Szürke Zóna Podcast

Egyetemisták: a komolytalanság vége! - Szürke Zóna 234.

· PT36M30S

Összefoglaló

Rezső, a Szürke Zóna Podcast házigazdája, szóló epizódban osztja meg tapasztalatait az egyetemistákról. Az egyetemista lét sajátosságairól, a helyes viselkedésről és a tanulás megtanulásáról beszél, kiemelve, hogy sokan a középiskolához hasonlóan kezelik az egyetemet. Tanácsa a…

Röviden

Műsor
Szürke Zóna Podcast
Megjelenés
2025. 12. 12.
Hossz
37 perc
Szereplők, említett nevek
Schubert István
Témák
egyetemisták, egyetemi lét, tanulás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szürke zóna. [zene] [zene] Köszöntöm a kedves hallgatókat.

Dani jelenleg most nem áll rendelkezése, illetőleg nem csatlakozik be erre az epizódra.

Ennek egyszerű hétköznapi okai vannak, egész egyszerűen nehezen érünk már rá, főleg úgy, hogy mind a ketten rendelkezésre álljunk.

Hozzá kell szokni, hogy esetenként ilyen szóló epizódokkal érkezünk, illetőleg a rendelkezésre álló időnket arra is fordítjuk, hogy ilyen nagyobb volumenű epizódokra is felkészüljünk.

A következő epizódunk például ilyesmi lesz, de addig is itt maradtok velem kedves hallgatók, merthogy ma az egyetemistákról szeretnék beszélni nektek.

Ez nem is egy egyetemista kritika lenne, hanem inkább egyfajta tapasztalatát.

Azt gondolom, hogy hiányzik, vagy legalábbis az én időmben igencsak hiányzott egy olyan tartalom, vagy egy olyan megbízható forrás, ami egyáltalán felkészített volna konkrétan engem arra, hogy milyen egyetemistának lenni.

És ugye nálam van egy sajátos körülmény is, hogy én másod diplomásként mentem a jogra, tehát elvégeztem először az igazgatásszervezést.

Ez egy három éves alapképzés volt.

És ahogy ezt már sokszor elmondtam a podcast során, a Károl egyetemen volt egy lehetőség, hogyha az igazgatás szervezésről mész oda jogra, akkor az első két évedet beszámítják.

És harmad évről tudtam kezdeni.

Amivel az is együtt járt, hogy nem csak elsős, de másodéves, harmadéves évfolyam társaim is voltak.

Ugye nem minden tárgyat fogadtak be. voltak olyan tárgyak, amikkel az elsősökkel jártam együtt, de hát már ugye ilyen 21-22 éves voltam, de a legtöbb tárgyam mégis csak harmadéves tárgy volt, és emiatt volt alkalmam idézőesen felnőttebb fejjel látni azokat a fiatalokat, akik hát akkor akkor érkeztek az egyetemre és meg tudtam szemlélni egy ilyen érettebb fejjel, vagy érettebb szemmel azt, hogy hogy viselkednek, és hogy az mennyire mennyire kellemetlen, nem csak rájuk nézve, hanem az egyetem intézményére néve is.

És és folyamatosan ott volt a levegőben, hogy basszus, tényleg lehet, hogy egy külön évet kellene arra szánni, hogy az emberek megtanuljanak egyetemistának lenni.

És itt csak nem arról van szó, hogy tanulni megtanulni, mertogy az én szerintem a záróvizsgám idejére tanultam megtanulni, és erről is szeretnék beszélni, hanem egyáltalán, hogy hogy kell viselkedni, hogy hogy mi következik abból, hogyha nem tudatosul benned, hogy ez már nem a középiskola és hasonlók.

És errő ennek szeretnék egy epizódot szentelni.

Már csak azért is, mert imádom ezeket az ilyen ifjúkori sorsokkal foglalkozó epizódjainkat legalábbis csinálni.

Nagyon szeretem ezeket a témákat.

Ugye foglalkoztam már a kísértet hallgató problematikájával, foglalkoztam a az útját vesztett friss diplomás problematikájával, és most ezzel foglalkoznék, hogy hogy az egyetemistáknak mire kellene figyelniük, amikor elmennek az iskolába, elmennek az egyetemre, és hogy milyen csapdákba tudnak beleszaladni.

Hát kezdeném először is a viselkedésbeli dolgokkal.

Nekem, hogyha a lenne lehetőségem visszamenni a múltba és beszélni a a 18 éves rezsővel, aki éppen akkor megy az igazgatásszervezésre, a Corbinuszon volt ez a képzés egyébként, és egyetlen egy tanácsot adhatnék neki, hogy hogy viselkedjen, mit csináljon, hogy töltse el ott az idejét, akkor mindössze egyetlen dolgot mondanék neki, hogy Resső, csak kussolj.

És ha a kicsi rezső visszakérdezne, hogy de miért?

Hülyeségeket fogok mondani, nem csak kussolj, mondanám.

És ha kér visszakérdezné, hogy miért nem nem fognak fek feküdni az öblös poénjaim?

Azt mondanám neki, nem, csak kussolj.

És ezt azért hangsúlyozom, mert én ha visszagondolok az egyetemista éveimre, én leginkább azokon a pillanatokon kringselek, amikor úgy beszéltem, úgy szólaltam fel, hogy nem kérdeztek, nem voltak rá kíváncsiak, és nem volt egy humoros szituáció.

És ez egy nagyon érdekes sajátossága, meglátásom szerint az egyetemistáknak, hogy sokan úgy tekintenek az egyetemre, mint egyfajta ilyen kiterjesztett középiskolára, ahol újraíró újraíródnak a szabályok, ahol tiszta lappal kezdhet az ember és sok esetben láttam azt, hogy azok, akik hát nem igazán voltak a tápláléklánc csúcsán a középiskolában, azok azt gondolják, hogy na itt most egy új helyzet van, egy új közösség.

Ugye eleve amikor elindulnak ezek a szemináriumok, nem tudom, gondolom egyetemen válogatja, hogy hogy rendeződünk szemináriumba, vannak ilyen automatikusan kiosztott csoportok, vannak ilyen gyakorlatib jellegű képzések, de hogy de hogy esetenként bizonyos tárgyak tekintetében úgy egységes marad az, hogy kik járnak oda.

És ezért az ilyen szeminárium, ilyen kislétszámú kontaktórák esetén az lehet a benyomása a gólyának, hogy hogy hát ez olyan mintogyha lenne egy új osztályom, akkor mit tudom én megnézem a csajokat, akkor ezek négy évig itt a vagy legalább három évig itt az osztálytársnőim lesznek.

Pedig egyáltalán nem ez a helyzet.

És emiatt lehet az a megélés az egyetemistának, hogy itt gyakorlatilag újraírhatom a szabályokat, és hogyha eddig nem én voltam a nagy arca a középiskolában, akkor mostantól én leszek a nagy arc.

És hát belecsúszunk ilyen öblös poénokba, meg beszólásokba.

Az egyik leggázabbra meg tud vissza tudok emlékezni.

Amikor a jogra jártam, akkor volt egy tárgy, ahol vizsgáztatás volt, vagy nem is tudom milyen apropóból, de becsődítették az egész évfolyamot a a tárgyba, és a tanár végigment egy listán, és és akinek mondta a nevét, az az annak jelentkeznie kellett, hogy milyen apropó volt, nem emlékszem, de egy sima népsorolvasás volt.

És akkor már nem tudom, a 50. ember mondta azt, hogy jelen, jelen, jelen.

Aztán úgy elkezdték variálni, hogy ne csak ugyanaz legyen a válasz.

És akkor egy ilyen srácnak a nevét mondta, az meg ilyen hangosan, ilyen artikulálatlan felüvöltött, hogy javol, és a ugye meg is állt a tanár, így fel is nézett, és hát mindenkinek ilyen kellemetlen röhögcsélései voltak, és akkor mondta, hogy hát nem volt vicces kolléga, és tényleg nem volt vicces, de nem is a nemzeti szocialista áthallások miatt nem volt vicces, hanem leginkább azért, mertogy ez az a hely, az egyetem az a hely, ahol ezeknek a poénoknak már nincs nincs jövője, nincs jelene, nincs n keresnivalója.

Tehát ez a öblösen bekiabálok valamit, és akkor rajtam fognak röhögni, és akkor én leszek a viccmester, és jobb esetben valamiképpen egy szimpatikus karakter.

Az egyetemnek, az egyetem ilyennek nincs keresnivalója, és és nagyon kellemetlenül tudok én is visszaemlékezni olyan esetekre, amikor amikor valami vicces helyzet volt, és akkor én is én is szóltam valamit, nem is volt kellemetlen, de de utóbb, tehát hogy ott az adott pillanatban nem volt nem volt cringe, de utóbb visszagondolva belegondolok, hát basszus felnőtt ember voltam, 18 évét betöltött, felnőtt egyetemista.

Ezeknek a beszólásoknak nem volt ott helye, és és egy nagyon fáradtságos és kellemetlen folyamat, amikor az ember egy ilyen állapotból arra kell, hogy jusson, hogy nem, ez itt már a felnőtt élet, itt már nincsenek nincsenek lehetőségek ilyen beszólásokra, hanem itt ülni kell és kusolni.

És ha összehasonlítom a két egyetemi életemet, tehát a a 18 évesen kezdett igazgeszá szervezést, aztán a 21 évesen folytatott jogot, akkor a 21 évesen én simán azt csináltam, hogy csak ültem és néztem.

Semmit nem, nem szólaltam fel, nem ültem az elsősorban.

Ugye mi ezeket fókának neveztük, hogy így így tapsikolnak a tanárnak, meg így így nyilván van ez a kategória, nem ítélem el őket, csak hát mégis van ez a kategória, aki aki szeretné éreztetni a tanárral, hogy ő ott van az első sorban, aztán néha így beszól, nem beszól, hanem közreműködik a az óra vezetésében, valami megjegyzést tesz valami kiegészítést. volt olyan évfolyamtársam, aki tudatosan elkésett mindenhonnan, merthogy az akkor emlékezetes lesz a tanár számára, hogy ő ő ott volt az órán.

És nem csak az öblös beszólásokra érvényes ez a javaslatom, hanem a az okoskodásra is.

És nem azt mondom, hogy nem lehet részt venni az egyetemi életben.

Nem, nem azt mondom, hogy nem lehet egyfajta közös munka a az egyetemi élet a tanárral meg veled, hanem hanem azt mondom, hogy például nekem volt olyan tapasztalatom, hogy hogy a a tanár, aki azt hiszem kollíziós jogot tanított, az a az óra közben feltett egy ilyen költői kérdést. már nem emlékszem pontosan, de valami olyasmi lehetett, hogy honnantól honnantól ember az ember, vagy honnantól ugye itt a azért fontos ez, mert a jogban különböző értelmezések vannak, hogy mondjuk honnantól jóképes az ember.

Ugye ez egy polgári jogi dimenzióban értendő alapvetés, hogy a fogamzás időpontjától megilleti az ember a jogképességet, tehát hogy a annak feltételével, hogy utóbb élve születik.

Tehát például öröklésnek lehet az alanya a fogamzás pillanatától az ember, de ugyanakkor van egy büntetői értelmezés is, ami nem a jogképességet nevesíti, hanem honnantól honnantól nem magzat az ember, és hon és honnantól élő ember valaki.

És erre a büntetőjognak az a válasza, hogy a toló fájdalmaktól, ugye a toló fájdalmakig bezárólag magzat sérelmére követik el a cselekményt, a toló fájdalmaktól már már élő ember sérelmére.

És akkor a tanár feltett egy ilyen kérdést, hogy honnantól él az ember, honnantól ember az ember?

Nem emlékszem pontosan, de az elsősorban egy hallgató, aki szeretett volna közleg működni az órában, az annyit mondott, hogy a tolófájdalmaktól, amit a az előadóban lévő hallgatók jelentős százaléka következetesnek érzett, hiszen azon a héten egy másik előadáson mondta el a tanár azt, hogy hát a tolófájdalmaktól lehet emberi életcsérelmére elkövetni bűncselekményt.

És ugye ezt találta mondani a hallgató, hogy hogy tolófájdalmaktól és a tanár ilyen iszcinikusan elkezdett így felszólalni, hogy maga maga nem is harmad éves, hanem első éves csak be beszökött ide a harmadévesek közé.

És ugye ennek semmi logikája nincsen.

Valószínűleg a tanár maga se tudta, hogy ezt miért mondta a hallgató, maga se tájékozott a a büntetőjogi területen, hiszen kollíziós jogot tanított.

De hogy ez például egy tipikus élményem volt számomra, hogy hát itt még okoskodni sem nagyon éri meg, mert mert a tanár nem mindig fog tudni méltósággal viseltetni veled szemben.

És ez ugye kinyit egy másik problémát, hogy az egyetem a a sajátos módon egy olyan helyzet, ahol úgy veszel igénybe egy szolgáltatást, hogy sosem leszel a a fogyasztója annak a szolgáltatásnak, sosem leszel a vásárlója annak a szolgáltatásnak.

Ugye aki kifizeti a tandíjat, az az tulajdonképpen megveszi azt a jogot, hogy egyetemre járhasson, de amellett, hogy vizsgázni sok esetben szinte lehetetlen, ugye ismerjük a szórótárgyaknak a az intézményét, ahol pontosan tudjuk, hogy hogy nem a tudás számít, hanem egész egyszerűen egy minél több embert megbuktatni, merthogy a az egyetemeken egyébként fontos fontos lehet az, hogy kiszóródjon minél több ember.

Nem ritkán ugye többen jelentkeznek, többeket vesznek fel első osztályra, mint mint amennyi el tudja végezni a képzést.

Ennek a szakmai hátterével nem vagyok nagyon tisztábban, de hogy de hogy bizonyos kvótákat írnak elő különböző képzésekre, vagy legalábbis arra akkreditálnak.

Most nem lehet, hogy hülyeségeket beszélek, de hogy ezt azért lehet tudni, hogy hogy másfélszer annyit vesznek fel a az első évben a az egyetemek, vagy a felsőoktatási intézmények, és akkor számítanak arra, hogy mondjuk a 25%-a kiszóródik, és akkor nem lesz ebből probléma, de addig is befizették a tandíjat.

És valószínűleg erre vannak a szórótárgyak.

De egyébként a szórótárgya azt is szolgálja, hogy egy picit téged is szolgál, hogyha neked az első évben leesik, hogy hogy nem való ez neked, vagy bármikor leesik, tehát hogyha valamikor le kell, hogy essen, hogy ez a képzés nem való neked, akkor az első évbe essen le.

És amikor azt érzed, hogy ezt ezt ezt a tantárgyat nem lehet megcsinálni, és és hirtelen kibontakozik a lelkedben egy felismerés, hogy lehetne, hogy nekem ez a szak nem is való, lehet, hogy most már nem is akarok jogászkodni, vagy valami, akkor lehet, hogy könnyebben hozod meg azt a döntést, hogy inkább kiiratkozol.

És ezt hallottam tanártól, hogy sokkal többre becsüli azt az embert, aki időben felismeri azt, hogy nem fogja tudni elvégezni ezt az iskolát, vagy ha elvégzi, nem megy semmire azzal a diplomával, mints sem az, aki 10 éveket, legalább 10 évet fordít abban, hogy elvégezze a szakot, és és a végén már csak abban reménykedik, hogy most már legyen meg az a rohadt diploma, azt hadd mehessek szúnyogtenyésztőnek, mert nem érdekel az, amit eddig tanultam.

Tehát, hogy ez ez nyilvánvalóan nem jó.

Tehát, hogy ez magától értetődő, hogy a az egyetemen eltölteni jóval több időt, mint amennyi idő alatt elvégezhető az egyetem, az nagyon-nagyon sajátos, és nagyon nem feltétlenül egy jó irány.

Életeket lehet így elpazarolni, persze mindenki meg tudja hozni a maga döntését, hogy hogy mit vár ettől a dologtól.

Én annak a híve vagyok, hogy nem kell feltétlenül csak egyetemben gondolkodni, hogy most már egy csomó olyan felsőoktatási intézmény van, akik jóval rövidebb idő alatt megtanítják azt, amit az egyetemen megtanulná.

Tehát bizt nyilvánvalóan egyetemi szinten lehet programozást tanulni, vagy nem is tudom mi a szaknak a neve, de ugye aki programozó akar lenni, az ugye nagyon jól teszi, hogyha elmegy egyetemre, mert azt ott aztán biztos tényleg nagyon jól megtanítják, de aki nem programozás tudós akar lenni, hanem csak simán egy rohadt nyelven akar tudni hatósan programozni és utána el akar helyezkedni, azoknak ott van egy egy éves képzés, vagy nagyon max egy két éves képzés, ahol nagyon gyakorlati szempontból tanítják meg neked neked a programozást.

A Pascalnak még az alapjait sem, mert mi a francnak, mert senkinek nem fog kelleni.

Számon kérik azt rajtad, hogy mennyire tudsz programozni, és ha tudsz valamennyire, akkor elvégzed, megszerzed a papírt, beíratod az önerajzodba, és mehetsz, nem tudom, 21 évesen munkahelyekre, lerakva az öneodat, meg a végzettséget, hogy tessék, tudok programozni, vegyetek föl.

Tehát, hogy azért vannak ilyen alternatívák, és szerintem ez…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Egyetemisták: a komolytalanság vége! - Szürke Zóna 234.”

Miről szól ez az epizód: „Egyetemisták: a komolytalanság vége! - Szürke Zóna 234.”?

Rezső, a Szürke Zóna Podcast házigazdája, szóló epizódban osztja meg tapasztalatait az egyetemistákról. Az egyetemista lét sajátosságairól, a helyes viselkedésről és a tanulás megtanulásáról beszél, kiemelve, hogy sokan a középiskolához hasonlóan kezelik az egyetemet. Tanácsa a… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Egyetemisták: a komolytalanság vége! - Szürke Zóna 234.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Egyetemisták: a komolytalanság vége! - Szürke Zóna 234.”?

Fő témái: egyetemisták, egyetemi lét, tanulás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Egyetemisták: a komolytalanság vége! - Szürke Zóna 234.”?

Megjelenés: 2025. 12. 12.. Hossz: 37 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/egyetemistak-a-komolytalansag-vege-szurke-zona-234

Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból