Suttogások és sikolyok (Viskningar och rop, 1973, Ingmar Bergman)
· PT1H28M17SÖsszefoglaló
A Vakfolt podcast az év utolsó adásában Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjét elemzi. Szó esik a film témáiról, rendezői megoldásairól és kulcsmotívumairól a bergmani életmű kontextusában.
Röviden
- Műsor
- Vakfolt podcast
- Megjelenés
- 2024. 12. 12.
- Hossz
- 1 óra 28 perc
- Témák
- ingmar bergman, suttogások és sikolyok
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
ez itt a vakfold podcast amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk az én nevem frival majer péter az én nevem huszer andrás [Zene] bergman ciklusunk végére érkeztünk nagyobb időugrással az 1970-es évekbe jutunk és a sutogások sikolyok című filmet néztük meg ingmár berguantól a svéd rendezőtől szintén az egyik főművei vagy szinte az egyik főműve a nagy alkotásai között tartják ezt számon egész konkrétan ez oscar dig is vitte és hát a az életműnek egy tényleg kiemelkedő darabja úgyhogy ezzel így nagy bergmanokat azért mindenképpen most már nagyrészt letudtuk egy egy részüet leg az biztos igen jó hatalmas a filmográfiája még azért bőven lenne persze min fani és alexander tek egy házasságból csak egy párat mondjak azt hiszem igen igen igen amiket nem ártna szintén megnézni úgyhogy valóban valóban még sok mindent lehetne pótolni de sokan ezt tartják az ő legjobb filmjének úgyhogy abszolút nem nyúltunk mellé ezzel a választással sem abban teljesen biztos vagyok igen mondtad hogy hogy még oscar díjat is kapott a film ugye négy vagy nem is négy öt oscar díjra jelölték ami azért egészen szokatlan egy nemzetközi filmtől a 70-es évek elej ugye 1972-es filmről beszélünk és hogy és hogy a legjobb film kategóriájában is jelölték és hát a legjobb rendező kategóriájában is ingmar bergmant összesen aztán élete során három rendezői jelölése volt és ez volt a közülük az első tehát hogy mindenképpen egy ilyen nagy fordulópont a vagy hát jó túzás fordulópontnak nevezni mert azért edigem ő már nagyon nagy rendező nemzetközilg el ismert rendező de azért mégis csak egy fontos pillanat és és az oscar történetében is fontos forduló pont az hogy hogy nemzetközi filmek még csak ekkoriban kezdtek így bekerülgetni a a legjobb film kategóriába ugye hát akkor még bőven csak öt jelölt volt tehát azt hiszem hogy talán három vagy négy olyan film volt ezelőtt az oszcar történetében amit jelöltek nemzetközi film amit jelöltek legjobb filmre a 30-as években volt egy film aztán a costagavrasól a z utána volt még egy amire most nem emlékszem és aztán ez tehát hogy tényleg ez így nagyon a 70-es évek eleje új hollywood amikor így tényleg így berobban az amerikai mozikba és így a nemzetközi filmnek a film iránti rajongás ezt is ezt is példázza szerintem az hogy hogy beggman eljutott egy egy egyáltalán nem könnyen emészthető filmmel odáig hogy legjobb film és legjobb rendező kategóriába is jelölj és amit pedig megkapott az az a legjobb operatőrnek járó oscar díj sven nequist volt a film operatőre szintén egy gyakori bergman munkatárs hüm és valóban ezzel mi egy új szintet lépünk a ber filmográfiában mert egy színes filmet néztünk meg ezóta ő tőle és ezzel számunkra új dimenziói nyeltek ki dimenziói nyíltak ki a bermani filmnyelvnek amiben hát nem k szerepe van sven niquvisnek az teljesen biztos ühü igen ez egyetértek hogy ez abszolút nem egy könnyen emészthető film gyorsan összefoglalva a történetet a 20 század elején járunk talán nem tudom pontosan van-e évszám meghatározva és egy előkelőbb családnak a házában járunk ahol egy ahol három testvér találkozik újból össze vagy gyűlik újból össze mert az egyikük halálos betegséggel küzd és a többiek azért érkeznek hogy veletöltsék a életének várhatom utolsó napjait valamint valuk van még egy negyedik szereplő az ő ápolója vagy nem is tudom hát gondozója vagy a gondozója cselédje cselédje cseléd na a igen ez a tökéletes szó köszönöm és a négyőjüket ismerjük meg igazából a történet során mindannyian kapnak egy-egy epizódot szakaszt a filmel amelyben nézőponti karakterré válnak és a mindannyójuknak a hogy is fogalmazzam ezt meg mindegyunnak a a belső tépelődéseivel belső konfliktusaival megismerkedünk a személyiségüket kiismerjük és a bennük dúló az élet életükkel kapcsolatos nehézségeket is megtapas azt a jobb megismerjük közelről miközben az egész filmedben átlengi a a közelgő halálnak a hangulata a családon belüli konfliktusoknak a nyomasztó lenyomata és hát a szereplőknek a saját élményei sem a sem a boldogságtól repesnek ja igen ez ez mindenképpen ahhoz képest hogy az elő ző két filmje az így szó szerint szintén a halállal foglalkozott talán mégis csak ez a legmegterhelőbb meg ezek közül biztosan már csak azért is mert itt ténylegesen egy haldoklásnak vagyunk a szemtanúi hogy jó oké a hetedik pecsét is a halállal való szembenézésről szólt de azért sokkal egy ilyen meg a napvége is a egy élet utolsó napjairól szól csak teljesen más hang hangvételben hát igen csak most arra gondolok hogy a a a hetedik pecsétben ez inkább ilyen filozofikus meg meg teológiai szinten mozgott és nem tudom a film végén is így a szereplőknek a halála az ilyen nagyon valóságtól elemelt módon lett ábrázolva így ilyen haláltánccal tehát hogy oké ott volt a pest is tehát hogy láttuk ennek a fizikai valóját is illetve a a a a napvégében is ugye ott folyamatosan ott lebegett így a főszereplőnekben a a haláltudat de ott inkább még így az életének ez a a az utolsó szakaszának egy olyan időszakát néztük ahol egy picit így így ismét így megrázza magát vagy így fiatalokkal találkozik tehát hogy inkább az élet az inkább az sugalta az a film hogy az életet bármelyik életszakaszban meg lehet élni és ez a film pedig konkrétan egy egy tehát végignézünk egy haldoklást annak a teljes fizikai valójával tehát hogy majdnem a sőt talán az egyik legelső jelenet a film elején van egy-két ilyen absztraktabb kis vágókép vagy egy-egy ilyen kis jelenet a ami íy a környezetet megalapozza és aztán az egyik első jelenet az az hogy fölébred álmából a az agnes aki a aki a haldokló testvér és így premier prából viszonylag hosszan nézzük ahogy így az arcát eltorzítja az a fájdalom ami az ébredés után így megszorítja és a markába tartja és hogy ezt nagyon kegyetlenül hosszan kitartja a kamera nagyon és nagyon-nagyon érzékletesen nagyon-nagyon keményen játssza is el ezt a ezt az iszonyatos fájdalmat és szenvedést a az agneszt alakító harriet andunderson tehát hogy hogy tényleg ez ez a film ez nem nem kendőzi el egy pillanatra sem azt hogy a hogy egy ilyen egy ilyen utolsó néhány hét y egy egy rákbeteg emberről beszélünk hogy az milyen milyen durva fizikai fájdalommal jár tehát hogy van egy ilyen rétege a filmnek a a fizikai fájdalommal való szemb szembenézés így nekünk nézőknek is és akkor mellette még nem beszéltünk a sok ilyen érzelmi megpróbáltatásról érzelmi terrorról akár adott esetben a a az egymással szembeni érzelmi pszichológiai agresszióról ami aztán a szereplőkből előkerül tehát hogy nagyon-nagyon sok rétege van ennek a filmnek ami ilyen eléggé eléggé büntet igen igen így van ez szerintem csak hogy meghozzuk a kedvét azoknak a hallgatóinknak akik még akik még nem tudták eldönteni hogy ú megnézzük a megnéztük a suttogások és sikolyokat hát igen igen igen igen igen nem lesz nem lesz könnyű menet azt kell hogy mondjam tát íy azzal hogy elhelyeztük ezt a filmet a százat elején meg hogy elhelyeztük egy bizonyos ilyen előkelő társadalmi státuszó kontextusban akár azt is héhetné az ember hogy ez egy nem tudom janeosten jellegű történet ahol azért persze szintén meg kell birkózni a halál fajsúlylyával is de azért mégis csak egy könnyedebb nem is tudom hangvételt kapunk és és ez aztán aztán végképp nem az ez ez a ennek a teljes ellentéte igen talán közelebbi rokonságban áll ezt így olvastam párhuzamként és és tényleg így utólag így így így látom ezeket a a közösséyeket akár egy akár egy cehof drámával akár egy ibzen drámával tehát inkább így a hát igen drámairodalomnak ezzel a a a részével mint mint mondjuk a janeostin regényekkel és ugye ez ez a tehát a ccho vibsen drámák is kábé ugyanabban az időszakban játszódnak és tényleek a film ezt nem nevesíti nem így így a kosztümökön keresztül meg meg így a nem tudom a használati tárgyakon meg az egész közegen keresztül tolmácsolja hogy ez valószínűleg ebben az időszakban játszódik de nincsen így konkrétan kimondva vagy vagy vagy vagy megmutatva de igen valóban abban tök igazad van hogy ez a hogy amikor a film elején látjuk ezt ezt a kosztümos környezetet akkor gondolhatnánk azt hogy hogy itt azért itt azért lesznek ilyen kis kellemes nem tudom erdelyi andalgások meg fürdőbe való elmenetel meg ilyen hát a mai szemmel esetleg ilyen ilyen felületesnek tűnő problémáknak a a a megélése de de hogy valóban itt nem egyáltalán nem erről van szó cehov nekem is záított már csak azért is mert kézen fek fő a három nővér asszociáció igen igen de hát abban is azért így a a szereplőknek a hogy mondjam a előéletével is foglalkozunk azzal hogy hogyan határozza meg a múltjuk a csalódások és a különböző nem tudom rossz élmények az ő viselkedésüet attitűdjüket egymással szemben is és hát ez a ez a jelenség ez a fajta ez a fajta ilyen ez a ez a ez a felütés ez nagyon hasonlít szerintem a a sutogások sikhajokkal ja igen igen vagy akár mondjuk ott van ugye a az ibzennek a a nórája vagy hát a a assiszem babaházként is szokták emlegetni és ugye annak is már nagyon rég láttam utoljára meg rég olvastam de hogy így ami megvan belőle az egy ilyen nagyon klausztrofób érzet az ez ilyen egy ilyen családi házba való beszorultság az azon belüli ott ugye ilyen főleg házastársi kapcsolatnak a az összes ilyen ilyen mérgező és szeretetteljes vegyülete így egyszerre egy csomagban és itt nem a ház ágokon van a hangsúly több szereplőnek van családja tehát hogy van férje gyereke igen azért van van itt is jelentősége a házasónnak persze de de itt elsősorban a a a testvéri kapcsolat az az ami a a igen hát igazából mond majdnem mondhatjuk hogy négy testvérészetesen csak három testvérről van szó de itt a a negyedik szereplőnek a helyzete az egy ilyen nagyon nagyon egyedi eg intim közeli igen így van így van és en ennek a kapcsolatrendszernek az intimitása az amit amit nagyon mélyen megmutat a film és ebbe az intimitásba beleférnek a szeretetteljes gyöngédés törődő pillanatok és beleférnek bő bőséggel a a kegyetlen és és haragos és egymást bántó pillanatok is ja szóval így érdekes hogy egyben megfigyelhetjük ebben a kicsi biopsziában a bagman életműből hogy a a hetedik pecsétnek is van egyfajta szíp adías költő ilen meg megírt mi volta meg ennek is de de tényleg horszakok választják el egymástól ezt a kettőt minden szempontból nem sok abban hogy hol játszódnak hanem abban is hogy milyen hangvételben valósítják meg a a történetüket mert hogy a hetedik pöcsétnél szerintem klasszikusabb drámákra jellemző dialógusokat párbeszédeket kapunk és a és a színészek is ilyen ilyen jellegű életfilozófiai vitákat vívnak és ebben a filmben pedig abszolút a modern drámáknak az introspekciója karaktertanulmánya kerül a hangsúlyba ahol a a konfliktusok kon van a hangsúly az emberi konfliktusokon van a hangsúly igen ez tök igaz igen illetve az is hogy még a korábbi filmjeinél ott ott nagyon-nagyon hangsúlyosan került elő így a a az istennel való viszony és a szereplőknek az istennel való viszonya és mi is rengeteget beszéltünk erről az előző két adásunkban ez itt sem tűnik el teljesen tehát hogy itt is majd beszél ünk az ilyen biblikus áthallásokról párhuzamokról rétegeiről a filmnek de de egyetértek veled hogy hogy hogy itt sokkal inkább egy ilyen belső pszichológiai [Zene] tanulmány ez a filme ezeknek a szereplőknek a viszonyrendszeréről és sokkal erősebb így a így a egyrészt egy ilyen my a családon belüli viszonyoknak a a feltérképezése másrészt pedig így a a testiségnek vagy a testi intimitásnak a a feltérkép képezése ami meg egy tök érdekes tök érdekes ebben a filmben hogy nem nem szeretők vannak a film középpontjában nem nem szerelmi viszonyok hanem hanem családi rokonsági viszonyok viszont azon belül nagyon érdekes módon jelenik meg így a a az érzékiség az erotika a testiség és majd erről is beszélhetünk hogy ez van egy ilyen van egy ilyen szexuuall pszichológiai aspektusa ennek a filmnek teljes mértékben egyet értek ahol a ahol tényleg így is így is lehet elmezni a szerepllőket ebből a szemszögből is az tök fontos szerintem is igen hát kezdhetjük egy picit beszéltünk a vallásról csak hogy azért essen arról szó tényleg hogy azért ez a film se kerüli el hogy ne kerüljön szóba üm hogy itt is ütköznek különböző vélemények akár adotesetben a a istennel kapcsolatban látunk több vallásos vagy látunk egyházi szereplőket is hiszen egy olyan hogy híjákról van szó ahol ahol a halálközenség az egy fontos meghatározó van a filmnek és akkor temetés a papoknak a szertartása ugyanúgy jel jelentős jelentős szerepet kapnak ebben a filmben m mit akartál ezzel kapcsolatban te kihangsúlyozni hát főleg nekem ami íye egyrészt igen ott van annak a annak a papnak a a hát ilyen gyász gyászbeszéde ami egyébként szerintem nagyon szép illetve nekem főleg a az az anna karakterén tehát a a a cseléd vagy szolgáló karakterén keresztül viszi be a film szerintem elsősorban ezeket a vallási vagy nem is csak vallási hanem azon belül keresztény [Zene] ilyen hát nem tudom allegóri allegóriákat vagy párhuzamokat tehát hogy van van több olyan felvétel is de egy egész biztosan ami egy ilyen pieta [Zene] jellegű pozícióban mutatja a annát és a és a haldokló agánest tehát egy egy szűz mária jézus képet képet idéz meg és hát önmagában a az önmagát teljes mértékben más másik emberért feláldozó őt szolgáló értetevő önzetlenm már már tényleg ilyen ilyen biblikus szinten ilyen p ázatos szinten való valószínűtlenül odaadó személynek a passiója vagy a a története is ami megbújik ebben a filmben főleg az utolsó pár jelenet kapcsán ahol így az ő sorsa vagy az ő jövője kerül így nagyon fókuszba főleg a többi szereplővel kontrasztban szóval hogy nekem ez ez volt még amien nagyon már már ilyen példázatos jellegű színezetet öltött a filmben igen meg szerintem azért ez a film így foglalkozik ezzel a gyakori cak ugye aspektusával a keresztény vallásnak ami a a szenvedés általi üdvözöltetésre teszi a hangsúlyt és a eben a szereplők mindegyike azért valamilyen módon átesik ezen ugye van a haldokló karakter aki egyértelműen a leg inkább megtestesíti ez deát mind minden van olyan karakter akinél ez ilyen ön m hogy mondjam tehát önmagában való károkozás…
Említett entitások
Témák
- ingmar bergman
- suttogások és sikolyok
Szervezetek, cégek
- Vakfolt podcast
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Suttogások és sikolyok (Viskningar och rop, 1973, Ingmar Bergman)”
Miről szól ez az epizód: „Suttogások és sikolyok (Viskningar och rop, 1973, Ingmar Bergman)”?
A Vakfolt podcast az év utolsó adásában Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjét elemzi. Szó esik a film témáiról, rendezői megoldásairól és kulcsmotívumairól a bergmani életmű kontextusában. Az epizód a Vakfolt podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 12..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Suttogások és sikolyok (Viskningar och rop, 1973, Ingmar Bergman)”?
Fő témái: ingmar bergman, suttogások és sikolyok.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Suttogások és sikolyok (Viskningar och rop, 1973, Ingmar Bergman)”?
Megjelenés: 2024. 12. 12.. Hossz: 1 óra 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vakfolt-podcast/suttogasok-es-sikolyok-viskningar-och-rop-1973-ingmar-bergman
Több epizód a Vakfolt podcast-ből
- Virradat (Sunrise: A Song of Two Humans, 1927, F. W. Murnau)
- Kék Valentin (Blue Valentine, 2010, Derek Cianfrance) - vendégünk Moskát Anita
- Anyádat is! (Y tu mamá también, 2001, Alfonso Cuarón) - vendégünk Onozó Róbert
- A tűzben edzett férfi (Man on Fire, 2004, Tony Scott)
A Vakfolt podcast évadzáró adásában Tony Scott 2004-es akciódrámáját, A tűzben edzett férfi (Man on Fire) című filmet elemzi. A Mexikóvárosban játszódó történet Denzel Washington…
- Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc
A Vakfolt podcast ebben az epizódban az 1996-os Utánunk a tűzözön című akciófilmet tárgyalja Wostry Ferenccel. Szó esik a film cselekményéről, Shane Black írói stílusáról és Renny…
- Elátkozott város (Pusher, 1996, Nicolas Winding Refn) - vendégünk Varga Ferenc
A Vakfolt podcast ezen epizódjában Varga Ferenccel beszélgetnek Nicolas Winding Refn 1996-os, Elátkozott város (Pusher) című filmjéről. Megvizsgálják a szereplők közötti dinamikát…
- Tenenbaum, a háziátok (The Royal Tenenbaums, 2001, Wes Anderson) - vendégünk Kránicz Bence
A Vakfolt podcast legújabb epizódjában Wes Anderson 2001-es filmjét, a Tenenbaum, a háziátok című alkotást elemzik Kránicz Bence, a 24.hu szerzője vendégszereplésével. A beszélget…
- Különkiadás: 10. születésnapi válogató az elmúlt 10 év legjobb filmjeiből - élő adásfelvétel az Ingában
A Vakfolt podcast 10. születésnapi adásában az elmúlt tíz év legjobb filmjeiből válogatnak. Az élő adásfelvételen négy résztvevő nyolc kategóriában választ filmeket, amelyek későb…
- Az elveszett fiúk (The Lost Boys, 1987, Joel Schumacher)
A Vakfolt podcast Joel Schumacher 1987-es vámpírfilmjét, az Az elveszett fiúkat tárgyalja. Elemezik a film popkulturális hatását, a nyolcvanas évek esszenciáját, a színészgárdát é…
- Vakfolt díjátadó 2026 - Vendégünk CyClo
A Vakfolt podcast Vakfolt díjátadó 2026 epizódjában András, Péter és CyClo a 2026-os Oscar-jelölt filmeket, színészeket és rendezőket elemzik, és kiosztják a Vakfolt saját díjait.…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Rick’s Café Podcast 35: 2024-es filmes évösszegzőnk — Rick's Café Podcast
A Rick's Café Podcast 35. adása a 2024-es filmes év összegzését tűzi műsorára. A srácok áttekintik az év trendjeit, a mozis és streaminges alkotásokat, valamint sorra veszik kedve…