Futás és Kávé? Running Latte Club Környei Vikivel
· PT43SÖsszefoglaló
A Kávékalandoz című podcast adásában Tina és Balázs vendége Környei Viki, aki 2024 elején indította el városi futóklubját, a Running Latte Clubot, amihez már több mint 100 fő csatlakozott. Az adásban szó esik a futóklub szervezéséről, a kávézás és a futás kapcsolatáról, valamint…
Röviden
- Műsor
- KÁVÉKALANDOK
- Megjelenés
- 2025. 04. 16.
- Hossz
- 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Környei Viki
- Témák
- futás, kávézás, futóklub
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Üdvözöljük a hallgatókat, nézőket.
Lehet minket nézni a YouTube-on.
Láthatjátok, hogy meg az új fény.
Figyelj, aki most aki most csak hallgat minket és nem néz, azt ajánlom, hogy mindenképpen legalább három másodpercig nézze meg a Tinának, hogy kisminkelve szuper.
Én most jöttem bringázásból, úgyhogy én meg ilyen nincs szelfifényem, de van bringás mezem, minden.
Úgyhogy én sportos már nem öltöztem át.
Ebben minden minden hallgató benne van.
Megért egy pillanatra megijedtem, hogy följebb húzod.
Aztán kirakot a 18-as karikát.
De szerencsére még akkor maradhatunk a izé a maradhatunk hallgathat és nézhet mindenki néha nan beszélek de majd fogják be a gyerekek fülét.
Te annyi annyi annyi annyi mindent írtunk a showóba, hogy lehet, hogy nem is kell vendég, de azért lesz.
De lesz meg nem kell mindig mindent elmondani.
Mondom, figyelj, nekem közlés kényszerem van.
De akkor várjál, akkor ha már sport, és múltkor ugye a HCK Café kapcsán a hordozható kávés dolgokról beszéltünk, akkor amit én én láttam, aztán te is oda kommentálted, hogy kell, hogy ugye az egyik kedvenc kávépkölőnk és most már nem létező kávézunk, ugye az Airca Cafénál van egy nagyon jó új termék.
Ez amit úgy hívnak, hogy Brew Air Brewerb.
Igen, de azért most már én megnéztem, hogy ez a Brewer Bag, ez nem az ő találmányuk, tehát hogy már létezik, de lehet kapni most már Brewerbet az RK nem, hogy kinek a találmánya.
Én figyelj, én írtam a Yuszinak, hogy nekem hozzon egyet.
Tehát, hogy hogy ugye múltkor is már filoztunk erről a kis kávéfilter kosárkáról, amit rendeltél, és én azóta is használom szorgalmasan, de ez még annál is jobb.
Én arra lennék kíváncsi, hogy hogy lehet na ezt akartam, hogy hogy lehet újra hasznosítani, újra tölteni Ja, én nem néztem meg.
Hát úgy, hogy a ugye ez egy ilyen kis műanyagzsák, ilyen kis mit tudom én, ilyen amit ami ilyen futóhátizsákokba lehet enni, abban benne van a kávé, öntösz bele forróvizet, benhagyod, összerázod, kiöntöd, ugye van benne egy szűrő a végén, utána letekered a tetejét és kimosod, és kész.
És utána és akkor utána beleteszel olyan őrleményt, amit szeretnél.
Mondjuk arra figyelj, hogy őrleményt egyében, ne egész babot mer.
Szerintem sokáig kell ásztatni.
De igen, az nem lesz az igazi.
For szóval Brewerb, ez is megérkezett.
Nem, itt van előttem. 1270 Ft, kérlek.
Ruanda kávéval, úgyhogy igen csak forró víz.
Úgyhogy túrázásra és szabadbank kávézásra föl mindenkinek.
Tehát így így így így így eszméletlen mondjuk.
A hoteles rettenet kávék helyett ez egy jó megoldás.
Győrbe kipróbáltam egy új kávézut.
Nem mondom, hogy odajárnék éjjel nappal, de jó hangulata van.
Nagyon-nagyon szép rosszopusz csészék.
Olyan exem a kisfiamt a legjobban, extra babakávét kapott.
Tehát, hogy ugye most már akkor Győrben már több jó kávézó van, úgyhogy Győr is fejlődik.
Most már lassan utorérjük Romániát.
Így így van. egyébként a héten találkoztam a Rita barátnőm, svájci unoka testvérével, aki egy svájci barátnőjével volt itt, és teljesen így döbbenten tapasztalták ezt a sok-sok kávézót itt Budapesten.
Szóval ezt mondjuk mi sokszor mondjuk, meg beszéltünk már róla, úgyhogy nekik is mondtam.
Figyelj, Svájcba tudod milyen nyomor van?
Amúgy azért elárulom, hogy én voltam két évvel ezelőtt a Lego Jore partján.
Azért mondjuk olyan kávét, amit ott ittam, azért azt szóval azért még fejlődhet Budapest.
Na azért akkor ott is találunk azért jó kávézót ezek szerint.
Ja nagyon keresünk, találunk meg azért nyilván nem mindegy, hogy Svájcba honnan jön valami kis hegyi faluból, vagy cürből vagy gből, de igen.
Most én egy köncsöpet elmorzsolok a svájciakért.
De jöjjenek kirándulni Budapestre.
Na ha már jó kávé, és hol jártál még?
Mindig mindig van egy Eióp vagy valami afrikai espresso, meg egy brazil.
Tehát, hogy hogy tényleg nem megyünk oda teljes kávét inni, mert azért az UHT-t nem bírják elengedni, de olyan, hogy eszméletlen jó csésze, tehát ilyen gyönyörű szép csésze, csésze alátt rohadt jó káé, ugye impresszog és legagyip tej, úgyhogy mindegy.
Én délután megyek oda pressót inni és mindig 10/10-es a a skrutom.
És most így így így így így nem kell politizálni, és jó a kávé.
Igen, reméljük egyszer utolérjük őket is, mert próbálkozunk.
Úgyhogyha bárki, aki hallja a Skrutontól, hogy dicsérjük őket, szeretnék velük is beszélgetni.
Erről jutt eszembe, akkor így bedobnám itt az egyik jegyzetemet, hogy kezeld el újabb kávézó nyírik a Móricól egy köpésre.
Na végre kávéz alig alig volt kávézó.
Kérlek szépen, mindjárt megmondom, melyik utcám van, mert kinyitottam, mert képtelen vagyok ezeket megjegyezni.
Karinti frigyes út három szám alatt nyílik a Grey Specialty Café and Bar kaszinó mokka kávéval a fedélzeten.
Lehet, hogy a tematika az az mondjuk újdonságot hozna így a Móric környéki kávézók életében.
Ott nyílt mellette egy dödölléző.
Pont tegnap olvastam, úgyhogy elmegyek, eszem egy dödöllét és benyomok egy jó kávét.
De jó, hogy már nyílik ott egy jó kávézomra környéken csak 628.
Na ha már Móric, hát képzeld el, voltam valamelyik este ott a műfáz környékén egy csörrel, és ott volt valami fenn forgás.
Mert valaki kért egy kávét és nem is tudom, nem volt olyan késő ilyen hat hét, nem tudom és mond, hogy nincs kávé.
Milyen biz nincs kávé egy kávézóba?
Tehát így a van a van a barista, vagy a baristák, nem tudom.
És mit tudom én, háromkor lejér a műszak, nincs kávé, menjél a kelete.
De ez olyan fura, mert ugye csomószor beszéltünk már erről, hogy mikor nem elég szakképzett személyzet áll a kávé mögött és azért itt a a műfázba itt komolyan veszik, mert ha nem vagy feketes barista, akkor nem főzzél kávét, akkor inkább nincs kávé, de nem adn neki.
Tehát ez ilyen valahol igazuk van, valahol fura, hogy egy kávézóban nincs kávéval.
Nem tudom, nem tudom mi az igazság, de meglepő volt.
Na nem foglalok ást mondok, hogy meglepődtem.
Na és volt még valami más meglepő tapasztalatod, vagy mondját, mert láttam, hogy te te is utazgattál, úgyhogy mesélt le.
Én nem is utaz nem utaztam, én csak láttam, hogy nyílnak a balatoni helyek.
Nem voltam még idén még nem voltam a Balatonon egyébként, de majd most húsvét hétvégén már reméljük eljutunk.
De kinyitott Földváron a babszemkávézó. nyitva.
Tényleg pedig töké szoktak nyitni.
Most rákerestem direkt az adás előtt és már egy hétvégén nyitva voltak, és most húsvét hétvégén megint nyitva lesznek.
És láttam, hogy két új hely is nyílt Tihanyban.
Az egyikük kifejezetten branchs, a másik Café and branch névre hallgat, de azt nem sikerült kinyomoznom az interneten, hogy hogy milyen kávé van.
Az egyik a Vib Cafe and Branch és a branch 23, vagy ha már branch, akkor ott venti free, vagy nem tudom.
Náluk is van nyilván kávé, ott se tudom megállapítani a weboldalon, hogy hogy milyen kávé van, de Tihanyban is jönnek föl, úgyhogy úgyhogy ott ott is lehet már bár bár bár ez a füle tihany azért most már nem tudom, de na mindegy, meglátjuk.
Na, Tina viszont ugye, hogy este nem lehet kávézni.
Viszont tudod mit lehet csinálni?
A sima sima Brewingtól ugye mindig az volt eddig is voltak kávés sörök, szát önmagában nem lepedik meg az ember, hogy van kávés sör.
Ugye ezek mindig ezek a ST meg porter, tehát ilyen ilyen ezek a fekete sörök voltak kávés. adja magát ízvilágba, a szívbe innen.
De ez a New England, ez egy rendesen ilyen sörszül sör és kávés.
Úgy nem értem, hogy hogy jön össze.
De amúgy több kávéillata van, kávéíze van.
Hát nem tudom, mert ezeket a stoutokat úgy úgy szívesen néha én is megiszom.
Bár az is olyan nekem, mint az ilyen Starbucksos kávé, vagy ilyen teljes kávéíízű, vagy ilen nem is tudom, merem ízesített kávé.
De hát most igen, szerintem annyira meg nem izlet, mert úgy úgy úgy úgy úgy nem vágyom rá, hogy de jó lenne.
Tehát ha visszamegyek oda arra helyre és leszek, akkor nem fogok még egyszer, mint egy megkóstoltam.
Amúgy nem tudom milyen fogyasztóigény hívta életre, hogy egy ilyen világos kávéízű sör.
Tehát olyan mintogyha így ebéd után egybe inned meg a kávét meg a sört.
Tehát hogy így nem egymás után, hanem kábé nem tudom.
Érdekességek a Van, vannak vannak néha ilyen próbálkozások.
Na és akkor volt még egy felfedezésed, vagy több is?
Ja, hát ugye én régebben nagyon sokat jártam a Pozsonyi környékén, azon a környéken dolgoztam Pozsonyi utca környék, ugye új Lipótváros és most már ritkábban megyek oda, és valamiért odasodort az élet nem olyan régen, és nekem a piknik az mindig egy ilyen nagyon kedvenc helyem volt két dolog miatt.
Egyrész itt lehet kapni a Rafét, másrészt meg mindig Gardelli volt a a gépben vagy zőrlőben. [Zene] És ez a jó Gardelli.
Hát az olyan olyan úgy sincs pénzed Gardelit fenü annyira drága, de azért néha jól esik és bemegyek.
És nem Gardelli volt, hanem volt egy magyar márka, aminek elfelejtettem a nevét meg de nem azt hittem, mert ez közepes pörkölés volt, hanem volt egy holland White Label nevű fantáziadús elnevezéssel illetett kávé, és egy indonéz azbitang volt az az.
Aztán utána visszamentem pár héttel később, akkor már nem a Bali kávé volt ott, hanem a valami Kolumbia vagy Kosztorika, vagy ezek a dél-amerikaiak Közép-Amerikában vannak.
Az meg olyan száraz volt, hogy én ezt így így meglepöpődtem.
Inkább csak tényleg érdekesség, hogy hogy a Gardelit azt most már azért vadászni kell Budapesten.
Így mondta Barista, hogy nem voltak vele annyira megelégedett.
Hát tényleg ez a ez a kicsit ez a ez a egy mítosz, egy újabb mítosz megdőlt.
A Gardali volt mindig nekem az a top top, a dizájn, az olasz és mégis új hullámos és izé és így már nem már nem már hm holatra nyomták őket.
Pedig a dizája meg a csomagolása az nagyon acidity is not a crime.
Ez a szem nekik van a szatyrukon vagy a termékeiken.
Rohadt jó volt az a hattyú vagy flamingo, vagy nem tudom mi volt flamingó.
Na mindegy, majd írják be, vagy telefonáljáb be az a versbe, hogy hattyol.
Na tej te miket miket fedeztél fel a kávé a kávé csodálatos világában?
Én nekem a múltkor szóba került ugye ez arabika kapcsán ez a visszük a saját bögrénket című mutatvány és akkor mondtam, hogy igenis létezik kerámia hordozható pohár.
Kérjlek, a Lavremixnek is van kerámia hordozható pohara.
Ő egy Levra mix kerelmi hordozható pohárka.
Itt van az a neve, hogy nomád.
Azt már várjál, nem tudom úgy csinálni a fényt, hogy lássátok is.
Nomád Double W ez a neve, úgyhogy kérlek.
Úgyhogy mehetsz a saját hát 15000 Ft a aki az Arabikába ilyennel megyünk.
Úgyhogy a bedeszben vásár meg lehet vásárolni, úgyhogy vihetjük magunkkal, hogy ne papír pohár törékeny, mert ugye ez itt a szűk keresztmedszet.
Meg gondolom, hogy ez sem záró, úgyhogy bedobom a táskámba, és viszem benne a kávét, mert mondjuk a 24 Battlesnak a kávés az olyan, hogy azt ledomom a táskámba, és viszem benne a kávébe, de most akkor de Ja, nekem is van ilyen izé, nem jutt szem, ez a kézben vivős.
Ez ezt ezt úgy kell ez olyan szép, hogy ezt mutogatni is kell közben.
Igen, igen, igen, igen, igen igen.
Úgyhogy na hát akkor akkor zajlik az élet a Igen. kávéb kávés világban és akkor egy új újabb kávézó nyílt.
Ja, még egy dolgot akartam elmesélni, aztán igen.
Jöhet a vendégünk, hogy képzeld el, én nagy rajongója vagyok a melyers szörpöknek.
Meg meg a tulajdonos srácot ismerem, meg bringeztünk együtt, és ma láttam a Müllerbe, hogy van egy saját blendjük, ugyanaz a dizájn, mint a szörpök, és őt is, őket is az impresszó pörköli.
Tehát így az impresszó az ugye amit tudok, hogy az impresszó pörköli ugye a scrutont, az Ohanát is az impresszó csinálja.
Nyilván az impresszót is az impresszót csinálja.
Tehát még meg még akiről még nem tudunk.
Hát figyelj, akkor akkor itt itt akkor mind így így veszed a fancy kávékat és mindegyik impresszó.
Meg de amúgy azért, mert szerintem egyre nagyobb az igény arra, hogy aki nyit egy kávézót, ő saját terméket szeretne a polcra és akkor ők igazából megcsinálják a pörköst, de hát valószínűleg az Ohanánál is az Ádám aktívan részt vesz abban, hogy ott mi kerül ki.
Tehát, hogy azért a a magát a felszerelést biztosítják, gondolom, meg nyilván adják hozzá a szaktudásukat, mert mert azt gondolom azt is, de azért valószínűleg ő ő beleszól abba, meg hát ő választja ki a zöld kávét.
Szóval, hogy így érdekes, hogy akkor így kiderüljön, a kaszinomát is ő pörköik, mert akkor hát figyelj, tud de most erről teszem, hogy most már tényleg tiszta volt rá, hogy nincs a kávékandoknak saját kávéja és a szav…
Említett entitások
Témák
- futás
- kávézás
- futóklub
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Futás és Kávé? Running Latte Club Környei Vikivel”
Miről szól ez az epizód: „Futás és Kávé? Running Latte Club Környei Vikivel”?
A Kávékalandoz című podcast adásában Tina és Balázs vendége Környei Viki, aki 2024 elején indította el városi futóklubját, a Running Latte Clubot, amihez már több mint 100 fő csatlakozott. Az adásban szó esik a futóklub szervezéséről, a kávézás és a futás kapcsolatáról, valamint… Az epizód a KÁVÉKALANDOK című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 16..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Futás és Kávé? Running Latte Club Környei Vikivel”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Környei Viki.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Futás és Kávé? Running Latte Club Környei Vikivel”?
Fő témái: futás, kávézás, futóklub.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Futás és Kávé? Running Latte Club Környei Vikivel”?
Megjelenés: 2025. 04. 16.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kavekalandok/29-futas-es-kave-running-latte-club-kornyei-vikivel-a1a6581e
Több epizód a KÁVÉKALANDOK-ből
- Vietnámi fine robusta Chabooval
Bernát Csabi, aki Chaboo néven ismert, egy vietnámi utazás során szeretett bele az országba és annak kávéiba. Jelenleg speciális minőségű robusta kávékat importál Vietnámból, amel…
- Kolumbiai kávés élmények Babics Bencével
Babics Bence kolumbiai utazása során fedezte fel a specialty kávék világát, tapasztalatait és beszerzett kávékülönlegességeit osztja meg a hallgatókkal. A beszélgetés során szóba…
- Kávézás szakértő szemmel - Dr. Hrecska-Kovács Renáta
A Kávékalandok 43. részében Dr. Hrecska-Kovács Renáta, aki jogász képzettséggel rendelkezik, a specialty kávézás mélyebb aspektusait osztja meg. A beszélgetés érinti a kávé minősí…
- Pelikán Jani - Kávé és kerékpár
Pelikán Jani, magyar kerékpárbajnok és kávé influencer, a KÁVÉKALANDOK adásában a kávé és a kerékpársport összefüggéseiről beszél, és a 2026-os Kávébár Bazárt is megvitatja.
- Nacre Creative - Aranyosi Anna & Karanyic Alexa
Aranyosi Anna és Karanyic Alexa bemutatja a Nacre Creative vállalkozást, amely a specialty kávé és a kézműves tevékenységek ötvözésére épül. Az epizódban a cég története és szolgá…
- Szezonnyitó és Kávébár Bazár 2026 beharangozó Szuna Noémivel
Szuna Noémi a 2026-os Kávébár Bazár szervezésének kihívásairól és az idei rendezvényről tájékoztat, miután idén rengeteg nem várt akadállyal kellett megküzdenie.
- Tóth Sándor - BÁNYAI Coffee Concept
Tóth Sándor, a Bányai Coffee Concept alapítója, a szekszárdi A kávé háza után 2020-ban vette át a Bányai farmot, ahol 2025-ben munkájukat Cup of Excellence díjjal jutalmazták.
- Gyuga Áron - HERZ New York Coffe Roasters
Gyuga Áron elmeséli a HERZ New York Coffee Roasters történetét az alapítástól napjainkig, beleértve a jellegzetes narancssárga embléma mögötti sztorit.
- Czakó Sári - KUNSZT!
Czakó Sári, a KUNSZT! vezetője mesél az üzlet történetéről és Veszprémben betöltött szerepéről. A beszélgetés a veszprémi kávés és gasztró életről szól.
- Specialty kapszulás gép? Igen: MORNING
Bernhardt Balázzsal, a lightroast.hu vezetőjével készült beszélgetés a programozható Morning specialty kapszulás gépről, annak létjogosultságáról.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Strava, randizás, kilométerek - Mit keresünk valójában a runclubokban? | Itt vagyok rövid — itt vagyok. - élet és egészség podcast Bánhalmi Katával
Az "Itt vagyok" podcast új, rövidebb formátumának első adása a futás közösségi jelenségét vizsgálja. Környei Viktória, a Running Latte Club alapítója elmondja, miért vonzanak a "s…
- CELEB maratoni idők | S003E012 — Danubius TC presents: The Metric Club
A Danubius Track Club bemutatja a The Metric Club című podcastot, amely a statisztikák, edzések, technológia és hírek metszéspontjában helyezkedik el. A műsor célja, hogy exkluzív…
- 17. adás - Futásról és táplálkozásról - Egy finoman tudatos podcast — FINOMAN TUDATOS PODCAST
Betta és Eszter Debreczeni Dórával, edzővel és terepfutóval beszélget a futás és táplálkozás témaköréről. Szó esik hidratációról, futócipőről és a futás közbeni helyes légzéstechn…
- A kezdetek és a kávé — Kedves Testem!
Szabó Adri és Mucsi Anna bemutatkoznak a podcast nyitó epizódjában. Beszélgetnek a kávézásról, a koffein hatásairól, kórházi munkájukról és a podcast születéséről.
- Polar Futóklub Székesfehérváron — Galántai Zsuzsa
Kozák-Ignáth Évi, a Polar Magyarország marketing vezetője és Takáts Péter edző mesélnek a Székesfehérváron induló Polar Futóklubról, mozgásról, futásról és a közösség erejéről.
- A VESZPRÉMI TÁJFUTÓK VILÁGBAJNOKSÁGOT RENDEZNEK — Veszprém 2030
A Veszprém 2030 podcast e heti epizódja a Veszprémben 2027-ben megrendezésre kerülő tájfutó világbajnokságról szól. A beszélgetés Török Ágnessel kezdődik, aki nemrég kezdett el sp…
- Kávézás & Internetes ismerkedés | Botkaszt #20 | 2022-03-28 — Zsozeatya Botkaszt
Ez az epizód a kávézás és az internetes ismerkedés témáival foglalkozik.
- Vivi & Nassim – Vivina Cafe – A kávé összeköt — Kielmayer Kris Körkép
Vivi és Nassim, a Vivina Cafe alapítói, megosztják történetüket a specialty kávézás iránti szenvedélyükről, a kávézó megnyitásáról, és a közös munka és magánélet kihívásairól. Szó…