FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD ELEMZÉSE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 108.
· PT1H45SÖsszefoglaló
Ez az epizód a Friderikusz Most 2006-os adásainak ismétlése, amely az őszödi beszéd és az azt követő politikai válság elemzését foglalja magában. Kitér a beszéd nyilvánosságra kerülésére, a tüntetésekre, a Fidesz kampányára és a kormányoldal népszerűségvesztésére.
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2022. 09. 18.
- Hossz
- 1 óra 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
- Témák
- politikai válság, őszödi beszéd
Ebben az epizódban
Sorozatban ismételjük meg a Friderikusz Most 2006.évi adásait, amelyben napról napra beszámoltunk az őszödi beszédről, illetve az annak nyomán kialakult, már-már forradalmi helyzetről.
A sorozat első része ezen a linken található: https://youtu.be/PPxRCTr__44 Az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklat Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a parlamenti választási győzelme után az MSZP frakció balatonőszödi zárt ülésén elhangzott beszéde, amelyben a bevezetendő reformok mellett hevesen érvelt a szocialista frakció tagjai előtt.
A beszéd részleteit 2006. szeptember 17-én ismeretlen személyek egyidejűleg több szerkesztőségnek is eljuttatták, és először csak a legkínosabb mondatok kerültek nyilvánosságra belőle, de több gondolata és itt-ott közönséges fogalmazásmódja sokakban felháborodást keltett.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése politikai válságot okozott Magyarországon: Budapesten és számos vidéki városban tüntetéssorozat kezdődött, a tüntetők, de közéleti személyiségek és politikusok is követelték Gyurcsány Ferenc lemondását.
A kormányoldal széles körű népszerűségvesztését meglovagolva az ellenzéki Fidesz erőteljes kampányt indított.
Ebben egyrészt illegitimnek tekintette a miniszterelnököt és a közelgő önkormányzati választásokat a kormányról szóló népszavazásnak próbálta beállítani, illetve azt követelte, hogy az önkormányzati választások sikere után szakértői kormánynak kell irányítania az országot az esetleges előrehozott választásokig.
Az októberi önkormányzati választásokon a Fidesz–KDNP természetesen győzelmet aratott.
A Fidesz 72 órás politikai ultimátumot adott a kormányfőnek, de Gyurcsány nem mondott le, hanem bizalmi szavazást kért maga ellen az Országgyűlésben, amit a kormánypárti képviselők egyhangú támogatásával megnyert.
Ezután a miniszterelnökről alkotott véleményüket kifejezve a fideszes és KDNP-s képviselők – a frakcióvezetők kivételével – hosszú ideig Gyurcsány Ferenc összes parlamenti felszólalásakor kivonultak az ülésteremből.
A szűnni nem akaró politikai támadások nagymértékben meghatározták a balliberális kormánykoalíció sorsát, valamint a 2010-es választások kimenetelét.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően 2006-ban a Friderikusz Most adásaiban nap mint nap egyrészt követtük az egyre eszkalálódó politikai és utcai helyzetet, másrészt folyamatosan meghívtunk értelmiségi, gondolkodó embereket, hogy ki-ki a maga módján értékelje Gyurcsány sok vitát kiváltott beszédét és az annak nyomán kialakuló helyzetet.
Mivel ezekben a napokban 16 éve annak, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra került, úgy gondoltuk, ezt a hetet - és talán majd a két hét múlva soron következő hetet is - a 2006-os, őszödi beszéddel foglalkozott műsoraink ismétlésének szánjuk.
Ebben a mai második ismétlő adásban Nádas Péter író mondta el meglehetősen határozott véleményét az őszödi beszédről, de értékelte a 2006. szeptemberi budapesti utcai helyzetet Bodrácska Ján
Említett entitások
Témák
- politikai válság
- őszödi beszéd
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD ELEMZÉSE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 108.”
Miről szól ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD ELEMZÉSE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 108.”?
Ez az epizód a Friderikusz Most 2006-os adásainak ismétlése, amely az őszödi beszéd és az azt követő politikai válság elemzését foglalja magában. Kitér a beszéd nyilvánosságra kerülésére, a tüntetésekre, a Fidesz kampányára és a kormányoldal népszerűségvesztésére. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 09. 18..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD ELEMZÉSE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 108.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD ELEMZÉSE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 108.”?
Fő témái: politikai válság, őszödi beszéd.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD ELEMZÉSE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 108.”?
Megjelenés: 2022. 09. 18.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/friderikusz-most-az-oszodi-beszed-elemzese-2-2006-friderikusz-archiv-108
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 9/16 miniszter feloldva - ők fogják vezetni az országot! — Innen és Túl
Ebben az epizódban a magyar kormány, az oktatás, a Tisza frakció és a Fidesz is elemzésre kerül, valamint az influenszer kormányzás témája is felmerül. Szó esik még a Sulyok petíc…
- Herényi Károly, az MDF egykori frakcióvezetője // KÉRI KÉRDI — Kontroll - Eljött az ideje
Herényi Károly, az MDF egykori frakcióvezetője Kéri László politológussal beszélget a rendszerváltás utáni magyar kormányokról. Szóba kerül a Fidesz-MDF-FKGP koalíció, Orbán Vikto…
- Kihátrál VERT csapata mögül a Tisza Párt? — Kontextus
Ez az epizód a balmazújvárosi Tisza-kudarcot, a Fidesz győzelmének üzenetét, a Tisza-programot és Orbán Viktor nyilatkozatát tárgyalja. Ifjabb Lomnici Zoltán podcast-sorozatának l…
- Mráz Ágoston Sámuel: Lezárhatja-e Orbán beszéde a kegyelembotrányt? — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a kilépő Novák Katalin és Varga Judit körüli kegyelmi botrányról, Magyar Péter akcióiról, valamint Orbán Viktor közelgő évértéke…
- Milyen lenne a tökéletes Orbán-interjú? — Belépési küszöb
Ez a Belépési küszöb epizód a politikai figyelemgazdasági harcot elemzi a 2026-os választások előtt. Megvizsgálják Magyar Péter tartalmát, az Orbán–Hont találkozót, és a Fidesz, v…
- Lakner Zoltán: Így működik a Magyar Péter-jelenség — Jelen Podcast
Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője elemzi Magyar Péter politikai felemelkedését. Kitér a kegyelmi botrány, a gazdasági elégedetlenség, és Magyar Péter jobboldaliságának szerepé…
- Mindig Péntek Podcast: A kétharmad nem rutinfeladat, folyamatos meggyőzésre van szükség — XXI. Század Intézet
A Mindig Péntek podcast ezen adása a XXI. Század Intézet elemzőivel, Deák Dániellel és Halkó Petrával tárgyalja az őszi politikai szezon belpolitikai eseményeit, a kormány és az e…