Kék Bolygó - Áder János podcastja

Fenntarthatósági fordulatra van szükség! #71

· PT33M59S

Összefoglaló

A műsor vendége Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés elnöke, aki a fenntartható fejlődési célokról és a bolygónkat érintő válságokról beszél. Kiemeli a klíma- és vízpolitika összekapcsolásának fontosságát, valamint felhívja a figyelmet a gyorsuló ütemben zajló vízválságra…

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2023. 04. 17.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Kőrösi Csa, Áder János
Témák
fenntartható fejlődés, klímapolitika, vízpolitika, vízválság
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] jó napot kívánok tisztelettel köszöntöm a podcast hallgatóit és a kedves nézőket mai vendégem és beszélgetőtársam kőrösi csaba korábbi munkatársam rutinos diplomata de ma az ensz közgyűlés elnöke köszönöm szépen én is a meghívást és üdvözl a podcast hallgatóit néhány héttel ezelőtt new yorkban találkoztunk ott volt egy konferencia amit hát meglehetősen hosszú előkészítés előzött meg víz a fenntartható fejlődésért és aztán két héttel később diszdoktorrá avattak a közszolgálati egyetemen a két eseményt a new yorkit és a dis doktorit összekapcsolja a 17 fenntartható fejlődési cél és elsőként erről kérdeznének hogy mi is ez a 17 fenntartható fejlődési cél a hallgatóknak annyit elmondanék hogy körösi csaba volt az a társelnök akinek a segítségével közel két éves munka után sikerült ezt az ensz valamennyi tagállamának elfogadnia tehát mik is ezek a fenntartható fejlődési célok azt nagyon sokan tudjákn a hallgatók közül hogy sok területen megyünk a válság felé ez már így volt sajnos 6- h nolc évvel ezelőtt is és látszót hogyha nem állítunk a vágányokon akkor ezek a válságok egyre mélyebbek lesznek és el fognak sodorni társadalmakat legyen ez a klíma a víz élelmiszerbiztonság az óceánok állapota a biodiverzitás állapota vagy éppen az emberi jogoknak a helyzete a a nemek közötti egyenlőség egy jogegyenlőség és esélyegyenlőség helyzete az oktatás a egészségügy helyzete tehát tulajdonképpen a teljes társadalmi működésnél kellett kitalálni egy olyan komplex megoldást hogy egy vágányállítással egy fenntartható pályára tudjuk vinni a világot és erre alkottuk meg ezt a 17 fenntartható fejlődési célt a hosszú tárgyalások eredményeképpen ami egy globális jövőkép és ennek a globális jövőképnek kellett kiadni azt hogy 2030-ra hol szeretnénk látni a világot milyennek szeretnénk látni a világot és abban milyennek szeretnénk látni magunkat erre mondta annak idején a a a new york times hogy ez egy lehetetlen feladat olyan nincs hogy 193 ország ennyire komplex kérdéskörben megegyezzen és 2014 júliusában amikor lekalapácsoltam a végeredményt akkor gondoltam hogy mostz szívesen adnék egy interjút a new york timesnak de nem kerestek a new york times-ól akkor nem kerestek azóta sokszor de akkorzóta ugye a ez a munka az a párizsi klímacsúcs előkészítésével egy időben zajlik és nekem az volt a benyomásom hogy minthogyha párizs a párizsi előkészületek annak a média nyugodtan mondhatom felhajtása minthogyha egy kicsit árnyékba hozta volna ezt a ezt a nem kis eredményt mint hogy valóban két év munkájával 190 h ország volt akkor 193 országnak sikerült egy kompromisszumos döntést hoznia a ugye a fenntartható fejlődési célok között van a hatos számú fenntartható fejlődési cél ez a víz és szanitáció a mai beszélgetésünknek azt hiszem ez lesz inkább a fókuszában te amikor a közszolgálati egyetemen a disdokori cím átvételét követően tartottál egy előadást akkor arról beszéltél hogy egy nagy gyorsulásnak vagyunk a tanúi és nagyon sok tekintetben vagy 15 14 és 15-höz képest is távolabb kerültünk a céloktól és itt fölsoroltál okokat hát mondok néhányat csak elég elég borus a kép ugye mindenki arról beszél hogy mi van az orosz és ukrán konfliktussal és háborúval de úy azt mondtad hogy de ezen kívül még van 26 összesen a világban ma 27 fegyveres konfliktus van így van infláció de azt mondtad van olyan ország ahol 100% az infláció így van élelmiszerválság azt mondtad hogy 19hez képest majdnem a két és félszeresére nőtt az élelmiszerhiánnyal szenvedők élelmiszerhiánnyal küzködőknek az aránya és hogyha ehz hozzáteszem hogy a kelet-afrikai térségben a legutolsó ens felmérés szerint 23 millió ember éhezik és ezeknek egy része már az éhalál küszöbén van akkor bizony a kép még borusabb és beszéltél energiaválságról adósság államok adósság válságáról és a vízválságról is a nem akarom az összes tételt végigmondani de így is önmagában ez a néhány elem amit kiemeltem a az előadásodból az egy rendkívül borús jövőképet rajzol fel és ugye azt azt azt mondtad hogy igen amikor az sdg-k elfogadása felntartható fejlődési célok elfogadása megtörtént ez azért került sorra hogy állítsuk át a vágányokat és tűzzünk ki világos célokat magunk elé most ehhez képest eltelik nyolc esztendő és hol tartunk most nem igazán jó a helyzetkép de a dolog gyökerére hadd nyúljak vissza egy kicsit tehát említetted hogy van egy nagy gyorsulás ezekben a kérdésekben ugye ezt a a tudomány nagy akelerációnak hívja ami valamikor a múlt század 50-es éveiből indult a 70-es éveiben felgyorsult és most már exponenciális gyorsasággal megy előre mindazok a válságjelenségek amit említettél a vízzel kapcsolatos a biodiverzitás állapota a klímának az összetétele a bizonyos ásványkincseknek a kimerülése ez gyorsuló ütemben zajlik és amikor 2014-15-ben végül is elkészültek ezek a fenntartó fejlődési célok akkor az egy kiszámított 15 éves pályát jelentett előre de az azt feltételezte hogy onnantól kezen másnaptól nagyon intenzíven el kell kezdeni ezt lebontani nemzeti tervekre és végrehajtani és az országok jelentős részében ez nem vagy csak részben történt meg mi ennek a következménye a gyorsulás folytatódik azoknak a kérdéseknek problémáknak kihívásoknak a felhalmozódása amivel szembenézünk az egyre nagyobb lesz ha nem teszünk valamit és hogyha a mi reagálásunk nem gyorsul föl akkor az űr egyre nagyobb lesz és elértünk egy olyan pontra amikor a mi cselekedeteinknek a felgyorsítása már nem elég amikor ugyanazt már nem lehet tenni kicsit gyorsabban most már jelentős változást kell tenni abban amit cselekszünk tehát nem ugyanazt jobban hanem mást kell tenni mást is ezt úgy hívjuk angolul hogy game changerekre van szükség ami azt jelenti hogy itt most egy útelágazó van és itt dönteni kell mit jelent hogy útalágazódáshoz érkeztünk és milyen döntési alternatívák vannak ugye azt említetted az előadásodban hogy már most már most két,és5é milliárd ember él vízhiányos területen és a népesség növekedését és a víz fogyasztást figyelembe véve 2050-ben az akkori népességnek a fele vízhiányos régiókban élhet a ugyancsak egy ebben a körben akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak egy meglehetősen közismert adat hogy a népesség növekedéséhez képest a vízfogyasztásunk kétszeresen az energiafogyasztásunk háromszorosan nő és azt mondtad ez egy nagyon fontos dolog volt hogy meg legalább 30%-kal több élelmiszerreel lesz szükségünk hogy a megnövekedett népesség igényét illetőleg nyilván a növekvő életszínvonal miatti fogyasztási többletigényeket ki lehessen elégíteni de ehhez nincs már elegendő mennyiségű könnyen hozzáférhető felszíni édesvzünk így van így van sőt még akkor tegyük hozzá azt is hogy 2040-ben az akkor előállítandó gabonának a 40% olyan területre területekről kell hogy jöjjön ami akkor már súlyos vízhiánnyal fog szembenézni tehát ha a matematikát összetoljuk akkor itt nem jön ki a végeredmény nem jön ki pozitív végeredmény és ezért rendkívül nagy minőségi ugrást kellene csinálni és ezek a minőségi ugrások amiket angolul game changereknek neveztünk el lettek a múlt héten lezajlott és egyébként áttörés re jutott nagy ensz-es vízügyi konferencia végeredményeinek a a kvintesszenciái a az igazi végső eredményei a lehet hogy a beszélgetés elején kellett volna mondanom de talán most sincs későn hogy ugye ez az ens-es [Zene] konferencia ez majdnem 50 esztendővel később volt mint az az első tehát nem követte közel 50 esztendeig a mel plat íg első megbeszélést nem követte egy újabb annak ellenére hogy az elmúlt évtizedekben egyre nyilvánvalóbb jeleket ha úgy tetszik pofonokat figyelmeztetéseket kaptunk a természettől hogy a vízzel mint a legfontosabb természeti kincsünkkel felelőtlenül bánunk tehát ebből a szempontból is én azt gondolom hogy ez egy nagy nagy nagy siker hogy ezt meg megtörtént így van 1977 óta nem volt ilyen ens-es áttekintés ennek sok oka volt egyébként de maga az a tény hogy most vett egy nagy levegőt a világ és azt mondtuk hogy bármilyen nehéz a helyzet bármilyen nagy problémákkal nézünk szembe és bármilyen nehéz lesz megérteni és elfogadni ezeket a problémákat minden további halasztás súlyos kockázatokat hoz magával és ezért került sor ebben az évben erre a nagy áttekintésre és itt jött ki az a mondjuk kilencnek mondható eredmény ami igazából három alapvető felismerésből indult ki az egyik hogy a vízválság az nem egy jövőbeli kérdés az már itt van és minden nappal egyre több anyagi és emberi áldozatot követel a másik felismerés amire támaszkodni tudtunk a ennek a konferenciának a szervezése bonyolít ása során tehát az a felismerés volt hogy a hidrológiai ciklus a hidrológiai körforgás az része annak a globális közjónak amit mi emberek mindnyájan élvezünk ami fönntartja az életet ezen a bolygón amit közösen használunk és amiért közös felelősséggel tartozunk hiszen mi megbontottuk ezt a a normál ütemben menő zajló hidrogé körforgást és és a harmadik ilyen felismerés az volt hogy átléptük a billenőpontot az édesvíz terén talán a hallgatók közül néhányan ismerik azt a tételt hogy bizonyos kérdéskörökben lehet egy ideig egy mennyiségi változással elmenni és utána hogyha összeomlanak rendszerek azt hívjuk billenőpontoknak onnantól kezdve egy minőségileg új helyzet áll elő a jelen esetben például víz esetében ezt súlyos válságnak tekintjük hat-hét ilyen billenőpontot már átlépett az emberiség és nagyon-nagyon rövid idővel ezelőtt egy-két évvel ezelőtt sajnos átléptük az édesvíz tekintetében a billenőpontot tehát innentől kezdve a világ jelentős részében majdnem szabadesésben megyünk és itt kell megfogni most a szabadesést mindjárt föl is hattad magadnak a kérdést hogy na és akkor ezt hogy lehet ugye itt említetted már hogy a fordulat a vízügyben az kilenc pilléren nyugszik elmondtad ezt a három felismerést itt egy dolgot csak hadd tegyek hozzá a második felismeréshez ez a hidrológiai ciklusnak a a megváltozása hogy az fontos hangsúlyozni azért a hallgatók és a nézők számára is hogy a víz mennyisége a földön állandó tehát a víz nem fogy el de a körforgás amit tanultunk már nyilván környezet órán is általos iskolában hogy párolgás felhőképződés kicsapódás utána csapadékképződés hó vagy eső formájában visszajut a földre talaj elszivárog újabb párolgás tehát ez a fajta ciklus változott meg gyorsult föl vált kiszámíthatatlanabbá és ennek az egyik oldalon hatalmas esőzések tajfunok és súlyos károk a másik részén a világnak vagyuk akár ugyanannak az országnak a másik részén pedig hatalmas aszájok és vízhiány tehát ugye erről erre utaltál na most ez a kilenc pillér tehát mi az a kilenc pillér ami ez a vízügyi fordulat bekövetkezhet hogyha ezt megtartjuk és ami alapján azoknak az országoknak amik most szabadesésben vannak ahogy te az előbb mondtad lehet segítséget nyújtani az első ilyen nagy megegyezés tenyérbecsapás és és felismerés az volt hogy itt az ideje hogy integráljuk a klíma és vízpolitikánkat globális szinten is és nemzeti szinten is mit jelent ez azt tudjuk hogy a klímaváltozást a legtöbb ember a vízen keresztül érzékeli 8%-a egyébként is vizes jelenségekkel van összefüggésben de a legtöbb ember számára a klímaváltozás vagy klímaválság az egyébként vízválságot jelent a hétköznapi életben legyenek azok a lakói legyenek azok kalifornia lakói vagy délkelet-ázsia lakói ők vízválságot érzékelnek tehát hogyha integráljuk a víz és klímapolitikánkat az azt jelenti hogy onnantól kezdve a döntéshozatalba a döntés előkészítésbe az összes olyan szempontot be kell építeni hogy minden egyes döntésünk egyszerre legyen klíma és víz szempontból okos tehát mind a két szempontot mérlegeljü így van és a kettőnek az egymás át is mérlegelni kell a másik ilyen nagy változást hozó döntés az volt hogy 2030-ra szeretnénk megalkotni egy globális vízügyi információs rendszert tehát nem elég magát az a a politikai alapvetéseket összehangolni hanem az adatbázisokat össze kell tolni az adatbázisokat integrálni kell nagyon nagy adatbázissal rendelkezünk a meteorológiában a klímaváltozásban külön nagy a adatbázissal rendelkezünk a vízgazdálkodásban tudjuk hogy a kettő milyen szoros összefüggésben van egymással de sehol szinte sehol nem tettük még meg azt hogy ezeket az adatbázisokat összehangoljuk integráljuk és ezeket utána fel tudjuk használni a döntés előkészítésben most ebből egy globális központot szeretnénk létrehozni aminek nyilván lenne regionális és nemzeti levetülése és az adatok szolgáltatása megfelelő minőségben természetesen pedig nemzeti szintről t most nyilván egy ilyen adatrendszer az akár iparpolitikában mezőgazdasági tehát agrárpolitikában urbanizációban tehát várostervezésben vízfogyasztás előrejelzésében és így tovább és így tovább ez mind szerepet játszon pontosan erről van szó ha tőled még képviselőkorodban megkérdezte volna valaki hogy képviselő úr ebben a körzetben ebben az országrészben 10 év múlva mennyi és milyen vízre számíthatunk akkor a tisztességes válasz az tudott volna lenni hogy nem tudjuk talán vannak elképzeléseink de igazából nem tudjuk pedig tudhatnánk sokkal jobban hogyha ezt az információs rendszert ami egyébként a nagy adat tehát a tömeges adat feldolgozásra épül ezt megalkottuk volna korábban és ezen jelenleg dolgozunk a másik ilyen vagy most már talán a harmadik ilyen nagy fordulópont amiről döntöttünk hogy 2027-ig létrehozunk egy globális korai előrejelzőrendszert ez azért szükséges mert a természeti katasztrófáknak az ereje és nagyon gyakran a száma is egyre nagyobb főleg olyan országokban ahol az infrastruktúra kevésbé viharálló kevésbé válságálló ö egy-egy nagyerejű katasztrófa legyen az egy hurikán ciklon legyen az egy egy villámáradás vagy legyen legyen az egy egy tartós szárazság egyre nagyobb pusztítással jár ezt rövidtvon is érzékelni kell tehát a lakosságnak tudnia kell hogy néhány napon belül néhány héten belül mire számítson és fel kell tudni készülni erre igen láttunk erre példát egyébként éppen pakisztán mondjuk egy fél évvel ezelőtti példa ahol a hetetlen nagy mennyiségű eső 35-40 milliárd dollárnyi kárt okozott ami az ország nemzeti jövedelme szempontjából és az újjaépítés várható költségei szempont…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Fenntarthatósági fordulatra van szükség! #71”

Miről szól ez az epizód: „Fenntarthatósági fordulatra van szükség! #71”?

A műsor vendége Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés elnöke, aki a fenntartható fejlődési célokról és a bolygónkat érintő válságokról beszél. Kiemeli a klíma- és vízpolitika összekapcsolásának fontosságát, valamint felhívja a figyelmet a gyorsuló ütemben zajló vízválságra… Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 04. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Fenntarthatósági fordulatra van szükség! #71”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kőrösi Csa, Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Fenntarthatósági fordulatra van szükség! #71”?

Fő témái: fenntartható fejlődés, klímapolitika, vízpolitika, vízválság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Fenntarthatósági fordulatra van szükség! #71”?

Megjelenés: 2023. 04. 17.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/fenntarthatosagi-fordulatra-van-szukseg-71-93762458

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból