#059 Szoljár Csaba – "A sztori én vagyok"
· PT50M51SÖsszefoglaló
Szoljár Csaba, aki már tizenévesen elhatározta, hogy cukrász lesz, kitartással és magas szakmai tudással építette fel karrierjét. Hangsúlyozza a szeretetközlés fontosságát a vendéglátásban, és gyermekei is szakmájában követik.
Röviden
- Műsor
- dzsungelharc
- Megjelenés
- 2024. 11. 14.
- Hossz
- 51 perc
Ebben az epizódban
Valójában nem lehet tudni, mikor válik egy út puszta álomból valósággá.
Utólag persze mindig van magyarázat, de a kérdés mindig az, milyen belső erő segít irányban tartani valakit.
A Dzsungelharc mai vendége már egészen korán, alig tizenévesen eldöntötte, hogy cukrász lesz, de nem csak "simán" cukrász, hanem "maszek", vagyis "a maga ura cukrász".
Ebből aztán nem engedett, és gyakorlatilag az iskola befejezése után, amikor még húszéves sem volt, nekivágott.
Máig sem hagyta abba, és úgy tűnik, gyermekei is követik.
A "recept" egyszerűnek tűnik: kitartás és a lehető legmagasabb szakmai ismeretekre támaszkodó minőségmánia.
De ez természetesen korántsem ilyen egyszerű, és ahogy Szoljár Csaba mondja: "A recept önmagában mit sem ér.
Csak az számít, milyen szívvel készíted el a süteményt, az ételt – mert a vendéglátás erről szól, a szeretetközlésről."
Említett entitások
Szervezetek, cégek
- Szoljár Csaba
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#059 Szoljár Csaba – "A sztori én vagyok"”
Miről szól ez az epizód: „#059 Szoljár Csaba – "A sztori én vagyok"”?
Szoljár Csaba, aki már tizenévesen elhatározta, hogy cukrász lesz, kitartással és magas szakmai tudással építette fel karrierjét. Hangsúlyozza a szeretetközlés fontosságát a vendéglátásban, és gyermekei is szakmájában követik. Az epizód a dzsungelharc című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 14..
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#059 Szoljár Csaba – "A sztori én vagyok"”?
Megjelenés: 2024. 11. 14.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dzsungelharc/059-szoljar-csaba-a-sztori-en-vagyok-57d42b0d
Több epizód a dzsungelharc-ből
- #084 Czirbesz Gergely – "Az »így szoktuk« nekem nem válasz"
Czirbesz Gergely, a GasztVitál stratégiai igazgatója vendégeskedik az epizódban, ahol a gazdasági realitások és társadalmi felelősség ütközéséről, valamint a szektor megújulásáról…
- #083 Prof. Dr. Galiba Gábor – A tudomány makacs ostrom
Prof. Dr. Galiba Gábor növénybiológus, a HUN-REN Mezőgazdasági Intézetének nagydoktora és a MATE professzora beszélget a növénygenetikáról, magyar és nemzetközi tudományos műhelye…
- #082 Aigner Iván – A hatmillió fős laboratórium
Aigner Iván közgazdász és Szingapúr-szakértő beszél az országról, amelyet egy optimalizált laboratóriumnak lát, ahol a túlélés záloga a tudás. Elemzi, hogy Szingapúr miként biztos…
- #081 Schuszter Péter – "Talán könnyebb az élet, ha megmondják, mit csinálj – de csak annak, aki nem szeret alkotni"
Schuszter Péter, az Univerz Invest ügyvezetője és társtulajdonosa a dzsungelharc vendége, ahol Rétalji Igorral a pénzügyi transzparenciáról, a gazdasági válságok tanulságairól és…
- #080 Prof. Dr. Hangody László – In arte mea et in vita mea puram ac sanctam servabo
A dzsungelharc vendége Prof. Dr. Hangody László, aki kutatóként és gyakorló sebészként a világ legjobbjai között van. Az orvosi eskü és a gyógyítás művészete által megnyílt kapun…
- #079 Dr. Márton Zoltán – A jelenlét ereje
Dr. Márton Zoltán, a CreditExpert ügyvezetője és alapító tulajdonosa arról beszél, hogyan lehet az őszinteség és a hátsó szándék nélküli segítségnyújtás kulcsfontosságú egy cég pr…
- #078 Czeglédi Tamás – "Egóból indul, de ha nem tudod levetkőzni, véged"
Czeglédi Tamás, a Mozgásklinika társtulajdonosa és stratégiai vezetője a vállalkozói egó levetkőzésének fontosságáról, a vezetői szerep kihívásairól és a sikerhez szükséges soft s…
- #077 Horváth Péter – "Ha nehéz a futás, fuss még többet"
Horváth Péter, az UBM Holding vezérigazgatója, aki 15 maratont futott, a csapatmunkában és az önfejlesztésben hisz. Elmondja, hogy a céljait kitartással éri el.
- #076 Dr. Bánfi Zoltán – Tőke, ami mozgásba hoz
Az epizódban dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója, a Demján Sándor Tőkeprogramról és a tőkealapú finanszírozásról beszél, kitérve a program gyakorlati ré…
- #075 Panyi Miklós – Lakáshitelezés új pályán: mit hoz az Otthon Start?
Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára a Dzsungelharc Extrában az Otthon Start lakáshitelről, annak első tapasztalatairól, az árplafonokról, valamint a piaci és finanszíro…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- SPILGERY Talk / #63 HERCEG Kevin - 20 évesen berobban? Herceg Kevin első dala és története — SPILGERY Talk
Herceg Kevin 20 éves, ambiciózus zenész, aki már 13-14 éves kora óta tudta, hogy a zene az útja. A kezdeti versírástól a szakítás utáni elhatározásáig, miszerint rapper lesz, Kevi…
- #076 Zolixplorer a Föld körül VIDEÓ! - Zoltán története — Kalandvágyból
Zoltán a digitális nomád életmódról és arról beszél, hogyan vált a természetfotózásból a pénzkereső vállalkozása. Elárulja, hogyan járja a világot a barátnőjével.
- DUDÁS DOMINIK : FIATALON KEZDETT VÁLLALKOZNI – ÍGY TALÁLTA MEG AZ ÚTJÁT //EP 33 — Mahlzeit Podcast
Dudás Dominik mesél arról, hogyan jutott el az első próbálkozásoktól egy működő marketing vállalkozásig. Beszél az outreach működéséről, az online biznisz felépítéséről, valamint…
- Hiába a Michelin-csillag, az ablakot még mindig a tulaj pucolja – a Pajta étterem sztorija — Mérlegen - a HVG üzleti podcastja
Kvasznicza Ferenc, a Pajta étterem tulajdonosa beszél az étterem történetéről, a Michelin-csillagról, a fine dining koncepcióról és a vállalkozás felépítéséről. Kitér az alapanyag…
- A szabadság receptje: bátorság, vasakarat, maximalizmus, önazonosság - Kun Anita, Csíz Sajtműhely — Üvegcipő DIY
Kun Anita, a Csíz Sajtműhely alapítója beszél a karrierváltásáról, hogyan építette fel vállalkozását, és megosztja tapasztalatait a sikerekről és mélypontokról, valamint a maximal…
- Kitartás - Az év 365 napján |Szilágyi Gáborral beszélgetek — Csorba Anita
Szilágyi Gábor, a Lizzy Card tulajdonosa és vezetője mesél a vállalkozásépítésről és arról, hogyan lehet az álmokat valóra váltani. Fény derül a sikeres vállalkozások kulisszák mö…
- Amikor édes a főzelék - PodcAsztal S01E13 — PodcAsztal
Ebben a rendhagyó epizódban Sabján Adrienn cukrász, a Cake to Go Budapest tulajdonosa mesél a cukrászatról, kitartásról és a sikeres vállalkozás titkairól. Szó esik még a kajatort…
- Ide süss! Fokozatosság, organikus fejlődés a vállalkozásban — Porkoláb Gyöngyi
Kovács Anita 51 évesen váltott pékre, és megalapította az IDE SÜSS Manufaktúrát. Epizódjában a vállalkozás fokozatos és organikus fejlődéséről, valamint közösségépítő szerepéről m…