Szürke Zóna Podcast

A Zodiákus gyilkos 1. rész - Szürke Zóna 227.

· PT44M22S

Összefoglaló

Ez a Szürke Zóna podcast epizódja a Zodiákus gyilkossal foglalkozik, különös tekintettel az első két gyilkosságra. A sorozat első részében a Vallejo környékén elkövetett bűncselekményeket tárgyalják, amelyek kezdetben véletlenszerűnek tűntek, de a második után a gyilkos már…

Röviden

Műsor
Szürke Zóna Podcast
Megjelenés
2025. 09. 12.
Hossz
44 perc
Szereplők, említett nevek
Schubert István
Témák
zodiákus gyilkos, bűnügyek, vallejo
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Szürke zóna. [Zene] Köszöntjük a kedves hallgatókat.

A mikrofonnál Rezső, valamint állandó vendégem Dani. >> Sziasztok!

A mai napon kezdetét veszi a zodiákus gyilkosról szóló sorozatunk, melynek első részében az első két gyilkosságát fogjuk kitárgyalni.

Ez egy nagyon érdekes ügy, nyilván nekem az egyik első trukr élményem közé tartozik, én annó, amikor a a filmet vetítették, akkor nagyon benne voltam a filmvilágban.

Minél több filmet meg akartam nézni olyan rendezőktől főként, akiket nagyon-nagyon szerettem. és David Fincher az ezek közé tartozott, és el is mentem a moziba, meg is néztem, és odáig voltam, hogy hát ez a zodiakus című film, ez mentes mindenfajta érzelmi vonaltól, és kicsit olyan, mint az elnök összes embere, vagy nem is tudom mi annak a címe, ami a Nixon botrányról szól, a Watergate botrányról egész pontosan.

Na, kicsit az az arra emlékeztetett, hogy igazából a száraz tényeket mutatja be egy nagyon érdekes gyilkosságsorozattal kapcsolatban.

Mielőtt azonban belevágnánk egy gyors disclaimer, megnyílt a jegyvásárlás lehetőség a 2026-os magyar True Crime találkozóra, melynek dátuma 2026. március 28-a szombat lesz.

Az early bird jegyek vészesen fogynak, és elérhetőségük a hónap végével meg is szűnik, úgyhogy csapjatok le rá.

Illetőleg továbbra is lehet jelentkezni a True Crime Akadémia aktuális képzésére, mely szeptember 17-én kezdődik, és a True Crime Film és regénynyírásról szóló tanfolyamot foglalja magába.

Szeptember 15-éig nyitva van még a jelentkezési atáridő és vannak még szabadhelyek.

Illetőleg előre bocsátanánk kedves hallgatók, hogy lehet, de csak lehet, hogy átállunk a két hetheti rendszerességű tartalom közzételre.

Erre sajnos muszáj sort kerítenünk, hiszen egyre elfoglaltabbak vagyunk, egyre hektikusabb a magánéletünk, és egyre nehezebben tudjuk összeegyeztetni azt, hogy rendelkezésre álljunk mindketten, amikor epizódot gyártunk. és az epizódokra való készülés olyan témák esetén, mint például ez itt, eléggé nehéz tud már lenni, és adott esetben sajnos indokolt, hogy két heti rendszerességgel tegyünk közé epizódokat, hogy fel tudjunk készülni ezekre a tartalmakra.

Most, hogy ezeket elmondtam, megkérdezek Dániel, hogy mit gondolsz a mai témáról?

Nos, hát tényleg egy elég érdekes ügy, mert tényleg sok rejtély veszi körül és hát ugye szépen lassan már kezd abba a kategóriába esni, hogy azért már eltelt jó pár év azóta, mióta ezek a gyilkosságok megtörténtek.

Én egyébként a mai napig nem láttam teljes egészében ezt a zóiákus című filmet.

Mindig belekezdtem, de valahogy úgy nem volt rá érkezésem, meg nem volt hozzá hangulatom.

De hát ugye ahogy én is nézegettem a témával kapcsolatos videókat ilyen akár nyomozóktól, vagy úgy egyébként csak úgy, ahogy beszéltek erről az egész szituációról, hát talán még egyelőre abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem egy hasfelmetszős eset, ami nem is tudom, hogy ott a 1800-as évek végén, vagy talán a 900-as évek elején történt, és azt már úgy még hogyha sikerül még jobban letisztázni, akkor úgymond effektíve sokat már nem érünk vele.

Ugye ez a zodiákus még még benne lehet abban a helyzetben, hogy még ha bármi letisztázódik, akkor annak esetleg lehet bármi eredménye, de de tényleg különös és leginkább talán amiatt is érdekes, hogy amikor történt, akkor hol tartott a technológia meg úgy minden egyéb, ami segíthetett volna abban, hogy mikor és hogyan kapják el az illetőt.

Ö mert hát nyilván azért ugye ahogy már beszéltünk korábban ilyen true crime most témában a gyilkosokról, sorozatgyilkosokról, azért azért sokféle jellenvonása tud lenni ezeknek a gyilkosoknak, és hogy ki mennyire próbálja magát lebuktatni, vagy vagy egyszerűen csak mennyire hagy maga után nyomokat, ez mindig érdekes, hogy mikor sikerül valakit elkapni, és az minek köszönhető.

Hát végülis ebből a szempontból valóban egy ilyen külön különös kis szituációban van ez a zóiákus gyilkos, hogy milyen módszerekkel operált és hogy mit sikerült róla kideríteni.

Számomra mindig érdekesek az olyan esetek, ahol tényleg van egy kis rejtély és misztikum még akár a mai napig is.

Az egyik kedvenc esetem a DB Cooper esete, aki így a 70-es években gyakorlatilag eltérített egy repülőgépet, és 200000 dollárral megpattant egy ejtőernyővel, és ugye ott is rengeteg úton próbáltak elindulni, hogy ki lehet az pontosan.

És ugye rengeteg elmélet született.

Úgyhogy ebből a szempontból ugye ez a zodiákus is egy érdekes dolog, hogy a különböző elméletek, teóriák, megfejtések azok úgy akár a mai nap is még ugye életben vannak, és próbálják minél jobban letisztázni, hogy pontosan mi hogyan, miért történhetett, és ki pontosan a az elkövetője. >> Az Oriekus, mint sorozatgyilkos több szempontból is rendkívül érdekes.

Egyrészt ugye ilyenkor még nem nagyon ismertük ezt a kifejezés, hogy sorozatgyilkost, tehát a bűnügyi profil alkotás az oké.

Így a 70-es évek tájékán forrott ki, de nem nagyon sokáig nem nagyon volt neve, és nem igazán lehetett érteni, hogy hogy mi motiválja ezeket az elkövetéseket.

És talán a Zodiakus volt az első olyan karakter, az első olyan gyilkos, aki a kétgyilkos formátumát vagy archetípusát így beleégette a kollektív tudatba.

Az első gyilkossága legalábbis erről volt ismerhető, hogy nem igazán lehetett motivációt találni.

És ez ugye azért is veszélyes, mert ez a nyomozás halála, hogy se az áldozatokat illetően nem volt érintettsége, se a területet, tehát a helyszínt illetően sem.

Nem hagyott maga után olyan nyomot, ami ami az elkövetés módjából kifolyólag ráemlékeztette volna a nyomozóhatóságot. nem nagyon lehetett mit kezdeni vele.

És van még egy nagyon érdekes vonása ennek az ügynek, hogy ez ugye a 60-as évek végétől kezdődött, és az az Egyesült Államok Társadalmát tekintve egy egy nem volt egy szokványos periódusa a történelemnek, tehát hogy akkor kezdett lázadozni a civil szféra, akkor ébredtek öntudatukra a fiatalok.

Ugye a vietnámi háború kapcsán felmerült a sorozás intézménye, a kényszersorozás, és az ugye nagyon sokaknak nem tetszett. elégették az emberek a behívójukat, és akkor meg már ilyen hipi kommunákba vonultak, meg hasonlók.

Tehát, hogy egész egyszerűen mind zeneileg, mind mentálisan, mind lélektanilag, mind társadalmilag át átalakuló félben volt az Egyesült Államok.

És van még egy vonása ennek az ügynek, ami egyedivé teszi, hogy itt volt tetten érhető az úgynevezett interdepartmental jealousy, vagy szervezetközi féltékenység, hogy a nyomozó hatóságok, amelyek tulajdonképpen versenytársai voltak egymásnak, ha mondhatom így, nem igazán segítették egymás munkáját.

Nem feltétlenül merült fel az, hogy hú, nálam vannak erről az esetről ügy információk, akkor én azt odaadom nektek, hogy könnyebb legyen nyomozni, hanem eleve ilyenkor úgy ment a dolog, hogy ó, szeretnél adatot, kedves szomszéd, vár megy egy nyomozóhatósággal, na akkor én is kérek valamit.

És így emiatt emiatt egy kicsit nehezebb lett a az egész sztori.

És minden jel szerint a zodiákus alsó hangon egy kégyilkos volt.

Tehát egy ilyen szexuális bűnöző, egy pszichopata lehetett, aki számára az áldozatra történő vadászat az előjáték és a cselekmény maga az aktus.

Vágjunk is bele az első gyilkosság történetének az elmesélésébe.

A helyszín a san franciszcoi öböl egyik kedvelt találkahelye volt.

A zodiákusnak elsőként áldozatul eső fiatal pár a Benissia Valeho országút mentén lévő szivattyú házhoz autózott.

Ez a fiatalok kedvelt találkahelye volt, mivel lévén hogy elég hatalmas területen nem volt közvilágítás.

Már messziről látni lehetett, ha a kivilágított rendőrautó közedik, így időben meg lehetett szabadulni a sörtől és a fűtől.

Nyugodt holdvilágos és elég hideg ahhoz, hogy az autó utastereet tűnjön a világ legbarátságosabb helyének.

A 17 éves David Fereday, a jól tanuló atléta és a 16 éves csinos sötét hajó Betty Lu Jensen először randevúztak egymással azon az éjszakán 1968. december 20-án.

A kaliforniai San Franciscótól 30 km-re északkeletre fekvő kisváros, Valeho gimnáziumában egy karácsonyi koncerten töltötték volna az S nagy részét. 12 körül parkoltak le a Herman víztározó feletti betonszivattyúáz mellett.

A légkondicionálóból meleg levegő ömlött, a rádióból pedig popzene szólt.

A 17 éves srác és a 16 éves lány kezdett összemelegedni.

VO a második világháború után lendült fel igazán.

Ezrével özönlöttek ide az emberek, hogy a Csendes Óceánon a japánokkal hadat viselő amerikai hadiészetnek végezzenek munkát.

A két fiatal randevuja a legkevésbé sem volt titkos.

Aznap mindketten megbeszélték a barátaikkal, hogy este találkozni fognak egymással.

Ráadásul David elkérte Bettilut a szüleitől, amikor érte ment.

Csinosan, alkalomhoz illően voltak felöltözve.

No, a szülők úgy tudták, egy karácsonyi koncertre fognak menni, amiután bulizni fognak, de 11-re hazaérnek.

Ehelyett elhajtottak a lány Sharon nevű barátnőjéhez Brentwoodba, közel az iskolájukhoz.

Este 9 óra körül Sharon kikísérte őket a kocsihoz.

Nem mondták, hova mennek ezután.

Nagyjából ezzel egy időben a lake Herman Roadon néhány mérföldre keletre Valeo város határától két mosómedvevadász észrevette egy négyajtós 60-as Chevrolet Impalát, ami a benissziai vízszivattyú telepáratánál parkolt.

Közben egy teherautó távozott a telepről, majd hajtott fel egy elhagyatott útszakaszra. 9:30-kor egy szokatlan esemény történt a közelben.

Egy fiú és a randi partnere leparkolták a lány sportartóját az út mentén. hogy a srác megbűykölje a motort.

Mindketten láttak egy autót, valószínűleg egy kék Valián típusú járművet, amint Benissából Valeo felé tart.

Amint elhaladt a pár mellett, lelassított, haladt még pár métert, aztán megállt az út közepén, és aggasztólassúsággal visszatolatott hozzájuk.

Egy fenyegető árnyék, egy rossz indulatú fekete massza benyomását kölcsönözte a jelenség, ezért a fiatalok visszaszálltak a kocsiba, és nagy sebességgel elhajtottak.

A Velient egy darabig követte őket.

Ám amikor elértek a benissiai keresztőződéshez, ők elfordultak, még a másik autó folytatta egyenesen az utat. 10 órakor egy bingó Veser nevű pirkapásztor szemügyre vette a nyáját, amikor kiszúrta a fehér impalát a szivattyú telepáratánál, és látta a mosómedvevadászok 95-ös Ford teherautóját is.

Miután Betty Lou és David üdítőt vettek, Mr.

Ednél a helyi autós étteremben, a pár városhatár felé vette az irányt.

A légon haladva eljutottak a szerelmesek utcakaszáig, melyet éjszaka gyakran látogattak a rendőrök, hogy figyelmeztessék a fiatalokat.

Veszélyesen ennyire elhagyatott, dombok és kiüresedett farmok szegélyezte környéken akármit csinálni.

Kilométereken keresztül se mögöttük, se előttük nem volt semmi más, csak a sötétség. 10:15 körül David lehajtott az útról, leparkolt egy kavicsos területen, nem messze a szivattyútelep dróth hárókerítéses bejáratától.

Mind a négy ajtót bezárta. a hátsó ülésre dobta a ruháikat, majd beindította a fűtést. 15 perccel később egy asszony és a tengerész barátja elhajtottak a fiatalok járműve mellett, ami most már az út felé nézett.

Nem volt még jele erőszaknak. 10:50-kor Mrs.

Stella Borgs megérkezett a közelben lévő rendcsére.

A telefonja csörgött, ezért felvette.

Megállapodtak, hogy később megy majd a mamához, hogy felvegye a 13 éves fiát.

Este 11-kor Miss Pegor és a férje, Homer kiautóztak a légman Roadra, hogy megnézzék a vízvezeték rendszert, amit a férfi munkahel épített.

Amikor elmentek a Rambler mellett, látták, amint a fiatal ember a kormányon tartja a kezeit, a lány pedig a vállára hajtja a fejét.

Amikor a jórházas pár és a vadászok távoztak a környékről, 11:5 per környékén látták a fiatalokat még mindig ugyanabban a pozícióban.

Aztán befordult a fekete dombok mögül egy autó. feléjük tartott, a reflektorai úgy világítottak a két fiatal szemébe, akár egy ragadozó szemei.

Megállt mellettük a Rambler jobb oldalán, vagy 3 mterre tőlük.

Egy férfi születettje tűnt fel a vonánnál.

Széljcky viselt, minden más vonását elfedte a sötétség. 11:10-kor a Humble Olajtársaság munkatársa hazafelé tartott, amikor elment a két jármű mellett.

Észrevette a Rambler melletti kocsit, de sem a típusát, sem a színét nem tudta kivenni.

Az olajmunkás tovább haladt, majd eltűnt a távolban.

Nem maradt más a sötét pusztaságban, csak a két tínédzser és az ismeretlen férfi.

Ott állt a két jármű, egymásnak oldalt, ellentétes irányba nézve.

Hosszú és aggasztó másodpercek teltek el így közben sivár szellő zörgette a fagyott füvet az út mentén.

Aztán a férfi letekerte az ablakot, és megszólította a két fiatalt.

Valószínűleg utasította őket, hogy szálljanak ki.

Ők persze nem engedelmeskedtek.

Ekkor a férfi kiszállt, elővett egy pisztolyt a Jackyja alól, és egyenesen Betty Lu felé tartotta, akinek az ablaka le volt húzva.

Ahelyett, hogy az anyós ülésen keresztül, azaz a legokszerűbb módon próbálta volna bepasszírozni magát a Ramblerbe, az idegen a jármű körülett órálkodni.

Megállt, a jobb hátsó ablakra célzott, és elsütötte a fegyvert.

Az üveg azonnal szilánkokra hullott.

Ekkor az autó bal oldalához ugrott, és leadott egy újabb lövést, ezúttal a bal hátsó kerékdobra.

Célja ezzel látszólag az volt, hogy kikergesse a célpontjait a kocsiból, annak jobb oldali ajtaján keresztül.

Amint Bettilu és David kiharcolták magukat a sofőr melletti ülésről, a támadó, megelőzve a célpontjait, a jármű jobb oldalához sietett.

Bettillu kijutott, ám amint David átcsussant az ülésen, és ráfordult az ajtónyílásra.

A gyilkosan leeresztett baloldali ablakon keresztül benyúlt, és rászorítva a pisztolycsövét a srác bal fülére, meghúzta a ravaszt.

A fegyver elsült, immáron harmadszor.

Valósággal szétrobbantotta a fiatal ember koponyáját, akinek a teste élettelenül esett össze.

Bettilu sikítva menekült az éjszakában, ám az elkövető a nyomába eredt.

A köztük lévő távolságot csak hamar leküzdötte.

Végül alig 3 mter volt a vadász és a préda között.

Ekkor kitartotta felé a pisztolycsövét, és öt célzott lövést adott le rá.

A sebesülések pedig elég közel voltak egymáshoz, ami képzett fegyverhasználatra utal.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Zodiákus gyilkos 1. rész - Szürke Zóna 227.”

Miről szól ez az epizód: „A Zodiákus gyilkos 1. rész - Szürke Zóna 227.”?

Ez a Szürke Zóna podcast epizódja a Zodiákus gyilkossal foglalkozik, különös tekintettel az első két gyilkosságra. A sorozat első részében a Vallejo környékén elkövetett bűncselekményeket tárgyalják, amelyek kezdetben véletlenszerűnek tűntek, de a második után a gyilkos már… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Zodiákus gyilkos 1. rész - Szürke Zóna 227.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Zodiákus gyilkos 1. rész - Szürke Zóna 227.”?

Fő témái: zodiákus gyilkos, bűnügyek, vallejo.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Zodiákus gyilkos 1. rész - Szürke Zóna 227.”?

Megjelenés: 2025. 09. 12.. Hossz: 44 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/a-zodiakus-gyilkos-1-resz-szurke-zona-227

Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból