Kék Bolygó - Áder János podcastja

Lenézett országból gazdasági világhatalom #127

· PT36M4S

Összefoglaló

A műsor Kína zöld átállását vizsgálja Salát Gergely sinológus segítségével. Kína a múltban gazdasági fejlődését a környezeti szempontok elé helyezte, ami súlyos környezetszennyezéshez vezetett. Azonban a 2010-es évekre a vezetés és a lakosság is felismerte a változás…

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2025. 05. 19.
Hossz
36 perc
Szereplők, említett nevek
Salát Gergely, Áder János
Témák
kína, zöld átállás, gazdasági fejlődés, környezetszennyezés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Taps] [Zene] [Taps] Jó napot kívánok.

Tisztelettel köszöntöm a podcast hallgatóit és a kedves nézőket.

Mai vendégem és beszélgetőtársam, Salát Gergely, sinológus, kías szakértő, egyetemi oktató és számos cikk szerzője.

Már a bemutatásból is nyilván tudják a hallgatók, hogy Kínáról fogunk beszélni, méghozzá Kína zöld átállása lesz a témánk.

Úgyhogy nagy tisztelettel köszöntöm itt a stúdióban.

Üdvözlöm a hallgatókat, nézőket.

Amikor készültünk a mai beszélgetésre, a kollégák összeállítottak nekem egy hírcsokrot.

Csak az elmúlt hetek, inkább azt mondom, hónapok, az első negyed év hírei. 14 Kínával kapcsolatos.

Nem fogom mindegyiket ismertetni, csak ötöt.

Annak azoknak is csak a címét, csak hogy a föl tudjam tenni az első kérdést.

Kína hatalmas naperőművet kíván építeni az űrben.

Kínai kutatók forradalmi megoldással álltak elő az akkumulátoroknál.

Szélturbinák újrahasznosítása kínai módon.

Negyedik. 400 km hosszú naperőmű épül a sivatagban, és végül az ötödik.

Megcsinálták a cementet, ami áramot termel, és akkumulátorként is működik.

Most több is hasonló egyébként a többi hír.

Nekem az a benyomásom, hogy 1015 évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna, hogy nem egy ilyen hírcsokor, nem egy tucathír, de akár csak egy is Kína vonatkozásában ebben a témában, vagy ebben a témakörben megjelent volna.

Szerintem nagyon egyszerű ennek az oka. rájöttek a kínaiak, hogyha nem változtatnak az addigi modelljükön, akkor megfuladnak.

Ugye ez a 50-es évektől fogva egészen a 90-es 2000-es évekig a gazdasági fejlődésnek teljesen alárendelték a környezeti kérdéseket, tehát nem nagyon törődtek azzal, hogy ne szennyezzék a környezetet, ne vágják ki a fákat, ne pusztítsanak mindent, amit csak lehet, hogyha azt GDP-re tudták váltani.

Aztán a 2000-es, sőt inkább a 2010-es évek elején volt egy gondolkodásbeli fordulat, amikor kinéztek a kínai vezetők is az ablakon, és látták, hogy nem látják, hogy mi van az útnak a a túloldalán.

Meg hát a kínai ekkor már létező városi középosztály is érzékelte, hogy hiába a gazdagság, hiába a magas jövedelem, hogyha meghalnak tüdőrákba 50 évesen, akkor az egész nem mér semmit, és kialakult egy igény arra, hogy változtassanak.

A ugye egy korábban olvastam egy cikket, és akkor ez kapcsolódik ahhoz, amit az imént mondott.

A kínai vezetők elkezdtek számolni, és azt mondták, hogy hiába van 789%-os GDP növekedésünk, hogyha az a környezeti kár, amit az ipari tevékenységünk révén okozunk, az ezt a GDP növekedést tulajdonképpen felemészti, hiszen víztisztításra, levegőtiszt tisztításra, egészségügyi problémák kez vezelésére kell fordítanunk ennek a GDP növekedésnek egy igen jelentős részét, majdnem az egészét.

Tehát akkor ez volt a döntő szempont, hogy úgy éreztük, hogy ez már így nem mehet tovább.

És nem csak a vezetés, hanem a lakosság is, amelynek az igényeire azért figyel a kínai vezetés, és úgy érezte, hogy valamit muszáj csinálni, mert hát a a kemény munkájuknak a gyümölcsét fenyegetik a környezeti kérdések.

Hát ugye egyrészt valóban a a gazdasági növekedésnek egy részét kioltja a környezeti pusztulás, másrészt pedig az életminőségük nem javul akármennyire is növekszik a GDP, és ez elviselhetetlen.

Ugye egy pillanatra szerintem akkor lépjünk vissza az időben, mert ha klímapolitikával kezdtük a beszélgetést, akkor érdemes egy nem sokat, egy 30 évet visszautaznunk az időben.

Ugye amikor a kiotói megállapodás, ez volt az első ö klíma megállapodás, ami a széndioxid ért a fosszilis energiahordozók égetéséből származó kibocsátás csökkentését tűzte ki célul, Kína felmentést kapott.

Kína még ez időtájt, ugye ez a 80-as évek második felében vagyunk, ez időtájt még fejlődő országnak számított. eltelt 30 év, mára Kína a legnagyobb kibocsátó.

De van egy fontos szempont, amit érdemes a hallgatóknak a figyelmébe ajánlani.

Míg 2013-ban, tehát jó 10 esztendővel ezelőtt a villamosenergia 75%-át szén erőművekben állították elő, addig ma ez 59%, nem mondom, hogy csak 59% úgy, hogy közben az energiaigények Kínának elképesztő mértékben nőtt ezalatt a 12 év alatt.

Az elmúlt 20 évben meg öötszöröződött Kínának az energiatermelése.

Még egyszer mondjuk ezt megszöröző ötszöröződöttöz a a villamosenergia termelése.

És ennek sajnos még mindig több mint a felét, ugye ahogy ön is mondta, szénerűművekben állítják elő, de a szénnek az aránya csökken.

Nagyjából egyébként így konstanst a szél szénfelhasználás, tehát így tonnára kábé ugyanannyit használnak most már bő egy évtizede.

Csak a miután a energiatermelés az növekszik, azon belül a szénnek az aránya csökken, és hát örvendetesen nő a megújulóknak az aránya.

Tehát most már a villamosenergia előállításának a 18%-át adják a nap erőművek, illetve a szén erőművek és még jó néhány százalék-át a a vízerőművek, meg az atomerőművek.

Tehát azt látjuk, hogy miközben az energiafelhasználás nő, aközben ugye a a szénnek az aránya csökken.

Sajnos a szennyezés az továbbra is megvan, mert a a mennyisége nem csökken az elégett színnek.

Bár azért ezt tegyük hozzá, ugye mindig össze szoktuk vetni a második nagy kibocsátóval az Egyesült Államokkal.

Kína ma már abszolút értékben megelőzi az Egyesült Államokat, de az egyfőre eső kibocsátása az Egyesült Államoknak még mindig három és három három és félszer nagyobb. mint Kínáé.

Tehát almát az almával és körtét a körtével érdemes összehasonlítani.

Ha már szóba hozta, akkor a az energiamixet, ugye 59% a szén.

Érdekes, hogy a földgáz és a kőolaj alig, tehát összesen 3%.

Viszont a szélenergia és a naenergia már közel 20%-ot tesz ki, és a vízenergia is több mint 10%.

Tehát jelentős fejlesztések történtek.

Ugye, hogyha most csak néhány adatot idézünk a sajtóban megjelent hírek közül, az összes atom atomerőműnek az 50%-a, tehát a fele az Kínában épül.

Elképesztő naperőművi és szélerőművi fejlesztések zajlanak.

Ugye az egyik hírcsokor hír hír az arról szólt, hogy egy 400 km hosszú.

Hát ez elképzelhetetlen, tehát mondjuk Sopron és Nyíregyházatávágban a sivatagban naperőművet építenek, és a legtöbb vízerőművet is itt építik a világon.

Tehát elképesztő energetikai fejlesztések zajlanak a Kínában.

Az országnak a célja, hogy 2030 előtt elérjék a széndioxid kibocsátásnak a csúcsát.

Ezt egyébként még az is lehet, hogy idén elérik.

Mert picit gyorsabban zajlik az átállás, mint korábban tervezték, és 2060-ra vállalták a karmosemlegességet.

És ez egy kiemelt állami program.

Tehát a környezetvédelem az ott nem valamiféle mellékes dolog, hanem az összes öt éves tervben meg összes, nem tudom, pártfőtitkári beszámolóban, meg miniszterelnöki munkajelentésbe egy nagy fejezet foglalkozik a környezetvédelemmel, hiszen ez politikai kérdés.

Tehát olyan szinten elszennyezték a környezetüket, levegőt, vizet, talajt satöbbi, hogy a a lakosság elégedetlenségét ez már kiváltotta. 2000-es években volt számos tüntetés meg petíció meg strike meg egyebek hogy valamit ezzel kezdeni kell és prioritássá tették ezt és ezért aztán hát hatalmas összegeket fektetnek egyrészt a zöld energiatechnológiák kifejlesztésébe másrészt pedig ezeknek az alkalmazásáb például ezekben a a a nagy erőműépítésekb szokták kritikaként megfogalmazni Kína vonatkozásából ezek a beruházások Ok, és ezek a fejlesztések, ezek alapvetően állami pénzből zajlanak, és ez meg is könnyíti a kereskedést, tehát például a naperőműveknek a a piacán.

Mennyire meghatározó ez egyébként, és mennyire mennyire van szerepe a magáncégeknek, állam és magáncégeknek az aránya, ezekben az energetikai fejlesztésekben mennyire meghatározó?

A magukban, ezekben az építkezésekben azért az állami cégek a meghatározók, de itt egy kínai állami céget nem úgy kell elképzelni, mint egy, nem tudom, szovjet állami céget a 80-as évekből.

Ezek abszolút kapitalista alapon működő, nyereségorientált cégek, amelyek persze az államnak némi támogatását élvezik, de mellettük ott van a magán tőke is, illetve a magáncégek is, amelyek az innovációnak egy jelentős részét végzik. és az állam, vagy a ezek az állami programok, ezek úgy működnek, hogy nem csak az állami fejlesztéseket támogatják, hanem hogyha egy cég kifejleszt vagy kifejleszteni ígér valami új technológiát, akkor az a cég is kap mindenféle állami támogatást, kedvezményes hitelt, nem tudom, olcsó ingatlant, olcsó áramot, egyebeket.

Tehát a kínai gazdaság az egy nagyon furcsa hibrid, ahol az állami meg a magáncégek sokszor nem is lehet megmondani, hogy hogy egy cég az alapvetően állami vagy magán, mert én az közös tulajdonok is gyakran előfordulnak.

Tehát ezek így így így tandemben működnek.

És a mondhatjuk azt, hogy az inkább egy ilyen államkapitalista megoldás, amit ők választottak.

Tehát mert mert túl vagyunk régen a ugye a marxista, leninista, maista tankönyvi tételeken, tehát ma már a gazdaságnak az irányítása, szervezése nem ezek szerint a tételek szerint zajlik.

Hát ezen már nagyon régen túl vagyunk.

Minden ilyen jelzővel, hogy szocialista kapitalista államkapitalista, így Kína esetében érdemes csínyán bánni, mert ezek ugye a mi 19. századi nyugat-európai rendszereinkre kitalált fogalmak, amiket hát nagyon nehéz egy 21. századi teljesen más civilizációs környezetre alkalmazni, de egyébként, hogyha azt mondjuk, hogy államkapitalizmus, akkor azért bizonyos vonásait jól megragadtuk a kínai rendszernek.

Ugye ennek van egy nagyon fontos másik szála, ez a hírcsokorból is kiderül, hogy nagyon komoly tudományos kutatások zajlanak.

Tehát az egyetemélyi szférában, a kutatói hálózat fejlesztésében is Kína az elmúlt 15-20 évben fantasztikus eredményeket ért el. 2005-ben hirdettek meg egy 15 éves kutatásfejlesztési programot, aminek az volt a lényege, hogy az akkori 0, valahány százról a K+ F-re költött költéseknek a GDP 2,5%-át el kell érni 2020-ig.

Ezt nagyjából teljesítették, tehát most már a a GDP-nek több mint 2,5%-át kutatásfejlesztésre költék.

És ez úgy működik, hogy kijelölnek területeket, hogy melyik az a 6, 8, 10, 12, akármennyi technológiai terület vagy tudományos terület, amelybe öntik az állami pénzt, attól függetlenül, hogy ez egy állami kutatóintézet vagy magáncég végzi a a fejlesztéseket, és a a zöld technológiák azok mindig ezek között a kiemelt területek között vannak.

A mondhatnám azt is egyébként, hogyha mondjuk egy 30 évvel ezelőtti időszakra visszagondolok, hogy akkor még Kína leginkább mecchbxokat gyártott, tehát az a játékokat másolta és nagyon sok technológiát másolt.

És lényegében a másolóból mára nagyon sok területen éltan éltanuló lett.

Ilyen biztos, hogy ilyen az e-közlekedés és az elmobilitás.

Hiszen ma Kína a világ legnagyobb elektromos jármű, és ebben nem csak a személyautók vannak benne, elektromos jármű exportőre.

Megint csak nagyon rövid idő alatt a semmiből.

Itt nagyjából 15 éve született egy politikai döntés. arra jutottak, hogy a hagyományos, belsőési motoros járművekben akkora előnye van a németeknek amerikaiaknak japánoknak hogy ott nem igazán érdemes versenyezni velük, nem fogják utolérni, tehát nem fognak jobb kocsit csinálni, mint én nem tudom, Volkswagen. akkoriban viszont megjelent akkor még csak ugye perspektíván, mint a jövő technológiája az elektromos autózás, ahol viszont a nyugati meg a japán versenytársak sehol nem voltak, és akkor kitalálták, hogy ők lesznek a világ elektromos autó vagy elektromos jármű nagyhatalma.

És ide is elkezdték önteni az állami pénzt. kiadták a tartományi kormányzatoknak, hogy mindentki a saját területén osszogasson pénzeket azoknak a vállalatoknak, akik vállalják, hogy elektromos autókat, illetve az ehhez szükséges akkumulátorokat fognak fejleszteni.

És ennek következtő egy 10 néhány év alatt létrejött nem több mint 100 elektromos autógyártó meg csomó akyártó.

Ezek elképesztő versenyben vannak egymással.

Szorítgatják ki egymást a piacon.

Óriási a túltermelés. ez nagyon lenyomják az árokat, úgyhogy ezeknek a nagy része az csőtbe fog menni.

Viszont akik talpon maradnak, ilyen például a BYD, ami ugye Magyarországon is ismert, vagy az akkumulátor gyártásban ilyen a CATL, ami szintén ugye Magyarországon gyárat, ezek egyszerűen verhetetlenek lesznek, illetve már most verhetetlenek a világpiacon.

Tehát jól hallottam, hogy 100 autó, elektromos autógyártó van ma Kínában. 100 cég.

Hát ezekből már jó néhány a csőd szélén tánturok, tehát itt itt el fog indulni egy, illetve már elindult egy piaci akkor is ez egy hihetetlen nagy szám.

Igen, ezt egy picit egyébként elrontották, mert ez ugye rendkívül sok párhuzamos kapacitást hoztak létre az a kínai rendszernek egy sajátossága, hogy kiadnak, hogy na akkor most elektromos autókat kell gyártani.

És akkor minden tartományi kormányzó meg városi polgármester úgy akar megfelelni a felsőbb szinteknek, hogy akkor teljesíti az utasítást, és akkor akár van ott a helyi tudás, igény, kapacitás, akár nincs, a a kiemelt iparágokat fejlesztik, aztán ezekből lesz a a ami nem éli túl. és akkor azt a pénzt elpazarolták.

Viszont egy olyan kiválasztódás indulnek, hogy a akik győztesek, azok ténnek a világpiacon is verhetetlenek.

Egy személyes kérdés, vezetett már ilyen autót?

Úgyhogy csak kíváncsi lettem volna, hogy milyen élmény, akár vezetni, akár utazni benne.

A itt egy picit szerintem horgonyozzunk le, mert valószínűleg a hallgatókban hiányérzet maradna, hogyha nem beszélnénk.

Amúgy is egy fél mondattal említette már az autógyártásról, ennek a magyarországi vonatkozásairól.

És az autógyártás, ha már e autók, elektromos autók, akkor az ehhez nélkülözhetetlen akkumulátorok gyártásáról.

Szerintem itt erről váltsunk néhány szót.

Ugye azt említette, hogy az a cég, amelyik most Szegedre készül, az az autógyártó cég, az a legnagyobb, és vélhetően a legnagyobb is marad a kínai piacon.

Tehát ebből a nekem logikusan az következik, hogy akkor egy jó választás, jó döntés volt a magyar autógyártó cégek mellé, alapvetően német cégek mellé még ezt a céget is a magyar piacra beengedni.

Hát a német cégek nem biztos, hogy örülnek a konferenci most a magyar magyar gazdaság…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Lenézett országból gazdasági világhatalom #127”

Miről szól ez az epizód: „Lenézett országból gazdasági világhatalom #127”?

A műsor Kína zöld átállását vizsgálja Salát Gergely sinológus segítségével. Kína a múltban gazdasági fejlődését a környezeti szempontok elé helyezte, ami súlyos környezetszennyezéshez vezetett. Azonban a 2010-es évekre a vezetés és a lakosság is felismerte a változás… Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Lenézett országból gazdasági világhatalom #127”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Salát Gergely, Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Lenézett országból gazdasági világhatalom #127”?

Fő témái: kína, zöld átállás, gazdasági fejlődés, környezetszennyezés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Lenézett országból gazdasági világhatalom #127”?

Megjelenés: 2025. 05. 19.. Hossz: 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/lenezett-orszagbol-gazdasagi-vilaghatalom-127-97839418

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból