FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 5., 2006. / Friderikusz Archív 116.
· PT1H24M59SÖsszefoglaló
Ez az epizód a Friderikusz Most 2006-os adásainak ismétlése, amely az őszödi beszéd utóéletét dolgozza fel. Bemutatja Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök szónoklatát, annak nyilvánosságra kerülését és az azt követő politikai válságot Magyarországon.
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2022. 10. 13.
- Hossz
- 1 óra 25 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
- Témák
- politics, political crisis
Ebben az epizódban
Sorozatban ismételjük meg a Friderikusz Most 2006.évi adásait, amelyben napról napra beszámoltunk az őszödi beszédről, illetve az annak nyomán kialakult, már-már forradalmi helyzetről.
Az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklat Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a parlamenti választási győzelme után az MSZP frakció balatonőszödi zárt ülésén elhangzott beszéde, amelyben a bevezetendő reformok mellett hevesen érvelt a szocialista frakció tagjai előtt.
A beszéd részleteit 2006. szeptember 17-én ismeretlen személyek egyidejűleg több szerkesztőségnek is eljuttatták, és először csak a legkínosabb mondatok kerültek nyilvánosságra belőle, de több gondolata és itt-ott közönséges fogalmazásmódja sokakban felháborodást keltett.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése politikai válságot okozott Magyarországon: Budapesten és számos vidéki városban tüntetéssorozat kezdődött, a tüntetők, de közéleti személyiségek és politikusok is követelték Gyurcsány Ferenc lemondását.
A kormányoldal széles körű népszerűségvesztését meglovagolva az ellenzéki Fidesz erőteljes kampányt indított.
Ebben egyrészt illegitimnek tekintette a miniszterelnököt és a közelgő önkormányzati választásokat a kormányról szóló népszavazásnak próbálta beállítani, illetve azt követelte, hogy az önkormányzati választások sikere után szakértői kormánynak kell irányítania az országot az esetleges előrehozott választásokig.
Az októberi önkormányzati választásokon a Fidesz–KDNP természetesen győzelmet aratott.
A Fidesz 72 órás politikai ultimátumot adott a kormányfőnek, de Gyurcsány nem mondott le, hanem bizalmi szavazást kért maga ellen az Országgyűlésben, amit a kormánypárti képviselők egyhangú támogatásával megnyert.
Ezután a miniszterelnökről alkotott véleményüket kifejezve a fideszes és KDNP-s képviselők – a frakcióvezetők kivételével – hosszú ideig Gyurcsány Ferenc összes parlamenti felszólalásakor kivonultak az ülésteremből.
A szűnni nem akaró politikai támadások nagymértékben meghatározták a balliberális kormánykoalíció sorsát, valamint a 2010-es választások kimenetelét.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően 2006-ban a Friderikusz Most adásaiban nap mint nap egyrészt követtük az egyre eszkalálódó politikai és utcai helyzetet, másrészt folyamatosan meghívtunk értelmiségi, gondolkodó embereket, hogy ki-ki a maga módján értékelje Gyurcsány sok vitát kiváltott beszédét és az annak nyomán kialakuló helyzetet.
Mivel szeptember közepén volt 16 éve annak, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra került, úgy gondoltuk, ahogy két és négy hete, még ezen a héten is a 2006-os, őszödi beszéddel foglalkozott műsorainkat tesszük közzé.
Ebben a mai, tizedik őszödi ismétlő adásban előbb Áder János és Balsai István Gyurcsány Ferenc ellen tett nyilvános feljelentését elemzi Szilágyi Anna, nyelvész és Egry Gábor, politika-történész, majd Bolgár György és Orosz József rádiós újságírókat azzal kapcsolatban faggattuk, hogy a Kossuth téri tüntetők
Említett entitások
Témák
- politics
- political crisis
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 5., 2006. / Friderikusz Archív 116.”
Miről szól ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 5., 2006. / Friderikusz Archív 116.”?
Ez az epizód a Friderikusz Most 2006-os adásainak ismétlése, amely az őszödi beszéd utóéletét dolgozza fel. Bemutatja Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök szónoklatát, annak nyilvánosságra kerülését és az azt követő politikai válságot Magyarországon. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 10. 13..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 5., 2006. / Friderikusz Archív 116.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 5., 2006. / Friderikusz Archív 116.”?
Fő témái: politics, political crisis.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: AZ ŐSZÖDI BESZÉD UTÓÉLETE 5., 2006. / Friderikusz Archív 116.”?
Megjelenés: 2022. 10. 13.. Hossz: 1 óra 25 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/friderikusz-most-az-oszodi-beszed-utoelete-5-2006-friderikusz-archiv-116
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Élő beszámoló az elmúlt időszak eseményeiről - 2026. április 19. — Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter élő beszámolót tart az elmúlt időszak eseményeiről. Szó esik Orbán Viktor legyőzhetőségének kérdéséről, a Fidesz tevékenységéről, a Tisza Párt és az ellenzék felad…
- Medgyessy Péter, volt miniszterelnök // KÉRI KÉRDI — Kontroll - Eljött az ideje
Medgyessy Péter volt miniszterelnök Kéri László politológus vendége a KÉRI KÉRDI című műsorban. A beszélgetés a rendszerváltás utáni kormányok történetét dolgozza fel, Medgyessy P…
- Lakner Zoltán: Így működik a Magyar Péter-jelenség — Jelen Podcast
Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője elemzi Magyar Péter politikai felemelkedését. Kitér a kegyelmi botrány, a gazdasági elégedetlenség, és Magyar Péter jobboldaliságának szerepé…
- Kihátrál VERT csapata mögül a Tisza Párt? — Kontextus
Ez az epizód a balmazújvárosi Tisza-kudarcot, a Fidesz győzelmének üzenetét, a Tisza-programot és Orbán Viktor nyilatkozatát tárgyalja. Ifjabb Lomnici Zoltán podcast-sorozatának l…
- Mindig Péntek Podcast: Nem ért véget a történelem, a politikai győzelemért harcolni kell — XXI. Század Intézet
A Mindig Péntek podcast-sorozat legújabb adása a nyár végi hazai belpolitikai eseményeket és azok tanulságait foglalja össze, valamint értékeli a legutóbbi németországi tartományi…
- Mráz Ágoston Sámuel: Lezárhatja-e Orbán beszéde a kegyelembotrányt? — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a kilépő Novák Katalin és Varga Judit körüli kegyelmi botrányról, Magyar Péter akcióiról, valamint Orbán Viktor közelgő évértéke…