Az élet meg minden

Tuza-Ritter Bernadett — Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált (Ep. 020)

· PT2H9M34S

Összefoglaló

Tuza-Ritter Bernadett, a díjnyertes „Egy nő fogságban” című film rendezője beszél alkotásáról és a modernkori rabszolgaságról. Az interjú során szó esik a film készítésének körülményeiről, a szabadság kockázatáról és a rendező hosszú útjáról az első egész estés filmjéig.

Röviden

Műsor
Az élet meg minden
Megjelenés
2019. 09. 18.
Hossz
2 óra 10 perc
Szereplők, említett nevek
Tuza-Ritter Bernadett
Témák
modernkori rabszolgaság

Ebben az epizódban

Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmjében majdnem végig egyetlen arcot látunk: a főszereplőét.

Miközben a gonosznak csak a hangját halljuk, csak a kezét látjuk.

A rendezőnek a szakemberek azt mondták: ezt így nem lehet, ez így nem fog működni, ebbe bele fog bukni.

Egy nő fogságban, ez a címe annak a filmnek, amelyet Magyarországon az idén mutattak be, és amely már több mint harminc díjat nyert.

A rendező, az 1981-ben született Tuza-Ritter Bernadett, kamaszkora óta arról álmodott, hogy saját, egész estés filmet készít majd.

Húsz évet várt erre, de nem tétlenül: az elmúlt másfél évtizedben sok-sok film stáblistáján tűnt fel a neve, és számos ismert alkotást már vágóként jegyez.

Pár éve dokumentumfilm-rendező mesterképzésre jelentkezett.

Maris történetét öt perces, felvételi filmnek szánta.

Aztán másfél órás műsoridő, másfél évnyi forgatás és világsiker lett belőle.

Tehát ebben az epizódban Tuza-Ritter Bernadettel beszélgetek az idei év talán legizgalmasabb, legerősebb magyar filmjéről, a modern kori rabszolgaságról, az egyszemélyes forgatás viszontagságairól, a szabadság kockázatáról, Kis Vukról, az életről, meg mindenről.

Linkek a műsorban elhangzó témákhoz Wikipedia szócikk Tuza-Ritter Bernadettről , rajta részletes lista a filmekről, amelyekben dolgozott.

Az epizódban említett pár film a sok közül, amely Tuza-Ritter Bernadetthez köthető (teljes listáért ld. a Wikipedia-szócikket !): Delta (szkriptes) Valami Amerika 2. (ügyelő) Terápia (adatmentő) Hacktion (szkriptes) Razbudi Menja – Wake Me Up (vágó) Ludmila utazása – Just the Way It Is (rendező), a rövid dokumentumfilm a Youtube-on itt elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=Yb2EGm_ojaw Egy nő fogságban – A filmmel kapcsolatos linkek FRISSÍTÉS: A film megnézhető a Filmio előfizetéses magyar filmoldalon A film Facebook-oldala A filmet kísérő kampány Facebook-oldala A film <a href="https://port.hu/adatlap/film/mozi/egy-no-fogsagban--a-woman-captured/movie-20012

Említett entitások

Témák

  • modernkori rabszolgaság

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Tuza-Ritter Bernadett — Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált (Ep. 020)”

Miről szól ez az epizód: „Tuza-Ritter Bernadett — Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált (Ep. 020)”?

Tuza-Ritter Bernadett, a díjnyertes „Egy nő fogságban” című film rendezője beszél alkotásáról és a modernkori rabszolgaságról. Az interjú során szó esik a film készítésének körülményeiről, a szabadság kockázatáról és a rendező hosszú útjáról az első egész estés filmjéig. Az epizód a Az élet meg minden című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2019. 09. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Tuza-Ritter Bernadett — Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált (Ep. 020)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tuza-Ritter Bernadett.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Tuza-Ritter Bernadett — Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált (Ep. 020)”?

Fő témái: modernkori rabszolgaság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Tuza-Ritter Bernadett — Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált (Ep. 020)”?

Megjelenés: 2019. 09. 18.. Hossz: 2 óra 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-elet-meg-minden/tuza-ritter-bernadett-egy-no-fogsagban-es-a-regi-alom-amely-valora-valt-ep-020

Több epizód a Az élet meg minden-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból