Az élet meg minden

Hajdú D. András — Képek a végekről és emberek, akik fáklyát visznek a sötétben (Ep. 028)

· PT2H23M37S

Összefoglaló

Hajdú D. András fotós beszélgetést folytat a társadalom peremén élő emberekről, illetve a Kongói Demokratikus Köztársaságban dolgozó magyar szemorvos, Hardi Richárd munkájáról. Képsorozatai a nehéz sorsú emberekre, a szegénységre és a kirekesztésre hívják fel a figyelmet, de…

Röviden

Műsor
Az élet meg minden
Megjelenés
2020. 06. 03.
Hossz
2 óra 24 perc
Szereplők, említett nevek
Hajdú D. András, Hardi Richárd

Ebben az epizódban

András fotós gyakran ott keresi a fényt, ahol csak kevesen tartják életben a lángot: reménytelennek tetsző helyeken.

Képsorozatai sokszor a társadalom, olykor a civilizáció peremvidékeiről tudósítanak.

Nyírségi prostituáltak, kölcsönből élők, lecsúszottak, elkallódottak, de az ilyen körülmények közt helytálló hétköznapi hősök is láthatók fotóin.

Mert a reménytelennek tűnő helyeken, a mélyben is vannak felemelő történetek.

Mondjuk a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Ahol egy magyar szemorvos a semmiből hozott létre egy európai színvonalú ellátást nyújtó szemklinikát.

Vagy a magyar gettóban, ahová egy postás önként kérte magát, mert úgy érezte, küldetése van a nehéz vidéken.

Ebben az epizódban tehát Hajdú D.

András fotográfussal beszélgetek egy Afrikában gyógyító magyar orvosról, veszélyes és rázós helyzetekről, a fotós fejében lévő képekről, valamint történetekről, amelyeknek van, és amelyeknek nincs happy endje. (Ha podcastalkalmazásból olvasod ezt a szöveget, előfordulhat, hogy csak egy részét látod: a teljes verziót mindig megtalálod a honlapon .) Az 1981-ben született Hajdú D.

András azok közé a fotóriporterek közé tartozik, akik akár éveken át is dolgoznak egy-egy nagyobb sorozaton.

Így volt ez annak az anyagnak az esetében is, amellyel András a romániai Nagybánya romagettóját mutatja be: a telepet a várostól elválasztó fal történetének immár nyolcadik éve krónikása.

És amely sorozat az idén a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíjasa lett.

Ez a fajta alaposság persze nem csak a nagybányai riportjára igaz: hatodik éve követi fényképezőgépével a Kongóban tevékenykedő magyar szemorvos, Hardi Richárd misszióját, aki Afrika szívében gyógyítja a szürkehályogos betegeket.

András Munkáit az elmúlt tizenöt évben számos rangos magyar és nemzetközi díjjal ismerték el.

Linkek a műsorban elhangzó témákhoz Hajdú D.

András oldala , sok-sok fotóval, életrajzi adatokkal Az epizódban említett fotós díjak Magyar Sajtófotó Pályázat , rajta az idei nagydíjasok letölthető képeivel Pictures of the Year , rajta Hajdú D.

András díjnyertes sorozatával Az epizódban említett fotósorozatok Cataracta (Kongói anyag); és egy cikk Hardi Richárdról a katolikus Magyar Kurírban A fal, amit kerítésnek hívunk (Nagybányai anyag) Szofi élete <a href="https

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hajdú D. András — Képek a végekről és emberek, akik fáklyát visznek a sötétben (Ep. 028)”

Miről szól ez az epizód: „Hajdú D. András — Képek a végekről és emberek, akik fáklyát visznek a sötétben (Ep. 028)”?

Hajdú D. András fotós beszélgetést folytat a társadalom peremén élő emberekről, illetve a Kongói Demokratikus Köztársaságban dolgozó magyar szemorvos, Hardi Richárd munkájáról. Képsorozatai a nehéz sorsú emberekre, a szegénységre és a kirekesztésre hívják fel a figyelmet, de… Az epizód a Az élet meg minden című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 06. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hajdú D. András — Képek a végekről és emberek, akik fáklyát visznek a sötétben (Ep. 028)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Hajdú D. András, Hardi Richárd.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hajdú D. András — Képek a végekről és emberek, akik fáklyát visznek a sötétben (Ep. 028)”?

Megjelenés: 2020. 06. 03.. Hossz: 2 óra 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-elet-meg-minden/hajdu-d-andras-kepek-a-vegekrol-es-emberek-akik-faklyat-visznek-a-sotetben-ep-02

Több epizód a Az élet meg minden-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból