Hajlik az élet

Én már nem változtatnék semmin

· PT24M48S

Összefoglaló

Attila élete a Befogadás Háza podcastjának vendége. Történetét a szociális munkás, Magyar Kinga ismerteti. Attila gyermekkorát nevelőszülőknél töltötte, majd nehézségek után intézetbe került. Később intézetből kikerülve festőként dolgozott, de egészségügyi okokból és az…

Röviden

Műsor
Hajlik az élet
Megjelenés
2025. 10. 30.
Hossz
25 perc
Szereplők, említett nevek
Magyar Kinga
Témák
szociális munka, nevelőszülők, intézeti nevelés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Minden, amit a hajléktalanságról tudni érdemes és hasznos.

A Befogadásháza lakóinak [zene] és munkatársainak podcastja.

Magyar Kinga vagyok, szociális munkás.

Attila kedves mosolyja, pozitív életszemlélete mindig különlegessé tette őt a szememben.

Ismerjük meg közösen történetét.

Megszülettem, Kecemthonba kerültem, szüleim beadtak.

Utána kikerültem nevelőszülőkhöz, ugye azok elhunytak, bekötem intézetbe. >> És hány éves voltál, mikor a nevelő szüleid elhunytak? >> Még nagyon fiatal voltam. >> Ühüm.

Ilyen pár éves még nem volt. >> Pár éves.

Igen. >> Iskolába se jártál még? >> Járt.

Akkor mi nem Akkor még nem jártam iskolába, óvodan meg ilyenek. >> Ühüm.

Hát, hogy bekötem az intézetbe, ott kezdődtek el a gondok, hogy onnan hát úgy nemhettem az iskolát, ugye iskolakerülő fiatalság, mert akkor belementem az olyan dolgokba, nem kellett volna ivászat, cigi, >> csavargás, diszkó. >> A barátaid vittek bele, vagy te akartad?

Ez olyan volt, hogy annak idején ugye ha nem mentem bele abba a dologba, amit kértek, akkor ki voltam rekesztve a csapatból, én meg belementem. >> Hol volt ez?

Hol éltél akkor? >> Itt giten voltam intézetben.

Ez egy kastély fiú meg lányda volt végülis.

Aztán akkor kikerem az intézbe, úgy kerültem az intézetbe, hogy engem kihoztak 1981-be ide Veszprémbe >> egy család >> nem, hanem az intézet rakott ki.

Kaptam állást a vissz tázben voltam, mint festő, betölött festő és ott elkap ez a betegség, hogy a nitrofesték nem bírja a bőrmet.

Nem bírtam a zárhány dolgozunk.

Tanultam festeni már meglett volna az ézettség is minden.

É kellett számolnom na onnan már az volt, hogy munkahely munkahelyre nagyon belementem az ivászatba és csak ezt végig annyira, hogy utcára is kerültem. >> És volt közbe szerelem? >> Nem. >> Ilyen fiatalon?

Éves. >> És akkor már az utcán kezdtél élni? >> Igen. >> Egyedül vagy közösségben? >> Először egyedül.

Utána a osztálytársammal, >> aki valamikor az osztálytársad volt. >> Igen. >> Ühüm. >> Az ütunk. >> Hol? >> A szálon. >> Itt a hajléktalan szálon.

Már utána már itt Veszében együtt csövünk elég sokáig. >> Mit jelent az, hogy csövtetek? >> Hát ha kint utcán voltunk. >> És hol laktatok? >> Akkor még lépcsőház lépcsőházunk, Litházba raktunk.

Föl lehetett menni már úgyhogy nem voltak ilyen kórendszerek meg ilyenek.

Fmentünk az a liftházba aludtunk.

Azban már negyedik kör kellett jönni. >> Miért?

Mert akkor már benunt az első lift. >> Ja.

És akkor odament volna a lift, ahol ti alusztok? >> Nem, onnan indul. >> Onnan indult volna.

Értem. >> Meg aztán visszatérve voltak nekem munkáim is.

Jó munkáim voltak. >> Milyen munkáid voltak? >> Dolgoztam konyhán, kertészet, építőipar, gyárba dolgoztam.

Akkor m voltak gyárok, ugye temetkezés csak mind az ital.

Mindennek az vetett véget. >> Mindennek az vetett véget.

Pedig házak könnyek, hogy visszavesnek. >> És próbáltál leszokni róla? >> Egyszer elméttem, hogy nymonukulára kurára, mert annyira annyira ment a dolog, hogy már képes voltam késántani azért, hogy italom legyen. >> És milyen volt az elvonó?

Úgy mondom, ott is dolgoztam, de viszont amikor kivittek a temetőbe a papok taktan meg rendezkedni, ott már megint csak az ital, >> mert ott volt valakinél >> a pap. >> A pap kínált meg? >> Igen. >> És elég volt egy kicsike, hogy visszacsúsz.

És akkor miből tartottad fönmad akkor, amikor nem volt munkád?

Már rengeteg jó dolgot lehetett találni.

Színes fémet, ilyeneket. >> Most már nem. >> Már nem. >> És miért?

És mivel? >> Hát mert most már úgy döntöttek az emberek, rájöttek arra, hogy ők is el tudják adni. >> És most már számít mindenkinek.

És most én már ismerlek téged lassan fél éve.

Te egy végtelenül kedves ember vagy.

Szerintem nagy jövő áll még előtted. >> Te mit érzel?

Te is így érzed? >> Reméljük, hogy igen.

Most hallottam valamit különben, de ezt nem tudom, hogy izé.

Nekem most mondta Laci, hogy valószínű, hogy majd rám gondolt, hogy közrem megyek dolgozni.

Laci ugye ő az, aki aki a közfoglalkoztatottakat összefogja.

Igen. >> Ő szólt neked. >> Igen.

És úgy nem kilenc nem izét kapuk kilenzat keresek.

Akkor már >> az nagy pénz lenne neked? >> Nekem igen.

A már tudnék félre is tenni. >> És fé ha félretennél, azt mire tennéd félre? >> Hát, hogy mondjam, ugye kiszámítottaton az élet.

Bármit hozhat, >> kiszámít, >> betegséget.

Ühüm. vagy egyszerűen az megszűnik a történet a munka vagy valami akkor az nyúlniüm.

Most már jó ideje nem iszol Attila, ha jól tudom, hiányzik-e? >> Nem. >> És mivel kapcsolod össze, hogy mi lehet az, amiért most meg tudod állni? >> Én megmondom őszintén, első formba te. [nevetés] >> De édes vagy.

Ildikó meg a többiek, aki segítás voltam, >> akiket most mondtál, ugye ők a szociális munkások. >> Igen.

Ühüm. >> Ez valamit megfogott. >> Biztonságot ad neked esetleg? >> Igen, >> igen. >> Főleg ti adtok biztonságot. >> De jó.

Csak így tovább, Attila. >> Köszönöm. >> Még egy picit ha szabad, azért beszélgetek veled.

Ha nem érzed kényelmetlenül magad.

Hogyha visszamész egészen a kezdetekhez, akkor mi az, ami a legjobban hiányzik, hogy neked nem adatott meg az életedbe? >> Hát család. >> Amikor az intézetben voltál, akkor akkor nem voltak olyan gondozók, akikhez úgy tudtál kapcsolódni, hogy az biztonságot adjon? >> Nem nagyon.

Voltak kedvesek, rendesek, de úgy különben >> nem annyira.

Szerintem ti hihetetlenül sok praktikát ismertek, mert ha most azt feltételezem, hogy én kikerülök az utcára, szerintem télen három nap múlva már nem élnék, de ti biztos kidolgoztatok rengeteg módszert, hogy hogy lehet az utcán túlélni? >> Hogy is mondjam?

Lehet, hogy te is túlélnéd. >> Gondolod? >> Igen. >> Miért? >> Ha kicsit gondolkodná.

Gondolkodsz, akkor bón lénynéd. >> Például télen, hogy tudtátok megoldani az alvást?

Hát én úgy oldottam meg ezzel a hal barátommal, aki itt volt, hogy éptünk egy faházat.

Közben elhely el tudtam menni dolgozni a színesém keskerkőhöz a dózsába.

Fölvett állandóra volt pénz megvenni egy kályhát.

Vettünk meg ilyen dolgokat minden volt, hogy megcsinálunk egy faházat és meleg volt bent fa meg adott volt. >> Ez a barátod mikor hunyt el? >> Jó pár év.

És akkor volt olyan, hogy télen nem volt fedél semmi még ilyen faház se a fejed felett? >> Volt. >> Na és akkor hogy éltél túl? >> Én akkor úgy csináltam, minket mentem megis féljel. >> Nem álltál meg? >> Nem.

Néha leültem a picikét, de mentem meg az ital, mert ital nélkül az utcának kimond az utcán.

Megmondtam őszintén nem tudom ki hogy gondolja.

Nem lehet utcán >> nem fagysz meg akkor ha eleget is >> meg mozogsz is. >> Amikor az utcán élt miből tudtad beszerezni az alkoholt? >> Amúgy kukáztam, akkor m nem volt ilyen újságások nem csináltam, nem kéregedtem, >> hanem magamtam meg >> ühüm >> a dolgokat.

És mind jó nem azt mondom, hogy bőségesen, de mindnapra megvolt, ami kellett. kaját az megint megvolt, mert ugye dobálnak olyan kajákat még máig is, ami embernek tökéletes.

Én nekem csak arra mentem, hogy a pia meglegyen.

Kajám az megvolt. >> Ühüm. >> Szét nem vettem, mert csikk >> olyan nagyokat dobnak el az emberek, amit még ellen >> akkor még olyan volt.

Igen, igen, igen. >> És most? >> Hát nagyon kevés.

Inkább most sokan azt a izét, elektromosat szívják, ugye, és cégit azt már dobják. >> Tudom, hogy te most is azért néha ki szoktál menni.

Nem azért, hogy italra gyűjts, de valahogy gyűjtesz, ugye? >> Hát annyi, hogy cigre kávéra. >> És azt hogy csinálod? >> Hát most az újságozásba. >> Milyen újság? >> Ez a fedé nélküli. >> Ühüm. >> Azt próbálod eladni?

Igen, >> én tudom, hogy azért néha vannak nagyon jó napjaid így, és és tényleg tudsz egy kicsi pénzt keresni ezzel, hogy csinálod, mert azért nem mindenkinek megy ez ilyen jól. >> Hát csak megállok, megállok, azt akkor mutatom az újságot. >> És szoktak veled beszélgetni az emberek? >> Ugye én nem szólalhatok meg, de odajön az illető, akkor az persze kérdez, hogy mondjuk mire van szükségem, akkor válaszolok.

Ha nekem a Dózsába, Dózsába 90%-a ismerősem. >> Ez a Dózsaváros. >> Dósaváros.

Ott nekem mind sokan ismernek nagyon.

Pedig voltam úgy fölöltözve, hogy olyan szakál, büdös voltam minden, azt mégis.

De mondták, hogy így jobb, jobban elfogadnak.

Így, hogy tiszta és csinos vagy? >> Hát csinos vagyok, de közkülönben, de végülis elfogadnak.

És szoktak kérdezni az életedről, hogy mi történt? >> Úgy nem, >> nem, >> nem ugye bevásárolnak, odajönnek, mennek. >> Szerinted egyébként a hajléktalanokat általában az emberek hogy ítélik meg, hogy saját maguknak köszönhetik a sorsukat?

Valójában igen, megbéjegeznek, de hogy is mondjam, ez a jó kifejezés igen, hogy megbjegeznek. >> Hallottál már ilyen csúnyákat, hogy mondanak rátok? >> Rám már mondak >> mit?

Nyugod, >> büdös hajléktalan meg ilyen dolgok. >> Amikor fiatal voltál még, gyerek, akkor hogy képzelted el az életedet, hogy mi lesz, hogy lesz, mi leszel? >> Sehogy löjön magát.

Nem álmodoztál, hogy majd felfedező leszel, vagy tanár, vagy bármi?

Nem, nem, >> nem, nem. >> Miért nem? >> Nem tudom.

Körülmények. >> Az első család, akiknél nevelő, akik a nevelőszüleid voltak, ők jól bántak veled? >> Hát ha rosszat csináltam, akkor baj volt.

Milyen baj? >> Hát ez egyszer voltak ezek a kakukos órák.

A túlhúztam, kiszokt a lánc. >> Én meg kaptam.

Az mit jelentett? >> Verést. >> Emlékszel rá a mai napig? >> Igen. >> Csak akkor egyszer vertek meg? >> Akkor egyszer. >> De az megmaradt örökre. >> Az meg még máig is.

Csak nem gondolok rá. >> Egyébként van így a hajléktalanok között egy közösség az utcán, akik segítik egymást? >> Hát, hogy mondjam, csak megszokott közösség, akik már régóta együtt vannak, de idegen hajléktoront azt már >> nehezen fogadnak be. >> Be se fogadnak.

Ez amikor mentem föl a Zenefesivára annó, aztán ott dobozoztam ott már jött utánam két illető, hogy na átne menni és ugyanúgy halditanú voltak nem is veszedmények, mert hogy az az ő területük, vagy >> az ő területük igen >> föl van osztva. >> Föloszták maguknak. >> És te szoktál dobozozni? >> Hát most is voltam.

Csináltam 4002-t. >> Akkor van olyan hely, ahova azért el tudsz menni így nézelődni. >> Ja, de most >> korán reggel vagy mikor kell menni? >> Hát inkább jobb korra reggel.

Én annak idején úgy csináltam különben, hogy kin voltam az erdőn, hogy hajnal egy-kor mentem el, >> és akkor menték >> az hát reggel 5ig, hatig már utána azt csináltam, hogy hazaértem persze ittem a buykost összeam azot, ütem a mélytelepre és volt amikor csináltam úgy egy éjszakából 20-2000 Ft-ot.

Nem tud nem doboz volt, hanem anyag színes meg Igen. >> Akkor amikor ittál, vagy vagy megittad azt, ami kellett neked, >> doppingolt, hogy menni kell még menni kell.

Tehát én sokat nem aludtam akkor se. >> És most mióta itt laksz a szállón?

Itt >> sem így nem nem tudok aludni.

Álmatágba szembelek. >> Mióta?

Igen, >> mondjuk ezen lehet segíteni. >> Ébró vagyok, vagy egy egy ág megcsent az erdőben.

Kiság már fönn voltam rája. >> Ez valószínűleg a múltadból jön. >> Múltamból jön.

Igen. >> Azért voltál ilyen éberalvó, mert mindig figyelni kellett, hogy nehogy valami valaki >> az is >> vagy mi még? >> Állatok bard meg ilyenek vannak több helyen is. >> És akkor féltél tőlük?

Nem >> fél nem féltem tőle, csak azér jobb vagy fél megjárni, hogy hogy mondják?

Látod, nem élnék tovább három napnál.

Túlélni, az igaz, kicsit kemény, sőt nagyon kemény.

És azt is meg kell tapasztalni, hogy rá kell tűnni, hogy hogyan, hogyan csináljam, hogy jó legyen időzőjelbe, hogy túléljem, hogy ne fogyak meg az utcán, ne legyen bajom.

És végül is ez az volt, hogy a megfagy ellenre gondolok, hogy mentél, vagy nem álltál meg, hogy mozgásba legyél. >> Igen.

Meg az ital. >> Meg a meg az ital. >> Igen.

Találtál valami szépséget az életbe ezekbe az évekbe?

Volt volt valami azért, amit amire rá tudtál csodálkozni, hogy de szép? >> Hát péd amikor színházba járó voltam, akkor ilyen. >> Hova jártál itt?

Veszprint Bínházba. >> És hogy jártál oda?

Volt bérleted vagy? >> Egy éves bérletem volt, de akkor egy ismerősömnél ma bérletbe, azt öl vett rá, hogy menjünk, menjek akkor öltönyös voltam, nyakkendős voltam, normális voltam, de azt sem tartott sokáig, talán két évig. >> Hm. >> Aztán ment tovább a utcaélet. >> Hívott az utca, vagy hívott az ital?

Mind a kettő, mert önokkor úgy voltam úgy úgy, hogy egy szabadság nekem nem vagyok sehova se körbe, senki se kötve magamura vagyok.

Amit akarok. >> El tudod még Attila képzelni, hogy egyszer egyszer egy lakásba élj? >> Nem megmondom azt nekem a panellakás például most ha izé nekem az egy börtön volna. hiányozna a természet meg a >> a természet az erdő annak a szépsége meg ilyen dolgok.

Mily >> szép az erdőben? >> Hát például nyárun modpelésekel az ember nyugalom van, csönd van, összed, hogyanak a falevelek meg minden ilyen dolgok.

Aró még festettem is itten annak idején, >> hol >> amikor volt ilyen festő ilyen izé, hogy lehet majni festeggetni.

Mármint, hogy a falat festettétek, vagy ilyen képeket? >> Képeket.

Igen, igen, igen, igen. >> És az örömet okozott? >> Igen.

És meg kellett nevezni, mondani neki valami címet. >> Te mit festettél? >> Hát én festettem erdőket, fákat.

Mondjuk van egy ilyen kidőlt száraz fa, ami már ki van dőlve.

Annak az a címet adtam, hogy elmúlás és élet.

Áviz és jött egy kegy új élet és a Petőfi színházb is voltam beszélni. >> Azt hogy érted? >> Voltak volt kiállításunk az aluljáróba, akkor azzem a bárba volt kiállításunk.

Így elvittek kettőnket, engem meg egy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Befogadás Háza

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Én már nem változtatnék semmin”

Miről szól ez az epizód: „Én már nem változtatnék semmin”?

Attila élete a Befogadás Háza podcastjának vendége. Történetét a szociális munkás, Magyar Kinga ismerteti. Attila gyermekkorát nevelőszülőknél töltötte, majd nehézségek után intézetbe került. Később intézetből kikerülve festőként dolgozott, de egészségügyi okokból és az… Az epizód a Hajlik az élet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Én már nem változtatnék semmin”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Magyar Kinga.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Én már nem változtatnék semmin”?

Fő témái: szociális munka, nevelőszülők, intézeti nevelés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Én már nem változtatnék semmin”?

Megjelenés: 2025. 10. 30.. Hossz: 25 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/hajlik-az-elet/en-mar-nem-valtoztatnek-semmin-8f0d8781

Több epizód a Hajlik az élet-ből

  • Kiállításunk nyílik

    A Hajlik az élet podcast vendégei ezúttal a Befogadás Háza lakói és munkatársai, akik a Művészetek Házában tartott kiállításuk anyagát mutatják be. A műsorban saját készítésű hang…

  • Egy sérülésekkel teli élet

    A Hajlik az élet podcast ezen epizódja Csabi történetét mutatja be, aki mindig is mindenbe beleugrott, sérülései ellenére is. Magyar Kinga szociális munkás beszélget vele arról, h…

  • Nem vagyok rossz ember, csak alkoholista vagyok

    Hajlik az élet podcast sorozatának ezen epizódjában Miklóssal, a Befogadás Háza lakójával ismerkedhetünk meg. Miklós gyermekkoráról, édesanyjával való kapcsolatáról, édesapja alko…

  • Két hét múlva Pali bácsival

    A Hajlik az élet podcast e heti adásában Pali bácsi folytatja a beszélgetést Robival és Martinnal, két héttel az előző rész után. Kiderül, hogy Pali bácsinak azóta két munkahelye…

  • Éva és Pali

    A Hajlik az élet podcast legújabb epizódjában Éva néni és Pali bácsi, két hajléktalansággal küzdő ember osztja meg történetét, akik tíz éve sátraznak az erdőben. A beszélgetésből…

  • Én vagyok a világomnak közepe

    A Hajlik az élet podcast vendége Szántó Dóra Viola énekes-táncos. A műsorban Csabival és Martinnal beszélgetett pályafutásáról, többek között a zenével való kapcsolatáról már négy…

  • Ha kiegyenesedem, visszamegyek a színházba

    A Hajlik az Élet podcast legújabb adásában Robi, a Befogadásháza egyik lakója mesél az életéről. Két műsorvezető, Ramona és Attila beszélgetnek vele, miközben Magyar Kinga, a szoc…

  • Megedzett az élet - vérfarkas lettem

    A Befogadásháza szociális munkása, Magyar Kinga vezeti be a podcast új korszakát, ahol a lakók maguk készítenek műsorokat hangtechnikai és mikrofonhasználati tréning után. Az első…

  • Karácsonyi műsor

    A Befogadás Háza lakóinak és munkatársainak karácsonyi műsora. A műsorban a szeretet fontosságáról, a karácsonyi emlékekről és az ünnep szellemiségéről szólnak, többek között idéz…

  • Fűtött lakásból szeretnék munkába menni

    A "Hajlik az élet" podcast vendége Ramona, aki a Befogadás Háza lakója és munkatársa. Elmeséli élettörténetét a kezdetektől: születésétől, családjáról, apja börtönbüntetéséről és…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból