Klasszis Podcast

Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot

· PT58M9S

Összefoglaló

Bojár Gáborral, a Graphisoft park elnökével és fizikus vállalkozóval a klasszis Club Live podcast 101. adásában Károly Csabai beszélgetett. A beszélgetés az első két hónapos Magyar-kormány értékelésével kezdődött. Bojár Gábor csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a…

Röviden

Műsor
Klasszis Podcast
Megjelenés
2026. 07. 12.
Hossz
58 perc
Szereplők, említett nevek
Wéber Balázs
Témák
rezsicsökkentés, árstop, magyar-kormány
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Csabai Károly vagyok, a Klasszis média lapsoporthoz tartozó M4 és privátbankár főszerkesztője, és önök a Klassis Club Live következő adását látják, illetve hallhatják is a podcast felületeinken, valamint a Trend FM napvendége című műsorában is.

Arra kérem önöket, hogy ha még nem tették, akkor mindenféleképpen iratkozzanak föl a Klassis Média YouTube csatornájára, ahol ezt a beszélgetést és valamennyi egyéb termékünket is meg hallgathatják, illetve visszanézhetik.

A mostani adás az a most már túl vagyunk a 100. adáson, ez a 101. adás, amelyik a hatodik évfolyamban jár, és mai vendégem Bojár Gábor, a Graffisoft elnöke.

Fizikus üzletember, >> elnök már nem vagyok. >> Már nem vagy elnök?

A bocsánat, akkor a fizikus park elnöke. >> Graffisov park elnöke.

Igen, egyébként azt is írtam föl, nem tudom miért nem azt mondtam.

És fizikus vállalkozó üzletember.

Köszöntöm, köszöntelek és örülök, hogy elfogadod a meghívást. >> Nagyon szépen köszönöm a meghívást >> és szerintem olvasóink, nézőnk is örülhetnek.

Arra kérem önöket, hogy tegyenek föl kérdéseket vendégünknek, mert ugye ez az a műsor, ahol élőben is lehet kérdezni a podcastban, nem csak utólag visszanézni. kaptál is már kérdést, de először akkor az én kérdésemmel kezdjük.

Hát ugye adja magát a ugye 12-én lesz ugye három hónapja annak, hogy hogy ugye a választáson nyert a Tisza elég nagy aránnyal, ugye a rendszerváltás utáni legnagyobb arányú sikerét aradta és két hónapja le pontosan a napra pontosan lesz annak, hogy a magyar kormány megalakult.

Szó szerint a magyar kormány ugye Magyar Péterrel.

Mik mik az első ilyen ilyen érzései itt erről? az első két hónapról. >> Hát az első érzéseim egyértelműen pozitívak.

Szóval azért [torokköszörülés] a a nagyon jó és és biztató intézkedések dominálnak azzal a a néhány negatívval szemben, amit azért már lehet érezni.

Én kritizálni jobban szeretek, mint dicsérni.

Szóval dicsérni az nem az én műfajom.

Kritizálni jobban szeretek, azért van már mit kritizálni. >> Na hát akkor majd vágunk.

Szóval ami úgy összefoglalnám egészében, szar úgy érzem, hogy hogy azért a populizmus dominál, tehát a tehát mindig meg k mindig azt nézik, azt mérik, hogy minek milyen támogatottsága van, és csak azt csinálni.

Pedig hát azért egy ekkora támogatottság mellett azért olyanokat is érdemes lenne meghozni, ami nem népszerű, de tudjuk, hogy az országnak szüksége van rá, hogy mondjuk a leglátványosabbat mondjak.

Hát ez így ez a hatalmas hőség, ami most van, hát az rávilágít arra, hogy a rezsitökkentés az nem volt egy jó lépése Orbán Viktornak, mert az végül is az energia pazarlásra ösztönöz.

Hogyha valaminek az árát komolyan támogatjuk, akkor az pazarláshoz vezet. >> Akkor él nappal mennek a lékon.

Hát legalábbis nem spórolunk vele.

Nagyon jó volt benne az, hogy egy bizonyos szintig van csak, és a fölött már nincs, de ezt a szintet lehetne lejjebb vinni, és ami afölött van, azt meg lehetne drágábbá tenni, hogy jobban tükrözze a valós árakat.

És nem csak arról van, hogy jobban tükrözze a valóságát, spórolásra ösztönözzön egy ilyen helyzetben, mint ami ami most van, egy ilyen elképesztő méretű hőségben.

Bizony spórolásra kéne ösztönözni, és ezt nem lépi meg a kormány. >> Ez egy csalódás egyébként, hogy ezt ettől nem köszöntek el az első két hónapban. >> Hát igen, ez nekem csalódás.

Az az igazság, hogy Orbán Viktor megmondta, hogy mik azok a legfontosabb vívmányok, amiket tüzönvzen keresztül megvédenek.

Na most pontosan azok, amiket meg kéne szüntetni.

Ő nagyon szépen megmondta, mert mert például vannak olyan kedvezmények adózásban, amik amik nagyon népszerűek, de mondjuk szociális szempontból nem indokoltak.

Szóval nem eléggé nem eléggé differenciál, tehát mind azzal teljesen egyetértek a szociális szempontokkal, hogy a a nehezebben élőket kell mindenképpen támogatni, de hát ha lehet inkább direkt és szelektíven, nem pedig adórendszeren keresztül, mert az nem biztos.

Bár már az adórendszernél tartunk, >> bocsánat, bocsánat.

Még még ne szjunk az adórendszer, hogy szavadba vágok, elnézést.

De hogy a másik ilyen inézkedés, ami egyébként a a vitatárgyát képezheti, az az árésstop. >> Ugyanaz is.

Az, >> hogy ugye itt [torokköszörülés] itt a az országos kereskedelmi szövetség folyamatosan minden inflációs adat megjelenésekor, most is például ami ugye tegnap kijött, ugye 1,7% lett a júniusi infláció, mindig mindig már az előző kormány alatt és most is hangsúlyozza azt, hogy meg kéne már szüntetni az árésstoppot, és még mindig itt van. népzerű.

Tehát a a népszerűtlen lépések megtételéhez szükséges bátorságot hiányol. >> Na de persze pedig most egy olyan felhatást kaptak, hogy hogy talán lehetnének bátrak, nem? >> Igen.

Csak lehet, hogy akkor veszítenek 2% pontot a népszerűségből és ez érdekli őket.

Úgy néz ki ez a prioritás. >> Hát akkor mondjuk akkor nem 70, nem tudom 875 lesz, hanem 73.

Tehát most akkor >> és ha 60 és ha 50 és ha 40. [torokköszörülés] Hát könyörgöm, azt kellene nézni, hogy ők az országért vállaltak felelősséget, az ország jövőjért, nem csak a választóknak a a, hogy is mondjam, a kedvéért. >> Van van-e, van még olyan lépés a a amik amit úgy érzel, hogy hogy amiben már kellett volna, hogy lépjenek, de még még mindig nem lépték meg? >> Hát most ez htelen más nem jutt eszembe, mert egy csomó jót lépnek.

Szóval ezeket csak csak én nekem a nem tudom ismertja Móricka amikor három évig nem meg se szólal nem értik mi baja van és akkor végül egyszer csak megszólal hogy ez a levesz sós és remek drága Móricka hát eddig miért nem szól mert eddig minden rendben voltát [nevetés] >> igát >> na akkor akkor térjünk is át az adórendszerre mert azt már érintetted aztán majd utána visszatérünk talán még ilyen politikai dolgokra is ugye neked volt egy elhíresült mondatod vagy illetve kettő is az a lehet hogy én mazoista vagyok, de abszolút reálisnak és üdvözlendőnek tartom a vagyonadót.

Nem kell ehhez baloldalinak lenni.

Ez az ember normál igazságérzetének megfelel.

Úgy érzem, az 1%-at ki kell, hogy bírjuk.

Kiderült, hogy három mondat volt. >> Ezt pont a választások után mondtad. >> Jaj, de szépen fogalmaztam.

Ezen ezen nem tudnék változtatni ma se.

Tehát úgy érzem, hogy egy normális érett társadalomban szolidaritásnak létezni kell.

És a szolidaritásnak abszolút azzal jár, hogy akik gazdagabbak és jobban keresnek, azok arányaiban jobban járulnak hozzá a közterhekhez.

A jelenlegi adórendszer nemhogy arányaiban jobb, hanem arányaiban kevésbé, sokkal kevésbé járulunk mi gazdagok hozzá, mint a szegények.

A szegények járulnak arányaiban felháborítóan jobban a közterhekhez, hiszen az adórendszerben a legnabb, amit mi állampolgárok fizetünk, abban a legnagyobb részt a fogyasztási adó, az áfa teszi ki, hát azt is mi fizetjük, csak azt nem érezzük, mert az árakon keresztül érezzük, egyszerűben ember. >> De ez a szegények adója úgy szokták mondani, >> hát ez a szegények adója és az a legnagyobb, mert hiszen a jövedelmük legnagyobb részét a szegények költik fogyasztásra, itthoni fogyasztásra.

Én a jövedelmemnek jelentős részét külföldön költöm el, jelentős részét felhalmozom, befektetem, tehát egy csomó olyanra költöm a jövedelmek nagy részét, amiután nem fizetek áfát.

Ezért hát én arányaiban sokkal kevesebb adót fizetek, és ezért ég a pofám.

Szóval ez tehát azt mondom, hogy ez ez rendben van.

Mondjuk a kettő együtt már lehet, hogy egy kicsit már túlzott lenne, de szerintem és itt megint arról van szó, hogy mi az, amit nem mertek vállalni, mert megígérték.

Hát a flat jövedelemadó se oké.

Tehát a jövedelmünk után is lehetne nagyobb százalékban, a magasabb jövedelmek után nagyobb százalék-ot fizetni.

Fejlett országokban 30-35%-os felső kulcs nem számít soknak. >> Igen.

Mondjuk annyit annyit tettek, hogy a minimál bérnek az S-t levitték 15-ről kenre helyes. >> Ami havi 20000 Ft plusz jelent. és hogy a medián bér, ami 650000 Ft környékén van, ott is ott is ilyen 10000 Ft-os könny könnyebbséget kaptak, és a de ennyi ennyi vagy illetve kapnak majdnem 27-ben, de ez is mondjuk a a jövő évi költségvetéstől függ még, hogy >> na most én ehhez hasonlítottam a vagyonadót.

Tehát hogyha onnan indulunk ki, >> hogy a vagyonnak valaki azért a a vagyonos emberek, mint jómam is, a vagyon jelentős részét befekteti, és jövedelem jövedelem termelő vállalkozásba fekteti, akkor hát annak a annak a jövedelme bőven ki kell, hogy termelje azt a bizonyos 1%-ot.

Úgy és úgy számoltam, hogy az olyan, mintha egy 10 vagy attól függ, hogy mekkora hány át és milyen jövedelmet hoz, mintha 10 vagy 20% ponttal magasabb lenne a felső jövedelemadó.

Tehát 15 helyett 25 vagy 30 vagy 35%-ot fizetnék, az körülbelül ugyanannyi, mint az 1% jövedadom nálam. >> Tehát azért mondom, mind a kettő már lehet, hogy kicsit jobban fájna nekem is, akkor már nem lennék ennyire szoridális.

Tehát ha jövedelmem után kéne fizetnem 30-35%-ot és a vagyonadót, a kettő együtt már egy kicsit sok lenne talán.

Azt is lenyelném, de az már egy kicsit sok lenne. >> Ez ezt ezt az 1%-ot és ezt az 1 milliárdos küszöböt ezt te tolerálhatónak tartod?

Hát ehhez én nem szólnék hozzá.

Megmondom, hol van a baj, ahol ezzel baj tud lenni, hogy ebbe természetesen a hírek szerint bele fognak számítani a vállalkozások is.

Na most a vállalkozásoknak nem az enyémről beszélek, mert az hozza a pénzt, >> de a vállalkozások jelentős része, főleg akit amit fiatalabbak indítottak még és egy növekedésüknek korábbi fázisában vannak, ott még nincs osztalék.

Lehet, hogy nyeresége van, de osztalék még nincs, mert növekedésbe fekteti.

Na most, hogyha a vállalkozásában van a vagyonának nagy része, és abból még nem akar kiverni pénzt, mert növekedésbe fekteti a pénzt, vagy mert a bank is ragaszkodik hozzá, mely finanszírozza a növekedését, hogy nem vehet ki osztalékot, hát ott miből fizeti ki a vagyonadót?

Mert ott lehetséges, hogy az a az a vállalkozása már sokat ér, mert főleg azért ér sokat, mert dinamikusan növekszik.

Na de ha dinamikusan növekszik, annak lehet, hogy az az ára, hogy nem tud belül egyelőre osztalékot kivenni, mert visszafekteti a pénzt a növekedésbe.

Hát ott lehet, hogy visszafogja a növekedést, mert azt mondja, hogy ennyit nem tudok akkor befektetni a növekedésbe, mertogy a vállalkozásra miért mondjuk 5-10 milliárd Ftot, hát nekem azt az 50 millió Ftot ki kell akkor valahogy vennem belőle.

Attól tartok, hogy a vége az lesz, hogyha minden szempontot figyelembe vesznek, hogy abból alig lesz bevétele a költségvetésnek. >> Hát most is a olyan 150-160 milliárdot, ami ami ami hát >> ami azért pici tehát >> nagyon nagyon kevés mondanak, de hát mivel Magyar Péter megígérte, ugye meg a Tiszapárt megígérte és hogy ahogy ahogy nézem, ezeket viszik sorra végig ezeket az igének mindent ígér.

Na most racionálisabb lenne ehelyett sokkal racionálisabb lenne, igazságosabb is lenne, meg költségvetés szempontjából is jobb lenne, hogyha a vagyonadó helyett, vagy a vagyonadónak csak egy szimbolikus, jóval magasabb jvel mit tudom én, helyett az lenne, hogy hogy a lenne egy magasabb személyövedelemadósáv 25 30 össze, de azt megígérte, hogy nem lesz.

Tehát úgy érzem, hogy az az egy, amit kritizálnék, amit tehát tudok fogadni, hogy az ígéreteinek betartása az messze nagyobb prioritást élvez, mint a racionális kormányzás.

Tehát >> Aha. >> Hát igen, mer >> néhány dolgot talán lehetne nem betartani, >> de meg egyébként akkor több bevétele is lehetne a költségvetésnek azzal, hogyha hogyha az adó eszió kulcsokat >> és akkor megvan.

Most abból kell fizetni, amit megtermelek.

A vagyonadót esetleg abból kell fizetni, amit nem termelek meg.

Mondjuk nem véletlen az, hogy június 5-ére ígérte Kármán András a a vagyonak a tervezetét valamilyen részletet és most már több mint egy hónap és még mindig semmi nincs. >> Meg megmondom mi a pozitíva vagyon adab, mert én mindig a ország szempontjából nézem, nem a személyek szempontjából.

Az, hogy arra ösztönöz, hogy a vagyonomnak minél nagyobb részét tartsam jövedelemtermelő vállalkozásban, ez benne jó.

Tehát ugye, mert a luxusra fordító, a vagyonnak a luxus életmódra fordított része az, ami nem termel, az nem hozza a pénzt, hanem viszi.

És ugye, hogyha hogyha fizetek vagyonadót, akkor ott van gond, hogy ott még fiz ott ott viszi a pénzt és a és azután is kell fizetni.

Hát hogy azután fizessen, az nagyon klassz.

Tehát az jó, hogy azt a egyébként hagyományosan is a a azt szokták egyébként a luxus életmódot szokták inkább adóztatni.

Szóval mondjuk a luxus jellegű kiadásokra a magas áfa az teljesen indokolt.

Hát nálunk mindenre magas az áfa. >> Hát igen.

Mondjuk mondjuk ez is egy ígéret volt, hogy ezt ezt ezt majd le viszik.

Egyébként a vagyonadóvalól alkotott véleményed vagy kifejtett véleményed kapcsán kaptál kritikát a ugye úgymond a vagyonos barátaid ismerőseid köréből? >> A vagyonos az én barátaim és ismerőseim azok hasonlóan szoktak gondolkozni, mint én.

De nyilván de nyilvánosan kaptam kritikát. nevezetesen Csányi Sándortól valahol nyilván nem nincs köztünk a kapcsolat direkt valahol azt mondta, hogy a boyár meghű nem nem ezt a kifejezést használta nem számolt utána, hogy ez neki mibe fog kerülni.

Hát azért után számoltam, >> de utána számoltál, mert amikor itt voltál nálam múltkor tavaly március, akkor mondtad, hogy a feleségeddel kiszámoltátok, hogyha vagyonadó lesz, akkor akkor ti egy masszív összeget buknátok, de ezzel együtt >> na most Cáoré valószínűleg jóval több, de hát föl volt háborodva, hogy én kénytelem, hogy én megszólaltam a vagyonadó mellett. film.

Az is, az is oké, az is valahol a és az, tehát azért csinálta a magasabb jövedelemsáv után fizetendő magasabb jövedelemadó helyett azért csinálta a magon a vagyonadót, mert az népszerűbb.

A vagyonos emberek fizessenek, az olyan jól hangzik.

A jövedelem után meg hát mindannyian fizetünk, hát a mellett, hogy már olyan sokat fizessünk. >> Szóval megint a népszerűség dom volt, ami ami dominált a…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot”

Miről szól ez az epizód: „Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot”?

Bojár Gáborral, a Graphisoft park elnökével és fizikus vállalkozóval a klasszis Club Live podcast 101. adásában Károly Csabai beszélgetett. A beszélgetés az első két hónapos Magyar-kormány értékelésével kezdődött. Bojár Gábor csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a… Az epizód a Klasszis Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Wéber Balázs.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot”?

Fő témái: rezsicsökkentés, árstop, magyar-kormány.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot”?

Megjelenés: 2026. 07. 12.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/klasszis-podcast/csalodas-hogy-a-magyar-kormany-nem-szuntette-meg-a-rezsicsokkentest-es-az-arress-fe078f62

Több epizód a Klasszis Podcast-ből