FRIDERIKUSZ SHOW, FRIDERIKUSZ MOST: LÉKÓ PÉTER SAKK-NAGYMESTER, 1995., 2008. /// F. A. 324.
· PT2M33SÖsszefoglaló
Ez az epizód két interjút tartalmaz Lékó Péter sakknagymesterrel, egyet 1995-ből és egyet 2008-ból. Az interjúk Lékó Péter pályafutását, sikereit és visszatérését mutatják be a versenysporthoz.
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2024. 11. 07.
- Hossz
- 3 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
- Témák
- sakk
Ebben az epizódban
Két interjút tettünk egymás mellé, amelyek 13 év különbséggel készültek.
Mindkettő főszereplője Lékó Péter, aki 7 évesen kezdett el sakkozni és akit a szakemberek minden idők egyik legnagyobb sakktehetségének tartottak.
És bár ő ezt tagadta, csodagyerek volt.
A szabadkai születésű nagymester 2004-ben, 25 évesen ért pályafutása csúcsára, amikor világbajnoki döntőt játszott az orosz Vlagyimir Kramnyikkal.
Lékó az utolsó játszmában drámai körülmények között vesztett, így oda lett a győzelem.
És bár az elveszített VB-döntő után Lékónak voltak nagyszerű eredményei, ám az évek múlásával egyre mélyebb gödörbe került, olyannyira, hogy felhagyott a versenyzéssel.
Aztán most, öt év után visszatért a versenysporthoz, tagja lett a szeptemberben először Budapesten megrendezett sakkolimpiának.
Egy szakmai szempontból kacskaringós sportkarrier két pontján kapcsolódtunk be Lékó Péter életébe: 16 évesen, amikor ifjúsági sakkvilágbajnok lett, majd 2008-ban, amikor Világkupa-győztesként ünnepelték.
Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét.
Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRIDERIKUSZ SHOW, FRIDERIKUSZ MOST: LÉKÓ PÉTER SAKK-NAGYMESTER, 1995., 2008. /// F. A. 324.”
Miről szól ez az epizód: „FRIDERIKUSZ SHOW, FRIDERIKUSZ MOST: LÉKÓ PÉTER SAKK-NAGYMESTER, 1995., 2008. /// F. A. 324.”?
Ez az epizód két interjút tartalmaz Lékó Péter sakknagymesterrel, egyet 1995-ből és egyet 2008-ból. Az interjúk Lékó Péter pályafutását, sikereit és visszatérését mutatják be a versenysporthoz. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 07..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „FRIDERIKUSZ SHOW, FRIDERIKUSZ MOST: LÉKÓ PÉTER SAKK-NAGYMESTER, 1995., 2008. /// F. A. 324.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „FRIDERIKUSZ SHOW, FRIDERIKUSZ MOST: LÉKÓ PÉTER SAKK-NAGYMESTER, 1995., 2008. /// F. A. 324.”?
Fő témái: sakk.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRIDERIKUSZ SHOW, FRIDERIKUSZ MOST: LÉKÓ PÉTER SAKK-NAGYMESTER, 1995., 2008. /// F. A. 324.”?
Megjelenés: 2024. 11. 07.. Hossz: 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/friderikusz-show-friderikusz-most-leko-peter-sakk-nagymester-1995-2008-f-a-324
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 175. epizód: Nem varázslat és nem is jedi az, aki bekötött szemmel sakkozik (Vendégünk: Gaál Zsóka) — StúDió Veszprém
Gaál Zsóka, 16 éves sakknagymester, a világválogatott tagja, beszél a sakkhoz fűződő viszonyáról és céljairól. Elmondja, miért fontos a fizikai felkészülés a hosszú partikhoz, és…