Mobileszköz függőség: digitális addikció - Szürke Zóna 210.
· PT54M4SÖsszefoglaló
A műsorban a digitális addikció és a mobileszközökkel való túlzott kapcsolattartás veszélyeit járják körül. Kiemelik, hogy a közösségi média, mint a TikTok, és a rövid, pörgős tartalmak hogyan okozhatnak függőséget, rabságban tartva a felhasználókat. Szóba kerül a jelenség…
Röviden
- Műsor
- Szürke Zóna Podcast
- Megjelenés
- 2025. 04. 11.
- Hossz
- 54 perc
- Szereplők, említett nevek
- Schubert István
- Témák
- digitális addikció, mobileszköz függőség, közösségi média
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Köszöntjük a kedves hallgatókat.
A mikrofonnál Rezső valamit állandó vendégem Dani.
A mai napon egy nagyon fontos és egyre inkább fontosabbá váló témáról fogunk beszélni.
Ez végsősoron a mobiles eszköz függőség, de nevezhetnénk úgy is, hogy digitális addikció.
Arról a jelenségről szeretnék veletek beszélni, melynek én magam is úgy néz ki, hogy az áldozata vagyok, és ezért is érzem rendkívül relevánsnak, hogy erről induljon el egy diskurzus, és ne vegyük félvárról, mert komoly veszélyeket jelent. nevesül az, hogy egész egyszerűen az ember, amit egyébként témaként már boncolgattunk a harcosok klubjás epizódunkban, de most jobban kiszeretném a magam részéről bontani, egész egyszerűen az ember rabja a telefonjának, és észre se veszi, hogy elmegy vele az élete.
Ezt szeretnénk egy kicsit jobban kibontani, mielőtt belevágnánk, Dániel megkérdeznék, mi a véleményed a témáról?
Hát igen, sajnos egy eléggé aktuális téma, és valóban rengeteg embert érint.
Én eléggé változóan kezelem ezt a mobil eszközfüggőséget.
Néha amikor visszanézem így a képernyő időket, akkor eléggé rá tudok csodálkozni a számokra, amiket viszont látok.
És akkor ugye próbálom magam nyugtatni azzal, hogy hát de mondjuk én elég sokat BKV-zom, és akkor közben én sajnos nem az az ember vagyok, aki könyvet olvas, hanem leginkább ugye a mobil telefonjára van rácuppanva.
És hogyha nézünk egy-egy átlagos napot, akkor van, hogy akár nem tudom, még két órát is sikerül bkávéznom.
Úgyhogy így így egy fokkal érthető tud lenni egy napon mondjuk két óra tiktokozás.
De ettől függetlenül is nyilván azért soknak tartom, mert igazából az a baj, hogy ugye a tiktokozásnál pont az van, hogy csak pörgetem és pörgetem, és még csak azt sem tudom megmondani, hogy mondjuk egy óra alatt megnéztem egy órának megfelelő normális tartalmat, hanem ennek lehet, hogy akár a fele is csak a pörgetéssel telik el, de hogy alapvetően mondjuk amikor itthon vagyok, vagy vagy bárhova elmászkálok, vagy vagy akár adott esetben, ugye munkaközben is, azért nem azzal telik az idő, hogy ugye a rá vagyok cuppanva a telefonomra, Hanem tényleg félre tudom tenni.
Max vannak ezek az ilyen fantom rezgés, vagy nem is tudom minek nevezzem, amikor azt hiszem, hogy valaki írt, és akkor rá rákukkantok gyorsan a telefonra.
De hála Istennek azért az nem fordul át abba, hogy akkor onnantól kezdve 10 percen keresztül pörgetem a különböző applikációkat rajta.
De nem olyan rég lettem egyébként tablettulajdonos is, ami ugye én első körben azt gondoltam, hogy rettentően meg fogja növelni a mobileszköz időmet, de hála Istennek ez nem így van.
De nyilván azért ez egy kicsit jobban megnyitotta előttem a az ilyen jellegű világot, és hát azért nyilván nem azért vettem, csak hogy a fiókban porosodjon.
Úgyhogy néha-néha azért azt is előveszem, tekintve, hogy azért annak jelentősen nagyobb ki kijelzője van. azért ott akár YouTube videókat vagy ilyesmiket nyilván kényelmesebb nézegetni.
Meg van egy-két ilyen játék, mint például a Hearthstone, amit ha mostanában játszok mobileszközön, akkor azt inkább a tableten szoktam.
Szóval hát azért igen, nálam is eléggé jelen van az, hogy a mobiltelefon a kezemben marad egy kicsit tovább, mint kellene, de hála Istennek így talán még egyelőre kijelenthetem, hogy függő még nem vagyok.
Igazából emailek, különböző üzenetváltások meg ilyenekre is ritkán szoktam elővenni, mert az én ismerőseimnek a többsége az napközben nem arról híres, hogy folyamatosan pötyögnek a telefonon.
Néha nyilván vannak hullámvölgyek, amikor mindenkire rájön a szófosás, és akkor mondjuk egy órán keresztül mennek a különböző beszélgetések.
De hát egyébként elnézegetve néhány statisztikát, amikkel itt szembe jöttek velem, ahhoz képest én még talán azt tudom mondani, hogy hogy még visszafogottabb kategóriába tartozhatok.
Ha visszamegyünk egészen azret fordulóig, megtalálhatjuk az Új Péternek a nagy VAP Blöf című cikkét, amikor ugyanis ezen az ilyen kis kis képernyős, nyomógombos telefonok vetületében megvizsgálta, hogy mik a lehetőségek a mobiltelefonálásnak, és gyakorlatilag mindennek az a szöges ellentét jósolta meg, csak hogy idézzek egy kicsit.
A mobil internetezés a legkevésbé sem mobilis.
Nagyon is statikus, hogy a pici képernyőcsökevényen lássak valamit, hogy a nehezen kezelhető körömhegynyi gombókat nyomogathassam, le kell ülni.
Hol ül le az ember ugye az autóban?
Ottan internetezés kilőve balesetmegelőzésig, valamint a kocsmában, otthon munkahelyen.
A munkahelyen ott a gép, rendes képernyő.
Ki akarna mobilról internetezni drágáért?
Otthon ugyanez, majdnem maradna kocsma, ha élne a földön olyan hülye, aki nekiállna internetezni, amikor sörözni is lehet.
Egyetlen biztos felhasználási alkalmat találtam étteremben magányos vacsoránál lassú konyhapincér esetén a következő fogásra várva.
Ez egy évben legfőjebb három alkalom.
Erre alig érdemes egész iparágat építeni.
Újpéter hozzáteszi, a szerzőnél alkalmasabb vapcélközönség egyébként nem is lehetséges.
Internet és információfüggő állandóan online akarna lenni, állandóan kommunikálna, és még mozogni is kénytelen a kelleténél többet.
A szerzőnek is hiába van WAP telefonja, azt jobbára csak arra használja, amire való.
Hétvégente a kocsmában esetleg megnézi a meccseredményt, ha lemaradt a híradóról.
Előfordult már, hogy moziba menet, ránézett a Pesti est vapjára.
Sőt, egy alkalommal a BX állását is megtekintette, de hatalmas híréshségű szerzőnknek egyetlen egyszer sem jutott eszébe, hogy liftben, irodában, parkolóban, esetleg dugóban unatkozva megnézze a mobilján egy-egy belpolitikai hírt, pláne kis színest, vicces horoszkópot. más baromságot.
Itt ebben a cikkben az Új Péter egyértelműen leírja, hogy egyébként még filmet se fognak nézni mobiltelefonon, nem hogy akármit csinálni, mert hogy mindenre ott lesz a nagyobb formátum a számítógép alsó hangon.
És a ezeket ezek ilyen, hogy mondjam?
Koncentrációi igényes feladatok lesznek, vagy tevékenységek, és arra a kis telefon nem lesz alkalmas.
Hát ez basszus, tehát hol tartunk?
Tehát, hogy gyakorlatilag van egy generációnyi mobilfüggő ember a világon.
És ezt úgy mondom, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban magam is rádöbbentem, hogy ki van fáradva az idegrendszerem.
Mert állandóan azon a rohadt telefonon csüngök már.
Én mondjuk 2013-ban vettem egy okostelefont, az volt az első alkalom, egy ilyen iPhone 4-es talán.
És már akkor is éreztem, hogy ez annyira nem lesz az én világom, mert ezek az appok engem egy kicsit így idegesítettek, hogy így mentek ezek a hírek így ilyen pletykaaszinten barátok között, hogy erre is van app, meg arra is van app.
Úgy voltam vele, hogy nekem nem kellenek appok.
Akkor eleve nekem ilyen tömpe ujjaim vannak, és rohadtul idegesített, hogy emailt írjak.
Ak volt, hogy így elfordítottam a telefont, és tényleg idegesítette, hogy ezen a kis képernyőn állandóan elrontom.
Nagyon igényes vagyok arra, hogy hibátlanul írjak, és akkor állandóan javítgatni kell, meg efék.
Aztán nem tudom, teltek az évek, és akkor kísérleteztem videónzéssel, az se ragadt meg.
Na és akkor éreztem először, hogy így rá lehet kattanni erre, amikor így a Nine gagre rátaláltam, ami ugye egy ilyen m oldalszerűség volt, és akkor úgy megéreztem azt, hogy milyen az, amikor leül az ember egy bizonyos helyre és akkor elkezdi a mémeket lapozgatni, és amit el lehetne intézni két és fél perc alatt, azt inkább fél óra alatt intézi el, mert addig is békén hagyják.
Ugye a to lett az a nyugati férfinak az utolsó mencsvára, oda nem követi senki, és minél többet, tehát hogy hogyha van is valami, ami ott lekösse, akkor igazából az legitimálja is azt a fél fél óra 40 percet, amit ott eltölt.
És az utóbbi néhány évben nálam eléggé aggályos lett egyébként is a telefonhasználat, tehát hogy kialakult az a reflex, hogy ha nincs mit csinálnom, kézbeveszem a telefont.
És ez azért érdekes, mert ugye mondjuk a szüleink generációja a fiatalon számukra elképzelhetetlen volt, hogy milyen lesz az a világ, amikor lesz egy eszköz a zsebedben, vagy hát vég sose van a tenyeredben, amivel hozzáférést nyersz a világ összes információjához, tehát gyakorlatilag az emberiség kollektív tudatához.
Ez akkor egy hatalmas vívmánynak tűnt, mert hiszen nem kell immáron a könyvtárba menned, hogy valaminek utánézzél, vagy valami ismeret birtokába kerüljél, nem kell a nagyöregeket megkérdezni, hogy te nem tudod ezt, hogy ez ez így hogy van meg-e félék, hanem egész egyszerűen megnyitod és megnézed, és bármilyen információnak pár másodperc alatt a birtokába kerül lesz.
De amikor ezt a vmineyt, ezt így megfogalmazták felénk, akkor nem számított senki arra, hogy az információ kínálathoz egy ugyanolyan volumenű információ kereslet is fog tartozni.
És én gyakorlatilag abban a körforgásba találtam magam pár hónapja, hogy évek óta az a helyzet, hogy folyamatosan információ és szenvedek.
A legirelevánsabb információkra akarok azonnal választ találni.
Például, hogy hogy hívták a főgonoszt a trónban, érted?
Ne lehet leélni egy életet úgy, hogy nem tudsz erről.
Meg is lehet azt csinálni, hogy megvárod, amíg hazaérsz, leülsz a géped és hogyha még emlékszel, akkor rákeresel, és akkor lesz egy ilyen élményed, hogy na ez tényleg, ezt most már ezt is tudom.
Tök mindegy, hogy másnapra elfelejted, de ott van az a rohadt telefon a zsebünkben, miért ne nézném meg.
És az a baj, hogy én egy ilyen információ viharba találtam magam pár hónapja, amikor folyamatosan valamilyen információséget akartam kielégíteni, és már nem figyeltem a világot körülöttem, már elkezdtem érezni azt, hogy szétporlad a világ körülöttem, hogy nem figyelek, nem figyelek a környezetemre, nem nézek rá a feleségemre, nem figyelek arra, amikor beszél, mert bármikor van egy perc, hogy állítsuk meg a filmet, mert kimegy a konyhába, azonnal a kézbe veszem a telefont, és azonnal egy hamis hamis képet vagy egy hamis élményt szerzek magamnak, hogy én ezt a három és fél percet hasznosan töltöm el.
Pedig ez egyáltalán nem egy hasznosan eltöltött idő, mert nem jutok is hasznos ismeretek birtokába, nem leszek tájékozottabb, mert csak végigilapozom a hírportálokat.
Igazából nem is, nem is, hogy mondjam, információs szerzésről van szó, hanem egyfajta ilyen szüretelésről, hogy ezt megnézem, azt megnézem, írtak-e emailt.
Ha írtak, akkor ráklikkelek, ha spammerek vannak a kibeszélőbe, azokat törlöm tiltom, és nem jutunk előrébb, nem lesz egy hasznosan eltöltött két és fél perc, hanem, hogy mondjam, kifáradt tőle az idegrendszer.
És és erre jöttem rá, mondom, körülbelül egy pár hónapja, hogy hogy ebbe bele lehet roskadni, hogy nem csak a a morális vagy erkölcsi szempontok játszanak szerepet, hogy tényleg hagyom lezajlani a világot, a történelmet körülöttem, hanem hanem szellemileg is egyébként belefáradok, belefáradok abba, hogy örökösen kell valami információ birtokába kerüljön kerülnöm, hogy örökösen csinálnom kell valamit, és ez a ehhez a csináláshoz az eszköz végsősoron a telefon lesz.
De ez egy borzasztó komoly függőség.
Nyilván egyébként rettentő vicces végiggondolni azokat a beszélgetéseket, amiket akár a általános iskolás tanárainktól hallottunk, hogy jaj, hát nem lesz mindig ott a számológép a zsebedbe.
Meg amikor gyakorlatilag azt tartottuk a technológia csúcsának, hogy ez a betárcsázós internet volt a számítógépen, és gyakorlatilag örültünk, hogyha egy egy sima képet öt perc alatt be tudott tölteni a gépünk.
És hát nyilván akkor egy olyan világban éltük, ahol éltünk, ahol azt gondoltuk, hogy lehetetlenség az, hogy nekünk ez, ami itt van már akkor a gépünkön, az elférjen a kezünkben.
És hát gyakorlatilag tényleg egy jó pár évig ugye mi is úgy éltünk, hogy SMS írásra meg telefonozásra használtuk a telefont, és akkor esetleg még játszottunk a a Snakel meg a Space Impact, vagy Space Invader, már nem tudom, mi volt a neve, és ezen kívül túl sok mindenre nem volt használható egy telefon.
Hát aztán ugye jöttek be a az újabb és újabb modellek, és akkor nekem is talán 2012 környékén volt az első okos, hát most már ugye buta telefonnak nevezném, de akkor ugye okos telefon érintőképernyővel, amin már volt internet, de mondjuk akkor még elég limitált csomagom volt, mert talán egy pár giga netem volt.
Tehát ugye ezt megint csak visszagondolva a gyerekkorunkra már örültünk, hogyha volt 3 gig netünk vagy 5 g netünk, és hogy mennyire elkényelmesedtünk, hogy már a telefonunkban vannak ilyen csomagok, aztán ugye jöttek a a különböző korlátlan internetcsomag.
Hát nyilván ugye ezzel rántják be igazán az embert, hogy nekem emlékeim szerint nem korlátlan van, hanem valami 100 vagy 120 GB netem van havonta, de hát ezt se használom ki.
Hát osztogatom Orba szába a wifimet, a hotspotomat, hogyha többen vagyunk, és mondjuk van nálunk laptop is, vagy én is, hogyha ney isten úgy, úgy kell laptophoz nyúlnom, hogy nincs kábeles internet, akkor ugye megosztom a hotspotot, és a felét nem érem el ennek a 120 GB-nak.
Tehát igazából, hogyha lenne kisebb csomag, olcsóbb ér, akkor valószínűleg azt választanám, mert ez tényleg fölösleges.
Úgyhogy azért tényleg adott esetben filmeket streameltem erről a készülékről, meg ezzel a csomaggal meg minden.
De hát igen, az a baj, hogy tényleg ahogy egyre jobbak és jobbak lettek a telefonok, és egyre nagyobb internetcsomagok lettek elérhetőek, úgy tényleg azért gyakran azon kapja magát az ember, hogy rácuppan a képernyőre, vagy rácuppant a képernyőre.
És valóban azért azt én is megfigyeltem magamon, hogy ha van valamilyen beszélgetés, ahol mondjuk valami kérdés fölmerül, ugye az régen úgy nézett volna ki, hogy hát na mindegy, majd hogyha hazaértünk, akkor megnézzük, vagy vagy talán eszünkbe jut valamikor, akkor ugye ez a amit az angol szokott mondani, hogy instant gratification, ugye ez azonnal kell valami vissza jelzés az embernek, hogy hogy igaza van, vagy jól csinált valamit, vagy csak vagy csak tudni akar valamit, és azonnal meg kell találni áni rá a megoldást, hogy ő mire kíváncsi.
Ugye hát sajnos igazából ez az, amire igazán függő lett mindenki.
Említett entitások
Témák
- digitális addikció
- mobileszköz függőség
- közösségi média
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mobileszköz függőség: digitális addikció - Szürke Zóna 210.”
Miről szól ez az epizód: „Mobileszköz függőség: digitális addikció - Szürke Zóna 210.”?
A műsorban a digitális addikció és a mobileszközökkel való túlzott kapcsolattartás veszélyeit járják körül. Kiemelik, hogy a közösségi média, mint a TikTok, és a rövid, pörgős tartalmak hogyan okozhatnak függőséget, rabságban tartva a felhasználókat. Szóba kerül a jelenség… Az epizód a Szürke Zóna Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mobileszköz függőség: digitális addikció - Szürke Zóna 210.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Schubert István.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mobileszköz függőség: digitális addikció - Szürke Zóna 210.”?
Fő témái: digitális addikció, mobileszköz függőség, közösségi média.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mobileszköz függőség: digitális addikció - Szürke Zóna 210.”?
Megjelenés: 2025. 04. 11.. Hossz: 54 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szurke-zona-podcast/mobileszkoz-fuggoseg-digitalis-addikcio-szurke-zona-210
Több epizód a Szürke Zóna Podcast-ből
- Csernobil: A reaktor titkai 1. rész (atombalesetek)
Az 1986. április 26-i csernobili atomerőmű-baleset hátterét elemzi az első rész. A négyes blokkban egy sorsfordító biztonsági teszt során, ami egy külső áramkimaradás esetén a rea…
- Az 51-es körzet: Bob Lazar története - Homályvidék 5.
Az 51-es körzet titokzatos múltja és Bob Lazar 1989-es, világmegváltoztató vallomása a téma. Lazar, aki állítása szerint a kormány megbízásából idegen szférák hajtóműveit kutatta,…
- Gyilkosok tavasza: adatvédelmi eljárások a True Crime podcast ellen
Az ORFK-n belüli NAIH vizsgálja a BŰNtények Podcastot két elítélt gyilkos feljelentése alapján. Rezső a Szürke Zóna Podcastban beszélt a folyamatban lévő adatvédelmi eljárásokról.…
- New Jack és a Mass Transit incidens - Szürke Zóna 241.
A Szürke Zóna Podcast 241. adásában a New Jack nevével fémjelzett Mass Transit incidens kerül terítékre, a pankráció történetének egyik legsötétebb fejezete. Az adásban szó esik E…
- "Bepereltek!" - Az alperesi pozíció lélektana - Szürke Zóna 240.
A Szürke Zóna Podcast e heti adásában Rezső személyes tapasztalatok alapján mutatja be az alperesi pozíció pszichológiáját. Kifejti, hogy a polgári peres eljárásokban nem az állam…
- Vaskarom: a Von Erich-átok - Szürke Zóna 239.
A Szürke Zóna Podcast 239. adásában a Von Erich családot övező átkot és a díjbirkózás világát mutatják be. Az adásban szó esik a pankrációról, annak előadási műfajáról, és hogy az…
- Toxikus pozitivitás - Szürke Zóna 238.
A Szürke Zóna Podcast 238. adásában a toxikus pozitivitás jelenségét járják körül, különös tekintettel annak munkahelyi, baráti és párkapcsolati megjelenésére. Az epizódban a vide…
- Az AI buborék - Szürke Zóna 237.
A mai epizódban a mesterséges intelligencia (MI) buborékról beszélget Rezső és Dani. Az MI térnyerése az életünkben, a technológia jövőbeli iránya és az MI-függőség veszélyei a fő…
- Akik nem szabadulhatnak: Dr. Rátkai Tímea true crime szerző és munkássága - Szürke Zóna 236.
Dr. Rátkai Tímea jogász, egyetemi oktató és true crime szerző a Szürke Zóna Podcast vendége. Elmeséli, hogyan lett a büntetőjogból doktorandusz, és hogyan kutatja a tényleges élet…
- Az ötödik lövés 11. - A hangfelvétel feljavított részletéről
A Szürke Zóna Podcast ezen epizódja a csepeli kettős gyilkosság kapcsán készült hangfelvétel elemzésére fókuszál. A műsorban Zétény, egy korábbi vendég, aki mentősként dolgozott,…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Mikor kell digitális detoxra vonulnom? — Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja
A "Kösz, jól" podcast epizódja a szellemi egészséget érintő digitális detox témáját járja körül, kitérve a közösségi média veszélyeire, a social media függőségére és a valós, ille…
- Digitális detox — A Bright Place
Ez az epizód a digitális detox témáját járja körül, kitérve a közösségi média és a mobilfüggőség kialakulására, valamint a megelőzés és kezelés lehetőségeire. Az epizód célja nem…
- 📱 Képernyőfüggő vagy? Így gyógyulj ki a „digitális elhízásból”! — Tudatos történetek
Az adás a digitális elhízás jelenségét járja körül, amit a túlzott képernyőidő és az algoritmusok által generált tartalmak okoznak. A műsorvezető arról beszél, hogy bár a tartalom…
- Biztos, hogy nem vagy telefonfüggő? 📱 — Yettel I Kibontó
A Yettel Kibontó podcast sorozat legújabb epizódja a digitális függőséggel és a telefonhasználattal foglalkozik. Koren Balázs, a Yettel ProSuli szakmai vezetője segít megérteni, m…
- 2.28. Hogyan küzdjünk meg a függőségeinkkel? — Púdermentes
Ez a Púdermentes epizód a rossz szokásokkal és kényszeres cselekvésekkel való megküzdést tárgyalja. Szó esik az új szokások kialakításáról és arról, hogyan jelezhetünk, ha párunk…
- 38. Segítség, függő vagyok! Hogyan szokjak le? — Manifesztálj Prepok Zsuzsival
Ez az epizód a függőség kialakulásáról, a Vonzás Törvényével való kapcsolatáról, és arról szól, hogyan lehet „kimanifesztálni” magunkat egy függőségből.
- Tudatos mobilhasználat - CultureGeeks Forgatási szünet — Forgatási szünet Podcast
Ez az epizód a tudatos mobilhasználatról szóló beszélgetést tartalmazza, kitérve arra, hogy mit és hogyan osszunk meg magunkról az interneten.
- Így irányítanak minket a telefonjaink — Párnacsata
A Párnacsata című podcast epizódja a fiatalok telefonhasználati szokásait, az ezzel kapcsolatos problémákat és a tudatosabb felhasználás lehetőségeit járja körül. Megvizsgálják, m…