Szürke Zóna Podcast

A Zodiákus gyilkos 2. rész - Szürke Zóna 228.

· PT50M28S

Összefoglaló

Az Óriásról szóló sorozat második részében a Zodiákus gyilkos első kódolt üzeneteivel és harmadik gyilkosságával foglalkoznak. A műsorban Rezső és vendége, Dani elemzik az esetet, megpróbálva megfejteni az elkövető motivációját és személyazonosságát. A gyilkosságok…

Röviden

Műsor
Szürke Zóna Podcast
Megjelenés
2025. 09. 26.
Hossz
50 perc
Szereplők, említett nevek
Schubert István
Témák
zodiákus gyilkos, bűnügyek, kódolt üzenetek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Szürke zóna. [Zene] Köszöntjük a kedves hallgatókat.

A mikrofonnál Rezső, valamint állandó vendégem, Dani. >> Sziasztok! >> A mai napon az Óiákosról szóló sorozatot folytatjuk.

Az előző epizódban az első két gyilkosságáról beszéltünk, ebben az epizódban pedig már az első rejtées üzeneteiről, illetőleg a harmadik gyilkosságáról fog szó esni.

Még nem tudjuk, milyen hosszú lesz ez a sorozat.

Lehet, hogy három, lehet, hogy négy epizód.

Miközben foglalkozunk a témával, annál mélyebbre kerülünk a zodiakus témában, megpróbálunk minden információt magunkba szívni, és azt érzékletes módon, de lehetőleg informatívan átadni nektek.

És próbáljuk körbejárni, hogy ennek a zóiákusnak mi lehetett a motivációja, de mindinkább ki lehetett az elkövető, mielőtt azonban belevágnánk, megkérdeznek.

Dáel, hogy mit gondolsz a témáról?

Hát ugye, mint azt már az előző epizódban is fejtegettük, abból a szempontból ugye érdekes ez az eset, hogy maguk a gyilkosságok is különösek voltak és hát tragikusak, de ugye egyéb nagy sorozatgyilkosokkal ellentétben itt nem feltétlenül van egy olyan aspektusa az egésznek, mint akár a a Koet gyilkostnál, vagy vagy Jeffre Damernél, hogy hogy ugye interjúk készülnek a az adott illetővel, és akkor Akkor most nyilván hát így több évtizeddel később már lehet okoskodni, összerakni a a kiraknak a darabjait, hogy vajon mit miért csinált.

És akkor ezeket a interjúkat gyakorlatilag végtelenségig lehet pörgetni, hogy hogy megpróbálni felfogni, hogy a gyilkos éppen mit akart csinálni, vagy hát végül is a saját szavaival is elmondja, hogy ő miért, mit hogyan csinált.

Ö nyilván itt ennek a sorozatgyilkosnak, a zodiákus gyilkosnak ez így nincs meg ez a része, és ebből a szempontból ugye csak találgatni lehet.

És ugyan nyilván az első két gyilkosságánál is azért voltak tényezők, amik úgy úgy megegyeztek, és akkor esetleg ebből le lehetne vonni valamilyen következtetést, egy sémát, hogy hogy ő mikor akar gyilkolni, meg milyen embereket, áldozatokat vett célba, de hogy őszintén szólva ugye ezeknek a nagy része tényleg csak találgatás.

És ugye emlékszem, hogy már ugye beszélgettünk a a profilalkotásról is, hogy hogy milyen szempontok vannak, hogy hogy most már nem emlékszem pontosan a szakszavakra, nyilván te ebbe sokkal jobban otthon vagy, hogy ugye mennyire spontán történnek a dolgok, vagy mennyire vannak előre eltervezve és hát ugye gyakorlatilag az eddig megtörtént, vagyis hát feldolgozott gyilkosságok alapján is azért nem feltétlenül lehet pontosan úgy úgy megmondani, merthogy azért kicsit bénácskai is, de ugyanakkor meg azért úgy tűnik, hogy valamennyire mégis csak úgy ismerte a terepet, tudta, hogy talán hol kell megcsinálni a tettet, hogy hol lehet elkövetni a a gyilkosságot, hogy nem feltétlenül bukjon le azonnal, merthogy egy kicsit ilyen kiesőbb hely.

Hát ugye amit említettem a az előző epizódban is, hogy csak így visszagondolva felnőtt fejjel, hogy én is hány ilyen tini helyen jártam fiatalkoromban, ahol gyakorlatilag simán én is áldozatul eshettem volna bármilyen gyilkosnak, mert mert gyakorlatilag kább ilyen hirhetten egy olyan helyszín volt az adott helyszín, hogy na hát igen, akkor mit én, idejárnak a fiatalok cigizni, vagy smacizni, vagy valami.

Szóval úgy tűnik, hogy azért valami valami háttértudása mégiscsak volt, de de ugyanakkor meg a az, hogy ő hogy szurkált, mennyit szurkált, meg hogy követte el a gyilkosságot, hát ezek így mind érdekes.

És hát nyilván ugye az esetnek az egyediségére még ugye nem is tértünk ki, hogy ő ezek után hogy kezdett el viselkedni.

És ezek tényleg érdekes dolgok, mert ugye hát nyilván nem hiába volt neked is abszolút a a mindened a Cseperi 2ettős gyilkosság, mert egy annyira egyedi eset volt ezzel a hangfelvétellel, meg hát ugye a Kisvárdai hármas gyilkosságnál is, hogy készült felvétel, tehát ezek ezek mind olyan dolgok, amik egy kicsit ilyen egyedibbé teszik ezeket a gyilkosságokat, eseményeket, mert mert nem csak arról van szó, hogy na megtaláltunk egy hullát, hanem valahogy érdekes módon egyedi módon bukik le a gyilkos, vagy gyilkosok, vagy vagy eleve csak egy egy utolsó üzenetet hagynak hátra.

És hát nyilván itt a zó zodiákus is arról hírhet végül is, hogy hogy milyen úton, módon próbálta fölvenni a kapcsolatot a akár a rendőrséggel, akár a médiával, akárki mással.

Úgyhogy egy abszolút egyedi eset szerintem ez az egész.

És hát mondhatjuk azt, hogy ugye a mai napig érdekesség mert végül is még még nyitott lehet akár a dolog, mert annyira régen még nem történt, hogy teljesen garantált legyen, hogy hogy ez már így le van zárva.

De hát nyilván azért ennyi, nem is tudom, 50-60 évvel később azért már az ember valószínűleg egyre jobban kezdi elveszteni az olyan motivációját, hogy ez itt valaha is meg fog oldódni.

Úgyhogy talán ebből a szempontból tényleg különleges ez az egész zodiákus sorozatgyilkos téma.

Mielőtt mélyrehatóbban belemennénk a témába, szeretnélek emlékeztetni titeket, kedves hallgatók, hogy megnyílt a jegyvásárlási lehetőség a 2026-os True Crime találkozóra, melynek dátuma 2026. március 28-a, szombat, helyszíne a Lourdház.

A fellépők között meg természetesen ott lesz Szatmári Péter a bűntények podcast szerkesztője.

Jó magam a szürke zóna képviseletében én sorozatgyilkosokról fogok beszélni.

A rendőrmúzeum is természetesen kitelepül. terv szerint a Steinhez Rudolf gyilkossággal fognak foglalkozni, de meghívtuk Fekete Attillát, Kátai Elek, Kovács Lajost, a Döglött ügyes Kovács Lajost, aki a nyomozási munka során elkövethető hibákról, illetőleg az azokból való okulástról fog beszélni.

A többi meghívótról később fogunk információkkal szolgálni, addig is vegyétek meg a jegyeteket, amíg még lehet.

Folytatván a témát, nekünk a legfőbb forrásunk Robert Graith könyve volt, aki a Zodiac Unmess című könyvet írta, és ő a San Francisco Chronical karikaturistája volt, és ez volt az a szerkesztőség, amelyhez a zodiákus első rejteles üzenetei befutottak többek közt ez a szerkesztőség, ugye három szerkesztőséget bombázott meg.

És ugye fontos, hogy miért pont Robert Grace Smith írta ezt a könyvet.

A 2007-es zodiákus című film elég beszédes abból a szempontból, hogy az kevésbé a gyilkosságokról szól, mert aztán a film első felében lezajlik.

A nyomozásban nem igazán láttunk bele, csak nagyon keveset.

A film tulajdonképpen arról szól, hogy hogy megy az életére Robert Gracnek az ódiákos utáni nyomozás, amelyet más nem csinál meg helyette.

És ugye felmerül a kérdés, hogy miért pont ő?

A szerkesztői karikatúrában keresendő a válasz.

A szerkesztői karikatúra egy ilyen proton mém.

Én legalábbis így neveztem el.

Annó az újságban ilyen karikatúrákkal próbáltak valamilyen üzenetet el elmesélni úgy, vagy elmagyarázni úgy, hogy abból egyfajta görbetükör is legyen a társadalomról, egyfajta szatíra, a politikai garnitúráról, a a politikusok döntéseiről, az aktualitásokról.

És ez ebből a szempontból nagyon érdekes, tulajdonképpen egy nélkülözhetetlen eleme volt akkor a tájékoztatásnak.

Viszont ebben a szakmában csak hamar erős igazságérzet kezd jellemezni. téged, hogyha politikai karikaturista vagy, és egy szükséglet jelentkezik arra, hogy megváltoztasd a dolgokat.

Ráadásul a karikaturisták egész nap szimbólumokkal dolgoznak.

Tehát magától volt értetődő, hogy amikor Gracewisnek hozzáférése nyílott ezekhez a rejtes üzenetekhez, akkor rákattant.

Nem mellékes, hogy évszázados hagyománya van annak, hogy írók és művészek a megtörtént bűnügyek megoldására fordítják a szellemi kreditjeiket.

Gondoltunk itt Edgar Elenóra, aki Mary Rogsé rejtélyével foglalkozott.

Ez egy aktuális megtörtént bűnügy volt.

A Thomas Bram nevű Matru gyilkossági ügyét például Mary Roberts Reinhard dolgozta fel, de említhetjük sör Arthur Conen Dolyt és Agatha Christi is, akik szintén foglalkoztak aktuális megtörtént bűnügyek megoldásával.

De Oscar Wild és egy 19. századi brit festő Walter Sikert is azt állították, hogy tudják, ki a hasfelmetsző.

Utóbbit egyébként később meg is gyanúsították azzal, hogy ő a szóban forgó Mészáros.

Viszont eddig a pontig Hasfelmetsző volt a legutolsó gyilkos, aki leveleket írt a sajtónak, amiben a rendőrséget provokálta a kilétére utaló információk elhelyezésével.

És valószínűleg most is ez történt.

A gyilkos megelégelhette a rendőrség eredménytelenségét, és úgy döntött, hogy egy kicsit felélénti a nyomozást.

Nem mellesleg ezzel a saját bűnügyi személyiség profilját is egy nagy mértékben kiegészítette. 1969. augusztus 1jén reggel a Valeo Times Herald, a San Francisco Examiner és a San Francisco Chronicle kapott egy-egy macskakaparással írott levelet.

Az aláírás egy kereszttel áthúzott kör volt, ami nagyon emlékeztetett egy távcsöves puska célkeresztjére.

A levélíró azt állította, hogy ő követte el mindkét gyilkosságot, és olyan részleteket adott meg, amiből kiderült, hogy többet tud a bűncselekményekről, mint amennyit a közvélemény eledéktártak.

Például pontosan meghatározta azokat a töltényeket, amelyek megölték Darlin Ferint.

Ugyancsak leírta Betilu Jensen holtestének helyzetét, illetve pontosan megadta ruházatát is, ezzel bizonyítva, hogy közelebbrő is megnézte áldozatát, mielőtt elhagyta volna a helyszínt.

A levelekhez volt egy-egy melléklet is, egy lap egymada, amelyen furcsa titkos írás látszott.

A levelek egyébként csak minimális részleteket tekintve tértek el egymástól.

Például az egyikben az I am the murderer kezdet szerepelt, még a másikban az I am the killer.

Egyébként mindhárom esetben azonosak voltak szövegszerűleg.

A titkos írás viszont nem, de a levélíró elárulta, hogy a három rész rejti a személyazonosságát.

Van egy elvem, legalábbis azt gondolnám, hogy a podcasterelés egyik alapelve, hogy amit már profi szinkron színészek vagy színművészek felmondtak, azt neked már nem kell.

Úgyhogy hallgassunk meg egy részletet a filmből, amikor felolvassák azt a levelet, amit a zodiákus írt a szerkesztőségeknek.

Kedves főszerkesztő, én öltem meg karácsonykor a Hörmentónál azt a két fiatalt, és július 4-én, Valehóban a golfpálya közelében a fiatalnőt.

Bizonyítékul felsorolok néhány tényt, amelyet csak én és a rendőrség ismerhetünk.

Karácsonykor Super X-től tényt használtam. 10 lövést adtam le.

A fiú a hátán feküdt lábbal a kocsi felé.

A lány a jobb oldalán feküdt lábbal nyugatnak.

Július 4-én a lány mintás pantallót viselt.

A fiút itt is térden lőttem, western töltényt használtam.

Küldök egy rejtvényt, a másik két részét a VO Timesnak, illetve a San Francisco Examinernek küldtem el.

Azt akarom, hogy jelentessék meg az újságjuk címoldalán.

A rejtvény megfejtése én vagyok.

Ha nem jelenik meg az újságjukban péntek délután, igaz 69. augusztus 1jéig, akkor péntek éjjel öldöklést rendezek a városban, és egész hétvégén folytatni fogom a magányos emberek gyilkolását, mindaddig, amíg meg nem ölök egy tucat embert a hétvége folyamán. >> A levelek végén lévő aláírás, mely, mint említettük, egy kör volt benne egy keresztel, ennek révén vehette magára a gyilkos a bece nevét, melyet később meg is írt a lapoknak.

A jel, a 12 állatövi jegy asztrológiai jele.

Ettől kezdve az újságok zodiáknak, azaz zodiákusnak hívták, mindhárom levél a következő fenyegetést tartalmazta.

Ha aznap augusztus 1jén nem jelenik meg mindhárom levél, a gyilkos meg fog vadulni.

Az újságok azonnyban kapcsolatba léptek az illetékes hatósági személyekkel, akiknek a rendelkezésére bocsátották a leveleket és a rejtjelzett üzeneteket, illetve megegyeztek vele, hogy a levél szövegéből csak részleteket fognak közölni, de a teljes levelet nem teszik közzé.

A nyomozóhatóság így akarta megakadályozni, hogy a nyilvánosság olyasmit is tudjon, amit csak a gyilkos tudhat.

A büntetőjogi felelősségre vonáshoz elengedhetetlen, hogy először az ügyesség majd a történet végén a bíróság le tudja írni a terhelt olyan információk ismeretéről adott vallomásában tanúbizonyságot, amit csak a gyilkos tudhat.

A rejtjelzett üzeneteket tekintve minden harmad nyolc sorból állt. 17 szimbólumot foglalt magába.

A görög ABC-ből, Morze kódból, időjárással összefüggő jelzésekkel, haditengerészeti szemaforral, asztrológiai jelekkel dolgozott a rejtelező.

Ma már elképzelhetetlen, hogy ilyesmire ráharapjon a média, de a 60-as évek vége, a hippi korszak alkonya más világ volt.

A reklámok elég gátlástalanok voltak.

Ha valaki csak a tévéből tájékozódott, akkor az lehetett a benyomás, hogy csak azok a kérdések a fontosak az életben, hogy milyen terméket vásárolj.

A híradósok a hírek felolvasását szakították meg azért, hogy elmondják, milyen cigarettát szívnak, és az miért jó.

Tehát egész egyszerűen más volt a társadalom szövete.

Ez valamiért átütötte a szűzhártyáját a szerkesztőségeknek.

Ugye az, aki próbálta felvenni a kapcsolatot bármilyen hírportálnak a szerkesztőségével, az pontosan tudhatja, hogy egyébként szinte lehetetlen akár csak annyit elérni, hogy válaszoljanak, hogy köszönjük, nem érdekel minket.

De hát napjában nem tudom hány 100z levelet kaphatnak.

Meg próbálnak emberek kapcsolatba lépni velük.

Ez régen is így volt, meg szerintem most is így van. tippeket adnak, érdekességeket írnak, néha jönnek bolondok.

Nekünk is írtak már bolondok, hogy Magyarország nem létezik, úgyhogy tudósítsunk róla.

Ö nekem ugye egy élményem volt, ebből epizódot is csináltunk, amikor a Ryer törölte a Skóciából Budapestre tartó járatot, és így két napig Skóciában rekedtem, és akkor dühömben meg tétlenségemben, vagy tehetetlenségemben lefotóztam a repülőtéren mindent, ami azt közölte, hogy törölték a járatot, meg minden levélváltást is becsatoltam, és minden portálnak elküldtem, akinek tudtam.

Akkor éppen aktuálisan a HVG harapott rá, de nyilván ez olyan dolog volt, hogy ott ott kalkuláltak ezzel a hírügyeleten, hogy a járattörlés meg a külföldön ragadt magyarok, ezek olyan dolgok, amik kattintékonyak, de bármi mást írnál nekik, lehet, hogy azt mondanák, hogy jó, hát ez nem érdekes, h kit érdekel erre valamiért ráharaptak, pedig nagyon nagy az erkölcsi dilemma, tehát hogy egyrészt alapszabály, hogy nem…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A Zodiákus gyilkos 2. rész - Szürke Zóna 228.”

Miről szól ez az epizód: „A Zodiákus gyilkos 2. rész - Szürke Zóna 228.”?

Az Óriásról szóló sorozat második részében a Zodiákus gyilkos első kódolt üzeneteivel és harmadik gyilkosságával foglalkoznak. A műsorban Rezső és vendége, Dani elemzik az esetet, megpróbálva megfejteni az elkövető motivációját és személyazonosságát. A gyilkosságok… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A Zodiákus gyilkos 2. rész - Szürke Zóna 228.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A Zodiákus gyilkos 2. rész - Szürke Zóna 228.”?

Fő témái: zodiákus gyilkos, bűnügyek, kódolt üzenetek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A Zodiákus gyilkos 2. rész - Szürke Zóna 228.”?

Megjelenés: 2025. 09. 26.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/a-zodiakus-gyilkos-2-resz-szurke-zona-228

Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból