Friderikusz Podcast

FRIDERIKUSZ SHOW: PAJOR TAMÁS ÉS A KÜLDETÉSTUDAT, 1992. /// Friderikusz Archív 256.

· PT2M33S

Összefoglaló

Pajor Tamás a Neurotic együttes frontembereként vált ismertté, majd megtérése után megalapította az AMEN nevű keresztény rockzenekart. Friderikusz Sándor showjában a küldetéstudatról beszélgettek.

Röviden

Műsor
Friderikusz Podcast
Megjelenés
2024. 01. 16.
Hossz
3 perc
Szereplők, említett nevek
Friderikusz Sándor
Témák
küldetéstudat, keresztény rockzene

Ebben az epizódban

A Friderikusz Show első adásainak egyikében volt vendég Pajor Tamás, dalszerző, énekes, költő, producer, aki 1980 és '87 között a Neurotic együttes frontembere, a budapesti underground-alternatív művészeti élet legendás, meghatározó alakja volt, és aki a Xantus János által rendezett Rocktérítő című dokumentum-játékfilm főszereplőjeként lett országosan ismert 1988-ban.

A film igen szélsőséges körülmények között ábrázolta főszereplőjét, aki a forgatás alatt, előre nem látható módon tért meg Istenhez, majd csatlakozott a Hit Gyülekezetéhez.

Pajor egyik napról a másikra a deviancia legszélsőségesebb formáinak képviselőjéből, alternatív rock'n'roll-ikonból hívő kereszténnyé lett.

Miután megtért, végérvényesen szakított a Neurotic együttesben tanúsított magatartásával, az addig hirdetett eszméivel és korábbi életformájával: egy pillanat alatt szabadult meg drogtól, alkoholtól és egyéb függőségeitől.

Néhány hónappal a megtérése után megalapította az AMEN együttest, az első magyar keresztény rockzenekart.

Ekkor hívta meg őt show-jába Friderikusz Sándor.

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet.

Ehhez a legfontosabb adatok: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!

Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535 #FriderikuszPodcast

Említett entitások

Témák

  • küldetéstudat
  • keresztény rockzene

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRIDERIKUSZ SHOW: PAJOR TAMÁS ÉS A KÜLDETÉSTUDAT, 1992. /// Friderikusz Archív 256.”

Miről szól ez az epizód: „FRIDERIKUSZ SHOW: PAJOR TAMÁS ÉS A KÜLDETÉSTUDAT, 1992. /// Friderikusz Archív 256.”?

Pajor Tamás a Neurotic együttes frontembereként vált ismertté, majd megtérése után megalapította az AMEN nevű keresztény rockzenekart. Friderikusz Sándor showjában a küldetéstudatról beszélgettek. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „FRIDERIKUSZ SHOW: PAJOR TAMÁS ÉS A KÜLDETÉSTUDAT, 1992. /// Friderikusz Archív 256.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „FRIDERIKUSZ SHOW: PAJOR TAMÁS ÉS A KÜLDETÉSTUDAT, 1992. /// Friderikusz Archív 256.”?

Fő témái: küldetéstudat, keresztény rockzene.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRIDERIKUSZ SHOW: PAJOR TAMÁS ÉS A KÜLDETÉSTUDAT, 1992. /// Friderikusz Archív 256.”?

Megjelenés: 2024. 01. 16.. Hossz: 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/friderikusz-show-pajor-tamas-es-a-kuldetestudat-1992-friderikusz-archiv-256

Több epizód a Friderikusz Podcast-ből