Jussie Smollett öntámadása: Az ügy lezárult - Szürke Zóna 201.
· PT35M9SÖsszefoglaló
Ez a Szürke Zóna Podcast epizód Jussie Smollett amerikai sorozatszínész öntámadásának ügyét dolgozza fel, amely 2019-ben történt. Az eredeti, feltételezett gyűlöletbűncselekményként elkönyvelt esetet a podcast korábbi adásaiban már érintették, de a lezárult nyomozás és új…
Röviden
- Műsor
- Szürke Zóna Podcast
- Megjelenés
- 2025. 02. 07.
- Hossz
- 35 perc
- Szereplők, említett nevek
- Jussie Smollett, Schubert István
- Témák
- jussie smollett, gyűlöletbűncselekmény, bűnügy
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] szürke [Zene] zóna köszöntöm a kedves hallgatókat ez itt a szürke zon podcast a mikrofonnál rezső és csak rezső mert danit most elküldtem szabadságra tekintve hogy nagyon sokat segített nekem az utóbbi időben konkrét önálló epizódokkal is átvállalva a rendszeres tartalomgyártás felelősségét és úgy gondoltam hogy igazságos lenne most azt mondani hogy akkor most ő menjen egy picit pihenni és egy kicsit én vállalom át a szürke zóna podcast vitelével kapcsolatos feladatokat a mai napon egy régebbi epizódnak az utánkövetését gondoltam ki az a helyzet hogy vannak olyan témák amikhez én mondjuk olyan fél évente így visszanyúlok és egy ilyen témának tekinthető a justice molet öntámadása is amihez már csak azért is érdemes visszanyúlnunk merthogy amik akkor még annak idején tényleg a podcastünk legelső legkorábbi időszakában amikor foglalkoztunk ezzel a témával akkor még nagyon keveset tudtunk az ügyről még függőben is volt az ügy most már azt lehet mondani hogy túlnyomórész le van zárva és nagyon sok minden kiderült azóta a történet 2019-ben kezdődik amikor is egy jusce mollet nevű sorozatszínészt az empire című sorozatnak a színészét hát felröppent vele kapcsolatban a hír hogy összeverték még a 444 is tudósított róla 2019 január 29-én amikor is azt írták hogy a rendőrség szerint feltehetően gyűlöletbűncselekmény történt mivel a két támadó raszista és homofób kiáltásokkal támadta a férfira majd egy ismeretlen összetételű vegyianagot öntött rá a rendőrség közleménye szerint egyikük egy kötelet is smolet nyakába dobott mindkét támadó elmenekült a helyszínről és hát többek közt azt kiabálták hogy ez itt maga orzág this is maga country utalva ugye trump kampánnyzövegére a make america great againre a színész saját lábán jutott be a kórházba írja 444 állapota kielégítő a rendőrség közleménye szerint smolett a sienennek elmondta hogy felvette a harcot a támadókkal és ugye ahogy a korábbi epizódban is beszéltünk erről hogy a smolet nakak a viselkedése egyébként nagyon érdekes volt és erről is szeretnék ebben az epizódban beszélni hogy sokak számára rendkívül beszédes is volt ahogy a justice molet viselkedett vagy viseltetett inkább azt mondanám a saját támadásával kapcsolatban ugye am mikor ezt az epizódot csináltuk még nem volt annyi anyagunk mint most most például megvan a hotelben készült felvétel ahogy jön vissza a hotel szobájába jusie így nem nem csak az figyelhető meg hogy hogy néz ki egy fekete sorozatszínész egy gyűlölet bűncselekmény után de hát az is feltűnhet nekünk hogy a subway szendvics avagy saláta amiért elment az éjszaka közepén chicagóban a mínusz nem tudom hány fokban hát az még mindig nála van és ez is egy ilyen visszatérő humorfaktor volt az ügyben hogy hát rohadt éhes lehetett vagy nagyon finomnak tűnhetett az a saláta hogy miután megtámadták és élete valószínűleg élete legkellemetlenebb élményét kellett elszenvednie azáltal hogy leöntötték valamivel és gyűlölköző kifejezéseket rasszista kifejezéseket kiáltozgattak felé hát a kaja amiért elment az éjszaka közepén az még mindig nála volt és ugye a rendőrkapitányban a szuperintendent ez volt az angol kifejezésen nem emlékszem hogy talán rendőr biztos vagy valami ilyesmi lehetett a az ennek választott kifejezés és amit annno a korábbi epizódban használtunk ő már egyébként visszavonult ezért szabadon nyilatkozik az ügyről dokumentumfilmekben egy dokumentumfilm van aminek csak az első része tekinthető meg ez a fox channelen lett bemutatva de hát az nagyon parádés azt nagyon tudom mindenkinek ajánlani de ő már korábban is nyilatkozta hogy a az ügy akkor lett rendkívül furcsa vagy akkor vált számára rendkívül gyanússá amikor eleve ann azzal a körülménnyel kerül tisztába hogy az éjszakai órákban kerekedik fel justin molet hogy vegyen magának kaját ugye ő a jusce molet azzal védekezett hogy a subwaybe ment éjjelnappal nyitva van oda az megy aki kajához akar jutni éjszaka és egyéb hely már nincs nyitva de hát ugye chicago ilyenkor elviselhetetlenül hideg tehát hogy az embereknek konkrétan azt mondják a a a televízióba tehát konkrétan társadalmi célú üzenetek útján próbálják az ember tudatába eljuttatni hogy ha nem muszáj ne menj ki ilyenkor chicagóan mert tényleg a szemhély ad le haagy vagy hát még akár a szemgolyód is tehát hogy annyira hideg van hogy veszélyes kimenni és hát justice molletnek valamiért mégis az éjszaka közepén nem valamiért nem tudott a szobaszervizzel élni illetőleg nem tudott házhoz kérni kaját hanem fel kellett kerekedni az éjszaka közepén és ugye már az is önmagában beszédes volt hogy hát a tényleg hajnal 2ettő-kor két férfi akikről ő azt mondta hogy fehéreknek tűntek elkezdik őt követni ott a háztöm környékén tehát tehát a azon az útvonalon ahol éppen tartott vissza a szenyával vagy salátával mit tudom én és homofób jelzőket kiáltoznak felé tehát ez az összhatás is nagyon-nagyon furcsának hatott mert hiszen ha már tehát az eleve gyanús hogy jessie kimegy a a a hideg chicagói éjszakáb de hogy ezek meg ott vártak tehát hogy normális ember ilyesmit nem csinál másrészt meg ugye ez ez is visszatérően a humorfaktor része volt hogy hogy aki raszista meg homofób az honnan tudná azt hogy a justice m milyen sorozatokban szerepel tehát hogy ő eleve felidézte egy interjúban azt hogy hogy milyen jelzőkkel illették és azzal szóították meg hogy hé empire hogy ugye a sorozat címe amiben szerepel és hát ő nem figyelt rá és akkor már elkezdtek csúnyábbakat mondani hogy empire fagget valami ilyesmi de hát honnan tudná egy raszista homofób hogy a justice molet az empire szerepel tehát nem néz ilyen műsorakat amiben meleg színes bőrű férfiak játszanak meleg színesbőrű férfiakat tehát hogy ez is furcsa eleve az a sztori amit elmondott később a cnnnek az is furcsa hogy ő megáll a az út közepén vagy hát a járda közepén visszafordul és akkor visszakérdez hogy mit mondtál nekem tehát hogy nagyon gangszta vagy értjük de de hogy a valóságban ez nem ilyen az éjszaka közepén elkezd valaki követni szeretnél nem tudomást venni róla nem állsz le kötekedni mert egyszerűen nem tudod felmérni hogy milyen veszélyessége vannak annak a dolognak lehet nála kés lehet nála fegyver lehet bármi a szándéka lehet hogy az a szándéka hogy csak kövessen és sérteget en egy kicsit lehet az a szándék hogy kiprovokáljon egy atrocitást de lehet hogy meg akar késelni el akarja venni a pénzedet tehát hogy nem csinál ilyet az ember justice molet meg főleg nem tehát hogy ő egy ilyen finom ember látványát kelti nem nagyon tud egy finom ember ilyen gangstába átváltani de hát a sztoria szerint mégis csak ez volt odamentek egyikük pofán verte dulakodás keletkezett és hát ahogy elő is adta ezt a történetet hogy én meglöktem ő visszalökött tehát hogy ilyen körökre osztott formában adta elő a sztorit és ez mindig büdös tehát hogy én állandóan hallok ilyen olyan sztorikat hogy akkor így megvertem akkor ő ütött akkor én azt kivédtem és a jobb kezemmel visszaütöttem egy atrocitás nem így néz ki mint a filmekben hogy így mindenkinek van ideje támadni meg meg tehát hogy egyszerűen nem ennyire kimért egy egy atrocitás hanem lökdösődés egymásnak feszülés ezt szerintem mindenki el tudja képzelni és akkor az elmondása szerint a támadás egyszer csak abban maradt amikor is nem nem tudom itt megpróbálta felmérni a károkat amiket elszenvedett és akkor pont valami telefonhívásban volt valakivel és akkor annak meg mondta hogy egy kötél van a nyakában mert hogy ugye egy ilyen kötélhágcsót yen akasztó kötelet raktak a a nyakába és ez is érdekes lesz erre majd visszatérek egy picit később és akkor ezután visszavonult a hotelszobájába és vele volt a kreatív direktora aki meg ragaszkodott hozzá hogy hívjanak rendőrt és ugye itt is elválik ez a dolog hogy gyakorlatilag hát mi tudjuk hogy most már tudjuk hogy megszervezte ezt a támadást tehát hogy ez történelmi tény hogy úgy mondjam de hogyha nem hív rendőrt márpedig ő inkább a publicity-t a nyilvánosságot szerette volna amit ezzel tud nyerni mintsem egy hatósági intézkedést akkor valószínűleg mindmig abban oly formában élne a köztudatban hogy a justice moletet megtámadták és valószínűleg egy a kategóriás színész lett volna már belőle mert hiszen amiben ő szerepel az egész egyszerűen érdekes lesz az emberek egyszerűen adják egymás között azt a hírt hogy szerepel ebben a filmben a justice molet tudod akit megtámadtak és egész egyszerűen jobban meg fogja érni a producereknek is ő őt alkalmazni mert nagyobb lesz a nyilvánosság ami hozzáfűződik valószínűleg ez volt az elképzelése és ugye kiérkeznek a rendőrök akiknek a testkamerája rögzíti egy darabig az eseményeket a kreatív direktora megy le eléjük ott a liftben elmondja hogy hát egy ilyen kötelet tették a nyakába ott el is érzékenyül egy picit mert hogy n tényleg nagyon egy színesbőrű embernek tényleg nagyon intruzív élmény ez a gondolat hogy egy egy kötelet tesznek a nyakába és felmennek a rendőrök és a testkamerán ugye azt látszik hogy még mindig ott van a a nyakában a justice moletnek a kötél tehát hogy na már itt is egyébként utólag youtuberek kijelemezgették ezt a videót eleve a testbeszéd miatt mertogy ugye abból elég sok minden kiderül de de abból önmagában is kiderült ennek a támadásnak a hamis jellegge hogy az a kötél amit a nyakába raktak hogy az még mindig a nyakában van azzal hogy visszatért a a hotelszobába és megvárta megvárta a rendőröket akik mondjuk izé 20 perc volt kiérkezni ott ül nézi a tévét és ott van a ába a kötél és még a rendőrök is kérdezik hogy nem veszi le de igen csak akartam hogy önök is lássák tehát hogy oké én elfogadom hogy meg hát bárki el tudja fogadni hogy szeretted volna hogyha a hatóság oly formában tekinti meg a az elkövetés eszközét amely formában az elkövetők elhelyezték de hát nem természetes ez az elképzelés tehát hogyha valakit ilyen alávaló módon támadnak meg az minden mementójától szabadulni vagy távolodni szeretne egyszerűen mocskosnak érzi magát a az ember ezután a szóvál után a justice molet megkéri hogy kapcsolják ki a testkamerát a rendőrök eleget tesznek ezzel és akkor innentől már gyakorlatilag ilyen dokumentáltá válik a vagy hogy mondjam inkább ilyen irat szerint dokumentáltá válik a az egész ügy mertogy több felvételünk addig bezárólag már nem nagyon van hogy a justice mollet ad egy koncertet és ennek a koncertnek az egyik jelenlévője azt hiszem hogy egy dj adott nyilatkozatot a foxnak ebben a dokumentumfilmben ahol nagyon nyomatékosan elmondta hogy neki mikor ált össze hogy ez az egész ez egy hoax volt amikor a justice mollet felszólalt a koncert előtt vagy közben nem tudom pontosan de ugye ő visszatérően hangoztatta ezt ugye mindig azzal kezdődik ez a megtámadtak tárgyú nyilatkozat hogy ok hogy jól vagyok ugye ez az egyik legalábvalóbb része ennek a dolognak hogy hát senki nem kérdeztte de te már mondhatod hogy egyébként jól vagy és ezzel már is egy picit felértékeled a nyilvánosságban betöltött szerepedet vagy az értékedet vagy hogy mondjam és a akkor ugye ad egy jó kis ilyen eg tréereket megszégyenítő motivációs beszédet nagyon röviden hogy hát ő ő visszaharcol tehát hogy a i f the back és valószínűleg ezt borítékolta hogy életének ez lett volna innentől kezdve a legmeghatározóbb mottója hogy hogy küzdjél vissza hogy hogy vedd fel a harcot és hát elképesztő módon meg is tapsolta a közönség és akkor azzal zárja ezt a felszólalást hogy egy kicsit elhuncutkodva vagy egy kicsit ilyen picit ilyen mosolyra hajló szájjal vagy valami hasonló ilyen kicsit komolytalanul azt találja mondani hogy i'm the gay tupak hogy én vagyok a meleg tupak tehát tényleg azzal a rapperrel ikonikus rapperrel azonosítja magát aki hát hogy mondjam kard által halt tehát hogy azzal picit azért én nehezen hoznám egy egy kategóriába a justice molettet de már önmagában ez az ilyen komolytalan eleve a büszkélkedés vagy eleve a kérkedés azzal hogy megtámadták és ő visszaharcolt az evidenssé teszi hogy ilyesmivel nem büszkélkedik hát képzeljük el megtámad adnak az utcán éled a normális életedet szeretnél egyről a kettőre jutni nem vagy egy gangsta nem vagy egy utcagyerek hát megtámadnak az utcán mit tudom én hasba rúgnak elveszik a pénzed vagy valami ilyesmi nem nem nagyon szeretnél erre úgy tekinteni hogy hogy hogy bármi büszkeséget következtessél belőle hanem szeretnél szeretnél a magad mögött tudni ha bármi is bármilyen érzés is következik belőled az az inkább az igazságtalansághoz fűződően következhet és ennél fogva sok a szabályos abnak tűnik az hogy keserűség fakad egy ilyen érzésből vagy egy ilyen élményből a büszkeség a kérkedés semmi esetre sem és hát ez beszédes volt a justice molet esetén hogy ő elkezdett kérketni kérkedni a a közönsége előtt ezzel az ezzel az atrocitással hogy ezután vagy ezelőtt nem emlékszem de sor került egy interjúra a cnn-nel ahol elég hosszasan fejtette ki a részleteit ennek a támadásnak és ott nem csak az erkölcsi vonzatára reflektált de ugye a vádakat is igyekezett cáf ol ni tehát hogy ugye több ponton is már elkezdtek megjelenni a nagyon bevállalós kommentárok az üggyel kapcsolatban hogy hát valami nem stimmel hogy például a justice molet nem akarta beszolgáltatni a telefonját a rendőrségnek tehát nyomozás indult és az volt a minimum hogy akkor mindent megvizsgáljanak és a justice molet telefonját kérték hogy akkor a híveslistáit megnézzék meg ilyesmi és ő visszautasította sőt ha jól emlékszem törölgetett is róla valamit és talán úgy adta oda vagy nem emlékszem pontosan erre de korlátozott mértékben segítette a nyomozást a saját gyűlölet saját maga által elszenvedett bűnc gyűlölet bűncselekménynek a feltárása tárgyában és hát erre is adott egy magyarázatot a műsorban hogy hogy hát érzékeny adatok vannak benne az ismerőseivel folytatott levelezése üzenetváltása nem akarja ezt odaadni csak úgy a hatóságnak és hát mondhatom hogy élete alakítását nyújtotta ebben a műsorban mert rendkívül hitelesen rendkívül érzékletesen érzékenyült el annak témájával kapcsolatban vagy annak kérdés é ben hogy meg fogják-e találni az elkövetőket és hogy n ő nagyon szeretné hogy megtalálják de hogy már…
Említett entitások
Témák
- jussie smollett
- gyűlöletbűncselekmény
- bűnügy
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Jussie Smollett öntámadása: Az ügy lezárult - Szürke Zóna 201.”
Miről szól ez az epizód: „Jussie Smollett öntámadása: Az ügy lezárult - Szürke Zóna 201.”?
Ez a Szürke Zóna Podcast epizód Jussie Smollett amerikai sorozatszínész öntámadásának ügyét dolgozza fel, amely 2019-ben történt. Az eredeti, feltételezett gyűlöletbűncselekményként elkönyvelt esetet a podcast korábbi adásaiban már érintették, de a lezárult nyomozás és új… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 07..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Jussie Smollett öntámadása: Az ügy lezárult - Szürke Zóna 201.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Jussie Smollett, Schubert István.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Jussie Smollett öntámadása: Az ügy lezárult - Szürke Zóna 201.”?
Fő témái: jussie smollett, gyűlöletbűncselekmény, bűnügy.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Jussie Smollett öntámadása: Az ügy lezárult - Szürke Zóna 201.”?
Megjelenés: 2025. 02. 07.. Hossz: 35 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/jussie-smollett-ontamadasa-az-ugy-lezarult-szurke-zona-201
Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből
- Csernobil: A reaktor titkai 1. rész (atombalesetek)
Az 1986. április 26-i csernobili atomerőmű-baleset hátterét elemzi az első rész. A négyes blokkban egy sorsfordító biztonsági teszt során, ami egy külső áramkimaradás esetén a rea…
- Az 51-es körzet: Bob Lazar története - Homályvidék 5.
Az 51-es körzet titokzatos múltja és Bob Lazar 1989-es, világmegváltoztató vallomása a téma. Lazar, aki állítása szerint a kormány megbízásából idegen szférák hajtóműveit kutatta,…
- Gyilkosok tavasza: adatvédelmi eljárások a True Crime podcast ellen
Az ORFK-n belüli NAIH vizsgálja a BŰNtények Podcastot két elítélt gyilkos feljelentése alapján. Rezső a Szürke Zóna Podcastban beszélt a folyamatban lévő adatvédelmi eljárásokról.…
- New Jack és a Mass Transit incidens - Szürke Zóna 241.
A Szürke Zóna Podcast 241. adásában a New Jack nevével fémjelzett Mass Transit incidens kerül terítékre, a pankráció történetének egyik legsötétebb fejezete. Az adásban szó esik E…
- "Bepereltek!" - Az alperesi pozíció lélektana - Szürke Zóna 240.
A Szürke Zóna Podcast e heti adásában Rezső személyes tapasztalatok alapján mutatja be az alperesi pozíció pszichológiáját. Kifejti, hogy a polgári peres eljárásokban nem az állam…
- Vaskarom: a Von Erich-átok - Szürke Zóna 239.
A Szürke Zóna Podcast 239. adásában a Von Erich családot övező átkot és a díjbirkózás világát mutatják be. Az adásban szó esik a pankrációról, annak előadási műfajáról, és hogy az…
- Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.
A Szürke Zóna Podcast 238. adásában a toxikus pozitivitás jelenségét járják körül, különös tekintettel annak munkahelyi, baráti és párkapcsolati megjelenésére. Az epizódban a vide…
- Az AI buborék - Szürke Zóna 237.
A mai epizódban a mesterséges intelligencia (MI) buborékról beszélget Rezső és Dani. Az MI térnyerése az életünkben, a technológia jövőbeli iránya és az MI-függőség veszélyei a fő…
- Akik nem szabadulhatnak: Dr. Rátkai Tímea true crime szerző és munkássága - Szürke Zóna 236.
Dr. Rátkai Tímea jogász, egyetemi oktató és true crime szerző a Szürke Zóna Podcast vendége. Elmeséli, hogyan lett a büntetőjogból doktorandusz, és hogyan kutatja a tényleges élet…
- Az ötödik lövés 11. - A hangfelvétel feljavított részletéről
A Szürke Zóna Podcast ezen epizódja a csepeli kettős gyilkosság kapcsán készült hangfelvétel elemzésére fókuszál. A műsorban Zétény, egy korábbi vendég, aki mentősként dolgozott,…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- BŰNtények podcast@Nógrádi József — BŰNtények Podcast
Ez a BŰNtények podcast epizód a 90-es évek Magyarországára kalauzolja a hallgatókat, ahol az olajszőkítésről és Nógrádi József eltűnéséről lesz szó. Az epizód a rendszerváltás utá…
- NZP - Nehézlábérzés — New Zound Podcast
A New Zound Podcast eheti adása a Fonogram díjátadó körüli vitákat és történéseket járja körül, oknyomozás keretében feltárva a miérteket.