Élhető Települések Országos Szövetsége

Több, mint zöld! - A fiatalok helyben tartásának helyi kérdései

· PT1M7S

Összefoglaló

A Fenntartható Városok podcast júniusi adása a fiatalok helyben tartásának lokális kérdéseit vizsgálja. Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke, vendégként a fenntarthatóság személyes értelmezéséről és a hagyományos, természetközeli életmód elemeinek újraértelmezéséről…

Röviden

Műsor
Élhető Települések Országos Szövetsége
Megjelenés
2024. 06. 10.
Hossz
1 perc
Szereplők, említett nevek
Kovács Péter
Témák
fenntarthatóság, fiatalok helyben tartása
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

a fenntartható városok több mint zöld programsorozatának júniusi tematikus hónapjában a fiatalok helybentartásának kérdéseit járjuk körül előző epizódunkban a témakör központi kérdéseiről beszélgettünk mai adásunkban pedig egy kicsit közelebb kerülünk a településekhez a városokhoz és a lokális kérdéseket járjuk körül sok szeretettel köszöntöm a stúdióban mai vendégemet kovács pétert a nemzeti ifjuségi tanács elnökét szia köszönöm szépen hogy itt vagy és elfogadtad a meghívásunkat szia én is nagyon köszönöm és nagyon sok szeretettel üdvözlöm a minket nézőket és hallgatókat elsőként te sem úszod meg az általános kérdést nevezetesen hogy ha már több mint zöld programsorozatként indítottuk útnak ezt a kezdeményezést akkor egy picit beszélgessünk arról hogy számodra mit jelent a fenntarthatóság és mennyiben lehet ez több mint egy hagyomány környezetvédelmi kérdés hát számomra a fenntarthatóság hogyha szabad ilyen személyes oldalról közelíteni mert úgy érzem hogy ez a kérdés a személyes oldalt ragadná meg akkor én egy családi példát fogok hozni én egy pécsett felnőtt magamat még fiatalnak tartó ember vagyok és annak ellenére hogy városban nőttem föl nekem a családomról tudni kell azt hogy nekem nagyszüleimtől fölfelé mindenki paraszti gazdasággal gazdálkodással foglalkozott és hál istennek én még megtapasztaltam azt megtapasztalhattam azt gyerekként bár sajnos a nagyszüleimet erről az apaai ágról nem ismertem de nagybátyám révén aki átvette a családi tanyánkat és a gazdaságot hogy hogyan és milyen módon gondolkodtak mondjuk úgy az előttünk élt emberek arról hogy mi is az hogy fenntarthatóság és hogy mi az hogy zöld szemlélet mert nekem meggyőződésem az hogy hogy valójában nem új dologról beszélünk hanem egy olyan dologról beszélgetünk amikor ezt a témakört bancogatjuk amit a régi idők embere az előttünk élt generációk azok pontosan jól ismertek mert hogy nem volt annyi hulladék mert újrahasznosításban gondolkodtak mert hogy alapvetően egy természetközeli életmódja volt mondjuk egy paraszti általunk néha túlidealizált de azért mégis csak egy természetközeli világnak és én ezt nagyon fiatalkoromban hálistennek megtapasztalhattam a nyári programválasztási opció az az volt hogy vagy édesapám múzeumba megyek merthogy ő történészként ott dolgozott anyukám pedig orvos volt rendelőintézetben tehát hogy nyilván egyik helyen sem voltam feltétlenül annyira jó helyen nyaranta ezért sokszor nagybátyámhoz kerültem aki ekkor már nyugdíjas volt és megtapasztaltam vele azt hogy mi is az a fenntarthatóság mertogy kertészkedtünk mertogy állatokat tartott az állatokat fel kellett nevelni majd mondok egy konkrét példát több mint zöld szemlélet és fenntarthatóság az általa nevelt fákból lettek utána a a kertben a kerítéselemek és a a a mai napig emlékszem arra ezt talán egy ilyen 12-13 éves koromban lehetett hogy egy szőlőterület is tartozik ehhez a családi birtokhoz és régi hordókból készítettünk kutyaólat na ez számomra a a fenntarthatóság és az a a körforgásos gazdálkodásban való gondolkodás amiről ma ugye nagyon sokat nagyon divatosan nagyon sok irányb megközelítőleg szoktunk beszélni de ha amikor ezt megkérdezed tőlem hogy én mire gondolok akkor valójában arra gondolok hogy egy régi dolgot próbálunk meg újra keresni a saját életünkhöz a mostani életmódunkhoz igazítva igen ugye én is azt szerettem volna éppen mondani hogy azok a példák amiket te itt az imént felsoroltál ezzel kapcsolatban a nagy kérdés szerintem és ami kapcsolódik mondjuk akár most itt a júniusi tematikánkhoz is hogy a fiatalok ezt hogyan tudják újra gondolni hogyan tudják gyakorlatilag a magukév ezeket a gondolatokat és ezeket hogyan tudják utána átültetni a mai modern világba és a mai modern gondolkodásba mesélj egy kicsit a nitnek a tevékenységéről hiszen azt gondolom hogy ez sokat segít majd itt a beszélgetés további részében jobban megismerni azt az álláspontot azt a gondolkodásmódot amit te képviselsz hát remélem hogy akkor az adásidőnk egy ilyen másfél- két órára fog rúgni mert nagyon nyilván nagy nyilván nagyon sokat tudnék mesélni a szervezetünk tevékenységéről ha nagy nagyon röviden mondjuk egy-két mondatba kéne összefoglalnom akkor a nemzeti ifjúsági tanács ez magyarország legnagyobb ifjúsági közösségeit tömörítő ernyőszervezet hogy mi rejtőzik emögött a a mondat mögött a nemzeti ifúsági tanácsnak nem egyéni tagsága van hanem a magyarországon működő fiatalokból álló vagy fiatalokkal foglalkozó civil szervezeteknek vagyunk mi tulajdonképpen az ernyő szervezete tehát ezekkel a szervezetekkel dolgozunk együtt sent godharttól egészen k várdáig vagy soprontól gyuláig tehát hogy tényleg országos lefedettséggel rendelkezünk most jelenleg 106 tagszervezettel dolgozunk együtt úgyhogy ez azért ad számunkra egy elég komoly rálátást arra hogy a az általunk ifjúságinak vagy fiatal célcsoportnak vagy korcsoportnak nevezett korosztályban mik is pontosan a problémák és az ezekkel a fiatalokkal foglalkozó szervezetek hogyan és milyen módon működnek abban is szerencsénk van hogy vannak kicsi szervezeteink vannak nagy országos szervezeteink tehát például kapcsolatban vagyunk a hallgatói önkormányzatok országos konferenciájával akik ugye az összes egyetemen működő hallgatói önkormányzatot tömörítik ők egy nagy országos szervezet de mondjuk a gyulai vagy a kaposvári vagy a szolnoki helyi kis ifjúsági közösségekkel is ugyanígy kapcsolatban vagyunk és azt gondolom hogy ebből fakadóan van egy erős rálátásunk arra hogy hogy a a 1435 éves korosztály az pontosan hogyan és milyenű milyen módon működik a mai magyar társadalmunkban vagy a mai magyarországon a tevékenységünk kettős egyrészt foglalkozunk ezeknek a szervezeteknek az érdekképviseletével ez két irányba ágazik el egyrészt értelemszerűen a hazai kormányzat felé vagyunk egy tárgyalópartner és próbáljuk meg ezeknek a szervezeteknek a hangját eljuttatni másrészt pedig az európai unióban is egy erős nemzet közi képviselettel rendelkezünk mertogy ilyen nemzeti ifjúsági tanácsok nem csak magyarországon vagy a régiónkban hanem egész európában működnek és ezeknek a nemzeti ifjúsági tanácsoknak van egy európai szervezete az európai ifjúsági fórum ami az európai bizottságnak egy közvetlen tanácsadó testülete és ebben a szervezetben is próbáljuk a magyar fiatalok hangját megjeleníteni úgyhogy érdekképviselet és az érdekképviselet mellett pedig van egy közvetlen fiataloknak szóló fejleszt ő program kínálatunk ezeket a programokat nagyjából két irányból lehetne összefoglalni vagy megközelíteni egyrészt foglalkozunk az ifjúsági részvétel vagy a közéleti aktivitásnak a növelésével ugye ezek is ilyen kicsit ilyen blikfangos vagy nem tudom erős kifejezéseknek hangzanak nem biztos hogy értjük hogy mi van mögötte ifjúsági részvétel alatt azt értjük hogy egészen az iskolai vagy helyi döntéshozatali szintektől a nagy országos nemzetközi különböző döntéshozatali platformokig mindenhol jelenjenek meg a fiatalok illetve ennek különböző programjai vannak majd ezekről szívesen mesélek még a a későbbiekben de ezen programok mellett a másik dolog pedig hogy szeretnénk hogyha a fiatalok számára a közösség szervezés illetve a civil szektor maga egy életpálya lehetőség lenne úgyhogy olyan programjaink és projektjeink vannak amik pedig ebbe az irányba próbálják megorientálni a fiatalokat ígérem igyekszünk minden részére kitérni annak amit most itt felvázoltál a szervezet működéséből nyilván a fő témakörünk marad majd a települések és a városok vonatkozása de előtte még visszautalva itt az előző epizódunkban ugye a két ensifiságű küldöttet köszönthettem és nagyon sokat beszélgettünk a téma nemzetközi vonatkozásairól ugye most te is utaltál mondjuk az uniós szintű képviseletről egy picit maradjunk a a hazai nemzeti szintű képviseletnél én magam is ugye kapcsolatban vagyok a fenntartható városok révén azzal a szaktárcával és szakterülettel aki aki ésért felel és a saját megfogalmazásuk az hogy gyakorlatilag a fiatalok helyben tartásának a kérdésre hiszen ugye itt mi most erre helyezzük a hangsúlyt ez ugye kevésbé egy adott szaktercához vagy egy adott személyhez köthető feladatkör sokkal inkább egy gyakorlatilag tárca közti átfogó cél és ennek vonatkozásában szeretném tőled azt kérdezni hogy te hogy látod melyek azok a területek gyakorlatilag amely összekapcsolható az ifjúsággal mint olyan és mondjuk nem biztos hogy elsőre magától értetődő lenne illetve erre rákapcsolódva közelebb hozva picit a az eredeti témánkat maga a helybentartás mint jelenség ez mit jelent igazából azt gondolom hogy a az ifjúságpolitika amely szakpolitika én azt gondolom hogy néha méltánytalanul is elhanyagolt európának ezen a felén vagy keveset beszélünk róla az abszolút egy horizontális szakpolitika tehát a említetted te is valójában a fiatalok kérdésköre az minden egyes olyan hagyományosnak tekinthető szakpolitikát érint akik alapvetően nem tudom 5060 100 éve végzik a saját szakmai tevékenységüket tehát az egészségügy az oktatás a gazdaságfejlesztés az innováció ezek mind-mind olyan területek amiknek kell foglalkozni én azt gondolom célzottan az ifjúsággal vagy a fiatalokkal hiszen amellett hogy egyrészt a fiatalokat is érintik ezek a szakpolitikai területek tehát érinti őket hogy milyen állapotban van a közoktatás érinti őket közvetlenül hogy nem tudom az egészségügyi ellátás hogyan és milyen módon alakul valójában a gazdaságfejlesztés ugyanúgy érinti őket hiszen ők lesznek majd a jövő munkavállalói érinti őket mondjuk a szociális ágazat hiszen ők fognak majd keresőként a nyugdíjukból nyugdíjjárulékot fizetni de majd később szeretnék azt a nyugdíjjárulékot visszakapni nyugdíjformában tehát valójában ha egy komplex szakpolitikai mezőben gondolkodunk akkor értelemszerűen a fiatalok mint célcsoport hol közvetlenül hol közvetetten mindenhol érintettek lesznek én azt gondolom hogy a helyben maradás tekintetében vannak azért jól meghatározható olyan szakpolitikák amik kiemelten fontosak egy fiatal életében akkor amikor azon gondolkodik hogy ott szeretné-e folytatni az életét ahol megszületett és ugye te is úgy fogalmaztá most hogy helyben maradás ugye nyilván a ugyanennek a az érmének a másik oldala a helyb tartás mi a különbség nyilván helyben maradni a fiatalok fognak vagy adott esetben nem fognak helyben tartani pedig nyilván a helyi városvezetés településvezetésnek a feladata ha már ezt a két oldalt vizsgáljuk akkor te hogy látod hogy melyek azok a kulcsterületek itt rákapcsolódva az előző gondolatotthoz amelyek akár a döntésben nagy faktorral vannak jelen mondjuk a fiatalok oldaláról és mi lehet az amit mondjuk kifejezetten egy egy településvezetés egy városvezetés tud tenni azért hogy mondjuk úgy ott marasztalja a fiatalokat sosem szeretek abba a hibába esni hogy a teljes összmagyar fiataltársadalom nevében nyilatkozzak mert mégis csak azokat a szervezeteket képviselem akiktől én felhatalmazást nyertem de azért vannak olyan exakt adataink vagy méréseink amikből szerencsére tudunk arra következtetni vagy akár közvetlenül maguk a fiatalok elmondták hogy mik lehetnek ezek a faktorok vagy problémák és egyrészt így szeretném fölhívni a figyelmünket arra akár a nézőknek akár nektek is hogy van egy nagyon nagyon nagyon jó és reprezentatív mérésünk ez a négy évente megvalósuló nagymintás ifjúság kutatás ami egy igazi hungarikumnak tekinthető 2000 óta minden negyedik évben megvalósul majd pont most az idei évben lesz a soron következő adatfelvétel és érdemes ezeket az adatokat elővenni egymás mellé tenni mert amellett hogy ezek az adatok általában mintázatokat rejtenek vagy láthatunk belőlük tendenciákat négy évente megkérdezik arról a kutatók a a 14-35 éves korosztályt hogy szerintük mik a legnagyobb problémájuk a saját generációjuknak és én innen közelíteném meg ezt a kérdésedet mert valójában amit a fiatal problémának fog érezni ott lehet beavatkozni és az fog valószínűleg abban is segíteni hogy ő helyben maradjon ez a fájdalompontok ismerete ugye így van így van így van így van így van mi ezzel külön is foglalkoztunk a nemzeti ifjúsági tanács életében meg is jelent a tavi évben egy tanulmánykötetünk kívány tiet címmel ezt ajánlom is a a a nézők figyelmében ez a weboldalunkon megtalálható és ebben a kötetben ezt a 10 legfontosabb fiatalok az fiatalok által azonosított problémát vizsgáltuk tudományos szociológiai mindenféle aspektusokan én nekem ugye volt szerencsém már korábban megismerni ennek a tartalmát és ebben a kötetben nagyon érdekes ugye itt amikor lement a nagymintás ifjúságkutatás akkor az első helyre került egy olyan dolog ami azt gondolom hogy politikusi szempontból vagy dönt shhozói szempontból leg rosszabb dolog lehetett valaha mertogy a fiataloknak a legnagyobb problémája az a bizonytalanság mit tudunk kezdeni döntéshozóként ifjúsági érdekképviselőként polgármesterként megyei képviselőként országyűési képviselőként vagy nem tudom állami vezetőként azzal hogy a fiatalok úgy érzik hogy bizonytalan a környezetük hát ha engem kérdezel szerintem a legtöbbet én azt gondolom hogy azért ez egy nagyon-nagyon nehéz témakör mert mert na ez talán egy még komplexebb probléma mint mint amik utána következtek a soran mert utána következett ilyen hogy az elszegényedéstől való félelem a lakhatás tehát ugye jöttek szépen azok a témák amiket várhattunk volna én azt gondolom hogy a bizonytalanság esetében a legfontosabb dolog az a közösségek a közösség lesz az ami a fiatalok helybent tartását és helyben maradását a leginkább tudja segíteni ez egy szoft dolognak tűnik mondjuk politikai szempontból mert nem egy olyan dolog mint amikor nem tudom megépítek egy művelődési házat megépítek egy kollégiumot átadok egy óvodát átvágom a szalagot ugye ezek azok a klasszikus igen klasszikus olyan döntéshozói cselekvések amiket ugye általában tapasztalni szoktunk de valójában én azt gondolom ebből a kalaponból ami egy ilyen ifjúsági érdekképviselői közösség szervezői kalap hogy a legtöbbet azokkal tehetünk vagy azzal tehetünk a fiatalok helybentartásáért hogy a közösségekbe szervezzük őket és ezeket a közösségek et próbáljuk meg…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Nemzeti Ifjúsági Tanács

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Több, mint zöld! - A fiatalok helyben tartásának helyi kérdései”

Miről szól ez az epizód: „Több, mint zöld! - A fiatalok helyben tartásának helyi kérdései”?

A Fenntartható Városok podcast júniusi adása a fiatalok helyben tartásának lokális kérdéseit vizsgálja. Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke, vendégként a fenntarthatóság személyes értelmezéséről és a hagyományos, természetközeli életmód elemeinek újraértelmezéséről… Az epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Több, mint zöld! - A fiatalok helyben tartásának helyi kérdései”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Több, mint zöld! - A fiatalok helyben tartásának helyi kérdései”?

Fő témái: fenntarthatóság, fiatalok helyben tartása.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Több, mint zöld! - A fiatalok helyben tartásának helyi kérdései”?

Megjelenés: 2024. 06. 10.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/elheto-telepulesek-orszagos-szovetsege/tobb-mint-zold-a-fiatalok-helyben-tartasanak-helyi-kerdesei-7fe683c5

Több epizód a Élhető Települések Országos Szövetsége-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

  • Fiatalok a zöld fordulatért — Kihalni veszélyes

    A Kihalni Veszélyes podcast vendégei fiatal aktivisták, akik a zöld mozgalmakról és a fiatalok szerepvállalásáról osztják meg gondolataikat. Szeszák Panka (Bolygó), Forján Lili (Ö…