FRIDERIKUSZ MOST: INTERJÚ HAUMANN PÉTER SZÍNMŰVÉSSZEL, 2007. /// Friderikusz Archív 59.
· PT12M22SÖsszefoglaló
Friderikusz Sándor 2007-ben interjút készített Haumann Péter színművésszel, a Nemzet Színészével. A beszélgetésben Haumann Péter a visszavonulását fontolgatta, és a színházi élet átalakulásáról beszélt.
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2022. 05. 31.
- Hossz
- 12 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
- Témák
- színházi élet, visszavonulás
Ebben az epizódban
Haumann Péter a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Prima Primissima- és Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 15 éve, 2007-ben készítette vele ezt az interjút Friderikusz Sándor, akkor, amikor már a visszavonulását fontolgatta, amikor már jó ideje elszenvedte a mellőzöttséget, miközben pályája első 20-30 évében szinte mindenhol őt lehetett látni és hallani.
A beszélgetésben elpanaszolta, hogy egyes rendezők és kritikusok talán már ósdi színésznek tartják, de elsősorban nem is ez bántotta, hanem az, hogy nagyon átalakult a színházi élet, megszűnt a közös gondolkodás, ami azelőtt nagyon is jellemzője volt a színjátszásnak.
Az például egy percre sem érdekelte, hogy ő milyen jelentős színész, hiszen az összjátékot és annak hatását tartotta meghatározónak, nem az egyéni teljesítményeket.
Pedig igenis nagy színész volt, akinek kijárt volna a sokkal méltóbb pályalezárás!
A 2007-es interjúnkat Haumann Péternek emléket állítva tesszük közzé.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet.
Ehhez a legfontosabb adatok: Név: TV Pictures Számlaszám: 10300002-10586134-00014904 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU94 1030 0002 1058 6134 0001 4904 BIC/SWIFT-kód: MKKB HU HB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is: Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: <a href="https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fbit.ly%2F3fc7A7t%3Ffbclid%3DIwAR2DBdNpaqX4-yjodXudsc46om1Uju91QeuGDdy5OYi8kj4UTVFbJ6Vfsfc&h=AT1P29CB5-DBqn9aB_eTLzsfRpckLOXd7w3MnRlQWfdpQ3tBFO_rX2iTe
Említett entitások
Témák
- színházi élet
- visszavonulás
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRIDERIKUSZ MOST: INTERJÚ HAUMANN PÉTER SZÍNMŰVÉSSZEL, 2007. /// Friderikusz Archív 59.”
Miről szól ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: INTERJÚ HAUMANN PÉTER SZÍNMŰVÉSSZEL, 2007. /// Friderikusz Archív 59.”?
Friderikusz Sándor 2007-ben interjút készített Haumann Péter színművésszel, a Nemzet Színészével. A beszélgetésben Haumann Péter a visszavonulását fontolgatta, és a színházi élet átalakulásáról beszélt. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 05. 31..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „FRIDERIKUSZ MOST: INTERJÚ HAUMANN PÉTER SZÍNMŰVÉSSZEL, 2007. /// Friderikusz Archív 59.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: INTERJÚ HAUMANN PÉTER SZÍNMŰVÉSSZEL, 2007. /// Friderikusz Archív 59.”?
Fő témái: színházi élet, visszavonulás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRIDERIKUSZ MOST: INTERJÚ HAUMANN PÉTER SZÍNMŰVÉSSZEL, 2007. /// Friderikusz Archív 59.”?
Megjelenés: 2022. 05. 31.. Hossz: 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/friderikusz-most-interju-haumann-peter-szinmuvesszel-2007-friderikusz-archiv-59
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…