Pokrovszk ostroma testközelből és a Zelenszkij-interjú titkai – Klasszis Podcast Vörös Szabolccsal
· PT1H3M8SÖsszefoglaló
Vörös Szabolcs, a Válasz Online újságírója a Klasszis Podcastban osztja meg tapasztalatait a kelet-ukrajnai frontról. Elmondja, hogy a kezdeti hazafias lelkesedés helyét fáradtság és kiábrándultság vette át, de a katonák továbbra is elkötelezettek a védelem iránt. Beszél az…
Röviden
- Műsor
- Klasszis Podcast
- Megjelenés
- 2025. 11. 20.
- Hossz
- 1 óra 3 perc
- Szereplők, említett nevek
- Wéber Balázs
- Témák
- ukrajnai háború, fronttapasztalatok, interjú
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez a hazafias Hév, ami fűtötte mind a katonákat, mind a társadalmat 22 elején, ez már nyomokban nincsen.
Fáradtság van, kiábrándultság van, de a tudat is ott van, hogy ezt ezt csinálni kell.
Én megkérdeztem tőle, hogy hogy mi az, amit ő ő engedményként tudna tenni, mert akkor volt éppen egy isztambuli tűzszüneti tárgyalási forduló, és akkor fordult elő először, hogy a az ukrán mandátumban, tehát ami alapján a küldöttség tárgyal, abban a 91-es határok nem voltak benne.
És és erre mondta azt, hogy területről én beszélek Putyinnal.
Szerintem Ukrajna kész lenne arra, hogy a jelenlegi frontvonalak mentén leálljanak a harcok.
Ha az emberrel szóba áll Ukrajna elnöke, akkor azért olyan nagyon nem kell attól félni, hogy személyesen ráneheztel. >> Ühüm. >> Arra, hogy az ország kormányára neheztel, hát arra meg minden oka megvan. >> Ez a Klassis podcast. >> Jó napot kívánok.
Köszöntöm a kedves nézőket. olvasókat és hallgatókat.
Ez itt a klasszis média műsora, a klasszis podcast, annak is a geopolitikai, külpolitikai kiadása.
És ma is egy nagyon izgalmas vendégünk van, ezt nyugodtan mondhatom.
Köszöntöm is a stúdióban Vörös Szabolcsot, a Válasz online újságíróját. >> Szia Balázs, üdvözlöm a hallgatókat.
Szabolcsról azt kell tudni többek között, és azért is hívtuk most őt meg vendégként, mert ő úgymond, ha nem is haditudósító, de rendszeresen jár át Ukrajnában több alkalommal személyesen ott volt a kelet-ukrajnai front közelében.
Ezt azt hiszem lehet mondani és személyesen elszer szerzett tapasztalatokat arról, hogy mi ott a helyzet.
És pontosan mi is történik ott.
Ugye ezt általában csak sajtóhírekből ismerjük.
Ezért nagyon fontos szerintem, hogy vannak olyan személyek, vannak olyan újságírók, még ha kevés is Magyarországon, akik személyesen is látták, hogy mégis mi ott a helyzet.
De mielőtt belevágnánk, lenne két szolgálati közleményem.
Az első, hogy ha még nem tették meg, akkor legyenek szívesek feliratkozni a csatornánkra, illetve elérhetnek minket az oldalainkon, a privátbankáron és az Mforon is többek között.
Na de akkor csapjuk be, csapjunk bele.
Azzal akartam kezdeni, hogy igen, pár hete jelent meg ugye egy cikked a válasz online a kelet-ukrajnai frontról, illetve több helyen is jártál ugye Harkivban, illetve Pokrovs közelében.
De nekem mielőtt ebbe belemennénk, hogy ott pontosan mit láttál, amit ugye el is lehet azért olvasni a válasz online-on, de talán még többet is tudsz nekünk mondani.
Engem az érdekelne első kérdésként, hogy ugye ez nem úgy van, hogy valaki csak fölül a vonatra és akkor irány kelet-ukrajnai front, hanem hanem oda valahogy el kell jutni.
És ugye te több alkalom alkalommal is jártál olyan helyeken, ahova úgymond normál halandó nem nagyon jut el, hogy hogyan lehet eljutni a kelet-ukrajnai front közelébe. >> Még egyszer üdvözlöm a hallgatókat és köszönöm a meghívást. egyébként ha az embernek van a ukrán védelmi minisztériumtól kapott sajtóakkreditációja, ezt évente kell újítani, akkor egyébként viszonylag könnyű eljutni a kelet-ukrajnai frontra.
Igaz, hogy a Kievből Kramatorskba tartó gyors vonat már nem megy el Kramatorskig.
Ez beszélgetésünk előtti héten módosult a menetrend.
Valahol Doneck és Harkiv megye határán egy most nem fog eszembe jutni a kisváros neve, ahol az új végállomás van.
Ugye ez azért szimbolikus vagy jelentős, mert Kramatorskot tényleg annak a vonatnak a végállomása.
A katonák ott találkoztak szeretteikkel, amikor egy-két napra el tudtak szabadulni a pozícióból.
Kramatorskban a normális értelemben vett élet az már nem nincsen. >> Viszont nagyon érdekes, hogy ez a szerelemturizmus ez ez milyen üzletágaknak például kedvezett?
Tehát, hogy a virágboltok azok nyitva vannak, az ilyen egy-két napra kiadott lakások azok hát bum van gyakorlatilag.
Úgyhogy most ennek vágott alá ez a hír, hogy nem megy már el addig a vonat, és hát azért nem megy el, mert nem lehet garantálni már a a biztonságát, mert most már Kramatorskot is elérik azok az orosz drónok, amik >> hát a még ott maradt lakosságot terrorizálják, és gyakorlatilag most már bárkit célponttá tehetnek. >> Mindezzel csak azt akartam elmondani, hogy vonattal nagyon egyszerű egyébként a front közelébe eljutni.
És hát onnan, ha az ember mondjuk nem autóval van, én mostanában mostanában úgy szoktam odajárni, mert azzem ez nem titok rác András, Oroszország szakértővel szoktunk ketten menni.
Ezt ő is elmondta többször nyilvánosan, úgyhogy ebben semmi titkolnivaló nincsen.
Szóval vele szoktunk menni, de hát egy idő után muszáj autót váltani, és amikor meg van beszélve a találkozó az adott katonai egységgel, >> Ühüm.
Akkor van egy koordináta, amire oda kell menni, és ott jellemzően átszállunk az ő kocsijukba, ami ugye már egy megerősített valami, hiszen hogyha >> nincs drónzavaró eszköz a kocsi tetején, vagy más ilyen óvintézkedést beépítve, akkor akkor tényleg egy nyílt céltábla a az autó, amivel közlekedsz.
Tehát mielőtt mondjuk nekivágsz egy ilyen útnak, feltételezem, azért egyeztetned kell valamilyen katonai szervekkel, hogy pontosan hova mész, mit szeretnél csinálni, milyen útvonalon mész, vagy mentek ugye mondtad, hogy Rác Andrással mész, tehát hogy gondolom azért van valamilyen egyeztetés hivatalos szervekkel.
Hát ez úgy működik, hogy kitalálom, hogy körülbelül mit szeretnék meglátogatni, miről szeretnék írni, >> és akkor elkezdődik ez a ilyen nagyon idegtépő szkanderezés a a hatóságokkal.
Tehát mondjuk van >> X dandár, és akkor a a dandár fölötti parancsnoksággal kell elkezdeni levelezni.
Tehát mondjuk a Pokrovsk irányt említetted ott mondjuk a a keleti parancsnoksággal, illetve hát most szervezték át éppen.
Szóval most megint új email címen kell majd elkezdeni velük levelezni.
És akkor igen, egy hivatalos kérvény, pecsét, fejlét, minden ilyesmi, és utána kezdődik a várakozás.
És ezt ez jellemzően ez az igen nem válasz, ez utolsó napokban érkezik meg.
És hát sajnos most előfordult, hogy hogy több nem válasz is érkezett, és ez iszonyú idegtépő, hogy ott vagy már a >> a a tenni akarásnak így hát nem a kapujában, de mégis csak tehát már mindjárt már csak egyet kéne aludni. eljöttél addig két napja utazol és akkor közlik, hogy mindenféle intokra hivatkozva, hogy hogy nem >> hogy ez alapó ilyen biztonsági okok miatt vagy >> hát >> vagy ezt nem mondják, >> tudja a jó ég a biztonsági okokra természetesen bármit rá lehet fogni és egyébként sajnos jogosan, hiszen csak októberben három újságíró halt meg a a fronton.
Ráadásul nem is nem is nagyon közeli pozíciókban, tehát egy ukrán tévés stábot az említett Kramatorsk utcáin talált be egy drón.
Előtte pár nappal pedig egy francia fotóiportert, őket Druskifkánál, de hát ez is még bőven ukrán fennhatóság alatt levő terület. >> Ühüm.
Egyébként neked mi a fő motivációd, hogy bevállalod ezt a kockázatot?
Azt hiszem lehet mondani nyugodtan, hogy kockázat.
Azt nem tudom mekkora kockázat. majd lehet, hogy erről is mesélsz, de hogy igazából miért gondolod azt, hogy neked ott a helyed a kelet-ukrajini front közelében?
Azt hiszem lehet így mondani? >> Azért, mert most már túl sok munkám van abban, hogy hogy ezt veszni hagyjam.
Tehát ha már eltöltöttem, nem tudom, 140 napotkint, akkor akkor ezt nem fogom abbahagyni.
Nyilván voltak sűrűbb időszakok, tehát például tavaly azzem ötször vagy hatszor voltam, idén mondjuk háromszor.
Ez kicsit így szordinóba ment, de de jövőre is azért tervezek hasonlókat, és már akkora is rengeteg ötletem van.
Tehát a Felkomban is említetted, hogy nem sokan vannak olyan magyar újságírók, akik ezt rendszeresen csinálják.
Szerintem egy kezemen meg tudom számolni ezt.
Ez ez ez azt hiszem, hogy a magyar média viszonyokról sokat elmond.
Nem arról, hogy a független sajtóban vannak mondjuk négyen, akik ezt rendszeresen csinálják, hanem hogy az állami médiában, anélkül, hogy most tényleg be a politikába belemennénk, nincs helyszíni ukrajnai tudósítás, ami hát ha belegondolunk nem tudom a hallgatók közül hányan nőttek fel a panoráma című műsoron a 90-es években, Lajos est >> hát az arról szólt, hogy a helyszínen vagyunk.
És most mutatóban nincs ilyen.
Tehát a az ország lakosságát jelentős részben olyanok tájékoztatják, akiknek semmiféle tereptapasztalata nincs.
El lehet olvasni akárhány elemzést, el lehet olvasni akárhány okoskodást.
Semmi nem pótolja azt, hogy az ember ott van, látja, beleszagol a levegőbe, felméri az arányokat.
Tehát majd biztos fogunk beszélni a fronthelyzetről.
Tehát, hogy például Pokrovs bevétele, amit így csak így így odavetnek szakértők és hírmagyarázók, hogy az például mit jelent.
Ö, szóval, hogy ezeket muszáj egyszerűen a helyszínen begyűjteni, mert én én úgy vagyok húzalozva, hogy hogy nem szeretek anélkül elkezdeni írni bármiről, hogy azt ne látnám a saját szememmel, mert mert szerintem attól lehet több vagy jobb egy mondjuk egy válasz online-os anyag egy bármilyen másiknál, hogy hogy ez a plusz ez megvan benne.
És igen, hát ahogy említettem, már már túl sok melóm van abban, hogy ezt ezt veszni hagyjam, vagy abbahagyjam. >> Igen.
Mondjuk erről nekem azért teszem, hogy újságírók közül is vannak, akik szerintem alkalmasabbak arról, hogy mondjuk mint mondjuk, hogy úgymond haditudósítók legyenek.
Most kicsit idézvej ebben mondom meg, akik nem.
Tehát ugye mindenkinek megvan a saját pozitív oldala. öö amit akartam még, és nem akarom bulváros irányba elvinni a beszélgetést, de egyébként de érdekel, hogy te szoktál ott félni.
Most már nem lehet olyan közel menni a a drónok miatt, hogy hogy ez ilyen olyan típusú félelem legyen, ami mondjuk 23 elején Bachmutban volt, hogy tényleg bent vagy egy város közepén, és akkor és akkor sűvítenek körülötted a a lövedékek.
Tehát, hogy egy klasszikus ilyen daráló ostromban benn vagy, ilyet már nem lehet csinálni.
Az egész nemzetközi sajtó attól szenved, hogy hogy gyalogsági egységeket most már nem lehet meglátogatni.
Tehát magok a katonák is 10-15 km-t gyalogolnak lábon, hogy elérjék a pozíciót, ahol aztán ott vannak beásva hetekig vagy hónapokig, mert egyszerűen nem lehetséges a drónok telítettség drónítettség miatt. ö rotálni, ellátást bevinni, sérülteket kihozni, tehát elképesztő a helyzet.
Ö örülnek, hogy élnek, nem hogy még újságírókat ott kalaúzoljanak és az ő életükre vigyázzanak.
Úgyhogy most amit lehet csinálni az ilyen katonai, orvosi evakuációs pontokat meglátogatni. ö tüzérettekhez még talán odamehetsz, mármint olyanok, akik nem a úgynevezett Killzone-on kívül vannak, ami az a 10-15 kmes drón drónok által uralt szektor.
Tehát azon belül még talán, hogyha elég nagy újság vagy, és elég jó a a kontaktlistád, és elég agilis ez a sajtótiszt, akinek a dandárjához mész, akkor ő esetleg ezt el tudja intézni, hogy mondjuk feladatvégrehajtás közben megnézze egy egy egy tarackot, egy önjárólveet, de ennél többet most már nagyon nem lehet.
Tehát ö furcsa dolog ez, mert ö mert most már tehát tényleg nincs az a közelség, ami két-három éve még abszolút lehetséges volt akár egy kis szerkesztőség dolgozó magyar újságíró számára is elérni.
Így aztán az a, hogy mondjam ezt?
Szóval az az első vonalból szerzett élmény az most már nincs meg.
Egyszerűen te is ott állsz hátravonva a többi katonával, és akkor és akkor adomáztak ott, hogy mi lehet 10 kmrel arrébb, >> amit ők se tudnak egészen pontosan. >> Mennyire mennyire vigyáznak ilyenkor rátok, vagy ez vagy vagy azzal, hogy te odamész, te bevállalsz bizonyos kockázatot, tehát nem csinálnak ebből akkora ügytet, hogy mondjuk a ti biztonságotokra figyeljenek. >> Muszáj nekik. >> Ühüm. >> Tehát azért vannak sajtótisztek, hogy ezt a feladatot ellássák.
És a sajtótisztnak az ember engedelmeskedik, >> tehát belátja, hogy most tényleg pátoszosan hangozhat, de hogy az élete függ tőle attól, hogyha helyzet van, ne adj isten akkor akkor az ő utasításai azok, amik meghatározók, hogy >> hogy hogy húzódjon be az ember, hova húzódjon be, mit csináljon.
Szerencsére nem volt ilyen élesben, de de hogy a sajtótiszt erre van.
Ö, és nyilván nem fog téged olyan helyre vinni soha, ami ilyen akut életveszély, >> de mondjuk egy egy drón akármikor a pozíció felé fölé röpülhet.
Szóval igen, bevállalsz kockázatot.
Ugyanakkor ők is tudják, hogy azért nagyon közel most már nem nem tudnak vinni, de ezt elmondják egyébként, hogy ezt meg ezt tudod megnézni.
Ha ez érdekel, akkor szívesen látunk. >> És és ennyi. >> Ühüm.
Na de hogy akkor amit említettél, hogy a közember vagy a a normál ember ugye igazából nem tudja, hogy mit jelent az, hogy pokrovs ostroma meg, hogy pokrovs bevétele.
Ugye ezzel nagyon könnyen dobál dobálódunk ezekkel a szavakkal, de nincs róla az emberek 99%-ának nyilván nincs róla személyes tapasztalata, meg az újságírók döntő többségének sincs.
Úgyhogy akkor itt jössz te, hogy te a te személyes tapasztot tapasztalatod alapján mit jelent ez, hogy Pokrovsnak a ostroma?
Te mit láttál, hol voltál pontosan, és mé mik a te tapasztalataid? >> Szerintem ami a legtöbb a háborút követő embernek nincs meg, az, hogy ez egy rohadt nagy ország.
Ennek most nagyjából az ötöde van orosz megszállás alatt, de hát a maradék is 480000 n km, ami hát öt Magyarország.
És ezen belül lehet, hogy egy kis ugrás a térképen, de az konkrétan fél év, egy év, másfél évnek a a az orosz darálása és előrenyomulása.
Tehát mondjuk az említett Pokrovsk, ami most tényleg egy ilyen forró zóna, és tényleg a 100100 km-es frontvonalnak most egy ilyen tűzfészke, és hogyha tényleg elfoglalják az oroszok, akkor akkor nagyjából Mariupol óta a legnagyobb nyereséget tudják elkönyvelni.
Tehát ez propagandacélokra kiválóan alkalmas lesz.
Pokrovsk egy 60 60-700es város volt békeidőben.
Nagyon fontos logisztikai központ, vasúti csomópont.
Érdemes azt is megfigyelni, hogy azok a városok, amik éveken át vannak a hírekben, hogy ott kulminálódik valami orosz-ukrán összecsapás, az általában vasúti csomópontok közelében robban ki.
Én 24 szeptemberében voltam Pokrovsk belvárosában, úgyhogy már szét volt lőtve, szét volt lőve, szét volt a tüzérség szétlőtte.
Említett entitások
Témák
- ukrajnai háború
- fronttapasztalatok
- interjú
Személyek
- Vörös Szabolcs
- Wéber Balázs
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Pokrovszk ostroma testközelből és a Zelenszkij-interjú titkai – Klasszis Podcast Vörös Szabolccsal”
Miről szól ez az epizód: „Pokrovszk ostroma testközelből és a Zelenszkij-interjú titkai – Klasszis Podcast Vörös Szabolccsal”?
Vörös Szabolcs, a Válasz Online újságírója a Klasszis Podcastban osztja meg tapasztalatait a kelet-ukrajnai frontról. Elmondja, hogy a kezdeti hazafias lelkesedés helyét fáradtság és kiábrándultság vette át, de a katonák továbbra is elkötelezettek a védelem iránt. Beszél az… Az epizód a Klasszis Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 20..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Pokrovszk ostroma testközelből és a Zelenszkij-interjú titkai – Klasszis Podcast Vörös Szabolccsal”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Wéber Balázs.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Pokrovszk ostroma testközelből és a Zelenszkij-interjú titkai – Klasszis Podcast Vörös Szabolccsal”?
Fő témái: ukrajnai háború, fronttapasztalatok, interjú.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Pokrovszk ostroma testközelből és a Zelenszkij-interjú titkai – Klasszis Podcast Vörös Szabolccsal”?
Megjelenés: 2025. 11. 20.. Hossz: 1 óra 3 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/klasszis-podcast/pokrovszk-ostroma-testkozelbol-es-a-zelenszkij-interju-titkai-klasszis-podcast-v-76a30d41
Több epizód a Klasszis Podcast-ből
- Extrém éveken vannak túl a befektetők, az euró tisztább helyzetet teremthet
A Klasszis Podcast legújabb epizódjában Szabó Balázs, a HOLD Alapkezelő vezérigazgatója és Jávorka Imre, a HOLD Alapkezelő vagyonkezelési üzletágvezetője az elmúlt évek befektetés…
- Megsemmisült a magyar kukoricaföldek nagy része – Klasszis Podcast Raskó Györggyel
A mai adásban Raskó György agrárközgazdász a magyar mezőgazdaság súlyos helyzetéről beszél. Elmondja, hogy a pusztító aszály miatt a kukoricaföldek nagy része megsemmisült, ami mi…
- Lángba boríthatják az ukrán drónok Oroszországot? Klasszis Podcast Tálas Péterrel
A Klasszis Podcast külpolitikai adásában Tálas Péter biztonságpolitikai elemző az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseket vitat meg. Szó esik az orosz társadalom háborúval való…
- Idén emelkedett a kereslet a nemzetközi befektetési szolgáltatások iránt
A Klasszis Podcast legújabb adásában Samu János, a Concorde vagyongazdálkodási vezetője a hazai vagyonkezelési piacról és a privátbanki szolgáltatásokról beszélt. Kiemelte, hogy a…
- Itt van Magyar Péter első nagy próbatétele – Ez Viszont Privát
Az Ez Viszont Privát podcast e heti adásában Herman Bernadett, Wéber Balázs és Vég Márton a klímaváltozás okozta energiaellátási válságról, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyo…
- Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
Bojár Gáborral, a Graphisoft park elnökével és fizikus vállalkozóval a klasszis Club Live podcast 101. adásában Károly Csabai beszélgetett. A beszélgetés az első két hónapos Magya…
- Feketelista az M1-en, Magyar Péter az euróval újrázhat? Ez Viszont Privát
A Klasszis média "Ez viszont privát" című műsorának e heti adásában újságíró vendégekkel beszélgetik meg az elmúlt hét legfontosabb eseményeit. Fő témák: a közmédia híradójának fe…
- Mi okozza a forinterősödést, és mit tesz a foci-vb a tőzsdékkel? Klasszis Podcast
A VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével, Németh Gáborral beszélget Herman Bernadette. A podcast a forint erősödésének okait vizsgálja, kiemelve a magas alapkamatot, a vála…
- Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei - Ez Viszont Privát
Az epizódban a nyári hőkupola hatásait vizsgálják a gazdaságra és az energiaellátásra, felvetve a klímaberendezések használatának korlátainak szükségességét. Szó esik a GDP 9%-ára…
- 350 vagy 400? Forintpálya az olajválság, a kamat és az euróálom között
A közel-keleti konfliktus és az emelkedő olajárak rávilágítottak a magyar gazdaság sérülékenységére. Eközben a befektetők az euró-konvergenciát és a forint új korszakát árazzák a…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Vörös Szabolcs — Tömegsír a Shakespeare utcában (Ep. 057) — Az élet meg minden
Vörös Szabolcs újságíróval készült interjú az ukrajnai háborúról, különös tekintettel a bahmuti eseményekre, az orosz tervek kudarcára és az ukrajnai tömegsírokra. Szó esik a Wagn…
- Az ”utolsó ukránig” hacolnak — Kontextus
Az epizód az ukrán hadkötelesek, az Európai Parlament Magyarországról szóló vitájáról és Donald Trump politikai helyzetéről szól. Tárgyalja az ukrajnai háborúval kapcsolatos kihív…
- Az ukrajnai háború kétéves mérlege - Kaiser Ferenc, Földes András, Németh András — Fülke - a HVG közéleti podcastja
A Fülke podcast az ukrajnai háború kétéves évfordulóján értékeli az elmúlt időszakot Kaiser Ferenc, Földes András és Németh András. Megvitatják, hogyan tudja kibekkelni a világpol…
- Háborús eufórián túl: Ukrajna kifogyott? Irán lépéskényszerben? (Kiss Rajmund, Megyeri Jonatán) — Világnézet
Kiss Rajmund és Megyeri Jonatán elemzi az ukrajnai háború helyzetét és Irán lépéskényszerét. Az epizód a háborús eufória utáni állapotot vizsgálja.
- Frontvonalban Ukrajnában – Hogy dolgoznak a haditudósítók? — Sztoriban
Nagy András újságíró mesél arról a közel 100 napról, ami az ukrajnai háború kirobbanása óta eltelt, és arról, hogy hogyan dolgoznak a haditudósítók a frontvonalban.
- Átlátszó Mutyimondó Extra, Ep.35 – Az orosz-ukrán háború aktualitásai — atlatszo.hu
Makai József és Zubor Zalán, az Átlátszó újságírói Hont András moderálásával beszélgettek az orosz-ukrán háború aktualitásairól, a felek helyzetéről, a nyugati társadalmak hozzáál…
- Művészként teszem a dolgom, de ha kell, fegyvert fogok! — Budapest TE meg ÉN
Oleg Gryshchenko, a Pictoric csoport vezetője az ukrajnai háborúról, a művészek mindennapjairól és harcáról mesél. A beszélgetés az aktuális ukrajnai helyzetre és a nemzeti ünnepr…
- Tarjányi Péter: Rezeg a léc Ukrajna oldalán — Frontvonal
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint komoly bajban vannak az ukránok, és megkopott a lelkesedés a társadalomban. Kérdésessé vált a Nyugat anyagi és katonai támogatás…