Élhető Települések Országos Szövetsége

ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - NeoCon Kft.

· PT21M32S

Összefoglaló

A Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban című podcast epizódban Simon György, a NeoCon Kft. ügyvezetője bemutatja a cég tevékenységét, amely az önkormányzatokat segíti az eszközgazdálkodásban és a hatékonyabb gazdálkodásban. A NeoCon Kft. 1999 óta működik, kezdetben…

Röviden

Műsor
Élhető Települések Országos Szövetsége
Megjelenés
2025. 04. 10.
Hossz
22 perc
Témák
települési fenntarthatóság, eszközgazdálkodás, önkormányzatok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

élhető települések országos szövetsége 20124 október 10-én hivatalosan is elindult az élhető települések országos szövetsége a szövetség célja hogy platformot teremtsen a hazai települési önkormányzatok számára a tapasztalatcserére a jógyakorlatok megosztására önkormányzati partnereinken kívül azonban tagjaink között köszöntjük azokat a hazai innovatív vállalkozásokat is akik segítségével az élhetőség a fenntarthatóság minél gyorsabban tud eljutni a hazai településekre mai beszélgetésünkön sok szeretettel köszöntöm a stúdióban simon györgyöt a neokon ügyvezetőjét szia köszönöm szépen hogy elfogadtad a meghívást szia lilla nagy örömmel mesélj nekünk egy kicsit a cégről hogyan indultatok mi volt a kezdeti célkitűzés hogyan változott ez az évek alatt és hogyan segítitek az önkormányzatokat 1999-ben alakult a cég akkor facility management volt a fő profilunk ez azóta egy kicsit változott mint maga az hogy mit értünk ez alatt a megnevezés alatt ez a facity management akkor ugye egy gazdálkodási gyakorlatot jelentett és ez a mai napig így van akkor azért egy kicsit több műszaki háttérrel és nagyon technikai oldalról gondolták megközelíteni ezt itt európán belül ez mára illetve fő főleg a mi olvasatunkban leginkább gazdálkodási valóban gazdálkodási és inkább a mi olvasatunkban eszközgazdálkodási rendszereket eszközgazdálkodási gyakorlatnak a kialakítását gondolkodásmódot jelent és ugye itt arra tökszünk és neokon kft végig ezt valósítja meg a a működése során hogy az eszközökhöz kapcsolódóan az infrastrukt infrastruktúrához kapcsolódóan hogyan lehet azt az egyensúlyt megteremteni amikor az én profit termelő tevékenységemhez vagy a céljaim eléréséhez szükséges tevékenységhez a megfelelő infrastruktúrával rendelkezem nincs túlzásról szó és ezeket effektíven és fenntartható módon tudom használni tehát erről szól végül is gyakorlatilag ez az eszközgazdálkodási gyakorlat ezt ilyen rendszerek kialakítását testreszabását modernizálását működtetését támogatjuk illetve ezt ezt igyekszünk a partnereinknek figyelmébe ajánlani és utána a segítségükkel közösen valamit elérni ezen a területen tudsz esetleg egy-két gyakorlati példát mondani erre önkormányzati partnerekkel önkormányzati partnerekkel viszonylag keveset így az eszközgazdálkodás területén azt gond gondolom hogy önkormányzati szinten nekünk még nem volt szerencsénk komolyabb komplexebb projektekben együtt dolgozni kezdemények már voltak de azt gondolom hogy ezek ezeket akkor érdemes majd megemlíteni amikor már ebből valami tényleg össze is állt önkormányzati cégeknél főleg különböző szolgáltató cégeknél [Zene] itt villamosenergia víz közmű közműszolgáltató cégeknél hulladékkezelés és a többi és a többi itt itt kicsit mélyebben is vannak tapasztalatok illetve ebben az iparágban tehát a közműcégeknél ott ott nagyon sok gyakorlati tapasztalatunk is van és ott dolgozunk is velük ez ez számos területet érint tehát az gondolom hogy ugyan önkormányzati tulajdonú cégeknél lehet tapas vagy van tapasztal tunk és dolgoztunk már ilyenekkel a különböző főleg közműszolgáltatási területen de szerintem az lenne a cél és az lenne a jó gyakorlat hogyha egy ilyen szemlélet egy ilyen gazdálkodási gyakorlat az magánál az önkormányzatnál az önkormányzati vezetőknél alakul ki és innen egységesen terjed aztán tovább az őáltaluk irányított általuk tulajdonott cégek felé és a jelenlegi ügyfeleiteknél mit tapasztal mik azok a leggyakoribb problémakörök vagy elemek amelyeket ilyenkor említenek amikre megoldást szeretnének tőletek kérni hát ez nagyon változó tehát hogy ez tényleg függ attól hogy az adott cég mondjuk itt a fenntarthatósági gyakorlat gazdákodási gyakorlatban használatban milyen szinten áll mennyire érett ebben a ebben a helyzetben és ezután nagyon-nagyon fontos ahogy mondod megtalálni azt a konkrét példát konkrét teendőt ami rövid távon és tényleg itt a rövid határidők azok nagyon fontosak tehát nem előre két évet kell gondolkodni hanem egy fél évet mondjuk három hónapot fél évet hogy mit lehet ilyen rövid távon megtalálni amivel szépen lépésről lépésre egymásra épülve ezek eredményeit egymásra építve lehet a gyakorlat irányában előrébb lépni általában a nyilvántartások rendbételével szoktunk elindulni mert nagyon sokszor azt se tudják hogy mük van ezt követi azoknak a üzleti folyamatoknak vagy működési folyamatoknak a feltérképezése amelyek mentén ők az alaptevékenységeiket elvégzik ezek sokszor úgy tűnnek vagy a a köztudatban az van saját köztudat ban az van hogy hogy ezek ezek rendben vannak ezek megvannak ezek dokumentáltak ezek különböző szabályzatokban szerepelnek viszont a működési gyakorlat mégsem ezt tükrözi és pláne amikor mondjuk egy ilyen fenntarthatósági szempontból ezt revizionálni szükséges érdemes egy szemléletformálás szükséges akkor ez egy apropót is ad arra hogy ha már megvan a nyilvántartás akkor nézzük meg hogy ezt mi hogy mük van pontosan milyen mondjuk például a mi esetünkben milyen eszközöket milyen infrastruktúrát kezelnek mivel dolgoznak akkor ezekkel hogyan dolgoznak ezt hogyan kezelik az mennyire fenntartható és azt gondolom hogy itt amikor ezt átnézi az ember akkor lehet azonosítani egy-egy folyamatot egy-egy részfolyamatot amelyek aktuál amelyeknek esetleg a javításával viszonylag rövid távon jelentős haszon hasznot lehet elérni jelentősen lehet javulni ez lehet akár költségvetésben érezhető haszon tehát pénzügyi eredmény de lehet egy egy erkölcsi vagy mondom kifelé való deklarációs előny is most itt ugye a cégeknél ez egy branding egy önkormányzatnál pedig mondjuk egyn egy preszízs előny ami ami azt gondolom hogy mindenképpen jövőbe mutató és és nagyonnagyon hasznos eredmény nem csak a pénzügyi eredmények és amikor ezek megvannak ezek a konkrét azonosított feladatok akkor ezek mentén érdemes elindulni erre azt gondolom hogy nagyon tág a a spektrum jenleg most talán nem mondanék példát mert nehéz és hát ugye mi is legelőször egy külföldi üzleti fórum keretében találkoztunk úgyhogy azt gondolom hogy kellő összehasonlítási alapod van a nemzetközi és a hazai nyitottság és hozzáállás kapcsán te hogyan látod mi az a jó gyakorlat mi az az átültetésre váró példa amit kiemelnél mondjuk külföldi példák vagy külföldi elköteleződésekből önkormányzati szinten azért olyan nagyon nagy rálátásunk erre még nincs azt gondolom hogy cégeknél már van és mint említettem sok átfedés is van de azért önkormányzatoknál is van viszont én azt látom hogy egy önkormányzatnál a ami a céges vonal az az triviális ott ott ezeken a cégeken keresztül azt gondolom az önkormányzatnak a cégeit azokat a cégeket amikre az önkormányzat hatással van együtt dolgoznak közösen dolgoznak ezeket a cégeket cégszerűen üzletileg ugyanúgy mint a a nem önkormányzati területen tehát mint magában az iparág iparban vagy vagy az üzletben ugyanúgy kell kezelni én azt gondolom hogy ők talán néha előrébb tartanak és ez nem is sok esetben én ezt nem érzem klasszikus önkormányzati teendőknek hanem inkább az aott cégvezetőknél itt a itt az önkormányzat feladata talán az lehet hogy a saját tulajdonosi mivoltát kihasználva há ráhasson erre illetve megteremtse azokat a fórumokat csatornákat lehetőségeket együttműködési kereteket amelyekben ez a modernizálás illetve ez a szemléletformálás vagy a gyakorlatnak a megfelelő kialakítása egy felgyorsul hat és és eredményes lehet a másik terület viszont amit borzasztó fontosnak érzem az a lakossági terület itt azt gondolom hogy jelenleg külföldön is amiteket én láttunk főleg a skandináv és a német példákat éreztük át vagy láttuk közelről itt a szemlélet formálás t a legfontosabb feladat ottán előrébb vannak ebben tehát fiatalok már nem szívesen vesznek olyan terméket ami amiről nem tudják hogy mennyire zöld a valóban úgy lehet szolgáltatásokat eladni hogy mennyire zöld a a munkahelyek kiválasztásánál hogy ő hova hova pályázzon egyértelműen egy nagyon-nagyon fontos és kiemelt szempont hogy hogy a vállalat mennyire fenntarató módon működik értelemszerűen persze ott van hogy mennyit kap meg mennyit fizetnek de de de ez egy szempont és a másik egy nagyon-nagyon fontos szempont és gyakorlatilag az egész iskoláztatásuk során az egyetemeken ez egy annyira kiemelt szempont a az oktatásban is a az ő belső kis projektjeikben a leadandó dolgokban a kreditek megszerzésében egy olyan szempont magában a tananyagban az elsátiandó életükben hogy ez beléjük ivódik és azt gondolom hogy ebben egy kicsit még hátrányban vagyunk és amikor ők kikerülnek például egy egy egyetemről akkor ők eleve ilyen irányban keresnek és ezt a ezt az önkormányzatok is tudják és és ezek az emberek alkotják például az önkormányzatnak y jöb munkatársait és a többi és a többi tehát ilyen szempontból ez a szemlélet ez végig fut én azt gondolom hogy ez most talán magyarországon is a legfontosabb feladat lenne itt a személetformálás visszatérve magyarországra ugye most már itthon is egyre nagyobb teret hódít az esg és most már esg törvényünk is van te is az előbb gyakran em ted a vállalatokat mint célcsoport a vállalatokat mint egy olyan halmaz akik tudnak tenni a fenntarthatósági átálásért te hogy tapasztalod az esg törvénynek vagy önmagában az esg elvárásoknak fogalmazzunk így megfelelés mennyiben növeli mondjuk az ő hajlandóságukat hogy ezt a fajta értékelést ezt a fajta szemléletváltást megtegyék ez egy érdekes kérdés a egyértelmű összefüggés van már mondjuk egy tőzsdei cégnek az értékelése és a tőzsdei értéke és a esg szempontból fenntartási szempontbó való minősíté minősítése között ezekre már meg lehet nézni vannak különböző kalkulációk meg mutatók hogy ezt ezt hogy lehet konkrét korrelációba hozni a gyakorlatban azért ez még inkább beszámolók szintjén illetve olyan auditorok szintjén jelenik meg ahol ahol ezzel foglalkoznak ez még mindig a vállalat menedzsmentjébe most kezd a vállatok menedzsmentjeé most kezd beépülni most kezdenek megjelenni az első fenntarthatósági menedzserek a a nagyobb cégeknél is és ez fog majd lefelé gyűrőzni ugye a közép és a kis cégek irányába az látszik hogy főleg európán belül nekem onnan van inkább ismeretem a szabályozási környezet is nagyon abban van hogy azon van hogy ezek a ez a szemlélet ez a gazdálkodási gyakorlat ez ez muszáj legyen ez kikényszeríthető legyen erre ugye te is említetted az esg törvényt amit ugye az egyes nemzetek is kezdenek bevezetni és be kell vezetniük erre megvan ugye a keret szabályozás az európai unión belül nem olyan régen jelent meg ugye ennek kapcsán ogy gyakorlatban mert ugye nagyon sok elméleti elvárás van ez ebben a dologban a gyakorlati alkalm ugye minden törvény ugye még régen mondták annyit ér amennyit betartanak belőle betartanak meg annyit tartanak be amennyit betartatnak belőle tehát itt egyrészt kell ugye ennek a gyakorlati rendelkezésére vonatkozó szabályozás ez most már ugye ez a csrd betűszóval jelent ugye megjelent corporate cs corporate sustainability reporting directive ugye tehát hogy ez egy keretrendszert ad arra hogy a különböző beszámolókat és jelentéseket hogyan kell a vállatoknak elképzíteni és erre megjelent már ugye egy ilyen isrs nevű dolog ami egy stander gyűjteménye egy sztenderd összefoglalása annak hogy oké ezt a ebben a keretrendszerben ezeket a jelentéseket nekem ezen szabványrendszer alkalmazásával kell megtennem illetve mostanában már szintén elérhető vagy életbe lépett értelemszerűen még nem büntető jelleggel de már de már beszámoló jelleggel ez a a c cs 3d tehát ddd ugye ez a du encere utal ami ami ezeknek a előírásoknak a nem betartása után járó büntetési mondjuk tételeket fogalmazza meg hát így van és ugye most itt betűszavakat dobáltunk egymás után ami neked mond valamit nekem mond valamit de azt gondolom hogy azért nem felróható módon a többség még nem biztos hogy ezzel kell és fekszik ti a gyakorlatban hogyan tudjátok ebben az ügyfeleiteket kalauzon jelenleg is folyik egy fejlesztésünk ami nagyon érdekes ebben a ezen a területen gyakorlatilag azt mondtuk hogy a mi amúgy is eszközgazdálkodási rendszerek nagyváati eszközgazdálkodások intézményi eszközgazdálkodási rendszerek kialakításával és bevezetésével foglalkozunk akkor most itt van az ideje annak hogy fenntarthatósági szempontból is nyilvántartsuk ezeket az eszközöket illetve olyan az eszközök teljes életciklusa során egy olyan adatgyűjtést validált auditálható transzparens adatgyűjtést valósítsunk meg amely a fő amely a fenntarthatósági szempontból fontos adatokat összegyűjti és utána ezt a az adott és az előbb említett keretrendszereknek megfelelően jelentés riport és jelentés formában közzé is tudja tenni ugye ennek egyrészt ezeknek a szabályzóknak és törvényeknek való megfelelőség megfelelhetőség a célja másrészt pedig azt hogy a különböző fenntarthatósági vagy ugye van egy egy epd-nek nevezett ugye deklarációs kötelezettsége vagy j lehetősége inkább mondjuk a vállalatok nak ami ugye ez a fenntarthatósági jelentésekkel kapcsolatos köznek szóló vagy a publikumnak prnak szóló deklarációkat teszi lehetővé egyre több cég él már ezzel és vezeti be a saját marketingébe termékmarketingébe ezeket az eszközöket tehát ez ez is ezt is kiszolgálja ez a rendszer ez az egyik ilyen nagyon fontos jelenleg zajló fejlesztés nálunk a érdeklődő vállalatok vannak már magyarországon is meg külföldön is főleg itt is dán példákat és talán egy-két német példát említen említhetnék illetve ezen kívül azt gondolom hogy amit említettem is hogy magyarországon a szemléletformálás az egy nagyon-nagyon fontos szempont vagy fontos tényező most önkormányzatoknak szerintem kiemelten ez ügyben is vannak olyan megoldásaink amelyek amelyek akár még rövidtvon is anyagi hasznot tudnak hajtani az önkormányzatnak tehát például egy szem megfelelően végrehajtott szemléletformáló szemléletformálási kampány következtében szert tehetnek bizonyos anyagi eszközökre amelyeket aztán tetszőlegesen felhasználhatnak saját működésük jó esetben ugye a saját működésüknek a fenntartható irányba való kicsit javítása irányában és akkor zárókérdésként egy picit tekintsünk a jövő te az elmúlt évek trendjét elnézve mit gondolsz mi várható a…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Simon György

Szervezetek, cégek

  • NeoCon Kft.

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - NeoCon Kft.”

Miről szól ez az epizód: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - NeoCon Kft.”?

A Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban című podcast epizódban Simon György, a NeoCon Kft. ügyvezetője bemutatja a cég tevékenységét, amely az önkormányzatokat segíti az eszközgazdálkodásban és a hatékonyabb gazdálkodásban. A NeoCon Kft. 1999 óta működik, kezdetben… Az epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 10..

Milyen témákat érint ez az epizód: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - NeoCon Kft.”?

Fő témái: települési fenntarthatóság, eszközgazdálkodás, önkormányzatok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - NeoCon Kft.”?

Megjelenés: 2025. 04. 10.. Hossz: 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elheto-telepulesek-orszagos-szovetsege/etosz-podcast-hazai-vallalkozasok-a-telepulesi-fenntarthatosagban-neocon-kft-fc93cee0

Több epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége-ből