Szürke Zóna Podcast

Amikor hallgat a sziréna - A mentő riport 3. rész - Szürke Zóna 184.

· PT1H21M15S

Összefoglaló

Ez a "Szürke Zóna Podcast" sorozatának harmadik és egyben utolsó része, amely Nemere István "Két deci benzin" című botrányos riportjának utóéletét járja körül. Az 1977-es cikk felháborodást keltett, mivel leírta, hogyan okozott emberéleteket a mentőállomásokon tapasztalható…

Röviden

Műsor
Szürke Zóna Podcast
Megjelenés
2024. 10. 11.
Hossz
1 óra 21 perc
Szereplők, említett nevek
Nemere István, Schubert István
Témák
mentőszolgálat, riport, újságírás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] szürke [Zene] zóna köszöntjük a kedves hallgatókat ez itt a szürke zona podcast a mikrofonnál rezső valamit állandó vendégem dani sziasztok folytatjuk a mentő report című sorozatunkat melynek ugye a harmadik részéhez érkeztünk mely egyben le is zárja a trilógiát ami ugye a két deci benzin című botrányos vagy botrányt keltő riportról szól ezt nem erre istván írta mint ahogy eddig is megtudhattátok ennek a születésének a körülményeit szerintem elég alaposan körbejárjuk aagy jártuk és ebben az epizódban fogjuk kifejteni azt hogy milyen volt a fogadtatása a cikknek milyen közéleti folyamatokat indított el és hát milyen fordulatokat hozott még magával akár több év távlatában is mertogy egy elég kal andos ilyen sajtótörténeti sztoriról van szó amit büszkén mondtam az a sorozat elején is hogy rajtunk kívül még senki nem mesélt el és én erre egy rendkívül jó lehetőségként tekintek visszagondolva az eddig elmondottakra dániel mit gondolsz hát nyilván ugye azért már kitértünk arra hogy mi mi is volt azért ez az egész szituáció és hogy nem szeretném azért túlzottan ismételgetni magam de hát még mindig egy lenyűgöző vagy hát inkább szörnyű dolognak tartom azt hogy tényleg ezt ezt így megengedheték maguknak a mentősök így a 70-es években hogy ember életeket tesznek kockára azért hogy ugye egy kis bónusz landoljon a zsebükben tényleg az hogy ugye erre mi volt a reakció mennyire azért akkoriban egy nagy hírnek számított és tényleg úgy úgy sikerült egy kicsit kiborítaniia a billyit ezzel az egész irírománnyal ami szerintem azért jó dolog volt nyilván ugye a a mentősök azért így próbáltak védekezni hogy hát azért itt eléggé túlzásba esik itt a nemere merthogy tehát még mégis csak ezt így nem engedhetik meg maguknak meg satöbbi egyébként egy másik szál amit ugye szintén prezentáltunk az az hogy ha szabad ezzel a szójárással élni akkor azért nemerere fiatalabb korában egy elég belevaló csávó volt hogy csak így kiment külföldre lengyelországba ott ugye élt a párjával meg gyereke született és így esperantó nyelven írogatott dolgokat tehát hogy így tök tök érdekes volt szerintem ugye ezt is mondtam az előző részben hogy én nem nagyon találkoztam így közelebbről olyan emberrel aki ezt az egész ez parantó dolgot valamilyen szinten is komolyan vette volna mindig csak egy ilyen urbán legenda szinten keringett így körülöttem ez az egész dolog talán egyszer még ilyen nyelvvizsgázás érdekében amikor tényleg esetleg ti egyetemre jártatok akkor ott volt az hogy na milyen dolgokkal lehet pluszpontokat szerezni és akkor ott volt hogy hát minél több nyelvvizsgád van és akkor talán egy esperantót be lehetne vállalni de hogy egyébként ő ezt tényleg komolyan vette és azért eléggé élte ezt az esperanto nyelvet akkoriban ezekben az években és hát aztán ugye tényleg hogy így gyakorlatilag a a titkos az orosz titkos szolgálat is egy kicsit így rámászott mert hogy olyan dolgokat írogatott ami ami annyira nem tetszett így a a kormánynak végülis hihetnénk azt is akár hogy ez az egész egy ilyen egy ilyen fikció egy ilyen james bond szerű karakternek a a magyar megfelelője hogy milyen dolgokbaó keveredett bele de hát igen tehát amellett hogy tényleg rengeteget írt tehát több mint 700 novellát meg könyvet meg ilyesmit amellett azért egyéb dolgok is is azért történtek az életében és tényleg izgalmas izgalmas évei voltak így legalábbis ha máskor nem is akkor ezekben a 70-es években biztosan ugye a cselekményt tekintve ott tartunk hogy megjelent a 2 dci benzin hatalmas botrányt kerekített ezzel az élet és irodalom az oms-t keményen számon kérte a egészségügyi minisztérium ami vizsgálatot rendelt el ugye és jelenleg ez a sztori tehát a cselekményünk idején tart tehát az oms főigazgatója szépen összeszedett mindent a az adott témá val kapcsolatban és mint kiderült vagy ki fog derülni az epizódból nem csak a témával kapcsolatban végez magánnyomozást vagy hát kutatásokat de ugye az a kérdés amit már az előző epizódban is jeleztünk a bejátszásokból ki is derülhetett hogy ugye sokan voltak akik hát egyenesen szembementek a riporttal merthogy például adott esetben a szexádi mentőállomásnak a munkatársai tájékoztatták a tolna megyei néphújságot illetve annak az újságíróját arról hogy hát a riport el képeztette őket mertogy nincs átfedésben a valósággal meg hogy az abban foglaltak nincsenek is így eleve ugye rámutattak hogy a a nissa gépkocsiknak a gyári ilyen kézikönyve az sokkal alacsonyabb benzinfogyasztást ír elő átlagban mint amennyit a nemere istván megjelölt tehát hogy egy csomó ilyen ilyen ténybeli tévedésre kezdett rámutatni a az úgymond konkurens megyei sajtó és ugye felmerül az a kérdés hogy lehetett-e egyáltalán tényel ellenőrzés akkoriban pláne az élet és irodalomnál és ugye vegyük figyelembe hogy a tényellenőrzésnek mi lenne a funkciója a tényellenőrzésnek az lenne a funkciója hogy a az a cikk ami kimegy valakiről vagy valamiről és hát némiképp kritikus hangot is megüt az ne legyen támadható hogy a a lapot ne tudja a cikk alanya sikerrel megtámadni nyilván az hogy egy helyreigazítási kérelemmel vagy egy sajtóperrel érvényt próbáljon szerezni valaki az tulajdonképpen egy demokratikus vív tehát hogy az egy jó dolog hogy hogy bizonyos bírói fórumokon lehetősége van bizonyos embereknek szembemenni akár a sajtóval is ugyanakkor ez a 70-es években hát nem feltétlenül így nézett ki ugye említettük hogy effektíven nem volt hírverseny mert minden maximum az mt is hír lehetett tehát hogy a az újságokban amit lehetett olvasni az egy-két helyi érdekességen kívül ugye az ember akkoriban megvette az újságárusnál a mondjuk a népszabadságot amiutalán akkor a legmegbízhatóbb és egyébként a legnépszerűbb olvasm volt illetőleg megvette még talán a a helyi lapot és akkor abból még k ki tudott deríteni valamit ami ami érdekes lehetett számára de egyébként oknyomozásnak nem nagyon volt tere mert hiszen nem nagyon volt rá kapacitás meg igény sem mert minden központilag volt irányítva és a gyakorlatilag a a párt mondta meg hogy akkor erről most jó erről most lehet írni vagy nem lehet írni és hogyha írnak akkor jól csinálták-e vagy sem és en ebben a sztoriban ebben a felállásban a tényellenőrzésnek nem nagyon volt terepe és hát ugye emlékez k vissza a katona éváé volt az élet és irodalomnál a a report rovat és nem vagyok benne biztos hogy az élet és irodalom ami alapvetően inkább ilyen értelmiségi művészeti ágon kiforrott sajtótermék volt hogy az fel volt arra készülv készülve hogy például a nemerének a riportján mondatról mondatra végigmenjen ez hogy ez helytálló meg efélég még ma sem gondolnám azt hogy egyébként a hírportáloknak a szerkesztőségén belül lenne egy olyan rész ami arra lenne hivatott hogy a megjelenés előtt a cikkben szereplő tényeket ellenőrizzék de már nem is nagyon van erre lehetőség mert egyébként minden azonnal ellenőrizhető tehát hogy mondjuk még 20 évvel ezelőtt sem voltak olyan lehetőségek mint amilyenek most vannak hogy rágoglizol rákeresel befotózod kifényképezed mit tudom én micsoda akkoriban ugye komoly kutatómunka meg dokumentáltság volt fontos ahhoz vagy szükséges ahhoz hogy a tényellenőrzés megvalósuljon az új péter egyszer szépen leírta hogy ugye abban az időszakban amikor ő a népszabadságnál dolgozott ez 90-től kezdődően jellemezte őt hogy tehát 1990-ben kezdett dolgozni a népszabadságnál akkor ugye szinte egyáltalán nem volt lehetőség arra hogy elírások helyesírási hibák csússzanak bele a korabeli cikkekbe mert hiszen olyan alapos és kimerítő folyamaton ment keresztül minden írás ami lehetővé tette hogy a az ingatagv vagy egyébként aggályos tények is akár kiszűrésre kerüljenek ezt ugye amiatt posztolta az új péter mert hogy akkoriban talán sok kritika érte a 444-et vagy talán még az indexet hogy hogy hogy rengeteg az elírás a cikkekben és hát ugye egy ilyen digitális formátumbaan ahol gyakorlatilag egymás után születnek a a a posztolandó közzéteendő írások nem nagyon figyelnek arra a munkatársak hogy jól írjanak vagy helyesen írjanak és hát a magyar ember az olyan hogy itt mindenki készen létbe hogy mikor mondja vagy írja valaki hosszú ővel a köröziket mert akkor azonnal rá rá lehet ugrani a kommentszekcióban hogy höhö körözik höhö szóval mindegy az új péterebben a tumbler bejegyzésben írja hogy tehát szépen összefoglalja hogy milyen folyamaton ment keresztül egy írás addig bezárólag hogy megjelenik megírtad a cikkedet az erikán naponta legföljebb egyet és néha nem is az erikán hanem diktáltad profi gépírónőnek aki képzett szakemberként kifogástalan helyesíró némelyik stiliszta is volt a gépelés eleve úgy zajlott ugye hogy nagyobb hibák után az ember megállt javított festegetett újraagépelt újra fogalmazott tehát újra-újra polírozta a cikkeket minden egyes hiba után ezt a kéziratot elvitte a rovatvezető helyetteséhez aki elolvasta a korrektúra jelekkel jelölte a változtatási javaslatait ezután az ember visszakullogott az edikához és újra gépelte az egész sztorit ezután visszament a rovvesh-hoz ugye a rovatvezetőhelyetteshez az leokézta irány rovatvezető megnézte jelölte meghúzta javas volt vissza az erikához és újraagépelés hogyha ezen a rosnán is keresztülment akkor hát legalábbis a népszabadságnál úgy ment a dolog hogy ment az újynevezett deskbe az írás az ügyeletes belpol szerkesztőhöz neki már volt képe a készülő oldalról ha nem fért rá akkor húzott hogyha az ügyben jött már új hír és ezt tudta a belpor szerkesztő akkor javasolta a cikk bővítését új címet adott hogy beleférjen annyi hasábba mint ahányba szánta tovább küldte az olvasószerkesztőnek ez inkább egy ilyen technológ i folyamat képviselője volt a gyártás során keletkező szövegromlásokat javította esetleg stilisztikailag finomított az olvasószerkesztő megolvasta a javítgatott leküldte szedésre a gépizedő megint csak kipróbált szakember nagyszerű helyesíró volt többnyire de a hibázott akkor ott volt mögötte a korrektor aki az első kefele vonaton rögtön javított a szedő ennek alapján korrigált a kefék fölmentek a belpol szerkesztőhöz aki átnézte a címeket javította a javításokat visszaküldte a szedőknek na és hát még sorolhatnám de szerintem már jelenleg is unjátok ezt a felsorolást ami igazából lehet hogy csak nekem izgalmas szerintem rendkívül érdekes a régi nyomdai munka vagy hát a a sajtónak a gyártási folyamata ami a mai világot egyszerűen egyáltalán nem jellemzi ez inkább egy ilyen németes struktúrát takart és az az érdekesség hogy hát ez még a a 90-es években is jellemezte a sajtógyártását holott az egyesült államokban már a 80-as években sem nagyon volt ez a technológia tehát ott ott ott nagyon gyorsan nem nagyon gyorsan csak nagyon hirtelen álltak át a fényszedéses megoldásra hát ezt akkor még így hívták ez egy nagyon szép kifejezés volt ami gyakorlatilag ilyen nagy teljesítményű digitális gépek általi ilyen papírra ráégetést takart de ezt csak azért olvastam föl hogy kiderüljön hogy azért nagyon hosszú és és fáradságos procedúrán ment keresztül egy cikk és nem feltételezhetnénk hogy hogy ennyi emberen átcsú hatnak olyan tényinformációk amelyek nem voltak szilárdak tehát hogy ha bárki akár ugye mint ahogy említette vagy hát írja az új péter a rovatvezető helyettes a rovatvezető a belpolszerkesztő bárkinek megakad a szeme egy olyan információn ami nem stimmel vagy vagy érzi hogy egy kicsit olyan ingatag akkor azonnal visszadobja hát ez igazából abból a szempontból egy érdekes gondolatmenet hogy manapság én azért többször találkozom azzal a jelenséggel hát nyilván leginkább film meg hasonló termékeknél hogy hogy futhatott át valami ennyi kézen és tényleg akár a rendező a forgatókönyvíró bárki és és ennyi ember azt mondta hogy ez így jó ahogy van nyilván akkoriban azért más volt a hozzáállása az embereknek legalábbis feltételezem így a a akár a szüleim által elmesélt történetek hogy tényleg ez a munkamorál meg az ilyesmi az hogy nézett ki akkoriban meg hát ahogy ugye a korábbi epizódban is említettük ezzel az esettel kapcsolatban hogy hogy tényleg hát azért gyakorlatilag még a kádár odamegy és akkor elmondja hogy na jól van akkor akkor változtatunk egy kicsit de még a a változtatott enyhébb és jobb körülmények között is gyakorlatilag arról van szó hogy ti bármi hülyeséget írtok ami nekünk nem tetszik akkor rátok szólunk és akkor hogyha még másodszor meg harmadszor sem javítjátok ki ezeket az állításokat akkor gyakorlatilag kirúgunk titeket a a munkahelyetekről szóval egy ilyen világban azért el tudom képzelni hogy valóban hogyha minél több kézen megy át valami akkor az talán egy ilyen minőség ellenőrzésnek is megfelelhet hogy hogyha nem az első akkor valószínűleg az ötödik hatodik ember az legalább mond valamit hogy ezt nem kellene így csinálni de tényleg maga ez az egész folyamat már amennyit felolvastál belőle az is egy olyan dolog hogy hogy ebbe a mai világba tényleg ahol már bárki írhat egy blogot vagy bármit csinálhat és és azt ír amit akar azt csinál amit akar ahhoz képest mennyire egy egy sokkal bonyolultabb és komplexebb folyamat volt az hogy gyakorlatilag neked valami cikk vagy bármi az így felcsillan a fejedbe hogy ezt meg kellene írni akkor azért az nem úgy történik hogy két perc alatt már ott is vagyunk és már gyakorlatilag dobjuk föl akár egy blogra vagy bármilyen internetes hírportára hanem azért itt ennek komoly idő energia meg munkaerő befektetése volt hogy ebből legyen egy egy papírra kész cikk a botrány értelemszerűen lecsapódott az élet é irodalomban is keveset lehet tudni arról hogy hogy fogadták akkoriban a egyre csak kibontakozó feszültséget a nemere istván úgy emlékezett meg róla hogy az és főszerkesztőjét ugye jovánovics miklóst hetekig citálták utána az egészségügyi minisztériumba és máshova is nekem is azt mondta hogy jovánovicsot órákig előszobáztatták ugye nekik tehát a felelős szerkesztőknek akkor havonta egyszer meg kellett jelenni ilyeneken tehát gyakorlatilag rapportra kellett menniük az acél györgyhöz vagy máshoz effektív a szőnyeg szélére állították őt és a zöldi lászló pontosított egy cikkben hogy a jovannovics miklós tulajdonképpen nem is citálták merthogy a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Amikor hallgat a sziréna - A mentő riport 3. rész - Szürke Zóna 184.”

Miről szól ez az epizód: „Amikor hallgat a sziréna - A mentő riport 3. rész - Szürke Zóna 184.”?

Ez a "Szürke Zóna Podcast" sorozatának harmadik és egyben utolsó része, amely Nemere István "Két deci benzin" című botrányos riportjának utóéletét járja körül. Az 1977-es cikk felháborodást keltett, mivel leírta, hogyan okozott emberéleteket a mentőállomásokon tapasztalható… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Amikor hallgat a sziréna - A mentő riport 3. rész - Szürke Zóna 184.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Nemere István, Schubert István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Amikor hallgat a sziréna - A mentő riport 3. rész - Szürke Zóna 184.”?

Fő témái: mentőszolgálat, riport, újságírás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Amikor hallgat a sziréna - A mentő riport 3. rész - Szürke Zóna 184.”?

Megjelenés: 2024. 10. 11.. Hossz: 1 óra 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/amikor-hallgat-a-szirena-a-mento-riport-3-resz-szurke-zona-184

Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból