Kényszer szülte örökös: Apró Anna, befektető / a Friderikusz Podcast 25. adása
· PT1H20M8SÖsszefoglaló
Apró Anna befektető a Friderikusz Podcast vendége, ahol arról beszél, hogyan lett kényszervállalkozóból sikeres üzletasszony apja meggyilkolását követően, amikoris átvette és megmentette annak cégeit tapasztalat és üzleti jártasság nélkül. Mára nemcsak a megörökölt üzleti…
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2021. 10. 14.
- Hossz
- 1 óra 20 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
- Témák
- befektető, üzletasszony, vállalkozó
Ebben az epizódban
Egy gyilkosság tette előbb kényszervállalkozóvá, mára sikeres üzletasszonnyá a tragikus események idején alig 22 éves Apró Annát, az áldozatul esett apa egyetlen gyerekét.
Az addig is sok mindenbe belevágó, a színészettel, balettel, társastánccal, versenyszerű aerobikkal, modelkedéssel, majd jogi tanulmányokkal is próbálkozó, szinte mindenben sikeres lány a két családot is érintő dráma után akár többféle menekülő utat is választhatott volna.
Ő viszont - tapasztalatok és üzleti jártasság nélkül - úgy döntött: átveszi és megpróbálja legalább megmenteni az orvosi tevékenysége mellett vállalkozó szellemével is úttörőnek számító apja jól jövedelmező cégeit.
Kevesen jósoltak neki sikert, ám mára nemcsak a megöröklött üzleti birodalom virágzik, de a lányt saját jogon is sikeres vállalkozóként, üzletasszonyként tartják számon.
Hogy mennyi a veszteségoldala a sok nyereségnek, erről beszélget az ügy főszereplőjével, Apró Annával Friderikusz Sándor.
Támogasson minket: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Aki alkalmanként, közvetlenül szeretné támogatni a Friderikusz Podcast készítését és műsorainak bővítését, az alábbi bankszámlaszámon teheti meg: TV Pictures - 10300002-10586134-00014904 Külföldről indított támogatás esetén: HU94 1030 0002 1058 6134 0001 4904 A közlemény rovatban, kérjük, tüntessék fel: Podcast-támogatás Kövessenek, kövessetek itt is: Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podcasts: <a href="https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fbit.ly%2F3fc7A7t%3Ffbclid%3DIwAR2DBdNpaqX4-yjodXudsc46om1Uju91QeuGDdy5OYi8kj4UTVFbJ6Vfsfc&h=AT1P29CB5-DBqn9aB_eTLzsfRpckLOXd7w3MnRlQWfdpQ3tBFO_rX2iTeFhPZzG5AdpjGv0GqZSWMBfjlDFoEFk-B8tVXFVti5UGBpc-CYREpLDtP7mX0BbanflBY77
Említett entitások
Témák
- befektető
- üzletasszony
- vállalkozó
Személyek
Szervezetek, cégek
- Friderikusz Podcast
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kényszer szülte örökös: Apró Anna, befektető / a Friderikusz Podcast 25. adása”
Miről szól ez az epizód: „Kényszer szülte örökös: Apró Anna, befektető / a Friderikusz Podcast 25. adása”?
Apró Anna befektető a Friderikusz Podcast vendége, ahol arról beszél, hogyan lett kényszervállalkozóból sikeres üzletasszony apja meggyilkolását követően, amikoris átvette és megmentette annak cégeit tapasztalat és üzleti jártasság nélkül. Mára nemcsak a megörökölt üzleti… Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 10. 14..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kényszer szülte örökös: Apró Anna, befektető / a Friderikusz Podcast 25. adása”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kényszer szülte örökös: Apró Anna, befektető / a Friderikusz Podcast 25. adása”?
Fő témái: befektető, üzletasszony, vállalkozó.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kényszer szülte örökös: Apró Anna, befektető / a Friderikusz Podcast 25. adása”?
Megjelenés: 2021. 10. 14.. Hossz: 1 óra 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/kenyszer-szulte-orokos-apro-anna-befekteto-a-friderikusz-podcast-25-adasa
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Sminkesből lett optikus és sikeres üzletasszony — RE-BUSINESS
Flórián Fanni, a Szemes Optika tulajdonosa, arról beszél, hogyan hagyta ott biztos szakmáját és épített sikeres vállalkozást a Covid-lezárások közepette, elérve mára 250 millió fo…
- Egy üzletasszony két arca - Portré Vincze Edittel, az OC Investment Solutions ügyvezetőjével — Womanpower - Portrék keret nélkül Kutasi Judittal
Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője beszél vendéglátóipari álmairól, ingatlanpiaci karrierjéről, vezetői attitűdjének változásáról és a Covid19 ingatlanpiacra gyak…
- INTERJÚ #1. - Csipetke Drávainé Németh Eszter — Vállalkozás olajozottan - Vállalkozás és vállalkozó személyiségének fejlesztése
Ebben az epizódban Drávainé Németh Eszter, egy vállalkozó, anya és feleség mesél arról, hogyan találta meg a saját útját. Az interjú a Vállalkozás olajozottan című műsorban hangzo…
- Húzós podcast ⧸ Petrik Andrea – Engem megvédenek az ösztöneim! — Húzós
Petrik Andrea színésznő a Húzós podcast vendégeként beszél színészi pályájáról, anyaságról és a generációs különbségekről. Elmondása szerint a színészet szenvedés is, de a fiatalo…
- Vállalkozás Fiatalon: Kihívások, Lehetőségek, Megvalósítás — Porkoláb Gyöngyi
Porkoláb Gyöngyi Inotay Petrával, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének kuratóriumi elnökével beszélget a fiatalok vállalkozói kompetenciáiról, a családi vállalkozások gener…
- Nehézségből lehetőség - Interjú Dr. Temesvári Orsolyával — Gerilla Karrier Podcast
Ebben az epizódban Dr. Temesvári Orsolyával beszélgetünk, aki egy majdnem végzetes baleset után építette újjá az életét. Megosztja, hogyan lehet erőt meríteni a nehézségekből és ú…