Tudatos család podcast

#124. Létezik-e siker a szülői szerepben?

· PT34M9S

Összefoglaló

A Tudatos család podcast #124. adásában a szülői siker kérdéskörét járják körül Koller Zsuzsival és Koller Krisztiánnal, valamint Palkó Zsuzsival. Az adásban arról beszélgetnek, hogyan ismerhetik fel a szülők a saját sikereiket, milyen szerepe van a szabályoknak és az…

Röviden

Műsor
Tudatos család podcast
Megjelenés
2025. 06. 22.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Koller Zsuzsi, Koller Krisztián
Témák
szülői siker, szülői szerep, gyermeknevelés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Zene] szülőként abban egy picit tudatosabbá válni, hogy mikor mit mondok neki az ő szintjén, amit be tud fogadni, amitől érteni fogja, hogy az a szabály mondjuk miért van, vagy azt a dolgot miért várjuk el tőle. kialakulnak ilyen jó szokások a szabályokra, és hogy ezeket a szabályokat például betartjuk, ezért is el lehet ismerni őket.

Nálunk is vannak szabályok, és ezért hívnám nem elvárásoknak, mert az elvárásnál, hogyha ő nem teljesíti, akkor én csalódni fogok benne szülőként.

A szabályokat most így fogom mondani, néha ér megszegni, és akkor nem lesz ennyire nagyon merev ez az egész. kinek mennyi öröm van a mindennapjai, mindennapokban, hogy hogy ők mondjuk mit látnak rajtam, én hogy érzem magam a bőrömben, miközben zajlanak a mindennapok, és ők is közben hogy érzik magukat ebben a térben, amit mi együtt teremtünk otthon.

Hogyha én megélem a sikereimet önmagamban, szerintem ezt a kis radarjaival leveszi a gyerkőc, és annak fogja önmagát is gondolni.

Van csomó jó dolog a gyereknevelésben, és az az elismerés, a kedvesség, a lelkesítés, meg a biztatás, meg az, hogy én kedvességgel kérdezek tőle, és egyes szám első szemében tényekkel kommunikálok mondjuk a gyerekkel.

Igazából akkor vagyok sikeres szülő, hogyha a gyereknek meg tudom azt mutatni, hogy ő mitől boldog, vagy mitől ő önazonos, és mitől tudja önmagát jól elhelyezni a világban, és nem attól, hogy megmentem mindentől, vagy megveszek neki mindent, vagy hogy egyébként egy tanulásban lemérem, hogy ő hogyan tanul, vagy egy sportteljesítményben elemérem, hogy ő milyen. [Zene] [Zene] Létezik-e siker a szülői szerepben?

És hogyha igen, akkor mi számít annak?

Kollár Zsuzsival és Kollár Krisztiánnal beszélgetünk.

Szóval szülőnek lenni szerintem aki szülő, az tudja, hogy a világon az egyik legnehezebb feladat.

Vannak benne könnyű részek, mint ahogyan mindenben.

Bár nekem ez csak egy elképzelés, meg vannak ugye nehezebb helyzetek, amikkel meg kell birkózni.

De abba belegondolni, hogy amit szülőként tesztek most, az vajon valamikor beérik-e?

Ha beérik, úgy érik-e be, ahogy azt ti szerettétek volna?

Vagy valami egészen máshogy, mondjuk ami már annyira nem tetszik.

Ez hosszú évek kitartó várakozással lehet akár.

És akkor még közben becsepnek ebbe az egészbe egy fantasztikusnak mondott kamaszkor, amikor pedig minden kifordul még ráadásul a saját világából.

És és akkor szülőként szerintem van egy ilyen felkérdezés, hogy így jó jól jól csináltátok-e, amit csináltatok?

Miért nem az lett esetleg az eredménye, amit ti vártatok?

Vagy hogy alakulhatott ez így?

Szóval amikor szülői sikerről beszélünk, én azt sem értem, hogy ezt vajon meg lehet-e fogalmazni, hogy hogy van-e ilyen, hogy szülői siker, vagy mi a szülői siker?

Ó, de nagyon szépen felvezetted ezt.

Hát igyekeztem minden információt belerakni, amit valaha hallottam a szülőségről.

Nagyon szépen köszönöm, mertogy nekem el is indítottad azt a gondolatot, hogy egy gyerek folyamatosan fejlődik, és hogy mármikor megfogan, sőt még meg se fogant már akkor is fejleszti a a szülőt, legalábbis változásra változásokat hoz be az életünkben.

És én emlékszem, hogy amikor mi arra adtuk a fejünket, hogy gyereket szeretnénk vállalni, akkor emlékszem, hogy én így végiggondoltam, hogy én milyen édesapuka szeretnék lenni.

Többé-kevésbé egyébként nagyjából elképzeléseim szerint megyek.

Viszont nagyon fontos volt az, hogy egyébként mi az, amit meg szerettem volna ott fogalmazni.

És én be kell, hogy valljam, hogy azt fogalmaztam meg, hogy egy könnyedséget és egy gazdaságot és egy örömteriséget szeretnék mutatni az én gyerekeimnek és meg szerettem volna azt mutatni, hogy hogy az élet az örömteli is lehet.

És ez egy nagyon érdekes dolog, hogy szerintem jól tudok mókázni most a gyerekekkel.

Tehát, hogy az, amit ott hoztam, választást a még ugye még amikor úgy volt, hogy gyerekek jönnek hozzánk, mármint hogy meg tervben volt.

Akkor én azoknak az az önmagam elvárásainak én azt gondolom, hogy ezt jól tudtam teljesíteni önmagam felé, mert ezt nem mondtam senkinek nyilván, hanem ez egy ilyen belső monológban, a belső kommunikáció, mint a belső teremben ezt így meghatároztam.

És ö nyilván vannak időszakok a gyereknevelésnél, és akkor mikor a már a Zsuzsi pocakrakójában volt Boki nagylányunk, akkor egy óriási változás volt az életünkben.

Arra emlékszem, hogy mentünk az autóval és rámszólt a Zsuzsi, hogy én most ne ilyen gyorsan menjek.

Pedig ő mindig szerette, amikor lendületesebben is tudtam vezetni.

De arra emlékszem, hogy úristen, akkor ott meghozta az első változást.

És nagyon érdekes, mert a párkapcsolatban hozta meg az első változást.

Legalábbis szerintem, hogy úgy, ahogy ő nála tomboltak a hormonok, legalábbis az ő elmondása alapján, így így elkezdtem, hogy úristen, akkor most ez egy változás, de most már nem működik a régi dolog, tehát hogy hogy ott is van egy változás, és nyilván mikor megszületik a gyerek, akkor ott is van egy változás, és akkor mik szopikázik, ott is van, meg hogy hat évig nem alszunk, ott is van egy változás, és amikor elmegy Bölcsibeova, ott is van egy leszakadás.

Szóval így végigkísérem, hogy akkor van az iskola folyamata, meg a tanulás, és így magam számára el tudom azt mondani, hogy szerintem sikeresen végzem az apuka szerepemet, és nem tudom, hogy ez a lányoknál, nem tudom, 5-10 év múlva ők majd hogy fognak erre visszatekinteni.

De úgy érzem, hogy ez már nem az én dolgom, hogy ők mit gondoljanak majd rólam. majd ők ezt el fogják dönteni, hogy ez a nevelési, mondjuk így a struktúra vagy nevelési dolog, amit én itt végigvittem, az hogy fog náluk alakulni.

Az biztos, hogy önmagam felé megpróbálok úgy megfelelni, hogy egy örömteli lazaságot és könnyedséget mutassak.

Minden ehhez azt is, hogy ugye felelős vagyok az én gondolataim, érzelmeimért, testemért, és remélem ezt a radar lyukkal leveszik, de ez mind csak remélem, és majd meglátjuk.

Pont ezt akartam mondani, ha a te felvezetődnél is, meg most is ez a ez a szó kapcsolat jutott eszem, hogy a remények és az álmok szigetén lavírozunk néha, hogy remélni tudjuk, csak hogy ez valamilyen szinten valahol megjelenik, mint siker, amit mi belefektetünk ebbe az egészbe, hogy őket cseperedni látjuk és követjük őket ezen a szakaszon. talán az életünk végén tudunk majd erről vonni valamiféle tanulságot, vagy egyfajta megállapítást, hogy hogy mennyire volt ez sikeres.

Tehát, hogy így nem gondolom, hogy ezt így közben nagyon kijelenthetjük, de szerintem részsikereket mindenképpen érdemes elismerni. hogy a Krisztián ezt most bemutatta, hogy ő neki volt egy elképzelése.

Nem is annyira elképzelésnek mondanám ezt inkább, hanem voltak olyan dolgok, amikre törekedni fogok a szülőségem során, és és ő erre figyel, hogy legyen benne mindig könnyedség meg lazaság, meg nevetés.

És ez már egy tök jó dolog, mert ez egy kiindulópont akkor, ami aminek a nyomvonalán tudunk haladni.

Aztán persze kell hozzá egy adag, rugalmasság, zsebezhetőség és egyebek, ami ami ahhoz szükséges, hogy amikor ugye ezen a nyomvonalon nem egyenes módon haladunk, hanem jönnek a buktatók, a fentek, lentek meg a jobbrabalrák, akkor is ne csüggedjünk el, és ne gondoljuk azt, hogy valamit nagyon rosszul csinálunk.

A másik, ami eszembe jutott, amikor így mesélt, hogy így jaj, de cuki, de jó, hogy őnek volt elképzelése, és ez bejött, mert én ezt így nem mondhatom el magamról.

Szerintem anyaként ezt nagyon máshogy éljük meg, mint mondjuk apaként.

Nekem így teljesen összeborult így az egész világom, és nekem meg pont az elvárásaim miatt volt nagyon nehéz az eleje ennek a dolognak.

És most így most, hogy már 10 meg 12 évesek lesznek, nem tudom azt mondani, hogy hogy valamit rosszul csináltam, vagy hogy sikertelen lennék, vagy lett volna bármelyik szakasz, hanem azt tudom meglátni így utólag, hogy hogy hogy mindig tudunk benne fejlődni.

Rengeteg lehetőség van ebben a dologban arra, hogy magunkra nézzünk így szülőként.

Talán az egyik legmélyebb önismereti út nekem az én anyaságom például.

És és hogy ez sikeres vagy nem sikeres, hát tényleg ezt most jelen pillanatban nem tudom kimondani, de vannak olyan részeredményeim, amire büszke vagyok.

És ugye minden életszakaszban lehet egy ilyen akár egy ilyen vizsgálatot tartani most a gyerekeink ugye kisiskolások, vagy már most felsős lesz a kisebbik is.

És és hogy igen, ők ők és erre is akartunk ittérni ebben a beszélgetésben, hogy nem az iskolai eredmények alapján mondhatjuk el szülőként magunkról, hogy sikeresek vagyunk, és nagyon sokan próbálják vagy tudják ezen keresztül mérni ezt a dolgot.

Mi nagyon törekszünk rá, hogy ne ne ezt tegyük, de azért így megnézve, hogy mennyi energiát fektetünk ebbe is, így megnézve elmondhatjuk azt magunkról, hogy igen, ezt úgy néz ki, hogy így együtt négyen valahogy ezt a területet most azt mondhatjuk, hogy jól visszük mindenki a maga módjára, amit beletesz.

Viszont azt is megmutatjátok, hogy többféleképpen lehetséges.

A Krisztának ugye volt elképzelése, neked meg nem volt, de mind a ketten.

De mindképzete remények, de mindkettőtöknek lett mégis sikerélménye.

Tehát hogy az sem baj ezek szerint, hogyha nincs a az elején egy egy elképzelés arról.

Hát elképzeled a rózsaszín kötbeburkolt kisgyermekkort.

Jó, hát ez tudod gyerekek, tehát nem a startvonalról indultam én legalábbis.

Most ne audjatok, hogy így mondom.

Tehát, hogy hála Istennek én azért tanárbácsiskodtam egy 10-12 évet, és azért azt be kell, hogy valljuk, hogy én nekem csak azért volt elképzelésem, mert nagyon sok tanulságot ott, most így kell, hogy mondjam, a a más gyerekek megtanítottak engem arra, például abban, hogy mondjuk szépen kommunikáljak egy gyerekkel, hogyha péül nem teljesített jól.

At is megtanultam ott a tanárságom alatt, hogy hogyan lehet motiválni egy gyereket.

Van egy szerintem most már nem csak Európa, hanem világhírű trombitás tanítványom.

Szóval, hogy alapv, aki kinőtte magát és rengeteg országos versenyt nyert, és nagyon-nagyon büszke vagyok rá.

Szóval, hogy azért én ott a 10 év alatt volt egy olyan tapasztalásom a gyerekekkel, hogy például a Zsuzsinak, hogy nem volt gyerekekkel tapasztalata, mármint úgy, hogy pedagógusként, vagy hogy úgy nem volt tapasztalatod, hogy ugye nem töltöttél velük időt, de hogy én a én a hét éves gyerekektől, vagy a hat éves gyerekektől egészen a 18-ig, tehát hogy a az összes életszakaszt én végigkísértem, és így mondtad, hogy kamaszkor.

És szokták nekünk mondani, hogy jaj Krisztán, majd hogyha eljön a kamaszkor, majd akkor majd ti tudjátok.

Oké, figyelj, tudom, tehát hogy nagyjából az van, hogy így a tanárságom nyilván nem az én gyerekem, de azt be kell, hogy valljuk.

Egy jó pontot adnék magamnak a tanárságomra, hogy mindegyikkel úgy bántam, minthogyha a saját gyerekem lenne.

És nekem ott nagyon kiterjedt a valóságom arra, hogy én egyébként hogy szeretném.

És innentől kezdve volt nekem egy elképzelésem.

De amikor hozzám bejön egy konzultációra egy anyuka, akkor Krisztián, ezt senki nem mondta el, hogy egyébként ez ilyen lesz.

És ennek vannak ugye hátulütői, és hogy én elképzelek egy csillogó dolgot, hogy a gyerekem akkor majd jól fog tanulni.

Itt jönnek az elvárások, hogy akkor én majd, hogy de cuki lesz a gyerek, mert hogy mindenhol ez van.

És a hátulütőjét egyébként nem mondja el senki, hogy mi ennek a háttérdolga.

Az, hogy mi el tudjuk mondani, hogy nálunk mondjuk így, hogy én sikeres vagyok [Zene] szülőként, most kifele lehet, hogy ez nagyképű, de így érzem ezt a dolgot.

És lehet, hogy erre azt tudom mondani, hogy igen, de nagyon sok munka van ez mögött, nagyon sok belső feszültség elengedése, és hozzá kell, hogy tegyük, hogy van nekünk egy saját gyerekkorunk is, amit gyakran egyébként kompenzálunk, és nagyon kevesen tudják ezt, hogy kompenzálunk.

Tehát az én gyerekkoromat, én azért akarok az én gyerekemnek jót.

És itt jönnek az elvárások, amiről beszélünk, és nem biztos, hogy sikeres leszek ettől, mert például az én gyerekkoromat akarom kikompenzálni az én gyerekembre.

Tehát, hogy velem nagyon szépen bántak, és hogyha én nem tudok szépen bánni a az én gyerekemmel, akkor én ezt kudacént fogom megélni, és nem lehetek sikeres.

A másik feléből pedig az, hogyha én nekem nagyon rossz gyerekkorom volt, akkor meg egyébként ugye én ezzel a jóságommal tulajdonképpen nevelek egy olyan gyereket, akit határ nélkül fogok felnevelni, mert mindent ott vagyok, mint anya tigris, meg akarom őt védeni az iskolába, de nyilván nem tudom megvédeni.

Tehát hogy nyilván tükörbe mutatja a gyerek nekem azt, hogy én szülőként hogyan fejlődjek.

Szóval ez egy óriási téma az, hogy szülőként hogy legyek sikeres.

Szerintem én ahogy szoktam mondani, hogy az én gyerekem a legnagyobb mesterem abban, hogy én milyen apuka legyek, vagy milyen szülő legyek.

Tehát, hogy a gyerek, mint egy jó mester tanít engem, és lehet, hogy én vagyok mondjuk 16 éves koráig a felelős, ő érte, hogy ő elmenjen iskolába, meg hogy a testért, meg hogy a testépségért, meg hogy az életben mi irányt mutassunk neki.

De itt van az, hogy a én inkább arra szeretném ezt kihangsúlyozni, ezt a sikeres szülőként, hogy igazából akkor vagyok sikeres szülő, hogyha a gyereknek meg tudom azt mutatni, hogy ő mitől boldog, vagy mitől ő önazonos, és mitől tudja önmagát jól elhelyezni a világban. és nem attól, hogy megmentem mindentől, vagy megveszek neki mindent, vagy hogy egyébként egy tanulásban remérem, hogy ő hogyan tanul, vagy egy sportteljesítményben remérem, hogy ő milyen.

Ö szóval, hogyha határokat adunk a gyereknek, és nyilván, hogy ezeket nagyon jó kommunikációs eszközökkel meg lehet tanulni, és hogyha én jól kommunikálok mondjuk a gyerekkel, akkor erre azt tudom mondani, hogy akkor utána nekem se nemzűjtatom, hogy én hogy bántam ő, de mégis ezeket a határokat, hogyha betartatom vele, akkor én azt gondolom hogy nincs nincs is bennem kérdés, hogy jó, sikeres szülő vagyok-e vagy nem. viszont említetted, hogy a sikeres szülőnek lenni az annak a kérdése, a a mögötte lévő munkának a kérdése, hogy mi mi ez a mi ez…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#124. Létezik-e siker a szülői szerepben?”

Miről szól ez az epizód: „#124. Létezik-e siker a szülői szerepben?”?

A Tudatos család podcast #124. adásában a szülői siker kérdéskörét járják körül Koller Zsuzsival és Koller Krisztiánnal, valamint Palkó Zsuzsival. Az adásban arról beszélgetnek, hogyan ismerhetik fel a szülők a saját sikereiket, milyen szerepe van a szabályoknak és az… Az epizód a Tudatos család podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#124. Létezik-e siker a szülői szerepben?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Koller Zsuzsi, Koller Krisztián.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#124. Létezik-e siker a szülői szerepben?”?

Fő témái: szülői siker, szülői szerep, gyermeknevelés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#124. Létezik-e siker a szülői szerepben?”?

Megjelenés: 2025. 06. 22.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tudatos-csalad-podcast/124-letezik-e-siker-a-szuloi-szerepben-f66d00b7

Több epizód a Tudatos család podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból