Tudatos család podcast

#130. A komfortzóna illúziója - Amikor a rosszat biztonságosabbnak érezzük

· PT35M12S

Összefoglaló

A Tudatos család podcast #130. adásában a komfortzóna illúzióját járják körül Koller Zsuzsi és Koller Krisztián. Az epizód arról szól, miért ragaszkodunk ismerős, akár rossz beidegződésekhez, ahelyett, hogy az ismeretlen, de potenciálisan jobb lehetőségeket választanánk. A…

Röviden

Műsor
Tudatos család podcast
Megjelenés
2025. 08. 31.
Hossz
35 perc
Szereplők, említett nevek
Koller Krisztián, Koller Zsuzsi
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szerintem több életterületen is vagyunk így, vagy akár szerintem önmagunkkal is, hogyha valami könnyedén megy, jaj, nehogy már ennyire könnyed legyen az életem, csinálok magamnak valami olyasmi problémát, amit megint fel tudok gögyíteni, és megint meg tudom oldani, hogy utána el tudjam magamat ismeri, hogy megint csináljak magamnak egy problémát. >> Minél inkább megvizsgálom azt, hogy oké, hogy ezt ez van most, hogy ezt érzem, de mit szeretnék élni?

Hogyan fog ez kinézni mondjuk 5-10 év múlva az én életem?

Ide kell az önbizalom, az a fajta erős, önmagunkba vetett hit, hogy én akkor is megoldom, hogyha még olyat nem láttam.

Tehát azért enélkül nem megy, meg anélkül a sebezhetőség nélkül, hogy én ránézzek arra, hogy ha nem tetszik az, amit az életemben látok, azért nem a másikat hibáztatom.

A mai napra egy nagyon izgalmas címet hoztunk, mégpedig azt, hogy a komfortzóna illúziója, amikor a rosszat biztonságosabbnak érezzük.

És rengeteg egyéb címötlet volt, ami mindegyik megállta volna a helyét, de aztán végül is a közönség ezt választotta.

Koller Zsuzsival és Koller Krisztiánnal beszélgetünk.

Most először is, hogy mindenki megértse, hogy mi az, amit szeretnénk feszegetni, hogy képzeljen el mindenki egy olyan helyzetet, bármit, bármit ugye bármit mondhatok, tehát párkapcsolati vagy egyéb választási helyzet, amikor egyszerűen nem merte a jobbat választani, hanem választotta azt, amit már ismert.

Ugyanem olyan jó, mint amilyennek a másik elképzelhető lett volna, de hát az legalább tuti, azt legalább ismerjük.

Szerintem kis csilliárd ilyen választást hozunk az életünk. során apróbbakat is, meg nagyobbakat is, de hogy ez mekkora egy önszabotás, ugye a címek között ez is szerepelt, hogy mennyire nem teremti ez az embernek a az életét, és hogy miért, tehát hogy miért ragaszkodunk ahhoz, amit már ismerünk, még akkor is, hogyha ráadásul mondjuk tudjuk, hogy nem is volt nekünk az valójában jó.

Hány olyan ember megy vissza egy régi kapcsolatba, amiből nem véletlenül szállt ki?

De hát azt legalább már ismerte, azt már tudta.

Szóval, hogy miért miért csináljuk mi ezt, vagy miért érezzük biztonságosabbnak azt, ami már megvolt idézőjelben?

Nekem ehhez még jön egy másik téma is, hogy mondtad így említetted a párkapcsolat szintjén, hogy ugye itt most, hogy van egy példa, hogyha a mesélte valaki azt, hogy én visszamentem a régi páromhoz, ugye, mertogy a az újat nem tudtam befogadni, mert az túl jó volt számomra, és a régit meg már ismertem, és szerintem képzeljétek el, hogy van ilyen szerintem a munkában is, hogy [horkantás] van van nagyon jó munkám, és akkor megijedek attól, hogy nagyon-nagyon jó a munkám, és hogy én ennyire könnyedén tudok pénz ezt is teremteni.

És mikor erre rájövök, hogy úristen, hogy ez ennyire nagyon könnyed ez a dolog, akkor inkább visszamegyek a régihez és visszanyúlok a régibe, és ott maradok bent és bent stagnálok.

Szóval érdekes, hogy így behoztuk ezt párkapcsolati szinten, de szerintem vagyunk így munkavállalásban is.

És néha még öyle szintjén is van ilyenünk, hogy úristen, hogyha ez ennyire könnyen megy, hogy a gyereket csak így szépen megkérem, vagy elismerem a gyereket, és nem kellett leszidnom, meg nem kellett kiabálnom, úristen, hát ez nem lehet, hogy ennyire könnyen megy ez a gyereknevelés. inkább akkor vissza a régi metodikába, és akkor hát azért mégis csak kell vele, be kellőszínom, meg kiabálnom kell vele, mert mégis az a szokásom.

Szóval, hogy szerintem több életterületen is vagyunk így, vagy akár szerintem önmagunkkal is, hogyha valami könnyedén megy, jaj, nehogy már ennyire könnyed legyen az életem, csinálok magamnak valami olyasmi problémát, amit megint fel tudok göngyöríteni, és megint meg tudom oldani, hogy utána el tudjam magamat ismerni, hogy megint csináljak magamnak egy problémát.

Szóval szerintem valahogy ez így működik. [horkantás] Szerintem minden így életterületbe behozhatnánk ezt a témát. >> Meg biztos egy csomó más is van.

Most ha nekem eszem jutott egy olyan, hogy hogy választhatnál mondjuk egy jobb autót, de rögtön megijedsz attól, hogy hú, hát az egy picit drágább, és igaz, hogy most megvehetném, na de a fenntartása is drágább lesz.

Szóval jó lesz az olcsóbb, amit már kigondoltam magamnak, mert azt biztosan meg tudom finanszírozni.

Szóval szerintem egy csomó ilyen apró cseprő, most mondjuk egy autó nem a legapróbb, de hogy ilyen választásaink is vannak, amikor amikor nem engedjük meg, hogy túlszárnyaljuk a az előzőt, mert jó, hát legyen az biztonságos azért, vagy nem veszel egy akkora házat, mert ki tudja.

Szóval szerintem egy csomó ilyen példa is van. >> Ne is mondjátok, mert nekem most eszembe jutott csomó önmagam dolgával kapcsolatos dolog.

Pő én most így vagyok a ruhával.

Jaj, nem veszek rát, mert nincs, de mindig valami kifogást teszek rá.

Pedig egyébként meglehetne ezt, de hogy én ragaszkodom a kis régi ruháimhoz, szóval, hogy nagyon cuki vagyok. >> Nagyon cuki.

De várjatok, hát akkor ez kifogás, tehát hogy ezek ezek kifogások >> kicsit kifogások.

Nekem az is feljött ebben, hogy hányszor keverjük össze az izgatottságot a félelemmel.

És itt ez ez is egy ilyen kis jelzés lehet, vagy egy egyfajta kíváncsisággal nézhetünk rá, hogy vajon én most izgatott vagyok, vagy tényleg félek attól a jövőtől, ami amit még nem ismerek, mert ugye az elménk úgy van programozva, hogy minket benntartson a biztonsági zónánkban.

És hiába tudjuk, hallottuk már ezerszer, hogy a komfortzónán túl vannak a a jó dolgok, meg ott ott terem a babér, akkor is a azért hozom ezt ide egy picit, mert nekem is ezt segített megérteni, hogy hogy tanulmányoztam az elménknek a működését, és van egy olyan része, ez a bal agyféltekihez tartozik, ami ilyen nagyon racionális és nagyon ő az, aki sugdossa nekünk ezeket az aggodalmakat, hogy te biztos, hogy jó lesz az neked, és mi van akkor, hogyha sokba fog kerülni, és tudod, mind amikor a kis a ötö ördög meg az angyal ül az egyik váladon meg a másikon.

És ahogy sugdossa ezeket, mi saját magunkat tudjuk ezzel ugye elbizonytalanítani.

És hogyha ezek hangosabbak még bennünk, akkor akkor nem választjuk a az ismeretlent, hanem akkor ugye ezekre a hangokra hallgatunk.

De hogy van választásunk ebben is, mert én azt vettem észre, hogy minél inkább lehalkítom ezt a hangot, és minél inkább megvizsgálom azt, hogy oké, hogy ezt ez van most, vagy ezt érzem, de mit szeretnék élni?

Hogyan fog ez kinézni mondjuk 5-10 év múlva az én életem?

Akkor az az, amit ez sugdos, azzal afelé haladok?

Oké, akkor megyek tovább és átlépem azokat a küszöböket, amiket eddig lehet, hogy nem mertem.

Tehát egy nagyon picit a tudatosítás kell szerintem ehhez, hogy egyrészt fölismerjük, hogy hogy ezek a hangok nem mi vagyunk, hanem vannak olyan hangjaink is, amik azt sugdossák, hogy próbáld ki, nézd meg, hogy mennyire jó lesz.

Vajon milyen kalandok várnak még rád, és úristen, mennyi lehetőség van itt?

Az is ott van, az a hang, csak az a másik válunkon ül.

És lehet, hogy még nem ismerünk olyat, vagy nem látunk magunk körül olyat, akinek az volt a hangosabb.

Ezért mi is arra hallgatunk, ami a balvállunkon ül, ami amit ugye másoknál is tapasztaltunk, hogy sokkal inkább voltak a biztonsági zónájukon belül.

Ez egyfajta túlélési üzemmód, amiben ilyenkor vagyunk, és azt érdemes tudatosítani, hogy oké, most ebben vagyok, de valójában mit szeretnék én, hogy milyen legyen az életem, és ahhoz milyen választásokat kell hozni, és azt azt jobb, ha tudjuk.

Tehát ezt így magunkkal rendezzük.

Én is, nekem is volt egy ilyen pillanat, hogy basszus, ezeken a kényelmetlen választásokon keresztül jut jutok oda, ahova szeretnék.

Hát valójában igen, mert az elménknek ezt a kis zónáját, vagy ezt a mi saját kis komfortzónkat csak úgy tudjuk bővíteni, hogyha ezeket a kis küszöböket átlépegetjük, és kicsit kijjebb kerül az a zóna, amiben az elménk már azt mondja, hogy ah jó, oké, ez már ismerem, ez már ez már így biztonságos, de ahhoz, hogy mi mindig a változást tudjuk teremteni, tehát ne ugyanazt hozzuk létre, amit eddig a múltból hozunk, ahhoz ezeket át kell lépegetni, különben mindig ugyanott, ugyanott maradunk.

Tehát, hogy ez egy igazából egy tényleg egy önszabotás a legjobb szó, mert ez egy olyan csapda, amiből csak saját magunkat tudjuk kiszabadítani azáltal, hogy nem ezekre a hangokra hallgatunk, hanem így tudomásul vesszük őket és megyünk tovább.

Vagy így kézen fogjuk ezt a kis ördögöt, így megveregetjük a vállát.

Jól van, oké, oké, nyugika, majd mutatom az utat, és megyünk arra, amit nem ismerünk, mert különben különben érdemes ezt tudatosítani, hogy akkor viszont ott maradok, ahol voltam, egy helyben toporgok, vagy megyek körbe-körbe. >> Félünk ettől a térkép meg útmutató nélküliségtől, nem?

Mert hogyha olyat választasz, amit a környezetedben, mondjuk már sokan, akkor lehet, hogy csak panaszkodás címszóval, de ugye ott tudsz menni, mert ott ugye hasonlók vannak, tehát valaki majd mond valamit, de hogyha a te problémád egy új probléma lesz, vagy egy új, nem is problémának nevezzük, egy új feladat lesz, akkor kitől kérsz majd segítséget?

Azt ki fogja neked segíteni átlátni?

És hogy amikor jön az, hogy hát ezen emberek közül mondjuk senki, akkor az olyan félelmetes, mert akkor így egyedül maradsz, és szerintem ilyenkor lehet átérezni igazán, nem a saját felelősségedet, hogy igen, és akkor egyedül maradsz ezzel a helyzettel, és ez is egy nagyon nagy visszatartó erő, hogy >> hogy egyedül leszek. >> Hogy és ide kell az önbizalom, az a fajta erős, önmagunkba vetett hit, hogy én akkor is megoldom, hogyha még olyat nem láttam.

Tehát azért enélkül nem megy, meg anélkül a sebezhetőség nélkül, hogy én ránézzek arra, hogy ha nem tetszik az, amit az életemben látok, azért nem a másikat hibáztatom, a páromat, meg a szomszédot, meg a politikai helyzetet, meg a gazdaság, világgazdaságot, hanem azt nézem és elismerem, hogy hát igen, az én választásaimmal, az én döntéseimmel, a megtett lépéseimmel jutottam el ide.

És ez az, amit úgy hívunk, hogy sebezhetőség, és ahogy te is mondod, felelősségvállalás.

Mert ha már nem akarok senkire mutogatni, na akkor tudok kijönni ennek a csapdájából szerintem, hogy azt mondom, hogy jó, hát akkor igazából ha teljesen ismeretlen irányt veszek, akkor kire számíthatok?

De magamra nagyon kell, hogy számítsak a képességeimre, az ötleteimre, az eddig fel nem fedezett bölcsességemre, olyan képességekre, amiket lehet, hogy még nem ismertem el.

Ezekre hajlandónak kell lenni ránézni, felfedezni, keresni őket és saját magunkat olyan feladatok elé állítani, hogy ezeket ki tudjuk magunkból hozni, mert mindenkiben ott van.

Csak ugye a kis hitűségünk tart vissza ez a baloldali elmerész, hogy ah szerintem inkább meg se próbáld, mert az olyan veszélyes, és lehet, hogy el fogsz botlani. >> Ja és akkor mi lesz? >> Megvan még a gondolatod? >> Nincs.

Nem, pont ezt szerettem volna én is mondani, hogy a hogy ugye mindig egyedül vagyunk ezekben a helyzetekben, és én most egy kicsikét rácáfolnék arra a dologra, hogy amikor én ott voltam, hogy senki nem csinálta azt, amit én és körülöttem, de akik azt csinálták, amit én is szerettem volna, az viszont meg nem jött be.

És pont abból kellett megtanulnom, hogy én kipróbáltam azt a dolgot, amit körülöttem csináltak, viszont az nekem nem működött.

És akkor ott voltam ben egyedül abban, hogy nem tudtam, hogy merre menjek, vagy hogy hova menjek, ugye.

És itt jön egy ilyen kilátástalanság, belekapcsol itt a félelem, bekapcsol szerintem még az önbizalom hiány is, hogy úristen, akkor én merre menjek.

Szóval egy óriási bizonytalanság a kilátástalanság mellett.

És pont ez az út visz rá szerintem arra, hogy akkor kipróbálok bizonyos olyan dolgokat, amit nem próbáltam volna ki idáig a bizonytalanság és a kilátástalanság miatt, hogy nekem ez működik.

Tehát itt a kíváncsiság visz előrébb szerintem, és utána kiderül, hogy ez nekem működik-e vagy nem.

És hogyha ha működik nekem, akkor én abban jól érzem magamat a bőrömben.

Egy idő után természetesen, miutána levettem ezeket a komfortzónás dolgokat.

Tehát mikor én rámegyek arra, hogy ez nekem működik és hogy könnyedén működik, akkor alakul ki szerintem az, hogy nekünk mi az, ami működik a komfortzónán túl.

És ez hozz egy hatalmas magabiztosságot egyébként, tehát hogy hogy akkor tudunk igazán önbizalomra szert tenni, amikor sikerélményeket élünk át, és a sikerélményeket csak magunk által tudjuk megszerezni azokkal a választásokkal, amiket amik kihívások elé állítanak minket, mert ugye pontosan ez, ez erről szól a komfortzóna, ott abban nincs kihívás, ott abban semmi olyan nincs, ami ami nekünk mondjuk sikerélményt fog okozni. abban az ismer az ismerős van, és az a langy uncsi, amit eddig is már tudtunk.

És a másik, ami erről még, ami nekem ide kívánkozik, az az, hogy én azt látom, és magamon is azt tapasztaltam, hogy mindenki nagyon sokszor visszamegy oda, tehát hogy ezzel semmi baj nincsen.

Valahogy oly úgy képzelem ezt el, mintha mintha mindenkinek meglenne az a mennyiségű pofon, ami miatt még odaáll a pofon fa alá, hogy megnézze, hogy mi nem működik.

Tehát, hogy semmi baj nincsen azzal, hogy mi oda visszamegyünk, mert valószínűleg ott még mindig volt nekünk valami, amit meg kellett tapasztalnunk ahhoz, hogy elég eléggé érezzük azt, hogy nagyon nem működik nekünk.

És onnantól fog eljönni az, amit a Krisztián mondott, hogy akkor viszont nekem muszáj megnéznem, hogy mi az, ami ami nem a többiekhez hasonló, hanem nekem fog működni, amiben én más vagyok.

Mert ha ez nem jött el még, akkor még mindig vissza fogok menni oda, és megrázom egy kicsit a pofonfát, hogy még kapjak egy párat, és akkor ja, ez az, amit ismerek, de nem szeretném többet.

Nagyon nem szeretném már, mert már elég pofont kaptam, annyiszor megráztam ezt a fát, na akkor ott jön az elhatározás, és ez belül születik meg.

Tehát, hogy ezt nem lehet kívülről sem…

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Tudatos család podcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#130. A komfortzóna illúziója - Amikor a rosszat biztonságosabbnak érezzük”

Miről szól ez az epizód: „#130. A komfortzóna illúziója - Amikor a rosszat biztonságosabbnak érezzük”?

A Tudatos család podcast #130. adásában a komfortzóna illúzióját járják körül Koller Zsuzsi és Koller Krisztián. Az epizód arról szól, miért ragaszkodunk ismerős, akár rossz beidegződésekhez, ahelyett, hogy az ismeretlen, de potenciálisan jobb lehetőségeket választanánk. A… Az epizód a Tudatos család podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 31..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#130. A komfortzóna illúziója - Amikor a rosszat biztonságosabbnak érezzük”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Koller Krisztián, Koller Zsuzsi.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#130. A komfortzóna illúziója - Amikor a rosszat biztonságosabbnak érezzük”?

Megjelenés: 2025. 08. 31.. Hossz: 35 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tudatos-csalad-podcast/130-a-komfortzona-illuzioja-amikor-a-rosszat-biztonsagosabbnak-erezzuk-de2f6f6e

Több epizód a Tudatos család podcast-ből