Friderikusz Podcast

IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.

· PT57M38S

Összefoglaló

A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a felek kártyákról felolvasott állításokról vitatkoznak, miközben egymás válaszait próbálják…

Röviden

Műsor
Friderikusz Podcast
Megjelenés
2026. 09. 03.
Hossz
58 perc
Szereplők, említett nevek
Náray Tamás, Friderikusz Sándor
Témák
divatélet, festészet, írás, plasztikai műtét, pénzkezelés, emberi kapcsolatok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

- Igen, ez itt az 'IGEN vagy NEM' című játékunk Náray Tamás íróval, képzőművésszel, egykori divattervezővel.

Ennek a 'fele sem tréfa' játékunknak a lényege Tamás, a következő.

Az asztal közepén lefordított kártyák vannak, mint láthatod, rajtuk egy-egy állítással.

Felváltva húzunk, aki húz, az felolvassa a kártyán lévő állítást, és megtippeli, hogy a másik erre IGEN-nel vagy NEM-mel válaszolna-e.

Az én poharamat te odahúzod, ahová gondolod a válaszomat, IGEN vagy NEM-hez, ugyanezt csinálom én is a te poharaddal.

A poharakban egyébként az én esetemben egy kis konyak, a te esetedben, mert alkoholt köztudottan ugye te nem iszol, gondoltam, neked rendelek egy émelyítő löttyöt, szigorúan alkoholmentest, matcha tonikot kértem, remélem, sem tonik, sem pedig matcha-allergiád nincsen. - Már a színéről gondoltam, hogy mi van benne, ezzel vallatni lehet, úgyhogy nagyon kedves, köszönöm. - Na most, a kártya felolvasása után a másikunk, tehát akinek az állítás szól, az asztalra teszi lefordítva az IGEN-t vagy a NEM-et, a korongot azért lefordítva teszi le az asztalra, hogy utólag ne tudjon módosítani.

Ezután kiderül, hogy jól, vagy rosszul tippeltünk az állítással kapcsolatban.

Ha nem találtam el a te válaszodat, akkor iszom az én kedvenc italomból, viszont ha te nem találtad el, akkor belekortyolsz, mégpedig öblösen a matcha tonikba. - Tehát nem csak nyalogatva. - Nem, nem, öblösen.

Aztán jön a következő kártya, ami már a másikunknak szól, és így megy tovább, oda-vissza a játék.

Elég világos ez a szabály? - Nekem teljesen világos. - Ha nem, menet közben úgyis rögtön kiderül. - Na jó, akkor kezdhetjük is, ugye? - Igen, igen, igen. - Az első állítás: Attól, mert a közönség szeret, nem biztos, hogy a közönségnek igaza van. - Tedd le a kártyádat attól függően, hogy mire gondolsz. - Most először megpróbálom a mondatot értelmezni. - Attól, mert közönség szeret, nem biztos, hogy a közönségnek igaza is van. - Hogy ez az állítás stimmel-e vagy nem szerintem.

Megvan. - Szerintem a te válaszod a korongon, amit lefordítottál, IGEN, mégpedig azért, mert a közönség szeretete óriási elismerés, de könnyen kialakulhat hamis biztonságérzet is.

A közönség ugyanis sokszor érzelmi alapon dönt, nem szakmai szempontok szerint, a népszerűség tehát nem egyenlő a minőséggel.

Ami sokaknak tetszik, az nem feltétlenül jó, vagy igaz.

Arról nem beszélve, hogy a közönség ízlése változó és kiszámíthatatlan.

Gondoljunk csak bele, például ami hirtelen eszembe jut, hogy a történelem során sok téves nézet élvezett tömeges támogatást, mielőtt kiderült volna róla, hogy hibás.

Az alkotónak vagy egy vezetőnek ezért néha akkor is ki kell tartania a meggyőződése mellett, gondolom én, ha az pillanatnyilag népszerűtlen.

Churchill jut az eszembe, aki 1945-ben győzelemre vezette Nagy-Britanniát a második világháborúban, mégis, ha jól emlékszem, néhány héttel később a választáson a választók leváltották, mert szociális biztonságot, jóléti reformokat, meg ilyen békebeli megélhetést akartak, viszont ezeket a Munkáspárt hitelesebben ígérte.

Szóval azt gondolom, hogy a közönség ítélőképessége gyakran pillanatnyi hangulatoktól függ, a tömegek döntései sokszor nem hosszú távú értékelések, hanem aktuális, mondjuk érzelmi, társadalmi vagy gazdasági hangulatot tükröznek, azon alapulnak. - Mutasd a kártyádat! - Hát attól szerintem, attól, mert a közönség szeret, nem biztos, hogy igaza van.

Szerintem meg igaza van, mert ha a közönség szeret, akkor... - Magyarul tehát azt mondtad, hogy NEM? - Igen.

Ugyanis a közönségnek nincs mindig igaza, de abban igaza van, hogyha ő eldönti, hogy engem szeressen, akkor ő meg fogja találni az okot, hogy engem miért szeressen. - És mindaz, amit elmondtam az előzőkben, hogy azért a tömegbefolyás azért az nagymértékben alakítja a közönség, tehát a nép véleményét? - Hát igen, mert mondjuk a Churchill példa az az volt, hogy őt szerette a közönség, de aztán rájött arra, hogy valami nem stimmelt a dologgal kapcsolatban, és utána leváltotta.

De addig, ameddig nem jön rá, hogy mi nem stimmel a dologban, vagy mi az ok, amiért megváltoztassa az érzelmeit, addig, hogyha szeret, akkor igaza van abban, amiért szeret. - Hát akkor kedves egészségedre. - De nem a matcha tonikot iszom, hanem a finom konyakot. - Ja. - Na jó, akkor 1:0 a javadra, te húzod. - A plasztikai beavatkozás nem a testet, hanem az adott ember történetét akarja átírni.

Kérdés sikerül-e? - Igen, itt akkor nekem kell állást foglalnom először.

Mit válaszolhattam erre? - Én úgy gondolom, hogy te úgy véled ezt, hogy a plasztikai beavatkozás az a testet szabja át, de annak semmi köze az ember történetéhez. - Tehát odahúzod. - Hát eltaláltad, miközben nem így gondolom, de akkor lehet, hogy én értettem félre ezt az állítást. - Saját állításodat? - Mert én úgy látom, hogy sokan nem egyszerűen fiatalabbnak akarnak látszani a plasztikázástól, hanem megszabadulni attól az embertől, akivé az idők során váltak.

Sokszor valóban nem a ráncok vagy az arcforma zavarja az embert, hanem az, amit azok jelentenek az adott ember számára.

Ugyanakkor a külsőn lehet változtatni, de a múltat nem lehet eltüntetni.

Ha valaki ettől magabiztosabb lesz, azzal nincs semmi baj, de a belső békét szerintem nem lehet műtéttel létrehozni.

Egy példa jut az eszembe, a legkézenfekvőbb tulajdonképpen: Michael Jackson plasztikai műtétei, amelyek nemcsak a külsejét változtatták meg, hanem tulajdonképpen azt a történetet is, amit magáról mesélt, és ez az ő belső békéjét is nagyban átírta, legalábbis a történet végkifejletét ismerve.

Tehát akkor ehhez képest szerintem én rossz korongot tettem le, de formálisan te eltaláltad, tehát hogy NEM a válasz.

Akkor tehát 2:0 a te javadra? - És megint én iszom? - Igen. - Be fogsz rúgatni, de ez mondjuk mindig így szokott lenni. - Hát próbálok mindent elkövetni. - De te miért mondasz nekem ellent?

Amikor egy magyar lány feltölti a száját, akkor nem akar egyre jobban a sztárkultusz jegyében az ő idoljára hasonlítani? - Hát dehogynem.

Magyarországon mindenki sztár szeretne lenni, de külföldön is most már ez a divat. - Vagy ha valaki fiatalabbra varázsoltatja magát, hát akkor mégiscsak a történetét is át akar írni, mert nem akar a saját életkorával együtt haladni. - Olyan értelemben átírja a történetét, igen, hogy azt mondhatja magáról, hogy nem hatvan múlt, hanem negyven.

Tehát ezzel átírja valóban azt, hogy akkor ő mikor született, meg mikor nem.

De én úgy gondolom, hogy az első, vagy az elsődleges motiváció az ilyen plasztikai beavatkozásoknál az a reklámtömeg vagy az az elvárástömeg, ami az emberek felé hullámzik, hogy csak az az értékes, hogyha te bármi áron fiatalabbnak nézel ki, mint a korod, akkor vagy szerethető, akkor vagy eladható, akkor van előtted a világ, ha te fiatalabbnak nézel ki, mint a korod. - Te hogy vagy ezzel? - Énnekem nem voltak plasztikai beavatkozásaim.

Ha majd úgy fogom érezni, hogy szükségem van erre, akkor nyilván ezt meg fogom tenni.

Nyilván ápolom az arcomat, ahogy tudom, de előfordul az, hogy segítséget kérek kozmetológustól vagy kozmetológus orvostól, de semmiféle invazív beavatkozás nem történik.

De nem azért, mert én úgy gondolom, hogy nekem ez nem...

Nem, nem, nincs ezzel kapcsolatban semmiféle... - Félsz esetleg a tűtől, meg az ezelőtt járó fájdalomtól? - Nem, egyáltalán nem tartok ezektől a dolgoktól.

Attól egy kicsit jobban, hogy elveszti az arcom a karakterét, amit megszoktam, mert most nem az, hogy ez egy olyan speciális, egy különleges karakter, csak én ezt szoktam meg, és nem akarom, hogy egy másfajta típusú vagy más szájú, vagy más szemű ember nézzen rám a tükörből reggel vissza.

A másik meg, hogy... szóval én ilyen tök para izé vagyok, hogy én nem akarom, hogy én belém ilyen dolgokat beletöltsenek vagy belefecskendezzenek a testembe ilyen savakat, műanyagokat, tehát én ettől parázok, hogy most akkor azzal majd ott valami lesz.

Én ezt nem akarom. - Vállalod a korodat is?

Mert itt az előző interjúban egyszer minimum mondtad, de lehet, hogy kétszer is, hogy így ötven felé közelítve, ami oké, viccesen hangzott, de minthogyha ez azt is jelentette volna, hogy azért a kort igyekszel elrúgni a saját utadból. - Először is nem volt vicces, mert ezt halálosan komolyan gondolom. - Ja, hogy ötven felé most közelítesz? - Igen, igen, igen. - Tudod, hogy az ember életében melyik a legszebb tíz év, ami 39 és 40 között telik el.

Tehát az a legszebb tíz év. - Ja, hogy így számolod.

Sajnos 2:0-ra vezetsz, de egy kicsit azért ez véleményes, hogy most akkor vagy te értetted félre, vagy én, és majdnem azonos nevezőn voltunk. - Sajnos.

Lehet, hogy most bukok. - A következő állítás: Az ember akkor kezd igazán szorongani, amikor rájön, hogy pótolható. - Tulajdonképpen az előző téma folytatása. - Letetted? - Igen. - Hát ha józanságodból indulok ki, akkor azt mondom, hogy te erre fittyet hánysz, de én megint az IGEN felé tolom, lesz, ami lesz.

Innen szép győzni, vagy veszíteni.

Miközben úgy gondolom, hogy az élet legkijózanítóbb felismerése ez, hogy az ember akkor kezd igazán szorongani, amikor rájön, hogy pótolható, mert előbb-utóbb mindenkinek szembe kell nézni azzal, hogy nélküle is megy tovább a világ, és lehet, hogy ez elsőre ijesztő, de közben kellőképpen szerintem felszabadító is, mert ennek nyomán esetleg rájövünk, hogy nem pótolhatatlannak kell lennünk, hanem a saját munkánkat kell mondjuk a lehető legjobban elvégezni, ahogy utaltál rá ott az első rész vége felé, és akkor nem kérdés ez a pótolhatóság vagy pótolhatatlanság kérdése.

Például eszembe jut itt hirtelen Hosszú Katinka, aki sok éven át a magyar úszósport tényleg megkérdőjelezhetetlen központi alakja volt.

Iron Lady, ugye? - Igen. - Iron Ladyként már-már intézménnyé vált, aztán az ő dominanciája egyszer csak véget ért, de ettől a magyar úszósport nem szűnt meg, sőt új nevek, új sikerek, új történetek jöttek, és jönnek azóta is elég szép számmal.

Az is igaz, hogy az a fajta megszállottság, személyes mítosz, meg ez a korszakos jelenlét, amit Hosszú Katinka jelentett, hát az nem egyszerűen helyettesíthető, inkább azt mondanám.

Akkor végre ezt most eltaláltam. - Azért, merthogy azok az emberek, akik úgy gondolták, hogy létrehoztak valamit, és rá kell jönniük a világban, hogy mások is létre tudnak hozni hasonlót vagy ugyanolyat,... - Vagy még jobbat esetleg. - ...vagy még jobbat, hát az meg pláne para, akkor szorongani fognak tőle, hogy elveszthetik a lehetőségeiket. - De te például szorongtál?

Tehát szorongtál akkor, amikor lezártad a divatipart? - Amikor lezártam a divatipart, nem, mert magabiztos voltam.

Én ruhatervezőként se néztem sose, hogy a többiek mit csinálnak. - Na, hát azért csak megnézted mondjuk, hogy hol tart a világtrend, a világban ki mit csinál, mi most a divat, nem? - Volt két-három olyan divatház, amelyiket rendszeresen megnéztem, információ szempontjából, nem inspiráció szempontjából. - Mert miért lenne baj, hogyha inspiráltak volna azok téged? - Nem, de magyar kollegákat is.

Például én soha nem néztem senkit. - És akkor te úgy tekintesz magadra, mint divattervező, hogy te ilyen értelemben pótolhatatlan voltál? - Menj le ide az utcára, random állítsál meg három embert, és kérdezd meg tőlük azt, hogy meg tudnak-e nevezni három magyar divattervezőt.

Tizenkét éve nincs már kollekcióm, de háromból kettő az én nevemet fogja mondani. - Na jó, azért, mert te forogsz, tehát folyamatosan benne vagy. - Valamiért csak hívtok, nem? - Hát mert jópofa vagy, meg szangvinikus, meg őszinte, meg jól fogalmazó, de azzal nincs köze a divatiparhoz. - Amilyennek lenni kell.

Ha nem vagy semmilyen, akkor nem fognak megjegyezni, hát a semmilyenre senki nem emlékszik, a valamilyenre szoktak emlékezni. - Na de akkor mondd ki!

Tehát akkor te úgy gondolkodsz magadról, hogy te pótolhatatlan vagy. - Hát abban, amit csináltam Magyarországon, abban szerintem senki nem ért a nyomomba.

Igen, pótolhatatlan vagyok, mert abban senki nem ért a nyomomba, amit csináltam Magyarországon, ez biztos. - Örülök, hogy ilyen őszintén kimondtad.

Most akkor viszont neked kell inni, ugye? - Azt hittem, ezt átbeszéljük ezt a dolgot. - Nem beszéljük át, mert akkor most így 2:1 lett. - Igen, sajnos.

Kedves egészségedre. - Akkor jön a következő állítás.

Milyen volt? - Nagyon finom, köszönöm szépen. - Most te húzol.

A globalizáció nem gazdagít mindenkit, sokakat kiszorít, miközben másoknak példátlan előnyöket teremt. - Én letettem a válaszomat.

És húzd is a poharamat egyúttal. - Szerintem erre IGEN-t fogsz válaszolni. - Mert? - Azért, mert ez így van, hogy nem egyformán gazdagítja az embereket, és nem részesül mindenki az előnyéből a globalizációnak.

Ugyanis hogyha most gondold végig, hogy a világban hány olyan feltörekvő kisebb gazdasági egység létezhetett, amit mondjuk egy hatalmas külföldi vállalat lesöpört az asztalról, pedig lett volna létjogosultsága arra, hogy mondjuk előállítsa azokat a termékeket és jól piacra tudja vezetni. - Na de itt van pont a te ellenpéldád, aki meg tudtál gyökeresedni, nem is kis mértékben a divatiparban, miközben jöttek be a nagy világcégek, ugye? - Nem mindenki olyan tehetséges, mint én. - A globalizáció azért benneteket is kellett, hogy sújtson, és mégis miben állt akkor az az erő, pusztán a tehetséggel magyarázod, az egyediséggel vagy a kis szériával? - Az egyediséggel.

Azzal, hogy van egy jól felismerhető, szignifikáns stílusa annak, amit csinálsz, és akinek az a stílus tetszik, az hozzád bejön.

És erre azt szoktam mondani, hogy én nem szeretnék a bemutatómra meghívni 1500 embert, nekem pont elég, ha az a 150 van ott, aki meg is veszi.

Én így gondolkodtam, és az egyediség, a különlegesség, a jó minőség, plusz ott van a tervező személyisége, aminek egy vonzó személyiségnek vagy izgalmas személyiségnek kell lenni, az ha nem is akkora szeletet tud kivágni a piacból, mint mondjuk egy multinacionális brand, de egy akkora szeletet mindenképpen ki tud vágni a piacból, amiből annak a tervezőnek a munkacsoportja meg tud jól élni. - De…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.”

Miről szól ez az epizód: „IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.”?

A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a felek kártyákról felolvasott állításokról vitatkoznak, miközben egymás válaszait próbálják… Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 09. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Náray Tamás, Friderikusz Sándor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.”?

Fő témái: divatélet, festészet, írás, plasztikai műtét, pénzkezelés, emberi kapcsolatok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.”?

Megjelenés: 2026. 09. 03.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/igen-vagy-nem-jatekos-interju-naray-tamas-iroval-festovel-2-resz-friderikusz-pod-214bda7b

Több epizód a Friderikusz Podcast-ből