FRIDERIKUSZ MOST: AKARJA-E, HOGY MAGYARORSZÁG KETTÉVÁLJON? / Friderikusz Archív 169.
· PT1H1M26SÖsszefoglaló
A Friderikusz Podcast 2008-ban egy képzeletbeli műsorban járta körül Magyarország kettéválását, amely utóbb valósággá vált. A műsor a Dunántúlra és az ország másik felére költöző, eltérő gondolkodású emberek lehetséges következményeit vizsgálta.
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2023. 03. 01.
- Hossz
- 1 óra 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
- Témák
- magyarország kettéválása
Ebben az epizódban
Tulajdonképpen 15 éve, azaz 2008-ban is már ketté szakadt Magyarország, amit akkor is az élet szinte minden területén lehetett érezni, tapasztalni. 2008-ban április 1.-i műsorunkban a képzeletbeli jövőbe invitáltuk nézőinket, ami félig vicces, félig komoly formát öltött.
Először is a már akkor is ellentmondásoktól és ellentétektől hemzsegő Magyarországot mértani pontossággal kettévágtuk: az egyféleképpen érzőké lett a Dunántúl, ahol megalakíthatták saját birodalmukat, a másféleképpen gondolkodók pedig Magyarország másik felére költözhettek.
Légből kapott hírek segítségével szakértőket - alkotmányjogászt, közgazdászt, külpolitikában és a kulturális életben jártas szakembert - kérdeztünk arról, hogy mi történne a ketté szakadt Magyarországon/Magyarországgal ott és itt.
Meg kell hagyni, miközben 15 éve ezt félig vicces kísérletnek szántuk, azért azt nem gondoltuk volna, hogy másfél évtized múltán ebből az egészből dermesztő valóság lesz!
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet.
Ehhez a legfontosabb adatok: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi #FriderikuszPodcast
Említett entitások
Témák
- magyarország kettéválása
Személyek
Szervezetek, cégek
- Friderikusz Podcast
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRIDERIKUSZ MOST: AKARJA-E, HOGY MAGYARORSZÁG KETTÉVÁLJON? / Friderikusz Archív 169.”
Miről szól ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AKARJA-E, HOGY MAGYARORSZÁG KETTÉVÁLJON? / Friderikusz Archív 169.”?
A Friderikusz Podcast 2008-ban egy képzeletbeli műsorban járta körül Magyarország kettéválását, amely utóbb valósággá vált. A műsor a Dunántúlra és az ország másik felére költöző, eltérő gondolkodású emberek lehetséges következményeit vizsgálta. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 03. 01..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „FRIDERIKUSZ MOST: AKARJA-E, HOGY MAGYARORSZÁG KETTÉVÁLJON? / Friderikusz Archív 169.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AKARJA-E, HOGY MAGYARORSZÁG KETTÉVÁLJON? / Friderikusz Archív 169.”?
Fő témái: magyarország kettéválása.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AKARJA-E, HOGY MAGYARORSZÁG KETTÉVÁLJON? / Friderikusz Archív 169.”?
Megjelenés: 2023. 03. 01.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/friderikusz-most-akarja-e-hogy-magyarorszag-kettevaljon-friderikusz-archiv-169
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…