Kék Bolygó - Áder János podcastja

A magyar szavanna - kamillával és pipaccsal #137

· PT32M55S

Összefoglaló

Jakab Gusztáv biológus, ökológus, természetfotós egy újabb gyalogtúrára indul a magyar pusztában, hogy megfigyelje annak változásait. A 25 éve a Körösmaros Nemzeti Parkban dolgozó szakember szerint a Kárpát-medence élőhelyei, különösen az Alföld, komoly klímaváltozási hatásokat…

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2025. 10. 07.
Hossz
33 perc
Szereplők, említett nevek
Jakab Gusztáv, Áder János
Témák
klímaváltozás, természetvédelem, magyar puszta
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Taps] [Zene] [Taps] Jó napot kívánok.

Tisztelettel köszöntöm a podcast hallgatóit és a kedves nézőket.

Mai beszélgető társam, meghívott vendégem, Jakab Gusztáv, az Ötvös Tudományi Egyetem Természettudományi karának docense, biológus, ökológus természetfotós.

Témája a Kárpátmedencei erdők, tavak, lápok fejlődése és a magyar pusztának a különösen a körösök vidékének a tanulmányozása.

És akkor egy mondat csak egy korábbi interjújából azt mondta egy interjúnak az elején, hogy évente körülbelül 2-300 km-t teszek meg gyalog a magyar pusztában immár három évtizede. >> Jó napot kívánok.

Tisztelettel köszöntünk. >> Tisztelettel köszöntöm a podcastnak a hallgatóit.

Egy kicsit olyan ilyen furcsa egyeleg az, hogy hogy én mivel is foglalkozom. at ezért érdemes az elején külön választani.

Van egy hivatalos kutatási területem földtudományokkal foglalkozom, tehát egy kicsit így furcsa, hogy biológusként miért földrajzos, geológus témákkal foglalkozom.

Én ősnövényt tant művelek, mint szakterület.

És a negyed időszaknak, tehát az elmúlt két és fél millió évnek a klimatikus változásaival, illetve a növényzeti, környezeti változásaival foglalkozom.

Különösen érdekel például a középkori Kárpátmedence, a középkori magyar királyságnak a környezeti változásai.

Ebből írom a ebből ilyen témából írtam a doktori dolgozatomat, majd ebből habilitáltam, és a egyetemi kutatócsoportunk is ilyen témákkal foglalkozik.

De emellett én egy alföldi ember vagyok, és nagyon lelkesen járom a természetet, nem csak hobbiból, de hivatásszerűen is például nemzeti parkoknak, natura 2000-es területeknek a az állapotfelmérésében is már évtizedek óta veszek részt.

Emellett környezetvédelmi újságírással is foglalkozom. 100 felett vannak már a fotoriportjaimnak.

A száma legutóbb éppen a a Telexben jelent meg egy fotoriportom az Alföld szárazodásával, a klímaváltozás hatásaival kapcsolatom.

Tehát én így a hivatalos munkakörömet és feladataimat és a egyéb tevékenységemet akkor külön választanám.

És ez a két 300 km ez igazából erre az egyéb tevékenységre vonatkozik, >> amikor ezeket a ha szabad ezt mondani, gyalogtúrákat teszi.

És hogy most már több mint három évtized azt mondta, mi az, amit vizsgál, mi az, amire kíváncsi, és mi az, ami itt tapasztalatként összegyűjtött.

És ebben nyilván az ott élő emberek, természetvédők, erdészek, gazdálkodók tapasztalata is benne van, tehát nyilván beszélget velük és az ő tapasztalatukat is összegyűjti.

Tehát mi az a tapasztalat, amit ennek a három évtizedes természetjárásnak, gyalog, bocsánat, hogy ezt mondtam, hogy gyalogtúrának vizsgálódás szokta így így hívni? >> Hát ezt nem ezt nem tudtam, de ezt most nem tudom, hogy hogy jó volt vagy nem volt jó, hogy ezt a fogalmat használtam.

Tehát mi mi a mi a tapasztalata? >> Hát az én feladatom meg érdeklődési köröm elsősorban az élőhelyeknek az állapota, tehát élőhelyeknek a térképezését szoktam elvégezni.

Hol vannak a gyepek? mocsarak, milyen növényzeti összetétele van ezeknek, ritka növényeknek az elterjedése.

Több új hazánkra új növényfajt is fedeztem már föl az elmúlt években.

És a tájhasználatot kell dokumentáljam, hol legeltetik használják milyen állapotban vannak, milyen minőségűek egyáltalán ezek a a alföldi élőhelyek.

És 2022 óta nagyon komoly változásokat lehet látni.

Tehát nagyon úgy tűnik, hogy ekkor történt a Tiszánú területén is egy olyan talán kicsit korai még ezt mondani, de de sejthető egy, hogy egy átbillenési ponton voltunk túl. >> Én ugye egy több mint 25 éve végeztem az egyetemen.

Első munkahelyem a Körösmaros Nemzeti Park volt, ahol mint botanikai felügyelő dolgoztam.

És az első feladataim egyike a Magyarország első védett növényének a monitoringja, a megfigyelése volt a Volgamenti Hécnek.

És ez most úgy jön ide képbe, hogy azóta is nyomon követem ennek a növénynek a a történetét.

Tavasszal előbbújik, olyankor meg kell számolni, hogy hány darab van benne, hogy áll ennek a növény rendkívül veszélyeztetett növényfajnak az állománya.

És az elmúlt 25 évben azt lehet tapasztalni, hogy jó másfél hónappal korábbra tolódott ennek a növénynek a virágzása.

De nem csak ez a probléma, hanem az a nagyon nagy probléma, hogy az egész vegetációs periódus kezd korábbra tolódni.

A telek egyre enyhébbek, egyre inkább a mediterráneum teleire, enyhe csapadékos teleire kezd hasonlítani az Alföldnek az éghajlata.

És ehhez az élővilág is nagyon erőteljesen, nagyon gyorsan kezd alkalmazkodni.

És emellett megjelenik egy hosszú, akár fél évig is elhúzódó, mint például 2022 pont ilyen évünk volt, akár fél évig is elhúzódó, szinte teljesen csapadékmentes, hőhullámokkal megszakított vagy tetézett időszak, ami amikor viszont teljesen átalakul.

Korábban szokatlan tájképet látunk az Alföldön.

Gyakorlatilag minden zöld eltűnik a pusztákból.

Ez ezért érdemes ugye a fotóimat, a drónos fotóimat is megnézni, és egészen szavannaszerűvé válik a táj.

Ugye erről ezt említettük meg ugye itt a bevezetőben, hogy hogy mint egy új évszak jelenne meg.

Most meteorológusok lehet, hogy erre csóválják a fejüket, hogy hát ez még azért nem egy új évszak.

Viszont hogyha azt is figyelembe vesszük, hogy hogyan alakul át nagyon látványosan a tájkép, akkor ezt tényleg egy trópusi területnek vagy egy szubtrópusi területnek a száraz évszakára emlékeztet, beleértve azt is, hogy például fák lehullatják a levelüket már nyáron. >> Igen.

Egy interjúban egyébként tovább vitte ezt a képet, és azt mondta, hogy az volt az igazán megdöbbentő, hogy nem csak, hogy eltűnik a zöld felület, hanem ezzel párhuzamosan eltűnnek a madarak.

Nincs madárcsicsergés, eltűnnek a rovarok, már szöcskék sincsenek, tehát egyszerűen elnémul a táj.

Igen. >> Ami ami én kisalföldi vagyok, nem alföldi, hanem kisalföldi.

Ott azért jobb a helyzet még különböző okokból.

Tehát ilyet én nem tapasztaltam.

És ez volt az első egyébként, amit az ön interjújában, amit olvastam, hogy ennyire drámai képel jeleníti meg ezt a változást, ami az elmúlt éveknek vagy a évtizedeknek a következménye. >> Igen, hogyha kimegyünk augusztus végén az utóbbi négy évben az alföldi nemzeti parki területekre, olyan helyszínekre, amit legeltett mondjuk a nemzeti park a saját gulyájával, akkor azt lehet tapasztalni, hogy elfogy a gyep.

A gazda így szokta mondani, az állatartó, hogy elfogy a gyep.

Ez magyarul annyit jelent, hogyha laikusként kimegyünk egy ilyen területre, akkor mint egy golf pályán egy centis gyepet látunk, amin már a jószág nem talál ennivalót, akkor áthajtja másik területre, még nem legeltetett területekre a jószágokat, vagy pedig a Dunán túlról >> ho >> és és abból vásárolt takarmányból legelteti a jószágokat.

Na most ilyen területeken megdöbbentő, de még szöcskéket sem látni, meg sáskákat. már nekik sincs mivel táplálkozik.

Lepkékkel, méhekkel, egyebekkel nem találkozhatunk.

Egy dolog van, irdatlan mennyiségű légy.

Tehát nagyon olyan érzésünk van, meg olyan látvány van, mint amit mondjuk Ausztráliában lehet tapasztalni, ahol ugye parafadugókat lóghatnak föl a kalapjuk köré, meg szúnyoghálóval takarják el az arcukat a az emberek, hogy a iratlan mennyiségű légytől megúvják magukat.

Ez egyszerű prózai okok miatt van.

Nagyon gyorsan kiszárad a legelő állatoknak a a trágyája, és a trágya feldolgozó állatfolyók ganitúróbogarak nem tudják eltüntetni a az árvaganyét, a száraz trágyát a pusztákból.

Viszont a legyeknek ez kiváló lehetőséget jelent.

Tehát nagyon durván és tényleg ijesztően alakul át néhány hétre a puszta.

Tehát ez nem egy egész éves kép.

Tehát azért tavasszal azért tapasztalni, >> de legalábbis, de legalábbis szokatlan.

Tehát korábban korábban nem így, tehát nyáron sem így nézett ki.

Ugye ebbe az egyik interjújában azt mondta, hogy hát ugye vissza kell mennünk elég messzire, tehát vissza kell mennünk a folyószabályozás időszakára, tehát a 19. század második felére.

Az első folyószabályozás. >> A másodikként megemlítette a szocialista mezőgazdaságot.

A harmadikként a klímaváltozást, és negyedik elemként ott van a helytelen talajhasználat, amit egyébként mind a mai napig megtartottunk.

Nehéz gépekkel megyünk a talajra, tömörítjük a talajt, nehézítjük egyébként a csapadéknak a beszivárgását.

Tehát rég hosszú időre visszanyúló és több elemből álló ok, mondjuk így halmaz okok vannak.

Ö am, hogy ez a ez a helyzet, ez végül is kialakult. >> Tehát az, hogy szárazság van az Alföldön, ez nem egy rendkívül dolog, és ettől nem kellene feltétlenül megijednünk.

Hát a klimatikai adatok alapján minden harmadik év aszályos a magyar alföldön. >> De ez így volt már a középkorban is. >> Ez így volt régen is.

És mi mindig is voltak klimatikus ingadozások.

Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy átléptünk egy olyan pontot, egy olyan átbillenési pont történhetett a Tiszántúlon, amikor már a melegedés miatt, a klímának az általános melegedési miatt most már nagyon durván és nagyon egyértelműen jelentkezik a vízszabályozásoknak és lecsapolásoknak, folyószabályozásoknak a a hatása.

A a gyepre, mert fölírtam gyorsan magamnak, mer el fogom felejteni, hogy mondta, hogy a ilyen picike, tehát már nem lehet rajta legeltetni.

És van még egy Igen, elfogy és a és azt mondja, írja egy másik helyen, hogy ez egy nagyon új kifejez nekem új kifejezés volt, hogy felnyílnak a gyepek.

Tehát nem csak arról van szó, hogy ilyen nagyon picike, tehát nagyon rövidke kis gyep van, vagy rövid szárú gyep van, hanem lényegében megváltozik a gyepnek a a összetétele.

Pontosabban új, nem őshonos növények jelennek meg.

Ezt ezt magyarázza el szerintem a hallgatóknak, mert nekem is új úgy volt a fogalom, hogy a felnyílnak a gyepek, ez pontosan mit is jelent?

Igen, megkaptam én is már néhányszor.

Így ugye a közösségi médiában szoktam osztani a képeimet meg az információkat, hogy jön az eső, majd jön a csapadék és szépen újra zöld lesz a gyep.

Valóban így van, de közben átalakul a gyep.

Azért tudni kell azt, hogy egy picit hasonlóan az erdőktől, csak sokkal rövidebb periódusban a gyepeknek is meg kell újulniuk.

Tehát ugyanúgy, ahogy az erdész törekszik, hogy ha van mondjuk egy vágásforduló az erdőben, mert a fáknak benne van egy adott életkor, amikor kezdenek elöregedni, és és akkor ugye vagy természetes módon megújul az erdő. szerencsés esetben ugye ez nálunk már nem nagyon jellemző a főleg ugye a származédeiben, hanem az erdészeknek kell ugye közbeavatkozni és felújítani az erdőt.

Ugyanígy a gyepeknek is van egy felujú egy felújulási idejük, és ez sokkal rövidebb.

Magyarul ez azt jelenti, hogy néhány év alatt kihallhatnak nagyon fontos alkotóelemei ezeknek a gyepeknek, és ha nem tudnak megújulni csapadék hiányában, akkor elkezd átalakulni a gyep.

A felnyílás azt jelenti, hogy a magasabb növésű füveket, egyre inkább az és évelő füveket, mint például az Alföldön a réti ecsetpázsit, egyre inkább kezdik az alacsonyabb növésű egy éves füvek felváltani, mint például a szikiárpa.

Na most ez egy részlet kérdésnek tűnik.

Valójában én beszéltem már nem egyszer pásztoremberekkel ezzel kapcsolatban.

Ők is észreveszik ezt a problémát, és nagyon nagy gondnak tartják.

Ugyanis ez azt jelenti, hogy csökken a biomassza, a lelegelhető zöld növényi anyag a gyepekben.

Ezért kell aztán a Dunán túról, a Tiszán túra átszállítani a gyepet, mert nincsen lekaszálható gyepszéna sem elég a gyepen.

Olyan helyeken, ahol korábban 8-10 bálányi gyepszénát tudtak lekaszálni, ott most egy bála vagy egy se, ami lejön.

Tehát és ez a legelő jószágoknak is probléma, tehát hogyha nem kaszálással, hanem legeltetéssel hasznosítjuk a gyepet, hogy hogy olyan egy éves füvek jelennek meg benne, ami a gazdának sem >> hát nincs igazából jó táp tápanyagtartalma.

Tehát nyilván a az állat fejlődése szempontjából, gyarapodása szempontjából, a tej minősége szempontjából, hogyha mondjuk tejlőszágról van szó, akkor az nyilván ez befolyásolja. >> És maga a felnyíás az pedig azt jelenti, hogy egyre több a csupaszt talajfelszín.

Ezt úgy lehet látni, és egyébként ez egy nagyon szép dolog, kicsit furcsa ilyet mondani a klímaváltozás káros hatásáról, hogy szép, de valójában tényleg látványos dolgokról van szó.

Meg kell nézni a fényképeimet, hogy az évelő növényfajokat, amik ugye ki elkezdenek kiszorulni, kihalni a szárazság miatt, fölváltják azok az egy éves rövid életű fajok, amelyek azt a tavaszi kis csapadékban és vízben gazdag időszakot még ki tudják használni.

Tehát én soha ilyen gyönyörű Kamilla virágzásokat nem láttam még a magyar pusztában, mint az elmúlt néhány évben.

Tehát az egyik szemem sír, a másik nevet.

Rendkívül látványos és rendkívül szép dolgokról van szó.

Csak az év többi részében meg szavanna a terület, vagy félsivat. >> Ugyanzt mondta egyébként a pipacsra is egy másik interjúban, hogy a pipacs, ami nem volt egyébként jellemző a gyepeken, az is megjelent.

Ennek a felgyíásnak a következő.

Ez egy kicsit érdekes dolog látni olyan fényképeket, mondjuk Kazachstánból, belső Ázsiából, a pipacs a a gyepes területeken nő, holott mi úgy ismertük meg, hogy a pipacs az a szántóföldeknek a a gyomnövénye. >> Igen.

És a beszélgetés is ide fog kanyarodni, mint ahogy a az ön korábbi interjúi is, hogy a kérdés alapvetően víz, víz víz.

Van-e elegendő vízünk? visszatartjuk-e ezt a vizet, jól gazdálkodunk-e vele?

És meg tudjuk-e a talajnak, illetve a tájnak a víz visszatartó képességét meg tudjuk-e őrizni, vissza tudjuk-e valamilyen módon állítani?

Ez az a problémakör, ami itt tulajdonképpen kapcsolódik ehhez a most a jelenségről beszéltünk, és most érdemes utána arról beszélnünk, hogy hogyan lehetne ezt még valamilyen módon orvosolni.

Egy megdöbbentő adatot találtam az egyik interjújában.

Az árti réteg mocsarak kiterjedése korábban még a század előn 44% volt. 1960-ra ez lecsökkent három kötőel 6%-ra.

Tehát vízgazdálkodási szempontból és a a táj vízmegtartó képessége szempontjából egy drasztikus változás történt.

Ugye az előbb említettük az okokat, folyószabályozás szocialista mezőgazdaság és így tovább.

És így tovább is ehhez társult még a klímaváltozás.

Most ön is a kollégáival együtt többen…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A magyar szavanna - kamillával és pipaccsal #137”

Miről szól ez az epizód: „A magyar szavanna - kamillával és pipaccsal #137”?

Jakab Gusztáv biológus, ökológus, természetfotós egy újabb gyalogtúrára indul a magyar pusztában, hogy megfigyelje annak változásait. A 25 éve a Körösmaros Nemzeti Parkban dolgozó szakember szerint a Kárpát-medence élőhelyei, különösen az Alföld, komoly klímaváltozási hatásokat… Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A magyar szavanna - kamillával és pipaccsal #137”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Jakab Gusztáv, Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A magyar szavanna - kamillával és pipaccsal #137”?

Fő témái: klímaváltozás, természetvédelem, magyar puszta.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A magyar szavanna - kamillával és pipaccsal #137”?

Megjelenés: 2025. 10. 07.. Hossz: 33 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/a-magyar-szavanna-kamillaval-es-pipaccsal-137-83662191

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból