Ungváry Krisztián — Történész pergőtűzben (Ep. 015)
· PT2H43M23SÖsszefoglaló
Ungváry Krisztián történész a tőzsdei kalandjairól, nagyapjáról, és a magyar államról beszél, amely elveszi polgárai tulajdonát. Szó esik a Rákosi-rendszer iratairól, a pártállami múltról és a Horthy-korszakról is.
Röviden
- Műsor
- Az élet meg minden
- Megjelenés
- 2019. 05. 06.
- Hossz
- 2 óra 43 perc
- Témák
- tőzsde, pártállami múlt, horthy-korszak
Ebben az epizódban
Az nem rendkívüli, ha valakinek van kedvenc cukrászdája.
Az már kevésbé szokványos, ha arról is ismert ez a cukrászda, hogy innen lőttek ki egy harckocsit.
Egy páncélost, amelyről ez a valaki annyi mindent tud, hogy a benne ülők nevét is ismeri.
Ungváry Krisztián gyakori vendég a budapesti Auguszt cukrászdában.
De ebben az epizódban természetesen nem csak törzshelyéről és arról a híres-neves budapesti Párduc harckocsiról esik szó, hanem még nagyon sok minden másról.
Egyebek mellett a történész tőzsdei kalandjairól a rendszerváltás hajnalán, nagyapjáról, aki ötezer kilométert lovagolt a II. világháborúban, valamint arról is, a magyar államnak miféle és milyen régi hagyománya az einstand, azaz amikor elveszi saját polgárai tulajdonát, és másokat ültet bele.
Ungváry Krisztiánt nem csak tudományos munkái, könyvei tették közismertté Magyarországon, hanem az is, hogy — történelmi vonatkozású témáitól gyakran elválaszthatatlanul — a magyar közélet kérdéseiben is rendszeresen és markánsan kifejti véleményét.
Így az 1969-ben született történész írásaival, az általa adott interjúkkal, közéleti kiállásával gyakori és közismert szereplője a magyar politikai sajtónak is.
Első sikerkönyve, az azóta számtalan kiadást megért Budapest ostroma, 1998-ban jelent meg, de későbbi munkái közül is több könyve nagy érdeklődést és nagy vitát váltott ki, amellyel a szerző gyakran politikai konfliktust, olykor bírósági pereket is vállalt.
Stílszerűen szólva így publicisztikai pergőtűzbe került például az először 2012-ben megjelent, A Horthy-rendszer mérlege című könyve vagy az igen kényes témát feszegető Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című kötete, amely 2015-ben látott napvilágot.
Külön említést érdemel ebből a szempontból a 2017-ben A szembenézés hiánya címmel megjelent könyve, amely azt dokumentálja, miként maradt el a pártállami múlt feldolgozása, hiúsult meg az egykori állambiztonsági iratok nyilvánossága, és hogyan ejtették túszul az egész kérdést kicsinyes politikai érdekek.
Számtalan újságcikk és egyéb izgalmas publikáció mellett Ungváry Krisztián szinte minden évben előrukkol egy újabb könyvvel: a kutató legutóbb Rákosi Mátyás kalandos úton hozzá került magánlevelezését dolgozta fel szerzőtársával, Meruk Józseffel a Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai című könyvében, amely 2018-ban jelent meg.
Szeretnél egy jó könyvet az újságírásról?
Még akad pár példány *a podcast műsorvezetőjének* kézikönyvéből!
ELSŐ LEÜTÉS – A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon.
Az interjúkészítésről szóló teljes fejezet INGYEN letölthető!
Részletek és könyvrendelés az Első leütés honlapján.
Linkek a műsorban elhangzó témákhoz Ungváry Krisztián Wikipádia-oldala , a szerző könyveinek és egyéb munkáinak részletes felsorolásával.
Említett entitások
Témák
- tőzsde
- pártállami múlt
- horthy-korszak
Személyek
- Ungváry Krisztián
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ungváry Krisztián — Történész pergőtűzben (Ep. 015)”
Miről szól ez az epizód: „Ungváry Krisztián — Történész pergőtűzben (Ep. 015)”?
Ungváry Krisztián történész a tőzsdei kalandjairól, nagyapjáról, és a magyar államról beszél, amely elveszi polgárai tulajdonát. Szó esik a Rákosi-rendszer iratairól, a pártállami múltról és a Horthy-korszakról is. Az epizód a Az élet meg minden című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2019. 05. 06..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Ungváry Krisztián — Történész pergőtűzben (Ep. 015)”?
Fő témái: tőzsde, pártállami múlt, horthy-korszak.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ungváry Krisztián — Történész pergőtűzben (Ep. 015)”?
Megjelenés: 2019. 05. 06.. Hossz: 2 óra 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/az-elet-meg-minden/ungvary-krisztian-tortenesz-pergotuzben-ep-015
Több epizód a Az élet meg minden-ből
- Janecskó Kata — A gonoszság arcai (Ep. 083)
- Kékesi Balázs — Bedobozolt univerzum (Ep. 082)
Kékesi Balázs filozófus, akit a Bëlga zenekarból is ismerhetnek, vendége az Az élet meg minden podcastnek. A beszélgetés során szó esik a kognitív nyelvészetről, a dalszövegek ele…
- Lassányi Gábor — Kísérő a sivatagban (Ep. 081)
Lassányi Gábor régész, egyiptológus vendége az Az élet, meg minden podcast epizódjának. A beszélgetés során az ókori mágia és a mai életvezetési kérdések összefüggéseiről, egyipto…
- HANGJÁTÉK | Útitárs a száműzetésben (Bon. 001)
Ez az epizód rendhagyó módon egy hangjáték, Láng Annamária és Fesztbaum Béla előadásában. Molnár Ferenc, a világhírű drámaíró, "Útitárs a száműzetésben" című műve alapján készült…
- Fesztbaum Béla — Kabát, amit magunk után hagyhatunk (Ep. 080)
Fesztbaum Béla színművész, színháztörténeti szakértő és kabaréművelő Az élet meg minden podcast vendége. Molnár Ferenc, a Vígszínház egykori igazgatója és az újságíró-drámaíró ala…
- Kis-Tóth Ágnes — A csillagkapu túloldalán (Ep. 079)
A műsor Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal beszélget buborékuniverzumokról, a világegyetem kezdetéről és végéről, valamint az időutazás fizikai lehetőségeiről. Az epizódban szó esik…
- Holch Gábor — Karrier és karantén Sanghajban (Ep. 078)
Az epizód Holch Gáborral, egy Sanghajban több mint 20 évig élő és dolgozó üzletemberrel, vezetési tanácsadóval beszélget. Gábor a kínai üzleti kultúrát és a rendszert mutatja be,…
- Dávid-Barrett Tamás — Pátriárkák alkonya (Ep. 077)
Dávid-Barrett Tamás viselkedéstudós a "Pátriárkák alkonya" című podcast epizódban a patriarchátus intézményét vizsgálja. Az oxfordi egyetemen tanító kutató a csimpánzok társadalmá…
- P. Szathmáry István — Költők, vámpírok, vajákok (Ep. 076)
Ebben az epizódban P. Szathmáry Istvánnal, lengyel kutatóval és grafikussal utazunk Lengyelországba, amely egyszerre lehet ismerős és idegen a magyarok számára. Szó esik a Krakkó…
- Nick Thorpe — Történetek a peremvidékről (Ep. 075)
Nick Thorpe, a BBC tudósítója a "Történetek a peremvidékről" podcast 75. adásának vendége. Thorpe, aki 40 éve tudósít Magyarországról és a környező országokról, a könyvéről, mely…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 111. epizód: A családi háttér egy adottság és ahhoz méltóan kell élni (Szalay-Berzeviczy Attila) — StúDió Veszprém
Szalay-Berzeviczy Attila, pénzügyi szaktekintély, egykori tőzsdeelnök, a magyar olimpizmus zászlóvivője és fotós. Az interjúban a bárói cím jelentőségéről, A Nagy Háború százéves…
- Puzsér Róbert: az értelmiség hangja a médiatérben elveszett — Felforgatók
Puzsér Róbert, a magyar nyilvánosság aktív alakja, Kadarkai Endre vendége a Felforgatók című epizódban. Az adásban szó esik Puzsér véleménynyilvánításáról és a média csendőre szer…
- Katona és államférfi — Sapientia Podcast - Csíkszeredai Kar
Dr. Romsics Ignác történész Horthy Miklós politikai karrierjét, munkásságát és nézeteit vizsgálja, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra. A beszélgetés során szó…
- Az a legfontosabb, hogy ez a cég még száz év múlva is itt legyen – Zwack Sándor-podcast — Roadster Podcast
Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. vezetője a Roadster Podcast vendégeként beszél a cég vezetéséről, a kihívásokról és az életútjáról. Elárulja, miért szereti a bokszot, és hogyan…