Élhető Települések Országos Szövetsége

ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Miutcánk

· PT31M48S

Összefoglaló

Az Élhető Települések Országos Szövetsége (ÉTOSZ) podcast sorozatának új epizódjában Horváth Gáspár, a Miutcánk.hu társalapítója mutatja be a platformot. A Miutcánk.hu egy 2014 óta működő, helyi közösségépítő hálózat, amelynek célja, hogy segítse a szomszédok közötti kapcsolatok…

Röviden

Műsor
Élhető Települések Országos Szövetsége
Megjelenés
2025. 01. 09.
Hossz
32 perc
Szereplők, említett nevek
Horváth Gáspár, Horváth Gáspár
Témák
települési fenntarthatóság, közösségépítés, helyi közösségek
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

élhető települések országos szövetsége 2024 október 10-én hivatalosan is elindult az élhető települések országos szövetsége a szövetség célja hogy platformot biztosítson a hazai települési önkormányzatok számára a tapasztalatcserére és a jó gyakorlatok megosztására önkormányzati partnereinken kívül azonban szintén tagjaink között köszöntünk olyan hazai innovatív vállalkozásokat akik segítségével az élhetőség a fenntarthatóság még gyorsabban jut majd el a hazai településekre sok szeretettel köszöntöm a stúdióban mai beszélgető partneremet horvát gáspárt a mi utcánk alapítóját szia köszönöm szépen hogy itt vagy velünk szervbusz köszönöm a lehetőséget mesélj nekünk kicsit a mi utcánkról honnan jött az ötlet mit csináltok pontosan és mitől is lesz fenntarthatóbb egy város hogyha csatlakozik a platformotokhoz a mi utcánk.hu egy egy lokális közösségépítő platform amit 10 évvel ezelőtt indítottunk először egy olyan apró igényre akartunk megoldást találni hogy beköltöztünk a városba és nem ismertük a szomszédainkat és azt láttuk hogy ez ez nem egy egyedi eset hanem hanem teljesen általános hogye az elidegenedés és a a városban ide-oda költözés eredményeként az egy környéken lakók a szomszédok igazából nem ismerik egymást egyszerűen csak bemennek az emberek az otthonukba és nincsen semmilyen kapcsolata a környékbeliekkel azt a láttuk hogy ez egy ez egy hatalmas pazarlás egyrészt elpazaroljuk azokat a lehetséges emberi kapcsolatokat amik amik a szomszédosságban a a környékükben rejlenek és emellett emellett egy pazarló életet élünk mert veszünk egy fúrót egy létrát egy bicikli csomagtartót és ezeket évente egyszer-egyszer használjuk miközben valószínűleg a háztömben vagy akár az épületen belül is rengeteg szomszédnak megvan ugyanez hogy egy település a mi utcánk által hog hogyan lesz fenntarthatóbb az az viszonylag magától értetődő itt a mi utcánkon keresztül az egy környéken lakók nálunk az számít szomszédnak akik 10 perc sétat távolságon belül laknak ők egy közös felületre egy közös platformra kerülnek ahol tudnak egymással beszélgetni tudnak egymástól segítséget eszközöket tanácsokat helyi információkat kérni hogyha megvan a mi utcánk hogyha a mi utcánk működik egy településen akkor az ottlakók egy kicsit otthonosabban fogják érezni magukat az olyan apró dolgokat amiket lehet hogy a városvezetés nem tud megoldani mert nincsen rá kapacitása meg tudják oldani egymás között meg tudják beszélni hogyha valamelyik mit tudom én házsarkon szeretnék hogy legyen egy egy új növény akkor ezt elültetik beosztják hogy ki mikor locsolja tehát hogy egyszerűen elkezdik használni el kezdhetik használni a közösség erejét és picit hogyha gyakorlati példákat nézünk mint ahogy most az előbb te is említetted akkor hogy néz ki a gyakorlatban egy mi utcánk felhasználónak a a mindennapja hát nagyjából úgy hogy ahol lakik ott ott otthon érzi magát ilyen nagyon gyakorlati példákon keresztül hogy mire lehet használni a mi utcánkat ugye az egész az onnan kezdődik hogy én beregisztrálok a mi utcánkra ez egy ez egy önálló weboldal illetve mobil alkalmazás beírom a címemet azonnal látom hogy kik laknak 10 perc sétatávolságon belül az nagyon fontos hogy vigyázzunk arra hogy ez mind jogilag mind egyéb szempontból biztonságos és megbízható legyen így mindenki csak azt látja hogy kik a szomszédok hogk milyen távolságra laknak de a pontos lakcímet senki se látja innentől kezdve látom hogy kik laknak körülöttem és olyan minthogyha lenne egy ilyen virtuális parafatáblám amire ki tudom írni hogy hogy mi az amire szükségem van tehát nagyon sokan használják a mi utcánkat arra hogyha éppen mondjuk a gyerekük óvodás vagy iskolás korú lesz akkor megkérdezik a a környékbelieket hogy melyik védőnő melyik iskola milyen magántanár az akit tudnak ajánlani a környéken emellett nagyon sokan használják a mi utcánkat arra hogy közös programokat szervezzenek reggeli futás esetleg együtt gyerekek iskolába vitele tehát ilyen ilyen mindennapi apróságokra használják és aztán emellett a másik nagyon fontos lába a mi utcánknak az az hogy eszközöket tudnak megosztani a lakók tehát én is a saját profilomhoz hozzá tudom adni hogy t külön kölcsön lehet kérni boltmixert ilyen dohányzóasztalt széket egy csomó minden eszközt ezt a többiek látják van egy erőforrás adatbázisunk egy online kamra amihez mindenki ingyenesen hozzáfér és lényegében így épült fel a mi utcánk az első hat évben amikor rájöttünk hogy itt egy nagyon fontos eleme a helyi közösségnek hiányzik és ez pedig a az önkormányzat a városvezetés igen és ugye erre is szerettem volna itt a következő kérdésemben rákérdezni hogy ugye eddig főként a lakosság oldaláról néztük azt hogy mi az amit ti kínáltok és mit kap valaki hogyha csatlakozik a mi utcánk platformjára de mi az amit az önkormányzatoknak mint ügyfeleknek tudtok nyújtani hát alapvetően három dolgot az egyik hogy a lakók egyszerűen önmagában attól hogy a mi utcánk ott van és elérhető jobban érzik magukat meg tudják oldani az apró dolgokat ez ez az alap ez az ami amiből az egész épül a másik amit a az önkormányzati partnereinknek tudunk nyújtani az az hogy mi tudjuk hogy hol laknak ezek a felhasználók tudjuk hogy őket egy picit az átlagosnál jobban érdekli az hogy mi történik a környékükön és hozzájuk tudunk közvetlenül híreket eljuttatni ezek lehetnek olyan hírek hogy éppen valamelyik utcában felújítás lesz vagy akár az egész kerületet várost megyét érintő híreket tudunk közvetlenül azokhoz eljuttatni akiket ez érint és a a harmad harmadik része a szolgáltatásainknak az pedig az hogy felméréseket közvéleménykutatásokat tudunk készíteni itt megint arra építünk hogy van egy elég nagy felhasználói bázisunk összesen több mint 55000 mi utcánkos mi utcánk felhasználó van akiket közvetlenül el tudunk érni a platformon keresztül és a kerületi városi megyei beruházások előtt vagy akár azok után tudjuk megszondázni azt hogy a lakosság mit szeretne ehhez egyrészt megvan a platform illetve megvan az a szakmai tudás hogy hogyan kell egy egy felmérést úgy felépíteni hogy ez reprezentatív megbízható gyors és minőségi eredményeket hozzon lehet eg picit az ördög ügyvédje hogyne miben más ez mint hogyha a polgármester alpolgármester bármilyen képviselő kiposztol valamit a facebookra hát ez sokféleképpen meg lehet közelíteni az egyik az hogy az elérés facebookon lehet hogy nagyon sok emberhez eljut de ők nem feltétlenül azok akik azon a környéken laknak illetve a facebookon és az ilyen felületeken a legtöbbször a a a hangos kisebbség az akinek a a véleménye eljut a ebben az esetben városvezetéshez mi azt tudjuk biztosítani hogy nem az a néhány hangadó lesz aki akinek a véleménye eljut akik akik amúgy is közismert hogy mit szeretnének hanem hanem tényleg a a teljes lakosságot vagy legalábbis a teljes lakosságra rep reprezentatív csoportokat elérjük tényleg itt a a 20-tól 80 éves korosztályig nagyjából mindenkit ez egy nagyon nagy különbség a másik fontos dolog az az hogy sok esetben az is számít hogy ki kérdez tehát vannak olyan esetek amikor amikor az emberek egy egy egy egy független egy a városvezetéstől politikától szabad felületen kapnak egy kérdést akkor sokkal őszintébben elmondanak csomó mind egy csomó olyan torzítást ezáltal ki tudunk szűrni ami mondjuk akár egy facebookon akár egy saját felületen feltett kérdésnél bekerül illetve ami még egy fontos dolog hogy a mi utcánkra azért regisztrálnak az emberek mert szeretnék megismerni a környezetüket a környéküket a szomszédokat és szeretnének a helyi ügyekben aktívak lenni ehhez képest a facebookra nagyon sokan azért regisztrálnak hogy megmutassák a nyaralós fotókat ami teljesen rendben van de a kettő az egy egészen más hozzáállásból épül föl és hogyha már itt az egyéb platformoknál tartunk mert abszolút értem amit mondasz hogy nyilván a a facebooknak a a közönsége talán kicsit kevésbé érdekelt egy településfejlesztési nyitottságra mint mint mondjuk azok akik a a mi utcánkra regisztrálnak de hogyha ezen a logika mentén haladunk és itt most picit folytatom a az ördög ügyvédje szerepet akkor akik mondjuk egy települési applikációt egy kerületi applikációt letöltenek ott viszont ez a ez az analógia nem feltétlen el meg a helyét hiszen ők is valószínűleg érdekeltebbek a a kerület vagy a a település életében ezért töltik le ezt az applikációt itt hogyan tudnátok őket meggyőzni vagy akár a városvezetést hogyan tudnátok meggyőzni hogy hogy ez nem duplikáció hogy nem terhelitk a lakosságot két applikációval alapvetően ez két párhuzamosan futó és és nagyrészt egymástól független dolog a a a településalkkalmazások legtöbbször ügyintézésre jó hibejelentésre arra hogy mondjuk akár kedvezményeket kapjunk a kerületi települési boltokban a mi utcánkon viszont van egy olyan dolog amit semelyik településalkalmazás nem tud és ez a közösség az hogy itt nem csak egy két irányú kapcsolat van hogy az önkormányzat sőt a legtöbb ilyen település alkalmazásban ez inkább egy egy irányú kapcsolat hogy a városvezetés információkat eljuttat a lakossághoz hanem ez egy ez igazából egy három irányú illetve hát egy hálózatos kommunikációt tesz lehetővé mivel a mi utcánkon minden egyes szomszéd látja a további szomszédokat ők egymással tudnak beszélgetni kialakul egy olyan közösség ami miatt egyrészt egy csomó mindent meg tudnak oldani másrészt nem hagyják ott az alkalmazást tehát sok település alkalmazásnál azt lehet látni hogy az emberek ezt letöltik elintézik azt az okmánykitöltést amire éppen szükségük van és aztán többször nem használják többször nem nyitják meg mert azok a dolgok amiket el akartak intézni azt megoldották ehhez képest a mi utcánk úgy van felé építve az a célja hogy ez a mindennapok része legyen nem is feltétlenül naponta de mondjuk hetente visszatérnek azok a a lakosok akik ezt használják kölcsön kérnek egy egy fúrót egy virágot a szomszédtól közben látják hogy egy új közpark kerül kialakításra kitöltik azt a kérdőívet emellett látják hogy milyen hírek vannak hogy milyen bejelentések vannak a az ő lakókörnyezetükben utána megszerveznek egy közös reggeli futást tehát ez így sokkal s svesebb része lesz az életüknek de ha az egészet egy szóban akarom összefoglalni akkor a a közösség az ami ami itt van és ami igazából nem lemásolható nézzünk néhány jó példát tudsz-e említeni kedvenc projektet együttműködő partnereket hol vannak már aktív mi utcánk felhasználók hát mondhatnám hogy országszerte vagy világszerte de alapvetően a a felhasználók nagy többsége budapest en van illetve pest megyei agglomerációban és egy-két nagyobb városban felhasználói történetekből talán a legjobbak azok amikor amikor valami apró probléma kapcsán egymásra találtak a az egy környéken lakók és van ahol filmklubbot szerveznek közösen költöznek volt ahol valaki pót nagymamát találta a az egyedül nevelt gyerekének és egy idős lakó talált magának egy pótunokát tehát tényleg azt látjuk hogy itt a generációkat össze lehet kapcsolni és és megtalálják egymást a a a mi utcánkon belül azon kívül hogy vannak ezek a a a lakossági történetek egyre több kerületi városi önkormányzattal dolgozunk együtt így évek óta partnerünk az óbudai a 13 kerületi a hetedik kerületi első kerületi önkormányzat és emellett további jó néhány kerületvezetéssel dolgoztunk együtt különböző kisebb-nagyobb projekteken ezek közül talán a a a legnagyobb hatású ahol több mint 1000 embert kérdeztünk meg az a 13 kerületben volt ahol egy új közparkot alakított ki a városvezetés ezt megelőzően mértük föl hogy a lakók milyen funkciókat szeretnének meg tudtuk kérdezni hogy mit szeretnének azok akik egészen közel laknak mit szeretnének azok akik távolabb laknak ettől a parttól kirajzolódott hogy más-más felhasználói igények vannak ez alapján tudták úgy megvalósítani ezt a parkot hogy a környéken lakók ezt magukiknak érezzék legyen egy egy tulajdonosi szemlélet és ez az egyik típusú felmérés amikor beruházások előtt készítünk felméréseket de egyre többször van olyan megkeresés igény az önkormányzatok részéről hogy beruházások döntések visszamérését csináljuk meg nagyon sokszor egy-egy városvezetés a a beavatkozások után azt látja hogy hatalmas erőforrások elmentek viszont visszajelzések arról hogy e ezzel mennyire elégedett a lakosság nem feltétlenül érkeznek úgyhogy így mi vissza tudjuk mérni azt hogy mi az amit használnak mi az amin esetleg egy kicsit módosítani szeretnének az ottlakók és így beruházások döntéseknek a az utólagos visszamérését és aztán ezzel a későbbi döntés előkészítést is tudjuk segíteni hát én azt kívánom hogy az élhető települések országos szövetsége tagjaként nem csak minél több kerületbe de minél több hazai városba településre jussunk el közösen köszönöm szépen hogy itt voltál velünk és megosztottad a tapasztalat köszönöm sépen nektek pedig köszönöm hogy ma is velem tartottatok tyetek így legközelebb is amikor még több új innovatív megoldással ismerkedhettek meg sziasztok élhető települések országos szövetsége

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Élhető Települések Országos Szövetsége
  • Miutcánk.hu

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Miutcánk”

Miről szól ez az epizód: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Miutcánk”?

Az Élhető Települések Országos Szövetsége (ÉTOSZ) podcast sorozatának új epizódjában Horváth Gáspár, a Miutcánk.hu társalapítója mutatja be a platformot. A Miutcánk.hu egy 2014 óta működő, helyi közösségépítő hálózat, amelynek célja, hogy segítse a szomszédok közötti kapcsolatok… Az epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 01. 09..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Miutcánk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Horváth Gáspár, Horváth Gáspár.

Milyen témákat érint ez az epizód: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Miutcánk”?

Fő témái: települési fenntarthatóság, közösségépítés, helyi közösségek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Miutcánk”?

Megjelenés: 2025. 01. 09.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elheto-telepulesek-orszagos-szovetsege/etosz-podcast-hazai-vallalkozasok-a-telepulesi-fenntarthatosagban-miutcank-0a0dfe18

Több epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége-ből