Kék Bolygó - Áder János podcastja

Ökotudatos tisztítás és komposztálás #87

· PT31M3S

Összefoglaló

Juhász András, a Bibo Franchise Kft. alapítója és kutatási vezetője egy interjúban mesél a cég 2011-ben indult, fenntartható vendéglátóipari tisztítószerek fejlesztésére irányuló projektjéről. Kezdetben környezetbarát tisztítószereket fejlesztettek, majd a csomagolás környezeti…

Röviden

Műsor
Kék Bolygó - Áder János podcastja
Megjelenés
2023. 11. 07.
Hossz
31 perc
Szereplők, említett nevek
Juhász András, Áder János
Témák
környezetvédelem, ökotudatosság, tisztítószerek, komposztálás, bioműanyag
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] [Taps] [Zene] [Taps] [Zene] [Taps] [Zene] jó napot kívánok tisztelettel köszöntöm a podcast hallgatóit és a kedves nézőket akik figyelemmel kísérik a beszélgetéseinket azok tudhatják hogy szeptember végén volt a 2023-as fenntarthatósági expo it budapesten és már előtte elkezdtem néhány cégnek a bemutatását és utána az expót követően ezt folytattuk hiszen 140 magyar vállalat kis és nagyvállalat egyetem mutatkozott be és nagyon sok figyelemre méltó ötlettel újítással megoldással innovációval találkoztam ebbe a sorozatba illeszkedik a következő beszélgetés juhász andrással akivel ott találkoztam először az expo területén és ha jól emlékszem legalább háromszor de lehet hogy négyszer különböző különböző más-más vendégekkel ellátogattom az önök standjához és mutattam nagy lelkesedéssel az önök termékeit igen úgyhogy tisztelettel köszöntöm itt a stúdióba jó napot k a cég vezetője alapítója és vezet alapító alapítója és vezetője jön meglehetősen fiatal ehhez képest majd mindjárt hallani fogják a kedves hallgatók egy fantasztikus karrier nyugodtan mondhatom ez karrier egy fantasztikus teljesítmény kötődik juhász andráshoz és a kollégáihoz mutassa be nekünk egy röviden mutassa be nekünk a céget mivel is foglalkoznak mindig ez a legnagyobb kritika amit egyből meg szoktam kapni hogy röviden nem tudok beszélni a cégről de de ma figyelek rá hogy az időkorlátokat lépjük alapvetően a vendéglátás számára szerettem volna fenntartható megoldásokat és termékeket kidolgozni 2011-ben kezdtem ezt a kutatásfejlesztési munkát akkor még ugye nem kifejezetten volt képben maga a környezetvédelem a természetvédelem és nem is volt trend a fenntarthatóság én ekkor kezdtem el azon gondolkodni hogy a vendéglátóipar hogyan dolgozhatna nap mint nap sokkal fenntarthatóbb eszközökkel és módszerekkel egy kutatásfejlesztési céget hoztam létre és elsőként az élővizek védelmében környezetbarát és organikus alapanyagokból álló professzionális tisztítószer termékcsaládot kezdtem fejleszteni ezek a cancoo termékek innentől kezdve már csak a következő lépés az az evidens volt 2013-ban be kellett látni hogy a a kézterméknek a beltartalma az csak a környezeti lábnyomnak a 30%-a tehát van egy csomagolás ami 70%-nyi környezeti lábnyom és ezzel valamit kezdeni kell ebből jött a következő lépés létrehoztunk egy zero was programot amiben elkezdtük visszagyűjteni a csomagoló anyagot a professzionális felhasználóktól és ezt újrznosítani újratölteni mosáson keresztül vissza helyezni a a körforgásba az áramba viszont nem oldottuk meg vele a lakosság problémáját tehát egy egy vásárló aki nem a közvetlen környezetünkben vásárolja meg a termékeinket legyen ez egy felmosószer sajnos a 98%-os valószínűséggel a kommunális hulladékgyűjtőbe fogja ezt kiürült állapotába bedobni mást nem is nagyon tud csinálni mert hát nincsen szelektív gyűjtés ilyen szelektív gyűjtés nincsen még íg így van innentől kezdve ugye az volt a feladat 2013-ban hogy olyan anyagot adjunk a kezébe olyan csomagolóanyagot amit hogyha a kommunális hulladékgyűjtőbe dob be nem károsítja a környezetet ekkor kezdtem el én bioműanyagokkal kísérletezni és bioműanyag biopolimer kutatásfejlesztési programot indítani és ennek eredményeként hat évre rá sikerült a világon elsőként és azóta is egyedülálló módon 100%-ban bioműanyag csomagolásba csomagolni a tisztítószereinket tehát innentől kezdve azt tudtuk mondani hogy ez kívülbelül egy lebomló termék és és jött a következő lépés ami ami szintén evidens hogy mit lehet még csinálni bioműanyagból itt ugye magát az alapanyagot kutatjuk az alapanyagból gyártástechnológiát és abból készterméket már csak egy lépés volt hogy az egyszer hasasználatos termékek esetében vagy élelmiszeripari csomagolóanagok esetében megtaláljuk azt a megoldást amivel akár üdítőipari terméket lehet becsomagolni ugye elnök úr ezt látta a standunkon igen biztos hogy a hallgatók megkérdeznék hogy mi a szakmája az al alapszakmája én vendéglátóipari közgazdásznak tanultam előtte pedig mert azért az elég messze van még a biológiai és a a bioműanyagok kutatásától tehát alapvetően mégis csak kémiához fizikához jobban kell érteni mint a közgazdaságtanzá igen igen erre megint egy egy egy jó példával szoktam jönni 22-ben a legjobb tudomásom szerint indult el a műszaki egyetemen a a bioműanyag tanszék a műanyag tanszéken tehát maga az általános gyakorlatilag mondhatni hogy a világszinten a kutatás az 2008-2009-ben indult el 2011-12-re voltak olyan érdemi eredmények ami után én is inspirálódtam ahol egy amerikai egyetemi kutatócsoport mutatott be egy 3 centzer 3 centis lapocskát hogy ez már keményítőből van és ez bioműanyag is úgy viselkedik mint a klasszikus műanyag és én akkor kezdtem el itthon ezzel foglalkozni egyszerre az egyetemmel tehát mondhatni olyan tudást kellett fölhalmozni mind a biovegyipar mind a bioműanyag biopolimer területeken ami ami nem létezett tehát hogy darabjai fellelhetőek voltak és így önképzésen keresztül kellett eljutni oda hogy ahogy szoktam mondani hogy tanulva csináljuk csinálva tanuljuk módszerrel kellett magát a programokat levezényelni ez fantasztikus dolog mert azért hogy említette hogy 11-ben indul ez a vállalkozás 12 év telt el azóta igen a cég bemutatót hogyha tovább vinnénk akkor azt látnánk és egy teljes körű bemutatás hogy 800 termékük van 800 ezt nem fogjuk most mindet bemutatni de hármat hármat szeretnék kiemelni három területet az egyik lesz a bioműanyag amire már az előbb utalt itt azért lesz néhány alkérdés utána a tisztítószerek ezekre szintén utalt és amiről nem beszéltünk idáig az a harmadik ez az élelmiszerhulladék és annak feldolgozása a ez a három szerintem bőven ki fogja tölteni a a műsoridőt és azt hiszem hogy nem kell hogy visszaérljünk egyébként a kedves hallgatók és nézők türelmével kezdjük akkor a műanyagokkal mi is az a bioműanyag ugye van egy mozaik szó ez a nagy p nagy l nagy a pl a majd ön el fogja mondani hogy mi is ez a műanyag azért fontos információ a hallgatók nézők számára szerintem hogy 1967-ben én akkor nyolc éves voltam 2 millió tonna k millió tonna műanyagot használtak föl a világon igen most közel a 200 szeresét tehát közel 400 millió tonna műanyagot használunk fö ennek a nagy részét nem gyűjtjük vissza vagy ha visszagyűjtjük sem hasznosítjuk újra egy jelentős része tehát még egyszer évi 400 millió tonna műanyagról beszélünk ez a természetbe kerül vizekbe víztestekbe uv hatására mikroműanyaggá válik és aztán onnantól meglehetően komoly veszélyt jelent az élővilágra is és ránk emberekre is tehát ezért a bioműanyagnak és akkor most el fogja mondani hogy mi ez a bioműanyag a használata a klasszikus műanyagnak a kiváltása az elemi érdeke mindannyiunknak és akkor itt a kérdés az hogy miből is készül ez a bioműanyag hogyan készül mire használható mi a lebomlás ideje ugye erre is utalt az előbb a csomagolás járjuk egy kicsit körbe ezt a témát igen talán a a a a probléma az igazi gyújtópont és ugye alapvetően a a gondolat aminek meg kell jönni és a gondolat ami ami tervvé formálódik és utána anyaggá formálódik annak a gyúj gyújtópontja az maga a probléma a probléma ugye az hogy nekem is van egy egy számadatom ehhez 50 millió tonna nagyságrendileg az európai uniónak a műanyag felhasználása per év és ebből 20%-a ö minimum és ugye itt arányszámok vannak és tudjuk hogy elég tehát becslések és és mérések párhuzamosan mozognak de egy 10-20 millió tonna évente az élelmiszeripari csomagolóanyag na most itt az a probléma hogyha tudjuk és már ugye egyértelműen tudjuk hogy hogy toxikus vegyületek válnak ki a műanyagból akár nedvesség hatására akár védőgázok hatására akkor tudjuk azt hogy az elsődleges probléma az az hogy ennek egészségügyi komoly kockázatai vannak a másodlagos probléma az pedig az hogyha létrehoz egy ilyen anyagot mint a klasszikus műanyagok ezek szervetlen vegyületek a szervetlen vegyületeknek az a tulajdonsága hogy biológiailag bonthatatlan tehát nem bomlik le a természetbe mi történik akkor vele egyre kisebb darabokra esik szét erre mondjuk hogy degradálódik ami a mikroműanyagtól a nanoműanyag méretig tehát egészen apró méretig már megjelenik az élőszervezetekben mert annyira kicsi hogy bárhova be tud menni na most ott már ugye ki tudja fejteni a negatí egészségügyi hatásait ez az elsődleges kérdés és én és én úgy gondolom hogy ez az elsődleges feladat hogy az emberre való hatásait tudjuk figyelmen nem figyelmen kívül hagyni és onnantól kezdve a második pedig a környezeti hatásai tehát mire keresünk megoldást egészséges és egyben környezet kímélő műanyagipari termékeket klasszikus műanyagipari termékeket funkciójában kiváltó anyagot kell találnunk tehát olyan anyagot kellett létrehozni ami ugyanazokkal a tulajdonságok al rugalmassággal gátzáróképességgel hőállósággal és és formázhatósággal rendelkezik mint a klasszikus műanyag de sem a környezetet sem az emberi vagy egyéb élő szervezetet nem károsít na most ugye innentől kezdve egyértelmű a feladat nem szervetlen hanem szerves anyagokból kell dolgozni ez ugyanúgy elmondható a vegyipari üzletágunkban ahogy a bioműanyagüzletágban is tehát valamilyen szerves anyagból induljunk ki mi tud ez lenni jelenleg ez növényi cukor tud lenni tehát gyakorlatilag a növényi cukor kivonása után fermentációs eljárással növényi keményítő lesz belőle a keményítőből tejsavat kell kivonni és a tejsavat kell polimerizálni és akkor a politejsav és akkor ez a bizonyos három betű amit említett polilaktacid acit pla jön létre na most itt egy egy nagyon fontos dolog van vizsgálnunk kell az anyagnak magának az anyagnak a az előállítása alatt keletkező co2-t és a lebontás alatt keletkező co2-t a használati idő alatti gyűjthetőséget tehát azt hogy azután hogy elhasználodott a termék mit tudunk vele kezdeni és majd itt fog kapcsolódni a a harmadik üzlethágunk ugye a kompasztálás igen biztos hogy föltennék a kérdést a hallgatók hogyha itt a helyemben lennének hogy rendben van akkor előállítunk tányért poharat evőeszközt mondjuk például azokat amiket a mcdonald'sban használnak és azonnal eldobják és ez jól helyettesíthetők árban versenyképes ez a termék amit önök előállítanak ezekkel a termékekkel amik most egyébként a boltokban meg sok meg az ilyen típusú gyorséttermekben is kaphatók és felhasznál felhasználásra kerülnek ühüm szerintem a legnagyobb kihívás a magunk fajta fenntartható innovációs cégeknek az hogy a fenntarthatóság mindkét fő alappillérén megálló termékeket tudjanak létrehozni ugye az egyik pillér az az az amit pont ön kérdezett hogy gazdaságilag integrálható-e a termék tehát jelent-e olyan többletköltséget amit már nem tud megfizetni a felhasználó és hiába van egy jó fenntartható alternatíva ha az egyszerűen a gazdaságban nem integrálható és csak a második pillér az hogy amúgy maga a termék szolgáltatás ami létrejött az környezetudatos környezetbát-e most ennek a kettőnek kell tudni megfelelni és ugye itt ez ez először amikor ugye a fejlesztéseket én elkezdtem 2011-ben és folytattuk a csapattal 2014-től a akkor ugyanez a kérdés volt a vegyipari oldalon és most ugyanez a kérdés megjelent itt a bioműanyag oldalon is na most itt ugye tudni kell azt hogy az alapanyag jelenleg tehát amiből dolgozunk ez ez a keményítő az pontosan 3árom és félszer négyszer annyiba kerül mint a klasszikus műanyagipari polietilén vagy polipropilén alapanyagok tehát már egy óriási hátrányból indulunk viszont hiába van egy kvázi olcsó alapanyag a piacon tudjuk róla hogy ugye káros és szennyező innentől kezdve kellett belépnie a szabályozószerveknek jelen esetben ugye az egész világon történik ugye a a klasszikus műanyagoknak a kitoloncolása a napi használatból és alternatívák keresése ugye itt az európai unió lépett be ebbe 2021-ben és egy úgynevezett suup törvényt gyakorlatilag egy egy kötelező irányelvet adott ki a tagállamoknak arra vonatkozóan hogy milyen klasszikus műanyagokat lehet egyáltalán fölhasználni és mit lehet belőlük gyártani na most ez egyértelműen azt célozta hogy azoknál a termékeknél ahol tudjuk hogy nem tud versenyképes lenni és ezt ki kell mondani tehát sosem fogunk tudni bioműanyag alapanyagból annyiért gyártani villát amennyiért annó poolisztirolból lehetett legyártani tehát ehhez nagyon-nagyon hosszú időnek kell eltelnie viszont ahhoz hogy a termék bevezethető legyen integrálhatónak kell lennie el kell kezdenie használni a felhasználónak a végfelhasználónak egyre többet kell tudni belőle gyártani egyre több alapanyagot kell hozzá gyártani és ahogy tudjuk hogy ahogy nő a volumen a piacon úgy csökken az előállítási ár és valahol lesz egy metszéspont majd a közel vagy távoli jövőben ezt sikerült más módszerekkel megoldani például a tisztítószerek esetében ahol elmondhatjuk hogy semmivel sem drágábbak a tisztítószereink mint a klasszikus tisztítószerek de itt jelen esetben ez ez a megoldás ez a kereskedelmi lánc lerövidítése ez ez nem érhető el de van itt még egy dolog ami segíthet mert ugye zajlik egy másik gondolkodás is ez pedig az hogy a közgazd ági szemlélet is változzon meg azaz ne csak a pénzt tőke oldaláról vizsgáljunk egy ilyen beruházást hogy mennyi a megtérülési idő és milyen rövid időn belül hoz majd profitot hanem vizsgáljuk hogy ezt egy william northhous nevű nobeldías amerikai közgazdászí nevezte ezt így vizsgáljuk az úgynevezett externáliákat tehát a gazdasági tevékenységünknek a társadalmi környezeti hatás át is és hogyha ezt is vizsgáljuk erre utalt az imént hogy meg tudunk előzni betegségeket és pontosan tudjuk hogy a műanyagnak az emésztését nem tanulta meg a szervezetünk a törzsfejlődésünkből ez kimaradt hogy műanyagot emésszünk meg ezért ez biztos hogyha minél nagyobb mennyiségben jut be a szervezetünkben betegséget fog okozni ezt tudjuk hogy milyen betegséget erre vonatkozóan most kutatások vannak a a az emberi szervezetbe kerülő műanyag mikroműanyagoknak 90 száalé-ka ezer ezek szerint a kutatások szerint kiürül az emberi szervezetből de 10%-a bent marad hogy ez milyen gyulladást okoz rákos folyamatokat indít el erre most zajlanak orvosi kutatások de jó eséllyel megtippelhetjük hogy hogy nem örül az…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Bibo Franchise Kft.

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ökotudatos tisztítás és komposztálás #87”

Miről szól ez az epizód: „Ökotudatos tisztítás és komposztálás #87”?

Juhász András, a Bibo Franchise Kft. alapítója és kutatási vezetője egy interjúban mesél a cég 2011-ben indult, fenntartható vendéglátóipari tisztítószerek fejlesztésére irányuló projektjéről. Kezdetben környezetbarát tisztítószereket fejlesztettek, majd a csomagolás környezeti… Az epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ökotudatos tisztítás és komposztálás #87”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Juhász András, Áder János.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ökotudatos tisztítás és komposztálás #87”?

Fő témái: környezetvédelem, ökotudatosság, tisztítószerek, komposztálás, bioműanyag.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ökotudatos tisztítás és komposztálás #87”?

Megjelenés: 2023. 11. 07.. Hossz: 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kek-bolygo-ader-janos-podcastja/okotudatos-tisztitas-es-komposztalas-87-58235126

Több epizód a Kék Bolygó - Áder János podcastja-ből

  • Ipari energiatárolás hatékonyan #154

    A Kék Bolygó podcast sorozatának #154. epizódjában Szűcs Marcell, a Planergy Solutions ügyvezetője a nagy ipari fogyasztók számára kifejlesztett akkumulátorszimulációs modellről é…

  • Aszály: baljós árnyak nyárra #153

    Európa 1980 óta a leggyorsabban melegedő kontinens, ami Magyarország vízháztartását is veszélyezteti. Lakatos Mónika éghajlati szakértővel a klímaváltozás, az aszályhelyzet és a t…

  • Jobb talaj, és még a vizet is megtartja #152

    A FitoWool gyapjú pellet egy fenntartható megoldás az aszályos időszakra, amely javítja a talaj vízmegtartó képességét, támogatja a talajéletet és hozzájárul a vegyszerhasználat c…

  • A jóllétünk ősi titkai #151

    A Kék Bolygó podcastben Nagyné Batári Zsuzsanna, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese beszél a "Együtt a fenntarthatóságért!" című kiállításról, amely a fenntartható életmó…

  • Itt a lét a tét - a természeti tőke eltűnése #150

    Bartus Gábor környezetgazdász a Kék Bolygó podcast 150. adásában arról beszél, hogy bár Magyarország környezeti teljesítménye jó, a globális nagyhatalmak, így Kína és az Amerikai…

  • Egészséges otthon - időtálló építészeti megoldás #149

    A szalma, mint építőanyag, évszázadokon át használták, de mára szinte elfeledték. Ez a podcast rész a szalmapaplan nevű új, innovatív szigetelőanyagot mutatja be, amely hagyományo…

  • Világraszóló magyar fejlesztés #148

    Vida Ádám, az Edortech ügyvezetője egy új, szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fémötvözet anódról beszél, amely a lítium-ion akkumulátorok kapacitását a korábbiak…

  • Ahol élménnyé válik a fenntarthatóság #147

    A Planet Budapest kiállítás február 25-től várja a látogatókat a Vasúttörténeti Parkban, ahol magyar vállalkozások mutatnak be fenntartható megoldásokat. Az eseményről Unger Zsolt…

  • Űrállomásról az óvodába – hasznosított hőenergia #146

    A magyar HeatVentors cég ügyvezetője, Kakas József az energiatárolásról és a fázisváltó anyagok (PCM) alkalmazásáról beszélt. A HeatVentors intelligens hőtároló akkumulátorai akár…

  • Egészségesebb élet ősi gabonákkal #145

    A műsor vendége Simon András, a Nature Gold Hungária Kft. ügyvezetője, aki az ősi gabonákról, azon belül is az alacorról, a tönkölyről és a tenkéről beszél. Kiemeli ezen gabonák k…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból