TALÁLKOZÁS MATHIAS RUST-TAL, AKI SPORTREPÜLŐJÉVEL BEREPÜLT A MOSZKVAI VÖRÖS TÉRRE, 2001. // F.A. 60.
· PT1H3M11SÖsszefoglaló
Mathias Rust 1987-ben egy sportrepülővel landolt a moszkvai Vörös téren, sokkolva a szovjet légvédelmet. Friderikusz Sándor 2001-ben készített interjút Rusttal erről az eseményről.
Röviden
- Műsor
- Friderikusz Podcast
- Megjelenés
- 2022. 06. 01.
- Hossz
- 1 óra 3 perc
- Szereplők, említett nevek
- Friderikusz Sándor
- Témák
- mathias rust landing in red square, soviet air defense
Ebben az epizódban
Mathias Rust, egy 19 éves hamburgi srác 1987. május 28-án nevetség tárgyává tette az akkori világ egyik szuperhatalmát, amikor sportrepülőjével leszállt a moszkvai Vörös téren.
Maga az eset a szovjeteket jelentősen sokkolta, hiszen légvédelmük egy hétköznapi sportgépet 900 kilométeren át hagyott szovjet területek felett mélyrepülésben zavartalanul repülni.
Ami történt, látványnak is szürreális volt.
Moszkvában, a Vörös tér felett, a szovjet állam szívének is a legbelsejében tűnt fel a Cessna 172-es túragép, amely leszállóhelyet keresve lebegett át a hatalmas téren, aztán egy forduló után elegánsan leszállt a Moszkvorecnij hídra, hogy ugyanazzal a lendülettel a Vaszilij Blazsennij Székesegyház elé guruljon.
Amikor másfél óra elteltével megjelentek a téren a KGB emberei és kérdőre vonták a német fiatalembert, ő előadta korábbi meggyőződését, hogy tudniillik a világ csak úgy tud megszabadulni az atomháború fenyegetésétől, ha ő valami nagyon merész és sokkoló dolgot tesz.
Friderikusz Sándornak 2001-ben sikerült Budapestre hívnia Mathias Rust-ot, hogy ennek a kalandos utazásnak minden részletét megtudja - a korabeli újságok fogalmazása szerint - az "átkozott hamburgi békegalambtól".
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet.
Ehhez a legfontosabb adatok: Név: TV Pictures Számlaszám: 10300002-10586134-00014904 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU94 1030 0002 1058 6134 0001 4904 BIC/SWIFT-kód: MKKB HU HB Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is: Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g Google Podc
Említett entitások
Témák
- mathias rust landing in red square
- soviet air defense
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „TALÁLKOZÁS MATHIAS RUST-TAL, AKI SPORTREPÜLŐJÉVEL BEREPÜLT A MOSZKVAI VÖRÖS TÉRRE, 2001. // F.A. 60.”
Miről szól ez az epizód: „TALÁLKOZÁS MATHIAS RUST-TAL, AKI SPORTREPÜLŐJÉVEL BEREPÜLT A MOSZKVAI VÖRÖS TÉRRE, 2001. // F.A. 60.”?
Mathias Rust 1987-ben egy sportrepülővel landolt a moszkvai Vörös téren, sokkolva a szovjet légvédelmet. Friderikusz Sándor 2001-ben készített interjút Rusttal erről az eseményről. Az epizód a Friderikusz Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 06. 01..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „TALÁLKOZÁS MATHIAS RUST-TAL, AKI SPORTREPÜLŐJÉVEL BEREPÜLT A MOSZKVAI VÖRÖS TÉRRE, 2001. // F.A. 60.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Friderikusz Sándor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „TALÁLKOZÁS MATHIAS RUST-TAL, AKI SPORTREPÜLŐJÉVEL BEREPÜLT A MOSZKVAI VÖRÖS TÉRRE, 2001. // F.A. 60.”?
Fő témái: mathias rust landing in red square, soviet air defense.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „TALÁLKOZÁS MATHIAS RUST-TAL, AKI SPORTREPÜLŐJÉVEL BEREPÜLT A MOSZKVAI VÖRÖS TÉRRE, 2001. // F.A. 60.”?
Megjelenés: 2022. 06. 01.. Hossz: 1 óra 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/friderikusz-podcast/talalkozas-mathias-rust-tal-aki-sportrepulojevel-berepult-a-moszkvai-voros-terre
Több epizód a Friderikusz Podcast-ből
- PUTYIN A VÉGSŐKIG? - beszélgetés Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel / Friderikusz Podcast 152.
Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és történész vendégként elemzi a friss oroszországi választások eredményeit és Putyin rendszerének jelenlegi stabilitását. A beszélgetés kitér…
- RÖVIDESEN MIND MEGHALUNK? A mesterséges intelligencia fenyegető kockázatairól /// F.P. 151.
A mesterséges intelligencia (MI) radikális fejlődést ígér, de dilemmákat is felvet, a kreativitás értékétől a kritikus rendszerek sérülékenységéig. Szegedy Balázs kutató matematik…
- IGEN VAGY NEM? - játékos interjú Náray Tamás íróval, festővel, 2.rész /// Friderikusz Podcast 150.
A Friderikusz Podcast 150. epizódjának második részében Náray Tamás író, képzőművész és korábbi divattervező vesz részt az „Igen vagy nem?” című játékban. A beszélgetés során a fe…
- NÁRAY TAMÁS, A TÉVEDHETETLEN - interjú az íróval, festőművésszel, 1.rész / Friderikusz Podcast 149.
A Friderikusz Podcast 149. epizódjának első részében Náray Tamás író és festőművész a vendég. A beszélgetés során szó esik a személye iránti töretlen érdeklődés okairól, szókimond…
- SÖRBEN AZ IGAZSÁG? - a sör kalandos történetéről és kultúrájáról Bart Dániellel /// F.P. 148.
Bart Dániel sörkultúra-kutató a Friderikusz Podcast vendége, ahol Az arany folyam – a sör életrajza című könyvéről beszélgetnek. A beszélgetés kitér a sör történelmi és kulturális…
- IGEN VAGY NEM? - beszélgetés a Cápákból ismert Varga Eszter befektetővel / Friderikusz Podcast 147.
Varga Eszter befektető, a Cápák között című műsor szereplője Friderikusz Sándor podcastjének vendége. A beszélgetés során szó esik életútjáról Szegedtől a sikeres üzleti karrierig…
- A MAKACS IGAZSÁGKERESŐ - Hadházy Ákos ex-országgyűlési képviselő /// Friderikusz Podcast 146.
Hadházy Ákos, a korrupcióellenes küzdelem egyik legkitartóbb alakja a magyar közéletben, a Friderikusz Podcast vendége volt. A beszélgetés során felidézte politikai útját a Fidesz…
- IGEN VAGY NEM - játékos interjú Boros Misi zongoraművésszel /// Friderikusz Podcast 145.
A 23 éves zongoraművész, Boros Misi vendége Friderikusz Sándornak a Friderikusz Podcast IGEN VAGY NEM című adásában. A speciális interjúformátum során kulturális, politikai és sze…
- AZ IGAZSÁGTÉTELRŐL ÉS A KÖZVAGYON VISSZASZERZÉSÉRŐL Tóth Gábor Attila alkotmányjogásszal / F.P. 144.
Tóth Gábor Attila alkotmányjogász a Friderikusz Podcast 144. adásában a jogállamiság helyreállításáról és a közvagyon visszaszerzéséről beszélget Friderikusszal. Kiemeli, hogy a N…
- IGEN VAGY NEM - provokatív interjú Rudolf Péter színművésszel /// Friderikusz Podcast 143.
Rudolf Péter színművész, rendező, a Vígszínház igazgatója a Friderikusz Podcast vendége. A beszélgetés két részből áll: egy személyesebb, hagyományosabb interjúból, amely pályáján…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Rainer M. János — Intézet a magasban (Ep. 052) — Az élet meg minden
Rainer M. János történész az 1956-os magyar forradalomról, Nagy Imréről és Bibó Istvánról, valamint az ukrajnai háborúról beszél. Megvitatja Oroszország szerepét és a magyar külpo…
- 35 éve történt a páneurópai piknik — Kisalföld.hu
Pió Márta, egykori kisalföldi kolléga a Magyar Televíziónak tudósított a páneurópai piknikről 35 éve. Az esemény a Fertő tó közelében zajlott, és fontos lépés volt a vasfüggöny le…