Friderikusz Podcast

FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 112.

· PT56M39S

Összefoglaló

Ez az epizód a Friderikusz Most 2006-os adásait ismétli meg, amelyek az őszödi beszédről és az azt követő, szinte forradalmi helyzetről számoltak be. Az epizód Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédét, a nyilvánosságra kerülését és annak politikai következményeit, a tüntetéseket…

Röviden

Műsor
Friderikusz Podcast
Megjelenés
2022. 09. 28.
Hossz
57 perc
Szereplők, említett nevek
Friderikusz Sándor
Témák
2006 election, őszöd speech

Ebben az epizódban

Sorozatban ismételjük meg a Friderikusz Most 2006.évi adásait, amelyben napról napra beszámoltunk az őszödi beszédről, illetve az annak nyomán kialakult, már-már forradalmi helyzetről.

Az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklat Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a parlamenti választási győzelme után az MSZP frakció balatonőszödi zárt ülésén elhangzott beszéde, amelyben a bevezetendő reformok mellett hevesen érvelt a szocialista frakció tagjai előtt.

A beszéd részleteit 2006. szeptember 17-én ismeretlen személyek egyidejűleg több szerkesztőségnek is eljuttatták, és először csak a legkínosabb mondatok kerültek nyilvánosságra belőle, de több gondolata és itt-ott közönséges fogalmazásmódja sokakban felháborodást keltett.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése politikai válságot okozott Magyarországon: Budapesten és számos vidéki városban tüntetéssorozat kezdődött, a tüntetők, de közéleti személyiségek és politikusok is követelték Gyurcsány Ferenc lemondását.

A kormányoldal széles körű népszerűségvesztését meglovagolva az ellenzéki Fidesz erőteljes kampányt indított.

Ebben egyrészt illegitimnek tekintette a miniszterelnököt és a közelgő önkormányzati választásokat a kormányról szóló népszavazásnak próbálta beállítani, illetve azt követelte, hogy az önkormányzati választások sikere után szakértői kormánynak kell irányítania az országot az esetleges előrehozott választásokig.

Az októberi önkormányzati választásokon a Fidesz–KDNP természetesen győzelmet aratott.

A Fidesz 72 órás politikai ultimátumot adott a kormányfőnek, de Gyurcsány nem mondott le, hanem bizalmi szavazást kért maga ellen az Országgyűlésben, amit a kormánypárti képviselők egyhangú támogatásával megnyert.

Ezután a miniszterelnökről alkotott véleményüket kifejezve a fideszes és KDNP-s képviselők – a frakcióvezetők kivételével – hosszú ideig Gyurcsány Ferenc összes parlamenti felszólalásakor kivonultak az ülésteremből.

A szűnni nem akaró politikai támadások nagymértékben meghatározták a balliberális kormánykoalíció sorsát, valamint a 2010-es választások kimenetelét.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően 2006-ban a Friderikusz Most adásaiban nap mint nap egyrészt követtük az egyre eszkalálódó politikai és utcai helyzetet, másrészt folyamatosan meghívtunk értelmiségi, gondolkodó embereket, hogy ki-ki a maga módján értékelje Gyurcsány sok vitát kiváltott beszédét és az annak nyomán kialakuló helyzetet.

Mivel ezekben a napokban 16 éve annak, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra került, úgy gondoltuk, ahogy két hete, most ezen a héten is a 2006-os, őszödi beszéddel foglalkozott műsorainkat tesszük közzé.

Ebben a mai, hatodik őszödi adásban a beszéd nyomán a Kossuth térre gyűlt tiltakozók transzparenseit, jelszavait és szónoklatait elemezte Ripp Zoltán, történész, Bacher Iván, író-publicista és Tóth Mihály büntetőjogász.

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől füg

Említett entitások

Témák

  • 2006 election
  • őszöd speech

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 112.”

Miről szól ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 112.”?

Ez az epizód a Friderikusz Most 2006-os adásait ismétli meg, amelyek az őszödi beszédről és az azt követő, szinte forradalmi helyzetről számoltak be. Az epizód Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédét, a nyilvánosságra kerülését és annak politikai következményeit, a tüntetéseket… Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 09. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 112.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 112.”?

Fő témái: 2006 election, őszöd speech.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 2., 2006. /// Friderikusz Archív 112.”?

Megjelenés: 2022. 09. 28.. Hossz: 57 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/friderikusz-most-az-oszodi-beszed-utoelete-2-2006-friderikusz-archiv-112

Több epizód a Friderikusz Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból