Hajlik az élet

Az élet a legnagyobb edzőterem

· PT23M21S

Összefoglaló

István, a Befogadás Házának lakója meséli el élettörténetét Ildinek, a szociális munkásnak. 15 éve lakik az intézményben, ahová azután került, miután egy vállalkozónál dolgozva nem fizették ki, albérletét pedig nem tudta fizetni. Édesanyja nem fogadta be, így nem volt más…

Röviden

Műsor
Hajlik az élet
Megjelenés
2025. 11. 27.
Hossz
23 perc
Témák
élettörténet, hajléktalanság, szociális munka
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Minden, amit a hajléktalanságról tudni érdemes és hasznos.

A Befogadásháza lakóinak [zene] és munkatársainak podcastja. >> Sziasztok, Ildi vagyok, szociális munkás a Befogadás házában és a beszélgetőtársam István.

Mióta vagy itt a befogadás házán? >> 15 évek.

Tudnál egy kicsit mesélni arról, hogy hogy érkeztél meg idáig? >> Már mi volt az UK? >> Ühüm. >> Mondja, dolgoztam egy vállalkozónál egy hónapig, nem hadapig nem fizetett ki, ugye albéletben voltam és ott ki kellett volna fizetni az albéletet, és azt mondták, hogy köszönöm szépen a részvételt.

Ő azt mondta, hogy azért nem fogod oda, mert ő az ő nyugalmát ne bontsa meg senki. >> És ez milyen érzés volt neked? >> Nem vettem úgy föl, mert már hozzászoktam a viselkedésén, tehát semmiféle stressz vagy mit tudom én.

Én az én döntésem volt, hogy akkor te így, akkor én is így, így sikerült. >> És hogy alakult utána a kapcsolatotok? >> Hát hullámzó volt egy idő, amikor úgymond jóban voltunk, utána meg eztán nagyon rosszba. kiderültek olyan dolgok, hogy hát ugye engem nem fogadott oda, egyszer mentem hozzá látogatni, és láttam, hogy a fogom oda költözött hozzá.

Tehát akkor most ez a különbség tevés meg azért az egy kicsit úgy az embert elgondolkoztatta, hogy most akkor érdemes-e kiillódni családon belül, vagy nem? >> Van olyan családtagod, akivel tartod a kapcsolatot?

Hála Istennek nincs. >> Tehát ki >> nem is akarom, mert nincs értelme.

Semmi értelme nincs. >> Tehát akkor el kellett jönnöd. >> Hát >> onnan >> a más választás nem volt. >> Mi volt az első gondolatod, hogy hova tudsz menni?

Ez de voltak munkatársak, akik innen dolgoztak, és ők mondták, hogy van ez a lehetőség, próbáljon meg.

Megpróbáltam, nem is nyertem vele, nem is feszítettem vele.

Elvagyok, mindenki lássa, hogy csak én nem mindenkinek mondok el dolgokat, mert egy az nem érdemlik meg, mert úgy szerintem úgy se fogják föl meg nem úgy megy az, hogy csak úgy elmondunk valakinek valamit.

De hát aki bele tudja magát élni a dolgokba, az úgyis beletudja.

Akinek meg hiába magyarázó, annak meg csak fölösleges. >> Most mire gondolsz pontosan? >> Hát bármilyen témába elbeszélgetni.

Hiába beszélgetsz valakivel, ha nem jut el a tudatig, hogy mire is akarsz kijutni.

Vannak olyan élményeid az itteni lakókkal kapcsolatban, amik csalódást okoztak neked? >> Hát van egy kettő.

Van egy, kettő, de én ezt megtartom magamnak, mert mindenki maga sorsakovácsa, ugye.

Úgyhogy ha ő úgy gondolja, hogy az az élet célja, ami őneki úgy megfelel, csinálja úgy.

Mindig mondom, mindenkinek van egy cipőóra, kövesse azt.

És csak a belső hangra kell hallgatni, nem másra.

Másra hallgatsz, nem biztos, hogy odajsz ki, ahova te szeretnél. >> És te arra tartasz?

Azért nem is engedek senkinek, hogy megmondja, hogy mit csináljak. >> És megosztasz valamit valamennyit abból, hogy te merre tartasz?

Mit szeretnél? >> Tudom, >> de elmondod. [nevetés] Ja, hát ez hát szerintem az majd egy idő múlva még amikor még egy lépést teszek arra, akkor elmondom, mert nem akarok előrni annyira az időbe.

Ha úgy lesz, akkor úgy is elmondom. >> Vannak-e pozitív élményeid innen a szállóról a lakókkal kapcsolatban, a sorstársaiddal kapcsolatban?

Tehát úgymond a rosszabb vagy jobb, vagy a jobb a pozitív?

Nem. >> Igen. >> Hát van egy kettő, de olyan sok nincs. >> Te h hogyan alakítod itt az életed a mindennapjaidat?

Hogy telnak a mindennapjaid? >> Ahogy én szeretném, úgy csinálom, és ez bárkire vonatkozik.

Amint látom, hogy nekem így jó, akkor az úgy jó. világéletemben ilyen voltam, gyerekkorban is, úgy mint a úgymond a honvédségnél is, bárhol.

De azért itt vannak szabályok, van ház iránt. >> Hát van, persze, de úgy mondom, hogy belsőleg meg az utamat úgy köveket rakom le a köveket, hogy nekem jó legyen. >> Mondanál egy-két példát, hogy mik ezek a kövek, ezek az alapkövek, amik amiket te folyamatosan leraksz, azért, hogy elérd a célod? megkérnek valamire, vagy mit tudom én, akkor nem azt mondom, hogy megalálaszkodok, mert megalálkodni nem mind, de megcsinálja az ember.

Mindenkinek be kell adni a tiszteletet.

Ha valakinek mondjuk tanácsot kéne adnod, hogy mik lennének ezek a alapvető, ahogy te mondod, kövek, amiket le kell tenni ahhoz, hogy megtöltsd ezeket az emberi kapcsolataidat?

Mit mondanál neki? >> Elsőleg a tiszteletet, tehát ő felé is, meg érdel azt is, hogy ő is visszafelé, tehát veled szembe is megadják a tiszteletet.

Persze, az ember egy idősebbnek azért jobban megadja a tiszteletet, mert mi abban a korba nőttünk föl, hogy tiszteletet meg kellett adni, mert sokan azt mondják, hogy úgy viselkednek valakivel, ahogy te viselkedsz valakivel.

De elsőnek a tiszteletet kör 104 és akkor úgy lehet viselkedni. >> Elmondanád, hogy hol dolgozol most? >> Most a GMS-nél.

És mióta dolgozol itt? >> Hét év. >> És ma kaptál valamit ott? >> Hát egy oklevelet meg egy ilyen érmét.

Az öt éves munka viszony, mert öt évente adnak ilyen emlékérmet meg oklevelet.

De én úgy törtem, hogy nem kaptam semmit.

Én csak a munkámat végeztem és kész.

Lehet, hogy az én megbecsülésem is, de én úgy érzem, hogy saját magamnak köszönhetem, senki másnak, mert ha kivívta azokat a dolgokat, akkor ők is úgy látják.

Persze az ember belülről azért egy kicsit úgy megnyugodott, vagy mit tudom én.

Hát nem tudom, én sose vagyok ilyen nyugodt, csak a látszat. >> Akkor akkor mire mondtad, hogy hogy megnyugtató? >> Hát úgy, hogy jól esik az embernek.

Most úgy a munkát ugyanúgy el kell végezni ezek után is.

Most azért megkap valaki valamit, az nem érezheti magát egy kicsit feljebb valónak a többihez képest.

Nem csak én kaptam, kapott öt-h kolléga is.

Ők is ugyanúgy végzik a munkájukat.

Aztán ki tudja jövőben mi lesz. >> Az elmondásod alapján nekem úgy tűnik, hogy jó munkaerő vagy ott, ahol dolgoz. >> Ezt mindenki azt döntse el, akinek dolgozol. >> Mindenesetre kaptál most egy elismerést? >> Kaptam, de mondom, mindig a főnökség dönti el, hogy jó vagy, vagy nem vagy jó, vagy mit tudom én.

Ez ugyanolyan, mint sokan azt mondják, hogy tudnak főzni, meg tudnak focizni.

Én meg azt mondom, aki tud főzni, meg tud focizni, az kicsit följebb, mert aki szeret, az hobbiból vagy bármiből lehet.

Mindig mondom a kollégáknak, és már mondják, h van egy-két kolléga, ilyen fiatal, aki focizik, meg mit tudom, mindig mondják, hogy tudnak focizni.

Én meg mondtam nekik, hogy gyerekek, ha tudtok focizni, akkor inkább mondjuk, hogy szerettek focizni.

Van egy-két ember, akiről el lehet mondani, hogy tud focizni, meg aki tud főzni, az se itt van, hanem azért kicsit feljebb. >> És kik vannak itt a szálón?

Hát én most nem pont így a szálló gondolkozni, így a világba lévő emberek úgy vagy így ismerősök, vagy mit tudom én, de nem itt az hálóról, mert mindenki mindenki saját magát dicséri, ugye, mert hát másik az ilyen mellékes.

Azért nem is nyilvánulok meg úgy, hogy mit tudok, vagy mit nem tudok.

Azt más döntse el, hogy mit tud a másik tapasztalatból.

Mindenki maga nem maga dönti el, mert persze én szerintem mondhatom, hogy milyen jó meg mit tudom én.

Na azt mást döntse el, aki megkóstolja. >> Tudják a munkahelyeden, hogy hajléktalan szánulnak? >> Mindenki tudja.

Semmi ilyen izé nincs elnyomásos meg ilyen.

Mindenkit úgy fogadnak vele, ahogy van.

Nem azt nézik, honnan jöttél, hanem mit dolgoz, hogyan dolgozol.

Tehát volt egy hát egy jó másfél órás beszélgetés a főnökkel.

Még akkor odakerültem, ő meg is mondta, hogy őt nem érdekli, ki honna munkáját végedegz. >> Ezt tapasztalod máshol is azt a fajta hozzáállást >> majd az életen belül?

Vagy hát azért van egy kettő, hát szoktam menni busszal, ugye, és akkor vannak azért normálisabb sofőrök, akikkel így el szoktam beszélgetni, vagy mindig ismernek, mindig kérdezik, hogy hogy lehet itt ezt bírni. >> És akkor mit mondasz? >> Mondtam nekik, nem fogok foglalkozni a hülyékkel.

Az a baj, ha hülyékkel foglalkozó, ők is foglalkoznak veled sajnos.

És ez mindenhol így van a világon mindenhol így van, mert a hatalom, a pénz, a pénz, a pénz.

Sajnos erről szól az egész világ, de ez mindenhol így van.

Ha már egy kicsit jobban megy valakinek, akkor már valaki vagyok.

Pedig ugyanolyan bőr van rajta.

Ugyanolyan lukai zsebbe temetik-e.

Nehogy már neked jobb legyen, mint nekem, mert akkor már az irigység sajnos ez van. >> Tudsz örülni más sikerének? >> Tudok örülni neki, főleg ha tudom, hogy honnan indul, mert nekem van egy nagyon jó barátom ott bent, depóvezető.

Ő elmondta, hogy úgy higgyem el, hogy nem volt otthon mást tennie, csak sima száraz tésztát.

Meg se főzte, csak úgy zacskóstól.

És most két gyereke van, rendes felesége, két háza, tehát taposta az ösvényt.

Addig még ide jutott, pedig őt is kidobták a szülei.

Mondták neki, hogy nem tartunk el, hanem tessék lábra állni.

És ennyire lábrált. >> Mi az, ami erőt ad neked?

Hát szerintem az élet, hogy mondjam, az élet a legnagyobb edzőterem, és ami nem enged, hogy innent is kapja a pofont, onnant is kapja a pofont, az az élettel jár.

És aki az első pofontú összeesik, az ne várja a másodikat, az már fölös leves.

Látni itt is a szálón, hogy egy-két embert azért egy pofon jól le tud ütni.

És ez az alkohol nem kell követni.

Nem úgy ittam meg, mint itt páran, hanem így hétvégén csak.

De ugyanúgy mentem dolgozni, tehát nem volt izé.

Szerce csak azt mondtam, hogy köszönöm, ez már 15 éve fölösleges.

Minek üssük egymást, amikor az élet úgy is üti a már a sorsot.

Vannak dolgok, ami az embert így nem, hogy maga alá teszi, hanem így elgondolkozó, hogy most tényleg megérdemled ezt te a sorsot vagy. >> És te hogy vagy ezzel? >> Hát nem azt mondom, hogy beletörődtem, mert küzdök meg egyéb dolog.

Mindenkinek nem lehet jó sorsa.

Ugye már azt mondják, a sorsútjai kifürkézhetetlenek.

Na mondom én leraktam a köveket, már csak egyet kell lerakni, és az a nyílnak a vége. >> Ez nagyon titokzatosan hangzik. >> Nem annyira. >> A munkádon, meg mondjuk a a csokin, amit még említettél, ezeken kívül mi okoz még örömet neked?

Hát szerintem a másnak az öröme, ha elér valamit, főleg ha még fiatal is, munkahelyen mindig, hogy buzdítom őket, és akkor csak néznek, nem is vagy te olyan hülye gyerek, mert ha nem buzdítod a fiatalt, engemet már nem tud buzdít.

Mert mindig mondják, hogy tapasztaltabb vagy nem tudnálni ebbe meg ebbe tanácsot meg egyéb dolog.

Én elmondom nekik, aztán vagy megfogadják, vagy nem. >> 90%-ban elfogadják. >> Szívesen fordulnak hozzád? >> Szoktak.

Úgy van egy-két ember, akivel úgy elbeszélgeted ember. >> Itt a szálón is találsz olyat, akivel szívesen >> egy emberrel szoktam úgy úgymond kommunikálni dolgokról, azt te is tudod ki, de nem látom értelmét.

Fölösleges idő. >> Ha jól tudom, több időt töltesz a munkahelyeden, mint itt a szán.

Hát, mert ilyen a munkabe több időt.

Most elmegyek reggel 6:00-kor, mit tudom én, valamikor megjövök 10 órakor, csak mondok valamit, utána megyek vissza D-be, 6 órakor megjövök, vagy ilyen a munkarend. >> És itt mivel töltöd az időd >> itt?

Hát legjobban telefonozok, kizárok minden külvilágot.

Tehát néha amikor megszólaltam, hogy szerintem mindenkinek van egy ilyen belső hangja, és akkor ott azt mondja, hogy na akkor megállunk és akkor kizárunk mindent.

Van egy mondás, ha veled foglalkoznak, az az irigség.

Nekem így jó, >> mert aki érdeklődik irántad, az szerinted irigységből érdeklődik?

Azt jól értem? vagy >> nem úgy érdeklődik, hanem nagyon sok ember ugye, mert az ember ha nem szól vissza, nem azt jelenti, hogy nem hallja, vagy mit tudom én, mint például valamelyik nap a konyhába egyik illető hölgy azt mondta rám, hogy milyen lenéző vagyok meg t mondott izét.

Mondtam neki, nem lenéző vagyok, hanem megmondom az igazságot.

Mondom, és az fáj sok embernek.

Mondom, a lenéző ember az nem olyan, aki megmondja az igazat.

A lenéző ember olyan, hogy nem is szól hozzád, ugye, mert egy kicsit na följebb tartsa magát.

De aki megmondja az igazat, az szerintem nem lenéző.

Na hát akinek fáj az igazság, az annak fáj.

Nem kell meghallgatni a másikat.

Aztán vagy belenyugszik az igazságtalanságába, vagy nem.

Azt mondod, hogy amikor itt vagy, akkor megpróbálod kizárni a külvilágot. >> Hát persze. >> És valamiféle nyugalmat keresel? >> Nekem van ilyen belső nyugalmam.

Ugye már sokszor mondtam neked, hogy voltak olyan helyzetek, hogy az emberből kiölték a dolgokat.

Az önsajnálat meg, hogy most valakit sajnálsz.

Vannak olyan helyzetek, hogy nem lehet.

Átéltem már egy pár olyan dolgot, hogy ha kimutatod a magad szorongásait, meg a félelmeidet, az nagyon sokan visszaek vele, ha valakibe úgy megbízol, és akkor azt mondja, hogy na h gyere akkor izé leülünk beszélgetni, vagy mit?

És csak hát oda olyan partner kell, aki meg is érti a dolgokat, meg meg is nyugtatom. >> Mennyi ideig leszel még a itt lakó? >> Hát szerintem fél évnél tovább.

Én úgy látom annak a, hogy mondjam, kőlerakatnak a hegyit a fél év, de még lehet, hogy annyi se törekszek rá, hogy nem akarok.

Ezt majd a az élet és a sorsa úgy hozza.

Bármi történheted ember, >> neked van állandó bejelentett munkahelyed hét éve.

Nem hét éve, összesen 36 éve. >> Most megtehetnéd, hogy elköltözzöl a méretbe? >> Megtehetném.

Még várok, hogy gyarapodjon, aminek gyarapodni kell.

Nem lehet tudni, hogy az embert milyen betegség vagy bármi elkapja.

Nem akarok senkire rászorulni, hogy dédelgessen.

Egyéb dolog. >> Van egyébként olyan személy, akitől tudsz segítséget kérni? >> Nem, nem is akarok.

Nem azért, mert nem akarnám úgy, hogy meg hát nem megfizetni, hanem valami úton, módon visszatérteni a jóságát.

Nem, ha olyan helyzetben vagyok, akkor akarom én saját magamat.

Mindig is ilyen voltam, hogy nem…

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az élet a legnagyobb edzőterem”

Miről szól ez az epizód: „Az élet a legnagyobb edzőterem”?

István, a Befogadás Házának lakója meséli el élettörténetét Ildinek, a szociális munkásnak. 15 éve lakik az intézményben, ahová azután került, miután egy vállalkozónál dolgozva nem fizették ki, albérletét pedig nem tudta fizetni. Édesanyja nem fogadta be, így nem volt más… Az epizód a Hajlik az élet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 27..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az élet a legnagyobb edzőterem”?

Fő témái: élettörténet, hajléktalanság, szociális munka.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az élet a legnagyobb edzőterem”?

Megjelenés: 2025. 11. 27.. Hossz: 23 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hajlik-az-elet/az-elet-a-legnagyobb-edzoterem-f49a6c05

Több epizód a Hajlik az élet-ből

  • Kiállításunk nyílik

    A Hajlik az élet podcast vendégei ezúttal a Befogadás Háza lakói és munkatársai, akik a Művészetek Házában tartott kiállításuk anyagát mutatják be. A műsorban saját készítésű hang…

  • Egy sérülésekkel teli élet

    A Hajlik az élet podcast ezen epizódja Csabi történetét mutatja be, aki mindig is mindenbe beleugrott, sérülései ellenére is. Magyar Kinga szociális munkás beszélget vele arról, h…

  • Nem vagyok rossz ember, csak alkoholista vagyok

    Hajlik az élet podcast sorozatának ezen epizódjában Miklóssal, a Befogadás Háza lakójával ismerkedhetünk meg. Miklós gyermekkoráról, édesanyjával való kapcsolatáról, édesapja alko…

  • Két hét múlva Pali bácsival

    A Hajlik az élet podcast e heti adásában Pali bácsi folytatja a beszélgetést Robival és Martinnal, két héttel az előző rész után. Kiderül, hogy Pali bácsinak azóta két munkahelye…

  • Éva és Pali

    A Hajlik az élet podcast legújabb epizódjában Éva néni és Pali bácsi, két hajléktalansággal küzdő ember osztja meg történetét, akik tíz éve sátraznak az erdőben. A beszélgetésből…

  • Én vagyok a világomnak közepe

    A Hajlik az élet podcast vendége Szántó Dóra Viola énekes-táncos. A műsorban Csabival és Martinnal beszélgetett pályafutásáról, többek között a zenével való kapcsolatáról már négy…

  • Ha kiegyenesedem, visszamegyek a színházba

    A Hajlik az Élet podcast legújabb adásában Robi, a Befogadásháza egyik lakója mesél az életéről. Két műsorvezető, Ramona és Attila beszélgetnek vele, miközben Magyar Kinga, a szoc…

  • Megedzett az élet - vérfarkas lettem

    A Befogadásháza szociális munkása, Magyar Kinga vezeti be a podcast új korszakát, ahol a lakók maguk készítenek műsorokat hangtechnikai és mikrofonhasználati tréning után. Az első…

  • Karácsonyi műsor

    A Befogadás Háza lakóinak és munkatársainak karácsonyi műsora. A műsorban a szeretet fontosságáról, a karácsonyi emlékekről és az ünnep szellemiségéről szólnak, többek között idéz…

  • Fűtött lakásból szeretnék munkába menni

    A "Hajlik az élet" podcast vendége Ramona, aki a Befogadás Háza lakója és munkatársa. Elmeséli élettörténetét a kezdetektől: születésétől, családjáról, apja börtönbüntetéséről és…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból