Az élet meg minden

Morcsányi Géza — Majdnem takarásban (Ep. 034)

· PT2H52M27S

Összefoglaló

Morcsányi Géza színész, dramaturg és a Magvető Kiadó korábbi igazgatója egy online interjúban mesél pályájáról. Szó esik a dagesztáni forgatásról, a könyvkiadásról, politikáról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemről és a transzcendensről.

Röviden

Műsor
Az élet meg minden
Megjelenés
2020. 12. 28.
Hossz
2 óra 52 perc
Témák
dagesztáni forgatás, könyvkiadás, politika, transzcendens

Ebben az epizódban

Egy ember, aki néha kirándul a rivalda túloldalára, de igazából – a világsiker ellenére is – turistának tartja ott magát.

Morcsányi Gézát a szélesebb közönség akkor ismerte meg, amikor Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, nagy sikerű filmjében debütált – rögtön főszerepben.

Pedig neve egy másik területen, a könyvkiadásban már évek óta fogalom volt: 1995-től, húsz éven át igazgatta és építette a Magvető Kiadót, Magyarország rangos szépirodalmi kiadóját.

Bár következetesen hárítja, hogy színésznek tekintsék, az idén volt annak az orosz filmnek a premierje, amelyben szintén főszerepben látható.

Persze a film, jobban mondva a színház igencsak közel áll Morcsányi Gézához, hiszen évtizedek óta ebben a világban is dolgozik, főként dramaturgként, ahogy ő mondja: takarásban. (És emellett műfordításaival is megörvendezteti közönségét.) Ebben az Epizódban tehát Morcsányi Gézával beszélgetek (a vírusveszély miatt most online készült az interjú).

Szó lesz a dagesztáni forgatásról, egy első generációs értelmiségi moszkvai és budapesti kalandjairól, könyvkiadásról és politikáról, a Színház- és Filmművészeti Egyetem bátor fiataljairól, a felsejlő transzcendensről, és persze az életről, meg mindenről.

Linkek a műsorban elhangzó témákhoz Morcsányi Géza a Wikipedián ; korábbi munkahelye, a Magvető Kiadó Filmek Morcsányi Géza főszereplésével Palmyra (2020) Testről és lélekről (2017) Említett írók (és említett műveik) Ljudmila Ulickaja A lélek testéről (2020) Kukockij esetei (2008) Szonyecska (2006) Médea és gyermekei (2003) Albert Camus Caligula Csurka István Esterházy Péter Egy nő Harmonia caelestis Forgách András <a href="https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyikolaj_Vasziljevi

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Morcsányi Géza — Majdnem takarásban (Ep. 034)”

Miről szól ez az epizód: „Morcsányi Géza — Majdnem takarásban (Ep. 034)”?

Morcsányi Géza színész, dramaturg és a Magvető Kiadó korábbi igazgatója egy online interjúban mesél pályájáról. Szó esik a dagesztáni forgatásról, a könyvkiadásról, politikáról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemről és a transzcendensről. Az epizód a Az élet meg minden című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 12. 28..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Morcsányi Géza — Majdnem takarásban (Ep. 034)”?

Fő témái: dagesztáni forgatás, könyvkiadás, politika, transzcendens.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Morcsányi Géza — Majdnem takarásban (Ep. 034)”?

Megjelenés: 2020. 12. 28.. Hossz: 2 óra 52 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-elet-meg-minden/morcsanyi-geza-majdnem-takarasban-ep-034

Több epizód a Az élet meg minden-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból