Élhető Települések Országos Szövetsége
Több, mint zöld! - A civil szféra szerepe a települési energetikában
· PT18M8SÖsszefoglaló
Ez az epizód a települési energetikában betöltött civil szerepet boncolgatja. Szó esik a hazai civil szektor együttműködési hajlandóságáról és a szervezetek mozgásteréről.
Röviden
- Műsor
- Élhető Települések Országos Szövetsége
- Megjelenés
- 2024. 03. 25.
- Hossz
- 18 perc
- Témák
- civil szféra, települési energetika
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
a fenntartható városok több mint zöld programsorozatának márciusi tematikus epizódjaiban a települési energetika kérdéseit járjuk körül mai epizódunkban a civil szféra szerepéről fogunk hosszosabban beszélgetni szakértő vendégemmel sok szeretettel köszöntöm a stúdióban csontos csapát a vvf magyarország projekt vezetőjét szia köszönöm szépen hogy elfogadtad a meghívást szia köszöntök én is minden it szeretettel ha már települési energetika és energia kérdés általánosságban akkor picit talán kezdjünk azzal hogy általánosságban mi a tapasztalatotok nektek mint wvf magyarországon a lakosság mennyire tudatos az energiafogyasztás tekintetében gondolok itt egyfelől a lakossági energiafogyasztásra és gondolok nyilván a települési kérdéskörből adódóan akár a városvezetők tudatos döntéseire én azt gondolom hogy az elmúlt pár év ebben segítség günkre volt ugye minden rosszban van valami jó az energiaválság kikényszerítette azt hogy az emberek odafigyeljenek arra hogy mennyit fizetnek mennyit fogyasztanak és amikor kitelepülünk amikor kérdőívezünk amikor bevonjuk őket a aktívan futóprjektjeinkben akkor azért látszódik hogy nem teljesen nullán áll ez a szint én azt gondolom hy az elmúlt 10-15 év ilyen szempontból nagyon nem volt hatékony merthogy azt gondoltuk hogy a energiaára az mindig is stabil és nem kell ezen nagyon gondolkodni be kell fizetni és akkor utána már nincs is gond vele de azért most már ugye az új technológiák a hőszivattyúk elterjedése a szigetelések ezért leszivárognak szerintem a lakossági szintre az más kérdés hogy most ugye anyagilak nagyon sokan nem tehetik meg hogy nagyobb energiahatékonyságjavító beruházásba fogjanak és aki megteheti az hogy pontosan milyen lépéseket kell te tennie az még mindig nem teljesen tiszta ebben igyekszünk folyamatosan segíteni fűtési kisokosunk van próbálkozunk olyan videófelvételeket bemutatni ami egy egy felújítás előtti utáni állapotot mutat be szóval hogyha rákeresnek az érdeklődők akkor rengeteg nagyon hasznos kifejezetten a lakosságnak szóló tartalommal találkozhatnak a wvf magyarország honlapján is és mi a helyzet a városvezetőkkel igen hát az meg egy külön érdekesség azt tapasztaltuk hogy az energiaaválság előtt az hogy egy önkormányzati portfólióban lévő épületegyüttes mennyit fogyaszt az meglepő módon nem volt annyira fontos sőt voltak olyan önkormányzatok akik egyáltalán nem tudták hogy pontosan mennyi a földgázfogyasztásuk vagy a villamosenergiafogyasztásuk persze a számlákat befizették de hogy ez konkrétan hány köbméter hány kilwóra egyáltalán mi mik ezek a mértékegységek amiben mérjük ez ez nem volt fontos és kisebb településeknek a kapacitáshiánya miatt pedig az is felmerült hogy hiába volt például napelemes rendszerük egy villámcsapás után nem vették észre hogy mondjuk fél évig a nyári időszakban nem termelt az iskola tetején a napelemes rendszer az inverter leállt szóval látszódtak ezek a a a a gondok ezek a problémák és az is látszódott hogy nincsen egy egységes tervbe rendezve alapvetően a a energiagazdálkodás az önkormányzatoknál nincs egy hosszútávú stratégia hogy mer hol tartunk most mit min lehet javítani mi az ami a mi felelősségünk ugye itt nyilván meg van kötve az önkormányzatoknak sok esetben a keze hiszen a saját épületállományuk is változik hogy éppen ki a fenntartó ugye az iskoláknál is volt ilyen jellegű változás és ezért nagyon próbáljuk az ő figyelmükbe ajánlani hogy hogy készítsenek fenntartható energia és klíma akcióterveket ugye nagyon sokféle stratégia létezik és azt gondolom hogy ha azt mondjuk hogy egyre elterjedtebbek a stratégia készítés eszközei akkor ezért még mindig nagyon gyakran találkozunk azzal hogy egyes stratégia úgymond a fióknak készül egy picit azt gondolom hogy célszerű a nézőknek hallgatóknak közelebbről megismerkednie azzal hogy milyen típusú stratégiák léteznek egy város egy település számára és melyek kifejezett milyen célkitűzéseket tudnak magukba foglalni igen abszolút egyetértek veled abban hogy a a fióknak készülő stratégiákkal tele van a padlás vagy tele van a fiók és az lenne a lényeg hogy élő dokumentumok készüljenek amelyeket folyamatosan felülvizsgálnak amelyek segítenek a döntéshozatalban amelyek pályázatokat képesek előkészíteni és nem vetenül hívják ezeket döntéstámogató dokumentum döntéstámogató dokumentum így van és hogy nem csak a képviselő testületnek nek kell róla tudni hogy létezik és ugye hallottunk már ilyet hogy elkészült például egy ilyen secup ugye ez a fenntartható energia és klíma akcióterv azt akkor mindjárt kifejtem hogy milyen változatai vannak ennek és hogy amikor rákérdeztünk hogy van-e ilyen dokumentumok akkor jó pár napot kellett keresni amíg előkerült abból a fiókból ahol ahol vol igen és ez nem is egy kis település volt szóval még azt se lehet mondani hogy például n lett volna a kapacitás rá szóval nagyon fontos hogy ezek szerves részei legyenek a döntéshozatalnak és ahogy a kérdezted hogy milyen típusú dokumentumok érhetőek el ugye a polgármesterek szövetségének a módszertani ajánlását követjük ugye ez egy nagy kezdeményezés és ott első körben a legelsőb pillanatokban az energia gazdálkodással foglalkoztak szóval az egy az egy energia fenntartható energia akcióterv volt ami kif kjezetten a széndioxid kibocsátás csökkentésére fókuszált energiahatékonyság növeléssel és a megújuló energiaforrásoknak a térnyerésével ez ez nagyon fontos ez most is egy egy fő pillére gyakorlatilag a szekapoknak de ahogy haladtunk előre az időben rájöttek hogy ez nem elég ahhoz hogy komplexen lehessen a települést egy fenntartható pályára állítani ehhezbe csatlakozott a klímaadaptá ó szóval klímaalkkalmazkodási láb és így lett ez fátható energia és klíma akcióterv gyakorlatilag ez most az elfogadott ez most a sztenderd és mindenkit arra buzdítunk hogy efele orientálódjon hiszen látjuk a hőhullámokat érezzük az éghajlatváltozás hatásait ugye a teleink megváltoztak a csapadék eloszlás drám drámajan megváltozott és ezekre fel kell készülni a településeknek és a lakosoknak is ez nem csak úgy van hogy majd egy több milliárdos beruházással csatornákat meg vízelvezetőket építenek ki majd a döntéshozók merthogy most már a vizet meg is kell tartanunk és a háztályi víz megtartási megoldásokkal a lakosok is hozzá tudnak ehhez járulni például hogy csak valami konkrétumot is említsünk sőt tovább megyek ezeknek a dokumentumoknak most már van egy harmadik lába szerencsére nem módosították az elnevezést szóval maradtak szekapok de most már az energiaszegénység is becsatlakozik mint harmadik fő pillér és ugye pont az energiaválság mutatta meg hogy ez egy nagyon-nagyon fontos téma mi azt gondoljuk hogy magyarországon a téli időszakban a légszennyezés miatt ugye fűtésből származó légszennyező anyagok miatt szinte az egyik legfontosabb környezeti társadalmi és gazdasági probléma az energiaszegénység ha így komplex nézzük és erre vonatkozó intézkedéseket is most már be kell építeni ezekbe a dokumentumokba és és bízunk benne hogy egyre több település fogja ezt felismerni és neked mi a tapasztalatod ugye ahogy egyre több településhez városvezetőhöz juttok el ti is és nyújtotok segítséget ezeknek a dokumentumoknak stratégiáknak az elkészítésében önmagában ez a fajta holisztikusabb szemlélet ahogy te is említetted hogy társadalmi kérdések gazdasági kérdések is bekerülnek a hagyományosabb környezeti pillér mellé mennyiben segített ez adott esetben ha ha így fogalmazunk a döntéshozók szemléletformálását abban hogy valóban egy egész rendszerként tekintsenek a települési fenntarthatóságra igen ez is egy nagyon érdekes kérdés hogy lehet úgy dönteni hogy kapacitás hiány miatt például egy ilyen stratégia kidolgozását kiszervezi az adott önkormányzat ugye toppos keopos pénzek is voltak erre reméljük lesznek nek is hogy ezek a dokumentumok elkészüljenek illetve a felülvizsgálatra is lehet forrást szerezni akár állami akár eus forrásokat viszont abban a pillanatban hogy ez egy külső szakértői csapat megcsinálja abban a pillanatban az a tudás nem garantált hogy átkerül a településhez és ez egy nagyon szoros együttműködé kíván és egy nagyon nagy nyitottságot kíván a döntéshozóktól és nem csak a döntéshozóktól hanem az önkormányzati szinten a a a lejjebb dolgozó szakértő kollégáktól hiszen be kell teljesen vonódni ilen kicsit csúnyán fogalmazni fogalmazva ebbe a folyamatba mert ez nem egy nyűg nem egy egy plusz teher persze nyilván sokan így élik meg először amikor hallják hogy egy majd 100 oldalas dokumentumot le kell tenni az asztalra de itt rengeteg társadalmi egyeztetést lakossági fórumokat workshopokat műhelymunkákat kitelepülést kell csinálni kérdőívezni be kell gyűjteni a lakossági véleményeket egyes városrészeknél mik a fő problémák és ehhez rengeteg energiát kell beleenni és és arra szoktuk bátorítani és ez az új most futó live asap projektünkben egy nagyon fontos passzus hogy hogy megmutassuk azt hogy ezeknek a a stratégiai dokumentumoknak nagyon-nagyon fontos hozzáadott értéke van mertogy olyan inézkedéseket tudunk benne javasolni amelyek konkrétan gyakorlati hatással visszahatnak az ott élők életére és és ebben szeretnénk hogyha partnereink lennének a az önkormányzatok most jelenleg ajkával és békéscsabával dolgozunk a meglév szekapjuknak a felülvizsgálatán és már az eleje nagyon izgalmas merthogy hogy nagyon agilis nagyon támogató önkormányzatok mind a kettőjük és hát bízunk benne hogy egy egy nagyon szép eredmény lesz a végén és picit behoznék egy másik témakört is itt a beszélgetésünk második felében nevezetesen hogy azt gondolom hogy aki nyomon követi az erről szóló híreket illetve diskurzusokat akkor kifejezetten a szélenergia illetve a napenergia az a két energiaforrás amiről azért egyre többet hallunk egyre több hogyha lehet így fogalmazni szabályozó és segédlet készül ahhoz hogy minél nagyobb mért tudjuk ezeket az energiaforrásokat kihasználni a ti mindennapi munkátokban ezek hogyan csapódnak le és milyen irányba nyitottatok ezen a két téren ez egy olyan téma ami amikor wvf magyarország munkatársaként nyilatkozunk vagy beszélünk vagy akár egy posztot kirakunk a az internetre akkor első körben nagyon megosztó lehet hogy a a nap és a szélenergia főleg a szélenergia szokatlan most magyarországon hogy ezt egy egy egy zöld civil természetvédő szervezet hogyan támogathatja és azt látjuk hogy nagyon nagy a tudáshiány hogy erről a technológiáról alapvetően mert nyilván minden energiatermelési technológiának van környezeti hatása negatív környezeti hatása aki ezt azt állítja hogy nincs az téved szóval akár a napenergiának akár a szélenergiának viszont az nagyon alaposan alá van támasza tudományosan hogy ha és amennyiben megfelelő technológiát és megfelelő területre telepítjük a nap és a szélturbinákat akkor a megtermelt energiához képest a környezeti hatásuk minimalizálható megférnek a a madárvilággal megférnek más élőlényekkel de ehhez egy nagyon-nagyon fontos lépést kell megtenni ez a területi tervezés és most hogy a jogszabály tervezet az asztalon van és a teljes tiltásból hamarosan a uniós nyomásra is egy feloldás következik nagyon fontosnak tartjuk hogy beszéljünk arról hogy mik lehetnek azok a területek amelyekre például szélturbinákat lehet építeni majd a jövőben magyarországon ugye ezek több mint 100 m magas építmények szóval nehéz őket eldugni és nem is célszerű hiszen akkor nem fognak hatékonyan üzemelni és ezt próbáljuk az új renewland projektünkben feltárni hogy mik azok a szempontrendszerek amelyeket fontos figyelembe venni például természet környezetvédelmi egyéb társadalmi gazdasági aspektusok amiket meg kell nézni és gyakorlatilag egy térképen meg kell rajzolni hogy hogy mik azok a területek ahova semmiképpen nem lehet új turbinákat vagy napelmes rendszereket telepíteni és mik azok a területek ahova igen és ezek nem hatalmas százalékok lesznek valószínű pár százalék lesz az országban ami alkalmas lesz minden szempontból viszont ezek még mindig óriási területek ide még mindig több 1000 megw-nyit kapacitást el lehet tenni úgy hogy se a tájképet se az élővilágot nem károsítjuk nyilván kompromisszumot kell kötnünk hiszen ahhoz hogy zöld energiával tiszta lehetőség szerint a legtisztább energiával lássuk el a gazdaságot illetve azzal tudjunk élni ahhoz valamit tennünk kell szóval hogy ez egy ilyen kétes állapot hogy úgy tűnhet első körben hogy egy egy ilyen szervezet teljesen megőrült és egy olyan technológiát támogat ami környezetkárosító de ha a háta mögé nézünk a technológiának ahol már konkrétan madárfigyelő kamerákkal tudják például azt is elemezni hogy hogy mikor jön egy madár és le is tudják állítani például a turbinákat vagy hogy azt is ki kutatták már hogy ha egy lapátat feketére festenek akkor 80%-kal csökken a madár elhúlás sok száma ezek már tényleg bele tudnak simulni a tájba illetve a természetbe és nagyon fontos hogy eleve olyan helyre kell őket telepíteni ahol ezek a konfliktusok már nem fognak olyan mértékű problémát jelenteni szóval ez is egy nagyon izgalmas téma és szeretnénk erről beszélni és kommunikálni a jövőben egyre többet mert szeretnénk ha az emberek megértenék hogy egy egy út áll előttünk ahhoz hogy meg tudjuk védeni a biológiai sokféleséget ahhoz bizony tennünk kell az energia előállításáért és az már csak nem fog máshogy menni csak hogyha megújuló és a természethez igazodó harmóniában lévő technológiákat választunk és ugye az energetikai szektorban is számos civil szervezet tevékenykedik nyilván különböző fókuszokkal alapvetően neked mi a tapasztalatod mennyire működtök együtt mondjuk más civil szervezetekkel vagy önmagában a civil szektornak mekkora a mozgástere ezen a téren igen hát a civil szervezetek mozgáster magyarországon nem túl nagy vagy lehetne sokkal nagyobb is inkább így mondom szóval hogy ebben azért van egy rejtett potenciál ami történelmileg is így alakult akikkel mi együtt dolgozunk szorosan én azt gondolom hogy nagyon jó a kapcsolat és csakis így lehet egy párbeszédet fenntartva közös nevezőt keresve lehet előrejutni és érdeket érvényesíteni mertogy azt látni kell hogy a civil szervezetek…
Említett entitások
Témák
- civil szféra
- települési energetika
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Több, mint zöld! - A civil szféra szerepe a települési energetikában”
Miről szól ez az epizód: „Több, mint zöld! - A civil szféra szerepe a települési energetikában”?
Ez az epizód a települési energetikában betöltött civil szerepet boncolgatja. Szó esik a hazai civil szektor együttműködési hajlandóságáról és a szervezetek mozgásteréről. Az epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 25..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Több, mint zöld! - A civil szféra szerepe a települési energetikában”?
Fő témái: civil szféra, települési energetika.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Több, mint zöld! - A civil szféra szerepe a települési energetikában”?
Megjelenés: 2024. 03. 25.. Hossz: 18 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elheto-telepulesek-orszagos-szovetsege/tobb-mint-zold-a-civil-szfera-szerepe-a-telepulesi-energetikaban-3c621f23
Több epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége-ből
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Öko-Tengely Egyesület
Az Élhető Települések Országos Szövetsége podcastja a települési fenntarthatóságról szól, különös tekintettel a komposztálásra és az Öko-Tengely Egyesület munkájára. Herczeg Richá…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Termőtér
Az Élhető Települések Országos Szövetsége podcast-sorozatának ezen epizódja a hazai, értékalapú vállalkozásokkal való együttműködésre fókuszál, amelyek a fenntarthatóságot és az é…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Technofalt Kft.
A podcastsorozat legújabb epizódjában az Élhető Települések Országos Szövetsége (ளுக்கும்) bemutatja a Technofalt Kft.-t, egy magyar tulajdonú vállalatot, amely modern, évszakfügg…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Schréder Magyarország Zrt.
Az Élhető Települések Országos Szövetsége podcastjében Tóth Zoltán, a Schréder Magyarország Zrt. projektmenedzsere arról beszél, hogy a hazai, innovatív cégek hogyan segítik a fen…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Visible Crossing
Az Élhető Települések Országos Szövetsége (étosz) podcast sorozatának ezen epizódja a Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban témakört járja körül. A vendég Nagy Lászl…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Beeco
A podcast sorozat új epizódjában az Élhető Települések Országos Szövetsége (ÉTOSZ) bemutatja a hazai, innovatív vállalkozásokat, melyek a fenntarthatóságot és zöld technológiákat…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Raven and Partners International
A Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban című epizódban Hollós Illés, a Raven and Partners International ügyvezető tulajdonosa beszélget Lilla műsorvezetővel. Az adás…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - MISSZIÓ 2050
Az Élhető Települések Országos Szövetsége podcastjának legújabb epizódjában Szalóczy Zsolt fizikus a Misszió 2050 kezdeményezést mutatja be. A beszélgetés a tudomány szerepét vizs…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - HARD Távfelügyeleti Kft.
Vácz Kamilla, a HARD Távfelügyeleti Kft. munkatársa a cég tűz- és vagyonvédelmi szolgáltatásairól, valamint prevenciós és oktatási programjairól beszél. Szó esik a Raschburg-módsz…
- ÉTOSZ - Podcast - Hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságban - Klarwin
A mai adásban a Klarwin Magyarország Kft. innovatív fenntarthatósági megoldásait ismerhetik meg a hallgatók. Horváth Erika, a cég ügyvezetője ismerteti a Körforgásos gazdaságot és…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Mitől lesz zöld és energiahatékony az ingatlan? — OTP Bank Podcast
Ez az epizód a zöld ingatlanok magyarországi definícióját, a korszerűsítéssel kapcsolatos számításokat és az energetikai besorolás novemberi változásait vizsgálja. Szakértők, Vése…