Elment: Szabó Csaba, kutatóorvos / a Friderikusz Podcast 18. adása
· PT1H41M13SÖsszefoglaló
Szabó Csaba, a világ legtöbbet idézett magyar tudósa, kétszer is elhagyta Magyarországot, mivel kutatóként nem tudott érvényesülni. A podcast a magyar szellemi kivándorlás okait vizsgálja. A második részben Hangácsi Márton zenész mutatkozik be.
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2021. 08. 26.
- Hossz
- 1 óra 41 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
- Témák
- szellemi kivándorlás
Ebben az epizódban
Szabó Csaba, kutatóorvos kétszer is elment Magyarországról, miközben itthon akart kutatni és egyetemi tanár lenni, de ezt azok után végképp nem engedték meg neki, hogy 16 éve egy tudománypolitikai konferencián nyersen nekiment a Magyar Tudományos Akadémia több évtizede megcsontosodott, még a szovjet struktúrától örökölt rendszerének.
Ma Szabó Csaba - az összes tudományterületet beleszámítva - a világon a legtöbbet idézett magyar tudós, de az első 400 között szerepel a világ legbefolyásosabb kutatóit tartalmazó listán is, nem kevesebb, mint 16 millió kollégája közül, miközben világra szóló eredményei vannak a rák és a Down-szindróma gyógyításában.
Ez a podcast Szabó Csaba példája nyomán a megtörhetetlennek látszó magyar szellemi "kényszer-export" okait kutatja, hogy ti. kiemelkedő értékeinket sok-sok évtized óta miért üldözzük világgá.
A podcast második részében ismét jelentkezik a ZENETERASZ, ahol nagyon tehetséges zenészek mutatkoznak be, ezúttal Hangácsi Márton, énekes, gitáros, dalszerző.
A műsor támogatója a kapszulás Douwe Egberts Omnia kávé.
Kövessenek, kövessetek itt is: Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t Apple Podcasts: <a hre
Említett entitások
Témák
- szellemi kivándorlás
Személyek
- Szabó Csaba
- Hangácsi Márton
- Friderikusz Sándor
Szervezetek, cégek
- Friderikusz Podcast
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Elment: Szabó Csaba, kutatóorvos / a Friderikusz Podcast 18. adása”
Miről szól ez az epizód: „Elment: Szabó Csaba, kutatóorvos / a Friderikusz Podcast 18. adása”?
Szabó Csaba, a világ legtöbbet idézett magyar tudósa, kétszer is elhagyta Magyarországot, mivel kutatóként nem tudott érvényesülni. A podcast a magyar szellemi kivándorlás okait vizsgálja. A második részben Hangácsi Márton zenész mutatkozik be. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 08. 26..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Elment: Szabó Csaba, kutatóorvos / a Friderikusz Podcast 18. adása”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Elment: Szabó Csaba, kutatóorvos / a Friderikusz Podcast 18. adása”?
Fő témái: szellemi kivándorlás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Elment: Szabó Csaba, kutatóorvos / a Friderikusz Podcast 18. adása”?
Megjelenés: 2021. 08. 26.. Hossz: 1 óra 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/elment-szabo-csaba-kutatoorvos-a-friderikusz-podcast-18-adasa
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hit és tudomány? - Dr. Csókay András idegsebész — Café Francesco's Podcast
Dr. Csókay András idegsebész beszél a hit és a tudomány összefüggéseiről, valamint arról, hogy hogyan segítette a Jézussal való kapcsolata az idegsebészeti innovációkat. Szó esik…
- Dr. Szabó Csaba: A top tudományos folyóiratokba is bekerülnek kreált eredmények — Buksó - 24.hu
Dr. Szabó Csaba gyógyszerkutató leleplező erejű könyvet írt az orvosbiológiai kutatások világáról. A Buksó podcastban Nyáry Krisztiánnak mesél a tudományos publikációk átláthatatl…