Friderikusz Podcast

IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.

· PT1H15M32S

Összefoglaló

Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályájának fordulatai foglalkozik, és egy kísérleti, játékosabb részből, az "IGEN vagy NEM" formátumból.…

Röviden

Műsor
Friderikusz Podcast
Megjelenés
2026. 04. 30.
Hossz
1 óra 16 perc
Szereplők, említett nevek
Rudolf Péter, Friderikusz Sándor
Témák
színház, színész, interjú
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

- Az az érzésem így, hogy a jó ember az a balfácánnak a szinonimája lett. - Azt gondolod magadról, hogy kicsit balfácánként élted az életed? - Igen. - Mai podcastünk vendége Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház nemrégiben újraválasztott igazgatója. - Most spontán visszajelzések alapján azt mondhatom, hogy sokkal többen szeretnek, mint nem. - Ez a mai műsor két részből áll, először egy személyesebb, hagyományos, de a szokásosnál jóval rövidebb beszélgetésben megidézzük azokat a váltásokat és fordulatokat, amelyek az elmúlt évtizedekben formálták Rudolf Péter pályáját. - Mivel nagy az egóm, fölöslegesen hosszan tudok rágódni dolgokon.

Tehát egy szörnyű nárcisztikus alak vagyok. - Aztán átváltunk egy játékosabb, de egyelőre kísérleti formára, ahol nemcsak vendégünknek, hanem nekem is színt kell vallanom majd egy-egy véletlenszerűen előkerült állítás kapcsán.

A döntéseink mögött gyakran nem elvek, hanem félelmek állnak, csak elegánsabban fogalmazzuk meg őket. - Nagyon sokat lamentálok, viszont mikor így összegyűlnek ügyek, akkor van, hogy tíz perc alatt végigfutok rajtuk, és addigra egy kitisztult égbolt van bennem, nem zavaros felhő.

Az, hogy a saját pénzemmel nem tudok bánni, nem jelenti azt, hogy ne tudnék sok pénzt keresni. - Akkor innom kell megint? - Így van. - Ezt milyen örömmel mondod, hogy egyformán leszünk részegek a végére. - Igen. - Régi ismeretségünkre tekintettel ez a találkozás talán egyszerre lesz nosztalgikus és nagyon is mai.

A részleteket és a szabályokat akkor mondom el, amikor odaérünk.

Tehát a mai Podcast vendége Rudolf Péter. - Kezdjük ott, hogy rég nem találkoztunk, tehát hogy leüljünk és istenigazából alaposan elbeszélgessünk, arra szerinted hány éve nem volt példa? - Legalább tíz éve nem beszélgettünk.

Nyilván összefutottunk itt-ott, bólintottunk, rohantunk, de hosszú beszélgetésbe nem bonyolódtunk nagyon régen.

Utánanéztél, hogy mikor volt? - Nem, nem tudom én sem, nem tudom.

Újra fogunk ismerkedni, és mert azt mondtad előzetesen a telefonba nekem, hogy te nagyon unod a hagyományos interjúkat, előállunk egy kísérleti formával, de persze előtte hagyományos módon is beszélgetni fogunk kicsit. - Magamat unom, nem magát a formát, hanem annyi riportot ad az ember, hogy kigyúr bizonyos mondatokat, és megpróbálom nem azokat használni. - Na, de most akkor lesz módod nem olyan mondatokat használni.

Itt minden vendégünkhöz egy rövid életrajzot mellékelek, az jön most. - Rudolf Péter 1959-ben született Budapesten, 66 éves.

Rudolf Péter egyke gyerekként nőtt fel, a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, majd 1983-ban a Színház és Filmművészeti Főiskolán végzett Marton László, Valló Péter és Montágh Imre osztályában. 1983-tól tizenöt éven át a Vígszínház társulatának tagja volt, majd 1998-tól négy évig szabadúszóként, aztán 2003 és 2005 között az Új Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. 2005-től ismét szabadúszó lett, majd 2020. július 1-jétől kinevezték a Vígszínház igazgatójává.

Munkásságát számos rangos díjjal ismerték el, köztük Kossuth-díjjal, Jászai Mari-díjjal, Prima Primissima-díjjal és Budapest díszpolgára címmel. 35 éve él házasságban színésznő feleségével, Nagy-Kálózy Eszterrel, három gyereke van, 35 éves fia filmrendező, 32 éves lánya színész, nevelt lánya Montrealban végzett, ugyancsak színészként, jelenleg különböző filmekben dolgozik.

Rudolf Péter hobbijai közé tartozik a foci, a sakk, a túrázás és a sorozatok nézése. - Egy huzatra, akkor ennyi, de majd szétszálazzuk, lesz rá időnk, előtte azonban támogatóink is bejelentkeznek tizenöt másodpercben. - A mostani alkalommal Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a vendégünk.

Ott kezdtük a beszélgetést, hogy milyen sok év, vagy talán több évtized is eltelt azóta, hogy nem találkoztunk, noha talán nem túlzok, ha azt mondom, én legalábbis úgy emlékszem, hogy eredetileg nagy barátságnak indult a mi találkozásunk, ami előfelvételis egyetemistaként Kalocsán a lövész ezredben történt, ugyanis együtt voltunk katonák 1978-79-ben.

Nagyon szeretetreméltó embernek indultál.

Azzá is váltál? - Az ember önmagáról nem tudja, hogy szeretetreméltó vagy nem, de mint alkat, az tudja önmagáról, hogy törekszik rá, hogy az legyen. - Még egyszer meghívtalak a Friderikusz Show-ba 1992-ben, akkor még lehet mondani, mindketten tejfeles szájú kölykök voltunk, ebből most visszaidézünk egy rövid részletet. - Ha az ember figyeli a vásznat, figyeli a színpadot, akkor azt tapasztalja ugyebár, hogy tényleg főszerepek tucatját játszottad el a Vígszínházban, filmvásznon éppúgy, életed első rendezésén túl vagy, nem is akármilyen darabot állítottál színpadra az elmúlt hónapokban.

Szóval, mint akit az Isten a tenyerén hordoz, úgy tűnsz a mi számunkra, vagy az én számomra legalábbis. - Vesztes alkat vagyok, ettől valószínűleg szerethető, és ettől valószínűleg eladható. - Vesztes alkat? - Igen, elmondom, igen.

Ez az emlékem, ez egy váci tornaversenyre tér vissza.

Tíz éves voltam, és otthon felejtettem, mint mindig valamit, ezúttal a tornanadrágomat, ami egy tornaverseny esetén elég kellemetlen.

És kölcsön nadrágot kaptam egy nálam kétszer-háromszor nagyobb fiatalembertől, elég mókásan nézhettem ki.

Annyira röhejesen néztem ki, hogy amikor megcsináltam a két gyakorlatot, az egyikre a 9.1-et a másikra 9.2-t kaptam.

Hihetetlen komplikált gyakorlatok voltak, föl kellett ugrani egy zsámolyra, és peckesen leugrani róla.

Tíz éves voltam, ez volt a feladat, de nagyon nívósan csináltam, koncentráltam.

Mindenki rajtam röhögött, mert lifegett közben ez a fekete nadrág, annyira hihetetlen volt, hogy én nyertem, hogy én összeadtam magamban a 9.2 és a 9.1 az magasan a legnagyobb pontszám volt a peckes ugrásban, hívjuk peckes ugrásnak, és egyszerűen ott, akik mellettem álltak, mivel feszült rajtuk a tornanadrág, valahogy lehetetlennek tartották, hogy ez a lifegő gatyájú fickó, ez megnyerhet egy ilyen versenyt.

És hát rendeztem egyet, és miközben nagyon sok pozitív visszajelzés volt, a legpozitívabb az volt, hogy élveztem csinálni, nagyon érdekesen veregetik a vállamat közben.

Tehát a dolog nem önmagában van értékelve, hogy történt egy rendezés így-úgy, ilyen hibákkal, olyan hibákkal, hanem egy kis ügyes srác.

Valóban irritál, de most már olyan hosszú ideje vagyok kölyök, már egyébként egész fiatalon kölyök voltam, úgy látszik, ez mindig így van. - Hát ennyi volt.

Jellemző ez a történet egyébként az egész életedre?

Tehát, hogy még mindig egy kicsit kölyökszámba vesznek, vagy azért kinőtted ezt a korszakot? - Azt hiszem kinőttem ezt a korszakot, de valóban, nekem nagyon sok filmet hozott.

Tehát az, hogy én 14-15 éves gyerekeket játszottam huszonévesen, tehát ez a kölykösség nagyon sokáig végigkövette az életemet, és közben nyilván mindig úgy éreztem, hogy ennél összetettebb, intellektuálisabb és macsóbb fickó vagyok, mint hogy állandóan kölyökként rácsodálkozzam a világra. - De azóta eltelt 34 év.

Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy az aktív életünk java.

Ha számvetést csinálsz, hogy foglalod össze?

Inkább elégedett vagy, vagy marad benned hiányérzet? - A lényeget tekintve egy rendkívül szerencsés ember vagyok, és hogy van három ilyen gyerkőcöm, hogy a feleségemmel évtizedek óta hogy vagyunk együtt, hogy a pályám hogyan alakul, tehát elég szánalmas dolog lenne, hogyha én nyafognék.

Ettől persze látok bizonyos pontokat, ahol más döntéseket hoztam, de a legfontosabb, hogy az ember rájöjjön arra, hogy a rossz döntései is az ő döntései, és szeresse őket. - Hogy egy szokványos riporteri fordulattal éljek: mire vagy a legbüszkébb és mit tennél zárójelbe az elmúlt évtizedekből? - Zárójelben a frusztrációimat tenném.

Hiába dolgoztam ellene, végigkíséri az ember életét, vagy az enyémet. - Mit illetően vagy frusztrált? - Hogy mennyit foglalkozom a környezetem véleményével, hogy mennyire tud az ember önazonos lenni, és azt mondani, hogy ezt én így gondolom, és ez így van.

És miközben a szakmám lényege, hogy a visszajelzéssel kell tudnod mit kezdeni, arra tudni kell reagálni, de ha az egész életemre gondolkodom, egyel-kettővel többet foglalkoztam ezzel, mint kellett volna.

De büszke vagyok arra, hogy sikerült az édesanyám és az édesanyám logikája mentén tisztességgel végigélni az életemet.

Fölül tudtam emelkedni a különböző helyzetekben a saját érdekeimen, ha a tisztesség úgy kívánta. - Magyarán, tehát amit otthonról hoztál értékrend, azt azért végig tudtad követni. - Igen, annak sikerült megfelelnem.

De jön a frusztráció része, hogy az az érzésem így, hogy a jó ember az a balfácánnak a szinonimája lett. - Azt gondolod magad, hogy kicsit balfácánként élted az életed? - Igen, bizonyos játszmákat átlátok, ha akarok, de nem akarok átlátni.

Így viszont áldozatul tudsz esni bizonyos helyzetekben annak, hogy te nyitottan nézel a világba, maradjunk ennél a kölykös figuránál, ami most már így ebben az esetben nyilván azért erőteljesen átfestődött. - És mit tennél zárójelbe az elmúlt évtizedekből? - Az összes ügyetlenségem.

Tehát ezek az én döntéseim voltak, és nem, nem akarok semmit sem zárójelbe tenni. - A főiskola elvégzése után közvetlenül tizenöt éven át a Vígszínház színésze voltál.

Tizenöt év után miért hagytad ott a Vígszínházat több mint két évtizedre?

Kevés volt a szereplehetőség, vagy ennyi idő után nem találtad a helyed, vagy más ok állt a szakítás mögött? - Nagyon jó helyzetben voltam.

Akkor kezdtünk el rendezni, Enikő, Alföldi Robi, Hegedűs D.

Géza, Eszenyi Enikő, Alföldi Robi, Hegedűs D.

Valahogy mégis azt éreztem, hogy maga alá temet az üzemmenet, hogy én keresgélőbb ember vagyok, hogy másfajta munkamódszerben jobban érezném magam, és azt éreztem, hogy amennyiben maradunk a magyar osztályzási egytől ötig terjedő lehetőségeknél, hogy négyeseket csinálok, és meg akartam tudni, hogy ennek ki oka. - Négyeseket.

Tehát, hogy nem a legjobb képességeidet mutatod meg. - Igen, és nem tudtam, hogy ennek én vagyok az oka, vagy ez a bizonyos üzemmenet.

És ennek utána akartam járni. - Sikerült eredményre jutni? - Nagyon sok mindent csináltam, azt nagyon élveztem.

Egyszerre játszottam egy évben Kecskeméten Bónit a Csárdáskirálynőben és III.

Marton azt mondta, tanár úr, Marton László, aki egyben tanárom is volt, és a lányom tanára is volt.

Ő azt mondta, hogy az a veszélye ennek, amit most csinálsz, amikor eljöttem, hogy a humorodat fogják használni.

És csakis a humorodat, mert a piacon az mindig kelendőbb árucikk lesz.

Ebben valamilyen szinten igaza lett, azt kell mondjam.

De nem én osztom a szerepeket, ugyanakkor rengeteg minden olyan dolgot csinálhattam, amit meg különben nem csinálhattam volna meg, tehát egyáltalán nem érzem kudarcnak vagy rossz döntésnek, hogy akkor én ezt megléptem. - Viszont 2020-ban, amikor visszamentél a Vígbe, a színház tele volt botrányokkal.

Eszenyi Enikő visszalépett az igazgatástól pedig egy újabb periódusra már elnyerte a vezetői széket, de végül téged kértek föl igazgatónak annak ellenére, hogy az igazgatói pályázaton te a második lettél. - Igen. - Hogy volt bátorságod belevágni egy ilyen kiélezett, feszült helyzetbe, ebbe az egészbe?

Egyrészt a botrány miatt, másrészt mert alapvetően, ha jól gondolom, te nem vagy ez a konfliktuskereső alkat.

Legalábbis én konfliktuskerülőnek ismertelek inkább meg, és ha jól gondolom, a válságkezelés, pláne meg az érzelmi válságkezelés nem a te műfajod. - De igen. - Igen? - Igen, úgy éreztem, hogy volt rám igény.

Ez abból is kiderült, hogy amikor a házi színpadon a Vígszínház Stúdió Színházában összegyűltünk, amennyien össze tudtunk ott gyűlni, akkor 97%-ban javasolták az én pályázatomat.

Ha ez nem így lett volna, és ennél látványosan kevesebb lett volna, én másnap nem mentem volna be a meghallgatásra a fővárosba. - Magyarul tehát a társulat szavazta meg, hogyha Eszenyi nincs, akkor te legyél az igazgató? - Ebben erősen benne volt, hogy én ott nagyon sok mindenki mellett nőttem föl.

Tehát, hogy bennem egyszerre megvolt a múlt, a tizenhét év, egy kapcsolódási pont ehhez a szellemiséghez, ami a Vígszínház, és közben meg valóban nem voltam akkor részese azoknak a napi fájdalmaknak, amik ott érezhetően jelen voltak az épületben. - És beváltál egy ilyen súlyos belső feszültség kezelésében? - Nem egyszerűsítette le az életet a Covid és azután az infláció, tehát nagyon sok tehertétel volt, de ami maga a feladat volt, az megvalósult, hogy az emberek jó kedéllyel léteznek a falak között. - Téged szeretnek a társulati tagok, a színészek és az ott dolgozók a Vígben?

Egyáltalán egy ilyen sok egót alkalmazó munkahelyen fontos, hogy szeretetreméltó legyen a vezető? - Nagyon veszélyes ez, mert nem tudom, a vezetők mennyire látják, mennyire látom én magam a harmadik emeletről, hogy mi a viszony.

Nem hiszem, hogy megint 97%-os lenne a támogatottságom, hiszen az egy ilyen furcsa pillanat volt, amikor úgy lépsz be ebbe az épületbe, hogy csak történjen valami, és Péter, te alkalmas leszel erre.

Én abban reménykedem - én nem tudok erre válaszolni, erre nem tudok egy korrekt választ adni -, az az érzetem, ezt tudom mondani, hogy nem nagyon csökkent ez a százalék.

Most spontán visszajelzések alapján azt mondhatom, hogy sokkal többen szeretnek, mint nem. - Azt már megszoktad, hogy igazgató lettél?

Hát hiszen ott voltál kisfiú, és eltelik pár évtized, és te vagy egyszer csak a hierarchia csúcsán. - Én nem akartam igazgató lenni. - Hát dehogynem, beadtál egy pályázatot. - Beadtam a pályázatot.

De nem úgy jöttem-mentem, vannak emberek, akiknek ez a fajta kihívás, ez az életük célja, azzá válik.

Azt mondom, hogy dolgom van, és hogy nekem szolgálnom kell azt az intézményt, amelyiktől én annyi mindent kaptam fiatal koromban. - Kicsit meg is untad a színészetet?

Tehát következik abból, hogy az ember pár évtizeden át gyakorolja a mindig más bőrébe bújást, egy idő után ebből elege…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.”

Miről szól ez az epizód: „IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.”?

Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályájának fordulatai foglalkozik, és egy kísérleti, játékosabb részből, az "IGEN vagy NEM" formátumból.… Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Rudolf Péter, Friderikusz Sándor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.”?

Fő témái: színház, színész, interjú.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.”?

Megjelenés: 2026. 04. 30.. Hossz: 1 óra 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/igen-vagy-nem-provokativ-interju-rudolf-peter-szinmuvesszel-friderikusz-podcast

Több epizód a Friderikusz Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból