyab vol testesebb formában látszott míg más esetben magasabbnak és vékonyabbnak annak az üzletnek a felvételei ahová betért 4/ h-as kamera beállítással készültek így a kép torzított ami növelte az ember test szélességét durva egyébként hogy ugye ahogy az előző epizódban is említettük hogy akár a csékágyéval kapcsolatban meg így tényleg ennél is hogy azért az emberek elkövetik azt a hibát hogy azt hiszik hogy tényleg akár a 2000-es évek elején vagy a 90-es években vagyunk még ahol nagyon-nagyon ritkán fordulhat elő bármilyen jellegű kamera is ahol esetleg felvétel készül rólad nyilván szerintem sokszor az is az ember előtt van hogy hát mennyire gagyi minőségűek tudnak lenni ezek a biztonsági kamerafelvételek amin egyébként én is tényleg a mai napig meglepődöm hogy egyszerűen mennyire két pixelből áll egy-egy felvétel és nyilván ezzel poénkodtunk a az ilyen ufós videókkal kapcsolatban de azért azért szerintem meghökkentő tud lenni hogy hogy néhol mennyire kevésbé tud hasznos lenni egy ilyen biztonsági kamerának a felvétele nyilván értem hogy azért itt vannak egyéb tényezők is hogy talán az is hogy mennyi adatot kell tárolgatni meg kezelgetni bár ehhez lehet hogy te jobban értz hogy hogy milyen különböző kamerarendszerek vannak és hogy tényleg ezek így mennyi adatot generálnak akár egy-egy nap alatt de azért így belegondolni ebbe a modern korba ami nyilván a az elmúlt nyolc évben valószínűleg ebből a szempontból csak jobb lett hogy hogy gondolom hogy most már megannyi ilyen ilyen autóban található ilyen dashcam vagy ilyen fedélzeti kamera lenne meg meg tényleg hogy hogy még valószínűleg gyarapodott is a kameráknak a a mennyisége ebben az elmúlt x évben de hogy hogy már ez a szám is hogy egy 480 kamerát gyakorlatilag felhasználtak annak érdekében hogy így megpróbálják összerakni a cselekményeket azért ez sem lehetett kis munka hogy ezt így szépen megpróbálják össze összeszabni és akkor ezek alapján megpróbálni behatárolni hogy éppen mikor hol tartózkodhatott az elfogásáról is egyébként vannak jelenetek a különböző tudósításokba ezt be is szerkesztették nagyon szakszerűen egyébként néha meglepően szakszerűen motozzák meg de gondolom egyébként a rendészeti munkával foglalkozó hallgatóinknak ez egyáltalán nem jelent újdonságot tehát hogy pontosan megvan a módja annak hogy a hátra bililincselt kezű oldalára fektetett elkövetőnek a fejét melyik térdeddel kell hátrafeszíteni miközben éppen nézed át a a nadrágját mit tudom én micsoda tehát az a lényeg hogy ugye nagyon fontos egyébként ebből problémák is tudtak már születni hallottam is ilyen sztorit hogy hogy nem nem vizsgálták át a ruházatát az elkövetőnek és már a rendőri intézkedés során hozzájutott egy fegyverhez és például főbe lőtte magát hogy ugye meg megússza a izét a a az intézkedést na ez egy hatalmas szégyen folt tud lenni a rendőrségen és hát ez ez szerintem egy alap a karhatalmi szerveknél hogy egyébként egy egy tett egy egy elfogott elkövetőt azt megfelelően át kell végig kell motozni 2016 október 19-én 8órakkor kezdték meg a házkutatást ennek a házkutatásnak a jegyzőkönyve rögzítette hogy a konkrét házba az intézkedés alávont gyanúsított által előadott kulccsal jutottak be az ingatlant a tűzszerés szolgálat beosztottjai nyitották ki és az ingatlanba lépve észlelték hogy robbanóanyagok illetve robbanószerek előállításához és készítéséhez szükséges anyagok találhatók ezért a házkutatást a szemle megtartásáig felfüggesztették az ingatlant 21:34 perckor lezárták másnap 9 órától fél este :30-ig lefolytatták a szemlét majd folytatódott a házkutatás a házkutatás során robbanószer előállításához szükséges anyagok csomagolására került sor a pincében megtalált négy darab tányérban lévő ammónium nitrát koncentrátum elmosás módszerével megsemmisítésre került lefoglalásra került többek között a pré ház belső szobájában megtalált egy darab stopinzállal ellátott valószínűleg pirotechnikai vagy robbanóanyaggal töltött 9 cm hosszú 1 cm átmérői henger találtak egyébként különböző gyanús tárgyakat még így például piros kupakos műanyagpalackokat benne folyékony anyagmaradvánnyal kékfedelű fehér műanyagtégejt valamilyen felirattal pet palackokat benne fehér porállagú anyagmaradvánnyal ezeket mind átadták a tűzszerés szolgálat részére akik azokat a helyszínről elszállították lefoglalásra kerül továbbá egy vezetékekkel és ceruzaelemekkel egybeszerelt szerkezet ceruzaelemek vezetékre forrasztott ledek sárga szigetelőszallaggal összekötve egy fehér nálonzacskóban kapcsoló vezeték 9 fokos elemcsatlakozóval 42 darab ellenállás 15 darab biztosíték rizsszemizzók 23 darab csavarmentes izzó egy tekercs adatkábel csavarmentes izzó piros fekete vezetékkel összeforrasztva továbbá találtak különböző típusú elemeket fekete színű ővtáskát kék hátizsákot két tekerc drótot egy papírcetlit kedves fiam kézzel írt szöveggel ez azért fontos egyébként érdemes megemlékezni róla két darab papírdobozt benne négy darab kulcstartós távirányítóval és más elektronikus alkatrésszel műanyagtasakot benne nyomtatott áramkört gázriasztópisztolyt különfél méretű elemeket kávédarálót mérleget porcelán dörstálat fekete nálonzacskót benne különféle zsinórokkal bontott dobozokban mindössze 16 kg szeget és szárítókötelet érdekesség hogy az egyik helyiségbe a betört ablakon keresztül jutottak be mert hogy azon védői felvetésre amelyre ugye később az eljárás során került sor hogy ha és amennyiben október 19 napján foganatosított elfogás során a gyanúsított á átadta a ház kulcsait akkor október 20 napján miért ablak betörés útján jutottak be a házba a tűzszerés szolgálat szemlény résztvevő munkatársai a bíróság tanúként hallgatta ki a szolgálat parancsnokát aki ugyan maga nem vett részt a szemlén csak másnap járt az ingatlanban de hozzáfutott be valamennyi információ így a felmerülő kérdés megválaszolására kompetens volt előadta hogy kollégái kulcsol jutottak be a házba de az egyik helyiségbe nem tudtak bemenni mert az ajtót csupán résnyire lehetett kinyitni az látszott hogy az ajtó belülről valamivel blokkolva van a tűzszerész járőr tőle kért engedélyt a behatolásra de azt…

Említett entitások

Témák

  • teréz körúti robbantás
  • bűnügyek
  • kriminalisztika

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Teréz körúti robbantás 2. rész - Szürke Zóna 178.”

Miről szól ez az epizód: „A Teréz körúti robbantás 2. rész - Szürke Zóna 178.”?

Ebben a részben a Szürke Zóna Podcast folytatja a 2016-os Teréz körúti robbantás feldolgozását. Rezgő és Dani az elfogásról, a vallomásról, a robbantás technikai hátteréről és az elkövető fiatalkoráról beszélgetnek. Dani személyes érintettségéről is szó esik, valamint a… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Teréz körúti robbantás 2. rész - Szürke Zóna 178.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Teréz körúti robbantás 2. rész - Szürke Zóna 178.”?

Fő témái: teréz körúti robbantás, bűnügyek, kriminalisztika.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Teréz körúti robbantás 2. rész - Szürke Zóna 178.”?

Megjelenés: 2024. 07. 19.. Hossz: 44 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/a-terez-koruti-robbantas-2-resz-szurke-zona-178

Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból