FRIDERIKUSZ TALK SHOW: Beteges képzelgők, azaz hipochonderek, 1996. /// Friderikusz Archív 349.
· PT2M33SÖsszefoglaló
Ebben a Friderikusz Podcast epizódban Friderikusz Sándor hipochonderekkel beszélget, akik megosztják személyes történeteiket, tapasztalataikat az egészséggel kapcsolatos szorongásaikról. Szó esik öndiagnózisról, orvosokkal való viszonyról és a bizonytalansággal való…
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2025. 07. 30.
- Hossz
- 3 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
Ebben az epizódban
Ebben a talk show-ban olyan emberekkel beszélgettünk, akik saját bevallásuk szerint is hipochonderek – vagyis az egészségük körüli szorongás a mindennapjaik része.
Vendégeink megosztották nézőinkkel, esetenként vicces formában, hogyan alakult ki náluk ez az állapot, milyen konkrét helyzetekben nehezíti meg az életüket, és hogyan próbálnak együtt élni vele vagy épp túllépni rajta.
A beszélgetés során természetesen szóba kerül a gyakran eltúlzott öndiagnózis, az orvosokhoz való speciális viszony és az a belső küzdelem is, ami mögött sokszor valódi félelem vagy egyenesen trauma áll.
Célunk természetesen nem az ítélkezés, hanem a megértés volt – és az, hogy közösen keressük, mi lehet a kiút ebből a szűnni nem akaró bizonytalanságból.
Hipochondereink között találkozhatnak a kitűnő komikussal, Verebély Ivánnal is, aki meg is énekelte saját viszonyát képzelt betegségeihez.
Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét.
Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is: youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „FRIDERIKUSZ TALK SHOW: Beteges képzelgők, azaz hipochonderek, 1996. /// Friderikusz Archív 349.”
Miről szól ez az epizód: „FRIDERIKUSZ TALK SHOW: Beteges képzelgők, azaz hipochonderek, 1996. /// Friderikusz Archív 349.”?
Ebben a Friderikusz Podcast epizódban Friderikusz Sándor hipochonderekkel beszélget, akik megosztják személyes történeteiket, tapasztalataikat az egészséggel kapcsolatos szorongásaikról. Szó esik öndiagnózisról, orvosokkal való viszonyról és a bizonytalansággal való… Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 30..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „FRIDERIKUSZ TALK SHOW: Beteges képzelgők, azaz hipochonderek, 1996. /// Friderikusz Archív 349.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „FRIDERIKUSZ TALK SHOW: Beteges képzelgők, azaz hipochonderek, 1996. /// Friderikusz Archív 349.”?
Megjelenés: 2025. 07. 30.. Hossz: 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/friderikusz-talk-show-beteges-kepzelgok-azaz-hipochonderek-1996-friderikusz-arch
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- te is szorongsz hogy lebuksz? — Egész nap pizsamában
Ebben az epizódban a rostos fos imposztorszindrómáról beszélgetnek. Megosztanak tapasztalatokat és tippeket a témában.