dzsungelharc

#054 Vasali Dávid – "Le akarunk lassítani"

· PT58M39S

Összefoglaló

Vasali Dávid a Z-generációról beszél a dzsungelharc podcastban. Az epizód kitér a generáció világlátására, szokásaira, vágyaira és céljaira, valamint az online és offline lét közötti különbségekre.

Röviden

Műsor
dzsungelharc
Megjelenés
2024. 09. 05.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Vasali Dávid
Témák
z-generáció, világlátás, szokások, vágyak, célok, online lét

Ebben az epizódban

Mostanában sokat beszélünk a Z-generációról, de jóval kevesebbet velük, legalábbis a nyilvánosságban.

Rácsodálkozunk világlátásukra, szokásaikra, vágyaikra és céljaikra, és bizony sokan érzik úgy, hogy eléggé eltávolodtak elődeiktől.

Ők az elsők, akik a digitális korszakba születtek, ami számunkra, akik nem "Z-sek", lényegében idegen környezet.  Az tény, hogy az eddig megszokottól meglehetősen eltérő felfogásban néznek a világra: felhasználóként tekintenek nagyon sok mindenre.

Ez persze rögtön felveti az egyén és a közösség viszonyát, ami náluk gyökeresen eltér az előttük járók mintáitól.

Eléggé másként kapcsolódnak, és hajlamosak határozott körvonalú buborékokkal védeni magukat, ezeket "offline" eszközökkel nemigen tudjuk áttörni.

Persze ez sem teljesen igaz, mert mára ez a generáció kezdi megkérdőjelezni, hogy az online lét valóban boldoggá teszi-e őket. "Az információdömping első varázsa után most inkább az ellene szóló lázadás a jellemző ránk.

Régen az internet volt egy menekülő útvonal a valóság elől, ma pedig a valóság a menekülő útvonal az internet elől" - mondja a Dzsungelharc vendége, Vasali Dávid.

Egy szó, mint száz: az általánosítás - nevezhetjük akár előítéletnek is - az ő esetükben sem vezet eredményre.

Ami biztos, hogy olyan generáció következik, amely egyszerre racionálisan és szenvedéllyel kérdez vissza, és csak akkor tudunk szót érteni, ha mi, az idősebbek hitelesek maradunk a szemükben.

Az, hogy ezt ki-ki hogyan éri el, már a saját feladata.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#054 Vasali Dávid – "Le akarunk lassítani"”

Miről szól ez az epizód: „#054 Vasali Dávid – "Le akarunk lassítani"”?

Vasali Dávid a Z-generációról beszél a dzsungelharc podcastban. Az epizód kitér a generáció világlátására, szokásaira, vágyaira és céljaira, valamint az online és offline lét közötti különbségekre. Az epizód a dzsungelharc című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#054 Vasali Dávid – "Le akarunk lassítani"”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vasali Dávid.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#054 Vasali Dávid – "Le akarunk lassítani"”?

Fő témái: z-generáció, világlátás, szokások, vágyak, célok, online lét.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#054 Vasali Dávid – "Le akarunk lassítani"”?

Megjelenés: 2024. 09. 05.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dzsungelharc/054-vasali-david-le-akarunk-lassitani-5566b398

Több epizód a dzsungelharc-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból