Az élet meg minden

Gazda Albert — Katonakönyv az elakadt időről és a hazugság birodalmáról (Ep. 019)

· PT1H50M36S

Összefoglaló

Gazda Albert huszonhárom hónapot szolgált katonaként a szovjet hadseregben, melyről Katonakönyv címmel írt. Az epizódban kárpátaljai magyarokról, ukrán oligarchákról, oroszokról, Nagy Péterről, Napóleonról, és a magyar konzervatív sajtó hiányáról beszélgetnek. Szó esik még a…

Röviden

Műsor
Az élet meg minden
Megjelenés
2019. 08. 27.
Hossz
1 óra 51 perc
Szereplők, említett nevek
Gazda Albert
Témák
kárpátaljai magyarok, ukrán oligarchák, oroszok, magyar konzervatív sajtó

Ebben az epizódban

Gazda Albert huszonhárom hónapig volt katona.

Ebben az epizódban vele beszélgetek egy új könyvről, amelyben erről a katonaidőről ír.

Ám ezen kívül még nagyon sok téma szóba kerül: a szorongatott helyzetben lévő kárpátaljai magyarok, ukrán oligarchák, nyugatos oroszok, Nagy Péter, Napóleon, egy rejtélyes, 200-as kódjelű katonai szállítmány, jégkorong és kézműves sörök, valamint a dráma, hogy eltűnt a konzervatív sajtó Magyarországon.

Az 1966-ban Kárpátalján született Gazda Albert 1991-ben kezdett dolgozni a Kurír című napilapnál , később a Magyar Hírlapnál parlamenti tudósító, a Világgazdaságnál rovatszerkesztő lett. 2006-tól már az Indexnél találjuk, ahol vezette a gazdasági, a sport, majd a kulturális rovatot is, és ahol később lapszerkesztőként dolgozott. 2011-től Gazda Albert az Origo hírportál főszerkesztője lett, majd az első befolyásolási kísérletek miatt távozott posztjáról. 2014-től a magyar médiában akkor sajátos színfoltot jelentő Cink hírportál szerkesztője lett.

A Cink megszűnése után — az úgynevezett G-napot követő időszakban — a Fidesztől független Magyar Nemzet főmunkatársaként, rovatvezetőjeként, majd főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, egészen a lap 2018-as bezárásáig.

Mindemellett Gazda Albert meghatározó szerző volt a magyar borreneszánszban fontos szerepet játszó Művelt Alkoholista blogban , a hazai jégkorongsport legfontosabb orgánumát, a ma már hírportálként működő Jégkorongblogot pedig a mai napig szerkeszti.

És, bár a műsorban nem esik szó róla, de legalább itt érdemes megemlíteni: Gazda Albertnek több éven át futott a Lövenberg Balázzsal közösen készített, Három kérdés című podcastja .

A podcast 152 epizódot élt meg, sajnos idén januárban megszűnt. (Az eddigi epizódok azonban továbbra is elérhetőek!) Linkek a műsorban elhangzó témákhoz Gazda Albert Wikipedia-oldala .

Gazda Albert műsorban is említett cikkei, könyvei: Cikkek A félreértett Béla (cikk Hamvas Béla A bor filozófiája című művének félreértéséről) Gazda Albert cikkei a Magyar Hangban Könyvek Katonakönyv (2019) Az élet értelme – Magyar jégkorongkönyv (2016) Kárpátalja – Magyar lakok (2012) <a href="https://www.libri.hu/konyv/Boremb

Említett entitások

Témák

  • kárpátaljai magyarok
  • ukrán oligarchák
  • oroszok
  • magyar konzervatív sajtó

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gazda Albert — Katonakönyv az elakadt időről és a hazugság birodalmáról (Ep. 019)”

Miről szól ez az epizód: „Gazda Albert — Katonakönyv az elakadt időről és a hazugság birodalmáról (Ep. 019)”?

Gazda Albert huszonhárom hónapot szolgált katonaként a szovjet hadseregben, melyről Katonakönyv címmel írt. Az epizódban kárpátaljai magyarokról, ukrán oligarchákról, oroszokról, Nagy Péterről, Napóleonról, és a magyar konzervatív sajtó hiányáról beszélgetnek. Szó esik még a… Az epizód a Az élet meg minden című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2019. 08. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Gazda Albert — Katonakönyv az elakadt időről és a hazugság birodalmáról (Ep. 019)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gazda Albert.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gazda Albert — Katonakönyv az elakadt időről és a hazugság birodalmáról (Ep. 019)”?

Fő témái: kárpátaljai magyarok, ukrán oligarchák, oroszok, magyar konzervatív sajtó.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gazda Albert — Katonakönyv az elakadt időről és a hazugság birodalmáról (Ep. 019)”?

Megjelenés: 2019. 08. 27.. Hossz: 1 óra 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-elet-meg-minden/gazda-albert-katonakonyv-az-elakadt-idorol-es-a-hazugsag-birodalmarol-ep-019

Több epizód a Az élet meg minden-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból