Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
"Nem kell semmit feladni, minden mindig megéri!" Szinetár Dóra volt a vendégem
Összefoglaló
Szinetár Dóra színésznő, Jászai Mari-díjas előadó, aki 13 évesen lett popsztár, majd az ország egyik ismert színésznője lett, vendégeskedett Vígh Vanda műsorában. Az adásban a karrierről, a magánéletről, sikerekről és félelmekről mesél a hallgatóknak.
Röviden
- Műsor
- Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
- Megjelenés
- 2023. 11. 18.
- Szereplők, említett nevek
- Vígh Vanda, Szinetár Dóra
- Témák
- karrier, magánélet, sikerek, félelem
Ebben az epizódban
“A Jóisten adott nekünk egy lehetőséget, hogycsinálhatjuk jól is.” Még tinédzser volt, mindössze 13 éves, amikoregyik napról a másikra popsztár lett.
Bár a színház szerető közönség már korábban is láthatta színpadon, de az országos ismertséget a Dóra című albumhozta meg a számára.
Szinetár Dóra, a hirtelen jött siker ellenére is kitartott amellett, hogy Ő valójában színésznő szeretne lenni.
Álma valóra vált, munkásságát Jászai Mari-díjjal ismerték el, miközben született három gyermeke.Azt mondja: semmit sem kell feladni, mert mindig minden megéri.
A Lélektér Vígh Vandával magazinbanSzinetár Dóra, színésznő volt a vendégem.
Egy beszélgetés a siker megéléséről, családról,a legnagyobb félelmekről és a legboldogabb pillanatokról, emberikapcsolatokról, vélemények közléséről és a jövő terveiről.
Minden szombaton 11.00 órától az FM90 Campus Rádió műsorán.
Online is hallgatható adásunk: www.demedia.hu Írhatnak is nekünk: enido@fm90.hu
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Jászai Mari-díjas előadó
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Nem kell semmit feladni, minden mindig megéri!" Szinetár Dóra volt a vendégem”
Miről szól ez az epizód: „"Nem kell semmit feladni, minden mindig megéri!" Szinetár Dóra volt a vendégem”?
Szinetár Dóra színésznő, Jászai Mari-díjas előadó, aki 13 évesen lett popsztár, majd az ország egyik ismert színésznője lett, vendégeskedett Vígh Vanda műsorában. Az adásban a karrierről, a magánéletről, sikerekről és félelmekről mesél a hallgatóknak. Az epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Nem kell semmit feladni, minden mindig megéri!" Szinetár Dóra volt a vendégem”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vígh Vanda, Szinetár Dóra.
Milyen témákat érint ez az epizód: „"Nem kell semmit feladni, minden mindig megéri!" Szinetár Dóra volt a vendégem”?
Fő témái: karrier, magánélet, sikerek, félelem.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Nem kell semmit feladni, minden mindig megéri!" Szinetár Dóra volt a vendégem”?
Megjelenés: 2023. 11. 18.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vigh-vanda-musora-enido-a-lelekter/nem-kell-semmit-feladni-minden-mindig-megeri-szinetar-dora-volt-a-vendegem-85f6039c
Több epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér-ből
- Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem
Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…
- Meszes Balázs, Meszka, a Punnany Massif énekese volt a vendégem
Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Meszes Balázs, ismertebb nevén Meszka, a Punnany Massif énekese. A beszélgetés során a zenész pályafutásának kezdeteiről, a ze…
- Czoller Rebeka volt a vendégem
Vígh Vanda vendége Czoller Rebeka, aki gyermekkora óta meghatározó kihívásokkal nézett szembe. A beszélgetés során szó esik Rebeka korai állatszeretetéről és világbajnoki sikereir…
- Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere a vendégem
Vígh Vanda vendége Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere. A beszélgetés során a zenész életútjáról, gyermekkoráról, angliai munkavállalásáról, valamint zenei karrierjér…
- Széchenyi Krisztián volt a vendégem
Vígh Vanda vendége Széchenyi Krisztián táncművész, akivel a Széchenyi család örökségéről és a névvel járó felelősségről beszélgetnek. Szó esik a család történetéről, az államosítá…
- Megalakult a Siddhi zenekar
Vígh Vanda vendége a Lélektér magazinban Sidlovics Gábor Sidi, akivel megalakult új formációjáról, a Siddhi zenekarról beszélgetnek. Az adásban szó esik a zenekar névadásáról, a z…
- Végh Veronikával, az Odeon Színház vezetőjével beszélgettünk
A debreceni színházi és kulturális élet meghatározó alakja, Végh Veronika több mint húsz éve férjével közösen vezeti az Odeon Színházat és a Páholy Lakásszínházat, rendeznek, taní…
- A sorsod te vagy! Barta Éva, numerológussal beszélgettem.
Barta Éva numerológussal, kommunikációs szakemberrel és újságíróval beszélgetnek a numerológiáról, kártyavetésről, jövendőmondásról, önismeretről és tudatosságról.
- A tévé aranykora. Zalatnai Brigittával beszélgettünk.
Zalatnai Brigitta, korábbi nevén Palcsó Brigitta, a Magyar Televízió egykori bemondója, mesél 27 éves televíziós pályafutásáról, a tévé aranykoráról, és arról, hogyan építette kar…
- Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk.
Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Húzós podcast ⧸ Gubik Petra – A legvégsőkig elmegyek — Húzós
Gubik Petra, a színház és televízió énekes-színésze, Rónai Egon portrébeszélgetésének vendége a Húzós podcastban. Az epizódban gyerekkori álmairól, pályafutásáról, valamint magáné…