Szürke Zóna Podcast

Az influenszerlét megélhetési kérdései (évértékelő) - Szürke Zóna 195.

· PT54M38S

Összefoglaló

A Szürke Zóna Podcast évzáró epizódjában a műsorvezetők értékelik a 2024-es évet, megosztják tapasztalataikat a hallgatói bázis építéséről, és körbejárják az influenszerkedés megélhetési és kiszámíthatósági kérdéseit. Elias és Dániel kiemelik az év hullámzó, de tanulságos…

Röviden

Műsor
Szürke Zóna Podcast
Megjelenés
2024. 12. 27.
Hossz
55 perc
Szereplők, említett nevek
Schubert István
Témák
influenszerkedés, évértékelő, podcasting
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

szürke [Zene] zóna köszöntjük a kedves hallgatókat ez itt a szürke zona podcast a mikrofonnál rezső valamint állandó vendégem dani sziasztok a mai napon elérkeztünk a szilveszteri avagy évzáró epizódnak szánt epizódhoz habár nem esik az év végére pontosan de mégis csak az idei utolsó epizódunk úgyhogy szeretnénk egy picit lazábbra venni a témát ahogy ilyenkor szoktuk és egyrészt szeretnénk egy évértékelőt tartani illetőleg egy érdekesebb témával is készültünk nevesül azzal hogy milyen megélhetési kérdései merülhetnek fel egy influencernek hova fejlődött ez a foglalkozás hogy influencer vagyok gyakorlatilag egy médi szereplő végsősoron csak a közösségi médiában ha úgy vesszük és hogy az mennyire milyen szinten kiszámíthatatlan egyáltalán érdemes-e azzal kísérletezni hogy akkor ebbe az irányba induljon el az ember vagy ezzel akarjon foglalkozni de mielőtt belevágnánk megkérdeznekk dániel hogy hogy értékeled az évünket hát egy érdekes év volt ez a 2024 is mint igazából minden év amióta ezt a podcastet csináljuk szerintem tényleg mindig elmondhatjuk azt hogy akadnak meglepetések az adott évre akarnak akadnak mérföldkövek amiket megléptünk és nagyon örülünk neki hogy sikerült ezeket meglépni nyíltak lehetőségek vannak dolgok talán amiről még úgy nyíltan nem biztos hogy beszélhetünk és vannak olyan dolgok amik azért már szépen lassan elkezdenek formálódni és a hallgatók már találkozhattak vele és tök jó hogy azért sikerült egy-két emberrel találkozni kapcsolatokat kiépíteni voltak vendégeink mi is elmentünk vendégeskedni tehát egy tök jó kis év volt ez szerintem ugye megpróbáljuk továbbra is tartani ezt a heti egy epizódos megjelenést néha ugye azért ez kihívásokkal jár néha talán egy kicsit könnyedebb de azért nyilván nektek megpróbálunk kedveskedni tényleg ezzel a heti egy adással és tényleg keresni mindenféle témát szerintem jó témaválasztások voltak idén is mint eddig általában mindig voltak azért ugye nagyobb hangvételűek mint például a 2ét dci benzin amibe nyilván te nagyon sok időt fektettél bele és szerintem abszolút jól sikerült ez a ez a kis trilógia ami készült belőle úgyhogy tényleg én azt kell hogy mondanom hogy hogy én úgy érzem hogy még mindig fölfele ívelünk és és még a a lehetőségek előttünk vannak nekem talán idén volt először az hogy egy kicsit éreztem azt hogy hogy nem azt mondom hogy megtörtem de volt egy pillanat amikor amikor úgy éreztem hogy vajon ez hova halad ez az egész de de hála istennek tényleg jöttek olyan dolgok eleve az hogy valahol egy hullámhosszon voltunk és és tudtunk erről beszélni hogy akkor hogy hogyan tovább merre tovább és szerintem aránylag pozitívan alakult ennek az egész gondolatmenetnek a a végkimenetele és és úgy érzem hogy azért sikerült gyakorlatilag egy picit ezt a motivációt felfrissíteni de szerintem hát aki valamennyire is jártas így a tartalomgyártásban azért hogyha belegondolunk abba hogy évek óta csináljuk ezt tényleg gyakorlatilag heti rendszerességgel akkor szerintem teljes mértékben megérthető hogy néha az ember úgy érzi hogy egy kicsit kiégett és talán egy kicsit alábbhagyott a motivációja mert tényleg hát azért folyamatosan felkész lni még akkor is hogyha ugye megpróbáltunk bevezetni többször olyan témákat ami ami nem felkészülős hanem inkább tényleg ilyen talán adhok vagy vagy saját tapasztalatokat próbálunk megbeszélni ettől függetlenül idő és energia tud lenni még az ilyen jellegű epizód is úgyhogy szerintem tényleg abszolút így így főleg főállás család meg minden mellett én úgy érzem hogy hogy még mindig nagyon jó úton haladunk így ennyi év után is úgyhogy én nagyjából így zárnám ezt a 2024-es évet ezekkel a gondolatokkal mert szerintem tényleg ez is egy tök jó kis év volt hát igen egy nagyon hullámzó és érdekes tanulságos év volt az egészen biztos tavaly ugye lezajlott az első közönségtalálkozónk a cseepeli k-s gyilkosság című könyvet megírtam bemutattam értékesítettem azóta is értékesítem tehát hogy volt januárban egy ilyen érdekes szakasza az évnek amikor így hát beütt nálam egyfajta ilyen nagyon különös letargia ez visszatérő januárban mindig előfordul tavaly egyébként a epizódjegyzeteknek az előkészítésébe vonultam vissza mert hiszen ez egy nagyon fontos kérdés hogy amikor azt érzed hogy [ __ ] szarul vagy akkor hova tudsz visszavonulni akár a sportba a kultúrába a produktivitásba bármibe és mondjuk tavaly a elfehedett bűnök vagy mi is volt annak a sorozatnak a címe ahol a katinyi tömegmészárlásról csináltunk epizódot meg a mk ultra programról na akkor azzal foglalkoztam de idén januárban volt egy olyan pont ahol már nem volt energiám a következő epizódot összerakni és nem is volt inspirációm hogy akkor végül is mivel foglalkozzunk és így fú nagyon emlékszem nagyon befordultam hogy akkor ez így most hogy menjen tovább ez a podcast dolog és ugye emlékszem hogy ezt az évet arra vállal arra szántuk vagy hát szántam volna én mindenképpen hogy a finanszírozást megoldjuk mert hiszen egy médiavállalkozás vagyunk és annak az a te természetes evolúciója hogy akkor rentábilissá tenni ugye ez eddig a pontig egyébként egy nagyon költséges hobbi volt a részünkről ami az utolsó pillanatát megérte de ugye hát valahogy a finanszírozást meg akartuk oldani és nem igazán tudtuk hogy hogy nyilván a reklámidőt értékesíteni azt akartuk volna de nem akartam először még legalábbis ügynökséghez fordulni hanem kíváncsi voltam hogy meg tudom-e csinálni azt hogy egy saját sest kialakít tani tehát hogy közvetlenül egyeztetünk a potenciális hirdetőkkel és megbeszélni hogy akkor hogy csináljuk írtam ajánlatot küldözgettem nem is tudom szerintem 50z 50 cégnek elküldtem de természetesen mindenhonnan lepattantam mert egész egyszerűen nem nem tartozik ez valamiért a érdeklődési körükbe hogy közvetlenül podcasttekkel vagy a podcastteknek a gyártóival kommunikálni és akkor végül is a bűntények peti ajánlotta ezt a biton nevű céget ami egy ilyen reklámügynökség kifejezetten podcasttekre specializálva és hát most ha már most már ugye hallhatjátok az epizódjaink elején a az ilyen szignálokat meg ugye konkrétan reklámokat is nem tudom hogy az epizód közben hallotok-e talán a végén is hallotok de az azért van mert ugye a biton hálózatnak a részei lettünk tehát ebből következik egy jogviszony ami gyakorlatilag arról szól hogy a biton az egy közvetítő a hirdetők és köztünk meg hát sok egyéb másik podcast között ami teljesen jó tehát hogy én azt gondolom hogy hogy eddig legalábbis még nem panaszkodtak sokan de de szerintem egy podcast hallgatása közben túl lehet lendülni egy reklámon de beszéltem olyan hallgatóval is aki mondta hogy hát én át szoktam léptetni de ugye abból indul ki egyébként ez a szakma hogy hát a podcast a legideálisabb reklám platform mert hiszen az ember hallgatja közben a kezével valami teljesen mást csinál nem f nem feltétlenül szakít arra időt hogy hogy átléptesse a reklámot de mindegy is egész egyszerűen ebből az irányból megoldódott a finanszírozás mert hiszen a reklám platformot értékesítjük másrészről meg ugye berki krisztiánnak köszönjük szépen hogy a róla készült kétrészes sorozatunk gyakorlatilag annyira megugrasztotta a feliratkozó számunkat hogy szó szerint az év közben nyáron megötszöröztük a hallgatottságunkat ami valami felfoghatatlan volt tehát hogy tavaly október november magasságában youtube-on 800 feliratkozónk volt év végére megléptük az 1200-at tehát 300 feliratkozót szereztünk amit én szeretnék a belterjesség vitának betudni de nem vagyok benne biztos hogy hogy a belteres irodalmi elit címet viselő epizódjainknak illetve az azáltal gerjesztett vitának a betudható ez a ez a növekedés tehát ezek a számok most már szó szerint ilyen eltörpülnek a jelenlegi számaink mellett mert hiszen mostanra a 800 hallgatóból 6000 bocsáá a 800 feliratkozóból 6000 feliratkozót csináltunk és egyre nő ez a feliratkozó szám ami egy nagyszerű visszacsatolás nem biztos hogy tudjuk hogy hogy hát ott emlékszem a kis ilyen olyan hallgatói közösségünkkel akikkel a telegramon szoktunk kommunikálni ott izé pislogtunk hogy basszus hát ezt még mi se értjük hogy hogy az istenbe tehát emlékszem írtuk is egymásnak hogy már 400en meghallgatták a berkis epizódot mi a fityyfirityy és nagyon érdekes volt nyilván a berkis téma tehát egyébként ez is érdekes a mai témánk szempontjából hogy mennyire kiszámíthatatlan ez a rohadt youtube algoritmus hogy bármennyi munkát beletehetsz egy adott témába bármilyen igényességgel megvághatod megszerkesztheted rászerkeszthetsz valami videót igazából teljesen mindegy hogy mit csinálsz mert az algoritmus fogja eldönteni hogy mit mit alakít trendingre tehát hogy hogy nyilván megcsinálhatnánk azt hogy mostantól csak a belki krisztiánról beszélünk nem biztos hogy minden epizódunk 50000 letöltést realizálna lehet hogy valamelyik epizód jóval kevesebbet nem igazán lehet érteni de valamiért ez a berki krisztiános dupla epizód ez meghozta azt az áttörést amit nem tudom három és fél éven keresztül nem is hajszoltunk de reméltünk és egy ilyen nagyobb nagyobb elérhetősége lett a a műsorunknak de hát ebből természetes következett az is hogy hogy hát egy ilyen sajátos hozzáállás is elkezdte jellemezni a hallgatói közösséget megtalálták az a olyan rétegek is az a műsort ami ami amely rétegek egyébként nem általlanak mondjuk azonnal billentyűzetet ragadni hogyha valami furcsáskskát hallanak és azonnal beírni hogy ti szánalmas szarok hogy lehettek ennyire szánalmasak de ez is egy érdekes tapasztalás volt amit most be is avatok de zárjuk a témát megoldottuk a finanszírozást és ez egy hatalmas teljesítmény szerintem még van hova fejlődni természetesen de most már gyakorlatilag és itt a jó része a dolognak minden egyes troll kommentből forintot tudunk csinálni ami egy ilyen csodálatos érzés mert hiába ránézünk egy egy kommentre ami azt írja hogy szánalmasok vagytok hát az gyakorlatilag pénzben kifejezhető ez a ez a szánalmasak vagytok komment és nem csak ezért érdekes mert hanem azért is mertogy az elmúlt években néhanéha ránéztem a kommentekre most már egy szinte egyáltalán nem vagy nem igazán nem nagyon szeretek erre időt szánni meg nem tudok már tényleg igazodni ehhez eleinte még azért elgondolkodtam azon hogy hát van-e alapja annak amit kommentel a kedves hallgató hogy tényleg tényleg szánalmas vagyok-e és akkor általában arra jutottam hogy nem vagyok szánalmas vagy hát hogy nem legiíek a kritikák nincs mit zsebre tenni belőle de isten látja a lelkemet megpróbáltam valamit zsebre tenni és már többször tapasztaltam azt hogy azok a hallgatók akikkel úgy mostanra úgy már jóban vagyok mertogy így elkezdtünk közvetlenül kommunikálni mert minden egyes emailre válaszolok amit írnak a szürkezona podcast kukacgmail.ccomra mert hiszen szeretnék jó kapcsolatot ápolni a hallgatókkal de hogy azok a hallgatók akikkel jobban vagyok több többnyire vagy nem is többnyire de egy bizonyos részük egy egy ilyen provokatív vagy inkább ilyen nagyon élesen kritizáló kommenttel kezdte a pályafutását a szürke zon hallgatói közösségben tehát volt egy ilyen megélésem hogy hogy hogy hogy azokból lesznek a a az ilyen elkötelezett hallgatók akik először kritikusan állnak hozzá a a műsorhoz és van is egy hallgatónk aki annno nagyon-nagyon sokat kommentelt a videóink alá szereti a capslockot néha így ilyen szabadjára engedni vagy hogy mondjam így benyomva gépelgetni és a a kommentjei alapján az volt a benyomásom nem szeretnék konkrétumokat mondani mert nem szeretném megsérteni de az volt a benyomásom hogy hát hogyha van ilyen ilyen szélsőséges szürke zóna podcast rajongó akkor ő a másik szélsőség tehát hogy ettől az embertől egészen biztos nem várhatjuk azt hogy hogy valah is szeretni fog minket mertogy nagyon sok komment alá nagyon-nagyon megbékíthetetlen dolgokat ír vagy hogy mondjam tehát hogy azt éreztük hogy egyszerűen nem tudok mit javítani rajta kész akkor nem neked van az a szürke zóna podcast ezt ezt tudtam volna mondani de csak megjelentek kommentek különböző videók alá és eltelt mondjuk nagyjából egy év és most már még mindig kommentel de most már elismeréssel kommentel és azt írja hogy örülök hogy van egy ilyen műsor örülök hogy kellő alapossággal nyúltok a témákhoz ez felüdítő élmény meg efélék és ez egy nagyon érdekes evolúció egy kicsit kicsit vicces is de magamból kiindulva ugyanezt éreztem én is például amikor a fókuszcsoport első videójára ránéztem akkor én is ugyanazt éreztem mint amit mi is meg szoktunk kapni hogy idegesítően beszél a fókuscsoport ádám vagy nem tudom hogy hívják és akkor én is gondolkodtam már ezen de nem írtam volna be mert mer a idő az időt azért nem szá szánok a kommentelésre hogy hát basszus nem kéne tudni beszélni ahhoz hogy így hogy így youtubeozzál tehát hogy így önkifejezésében pont egy olyan videót kaptam el ahog önkifejezésében egy kicsit nehézségei támadtak a az ádámnak de a következő alkalom amikor azon kaptam magam hogy ilyen fókuszcsoport videóra klikkeltem ez alkalommal már egy kicsit toleránsabb voltam a beszédstílusára és és és kíváncsibb a tartalmára és mostanra nem mondom azt hogy fókuszcsoport vagy jó van ez így hallgató vagyok vagy néző vagy néző de az biztos hogy egy legitim tartalomgyártónak tekintem őket és hát nyilván nagyon népszerűek is de hogy érdekes hogy hogy hogy az ember ha hallgat valamit akkor nagyon könnyen lesz először egy kritikus vélemény amit vagy beír vagy nem de azt mondja hogy egy két idióta mit mit pofázik itt miért nem megy kapálni vagy valami ilyesmi azt éli tovább az életét csak hogy a youtube megjegyzi azt hogy te ráklikkeltél meg azt is hogy bekommenteltél és a youtube úgy értékeli hogy jó hát akkor biztos érdekel téged ez a tartalom és aztán jön dobja be a szürke zóna videókat túllendülsz azon hogy idegesítően beszél a rezső meg hülyeségeket beszél és akkor már nem tudom nyitott leszel arra hogy viszont érdekes témákat érintenek vannak véleményük van véleményük róla nem biztos hogy hogy hogy jó jó dolgokat mondanak lehet velük vitatkozni de aztán egész egyszerűen elkezdesz azonosságot vállalni a műsorral nem rajongsz hanem legitim…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az influenszerlét megélhetési kérdései (évértékelő) - Szürke Zóna 195.”

Miről szól ez az epizód: „Az influenszerlét megélhetési kérdései (évértékelő) - Szürke Zóna 195.”?

A Szürke Zóna Podcast évzáró epizódjában a műsorvezetők értékelik a 2024-es évet, megosztják tapasztalataikat a hallgatói bázis építéséről, és körbejárják az influenszerkedés megélhetési és kiszámíthatósági kérdéseit. Elias és Dániel kiemelik az év hullámzó, de tanulságos… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az influenszerlét megélhetési kérdései (évértékelő) - Szürke Zóna 195.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az influenszerlét megélhetési kérdései (évértékelő) - Szürke Zóna 195.”?

Fő témái: influenszerkedés, évértékelő, podcasting.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az influenszerlét megélhetési kérdései (évértékelő) - Szürke Zóna 195.”?

Megjelenés: 2024. 12. 27.. Hossz: 55 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/az-influenszerlet-megelhetesi-kerdesei-evertekelo-szurke-zona-195

Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból