Szálinger Balázs — Egy sámán Zalából és az eposz, amit Keszthelyen kell megírni (Ep. 014)
· PT2H34M7SÖsszefoglaló
Szálinger Balázs költő, drámaíró beszél pályájáról, a magyar falvakról, történelemről, filmekről és a Szűcsinger zenekarról. Kitér Ady Endre és Deák Ferenc életére, valamint díjaira is.
Röviden
- Műsor
- Az élet meg minden
- Megjelenés
- 2019. 04. 01.
- Hossz
- 2 óra 34 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szálinger Balázs, Tóth Szabolcs Töhötöm
- Témák
- költő, drámaíró, magyar falvak, történelem, filmek
Ebben az epizódban
Hiába mondták neki, hogy már nincs ott semmi, Szálinger Balázs fejébe vette, Nagyváradon lesz újságíró és költő.
Akár csak 100 évvel korábban Ady Endre.
Huszonkét éves volt ekkor, és persze ez a történet is kicsit másként alakult, mint azt várta.
Ahogy megannyi más az elkövetkező tizennyolc évben.
Ebben az epizódban tehát Szálinger Balázs „helyiérdekű” költővel, drámaíróval beszélgetek a kihaló magyar falvakról, az eltűnő fecskékről, a zalai kisnemesekről, egy köztársaság utolsó napjairól, az ismeretlen Deák Ferencről, arról, hogyan ne csináljunk magyar történelmi filmeket és hogy miért jobb neki úgy, ha kimarad az állami „buliból”.
Az 1978-ban, Keszthelyen született Szálinger Balázs első verseskötete 21 éves korában jelent meg.
Azóta verseivel, eposzaival, drámáival folyamatosan jelen van a magyar irodalmi színpadon — és a színpadot itt szó szerint is kell érteni, hiszen Szálinger Balázs mára elismert színpadi szerző. 2012-ben megjelent, Köztársaság című műve elnyerte az évad legjobb drámája díjat, a kötettel, amelyben a mű helyet kapott pedig a szerző az Atrisjus irodalmi díjat, valamint a Szépíró-díjat is.
Szálinger Balázs, aki írt már krimivígjátékot, mesejátékot, kabarét, sőt, rockoperát is, mindemellett számos rangos díj és kitüntetés birtokosa: egyebek mellett 2001-ben megkapta a Magyar Rádió Petőfi-díját, 2001-ben a Bródy Sándor-díjat, 2008-ban Junior Prima-díjas lett, 2010-ben elnyerte a József Attila díjat, 2016-ban pedig a Méhes György-nagydíjat.
Szálinger Balázs és a zenész Szűcs Krisztián közös vállalkozása, amelyről az elején ők sem nagyon tudták eldönteni, mennyire valódi és mennyire kitalált zenekarról van szó.
Duójuk, a Szűcsinger öt éve járja az országot: kocsmákban, művelődési házakban, fesztiválokon lépnek fel előadásukkal, amely egyszerre irodalmi est, kabaré és örömzene.
A Szűcsinger pedig közben olyannyira valóságos és népszerű együttes lett, hogy májusban már a budapesti Müpában ad koncertet.
Szeretnél egy jó könyvet az újságírásról?
Még akad pár példány *a podcast műsorvezetőjének* kézikönyvéből!
ELSŐ LEÜTÉS – A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon.
Az interjúkészítésről szóló teljes fejezet INGYEN letölthető!
Részletek és könyvrendelés az Első leütés honlapján.
Linkek a műsorban elhangzó témákhoz Szálinger Balázs Wikipédia-oldalán részletes lista található megjelent műveiről, munkásságáról, díjairól.
A podcast-epizód megjelenése előtt pár nappal Szálinger Balázs az Indexen publikált cikkben mutatta be kedvelt Zala megyéje kedvenc helyeit, egyben gyerekkorának színterét.
A cikk kitűnő háttér és kiegészítés a podcastban elhangzottakhoz
Említett entitások
Témák
- költő
- drámaíró
- magyar falvak
- történelem
- filmek
Személyek
Szervezetek, cégek
- Szűcsinger
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szálinger Balázs — Egy sámán Zalából és az eposz, amit Keszthelyen kell megírni (Ep. 014)”
Miről szól ez az epizód: „Szálinger Balázs — Egy sámán Zalából és az eposz, amit Keszthelyen kell megírni (Ep. 014)”?
Szálinger Balázs költő, drámaíró beszél pályájáról, a magyar falvakról, történelemről, filmekről és a Szűcsinger zenekarról. Kitér Ady Endre és Deák Ferenc életére, valamint díjaira is. Az epizód a Az élet meg minden című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2019. 04. 01..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szálinger Balázs — Egy sámán Zalából és az eposz, amit Keszthelyen kell megírni (Ep. 014)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szálinger Balázs, Tóth Szabolcs Töhötöm.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Szálinger Balázs — Egy sámán Zalából és az eposz, amit Keszthelyen kell megírni (Ep. 014)”?
Fő témái: költő, drámaíró, magyar falvak, történelem, filmek.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szálinger Balázs — Egy sámán Zalából és az eposz, amit Keszthelyen kell megírni (Ep. 014)”?
Megjelenés: 2019. 04. 01.. Hossz: 2 óra 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-elet-meg-minden/szalinger-balazs-egy-saman-zalabol-es-az-eposz-amit-keszthelyen-kell-megirni-ep
Több epizód a Az élet meg minden-ből
- Janecskó Kata — A gonoszság arcai (Ep. 083)
- Kékesi Balázs — Bedobozolt univerzum (Ep. 082)
Kékesi Balázs filozófus, akit a Bëlga zenekarból is ismerhetnek, vendége az Az élet meg minden podcastnek. A beszélgetés során szó esik a kognitív nyelvészetről, a dalszövegek ele…
- Lassányi Gábor — Kísérő a sivatagban (Ep. 081)
Lassányi Gábor régész, egyiptológus vendége az Az élet, meg minden podcast epizódjának. A beszélgetés során az ókori mágia és a mai életvezetési kérdések összefüggéseiről, egyipto…
- HANGJÁTÉK | Útitárs a száműzetésben (Bon. 001)
Ez az epizód rendhagyó módon egy hangjáték, Láng Annamária és Fesztbaum Béla előadásában. Molnár Ferenc, a világhírű drámaíró, "Útitárs a száműzetésben" című műve alapján készült…
- Fesztbaum Béla — Kabát, amit magunk után hagyhatunk (Ep. 080)
Fesztbaum Béla színművész, színháztörténeti szakértő és kabaréművelő Az élet meg minden podcast vendége. Molnár Ferenc, a Vígszínház egykori igazgatója és az újságíró-drámaíró ala…
- Kis-Tóth Ágnes — A csillagkapu túloldalán (Ep. 079)
A műsor Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal beszélget buborékuniverzumokról, a világegyetem kezdetéről és végéről, valamint az időutazás fizikai lehetőségeiről. Az epizódban szó esik…
- Holch Gábor — Karrier és karantén Sanghajban (Ep. 078)
Az epizód Holch Gáborral, egy Sanghajban több mint 20 évig élő és dolgozó üzletemberrel, vezetési tanácsadóval beszélget. Gábor a kínai üzleti kultúrát és a rendszert mutatja be,…
- Dávid-Barrett Tamás — Pátriárkák alkonya (Ep. 077)
Dávid-Barrett Tamás viselkedéstudós a "Pátriárkák alkonya" című podcast epizódban a patriarchátus intézményét vizsgálja. Az oxfordi egyetemen tanító kutató a csimpánzok társadalmá…
- P. Szathmáry István — Költők, vámpírok, vajákok (Ep. 076)
Ebben az epizódban P. Szathmáry Istvánnal, lengyel kutatóval és grafikussal utazunk Lengyelországba, amely egyszerre lehet ismerős és idegen a magyarok számára. Szó esik a Krakkó…
- Nick Thorpe — Történetek a peremvidékről (Ep. 075)
Nick Thorpe, a BBC tudósítója a "Történetek a peremvidékről" podcast 75. adásának vendége. Thorpe, aki 40 éve tudósít Magyarországról és a környező országokról, a könyvéről, mely…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Szálinger Balázs: A bennem élő Petőfi | Esterházy Vibe #9 — Esterházy Vibe - Hagyomány, kortárs hangon
Szálinger Balázs költő a vendége az Esterházy Vibe epizódjának, akivel a Petőfi Sándor nyomában tett felvidéki utazásáról és a költői szerep modern értelmezéséről beszélgetnek. A…
- Pannon Tükör: Szálinger Balázs // Margófeszt 2023 // Szentgyörgyvár — margofeszt
Szálinger Balázs költő legújabb verseskötetéről, a "Kályha Kati" című drámájáról és Petőfihez fűződő viszonyáról beszélget a Pannon Tükör a Margófeszten. A műsorban szó esik a sze…
- Vers-estek a Müpában: Petőfi Sándor — Müpa Podcast
A Müpa Podcast „Vers-estek a Müpában” című epizódja Petőfi Sándor életművével foglalkozik, Szálinger Balázs válogatásában. Az előadás célja, hogy új megvilágításba helyezze a költ…
- Závada Péter: ami konszenzussá válik, az mindig gyanús — Felforgatók
Závada Péter költő és drámaíró a Felforgatók vendége, ahol szó esik irodalmi és zenei pályafutásáról. Kiemelt téma a konszenzussal való szembeszállás és az új műfajok kipróbálásán…