# 68 Juhhé! Business
· PT53MÖsszefoglaló
Csősz Péter, a Juhhé! Business alapítója mesél a közösségről, amelynek célja a hasonló gondolkodású vállalkozók összehozása. A Juhhé! Business tagjai fejlődést, kikapcsolódást és élményt kapnak, miközben a kapcsolati hálójukat is építik.
Röviden
- Műsor
- NewDoor Podcast
- Megjelenés
- 2022. 09. 20.
- Hossz
- 53 perc
- Szereplők, említett nevek
- Csősz Péter, Antóny Kornélia
Ebben az epizódban
Létezik egy üzleti közösség Magyarországon, aminek célja összehozni azokat a vállalkozókat, akiket a vidámság, a pozitív attitűd, a fair üzlet és az építő szándék jellemez.
Ez nem csak fejlődést, hanem kikapcsolódást, élményt és lehetőséget is biztosít.
Business. A 68. adásban Csősz Péter, a közösség alapítója a vendégem.
Olvassátok szeretettel Péter bemutatkozását, az adásból pedig tudjatok meg még többet erről a szuper közösségről! "Öt évvel ezelőtt úgy döntöttem, többé nem fogom 0-ról kezdeni az életemet.
Olyan emberekkel veszem körbe magam, akikre egy életen át számíthatok.
Így elkezdtem tudatosan építeni a kapcsolati hálómat.
Eközben létrehoztam egy olyan hiánypótló közösséget, amit egyszerűen úgy hívunk: Juhhé!
Világéletemben értékesítéssel foglalkoztam és mindig is szívesen segítettem másoknak, ellenben a szakmám egészen más, de mindaz, amit az életben eddig tanultam, mind a hasznomra vált és a legtöbbjét mai napig kamatoztatom.
Rossz tulajdonságom volt, hogy sose fejeztem be dolgokat, mindig a vége előtt elvesztettem a motivációmat... mi a jó a vállalkozásban?
Az egy soha véget nem érő projekt, amiben mindig vannak kihívások.” A Juhhé!
Business közösséget, eseményeiket, programjaikat itt találod: http://juhhe.hu/hu Az összes adásunkat meghallgathatod a newdoor-link.hu oldalon, YouTube csatornánkon, Spotify-on és a különböző podcast appokban.
Megosztanád velünk véleményed vagy van egy téma, amiről szívesen hallanál?
Kommentelj YouTube csatornánkon vagy írj nekünk az info@newdoor-link.hu e-mail címre!
NewDoor - Ajtót nyitunk a változásra https://newdoor-link.hu/podcast/ #NewDoor #NewDoorPodcast
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- Juhhé! Business
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „# 68 Juhhé! Business”
Miről szól ez az epizód: „# 68 Juhhé! Business”?
Csősz Péter, a Juhhé! Business alapítója mesél a közösségről, amelynek célja a hasonló gondolkodású vállalkozók összehozása. A Juhhé! Business tagjai fejlődést, kikapcsolódást és élményt kapnak, miközben a kapcsolati hálójukat is építik. Az epizód a NewDoor Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 09. 20..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „# 68 Juhhé! Business”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csősz Péter, Antóny Kornélia.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „# 68 Juhhé! Business”?
Megjelenés: 2022. 09. 20.. Hossz: 53 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/newdoor-podcast/68-juhhe-business-8addc7d5
Több epizód a NewDoor Podcast-ből
- Honnan tudod, hogy egy lehetőség TÉNYLEG neked szól? | Kétperces Antóny Nellyvel
A NewDoor Podcast adásában Antóny Nelly a lehetőségek felismeréséről beszél. Kiemeli, hogy a döntéshozatalban ne csak a kimaradástól való félelem vezéreljen minket. Azt tanácsolja…
- Az önbecsülés önzőség? | Kétperces Antóny Nellyvel
Ebben a kétperces epizódban Antóny Nelly az önbecsülés és az önszeretet fogalmát vizsgálja, megkérdőjelezve a generációkon át öröklött nézetet, miszerint az önmagunkra való odafig…
- Miért leszünk betegek? | Kétperces Antóny Nellyvel
Antóny Nelly a NewDoor Podcast mai adásában arról beszél, hogy belső érzelmi egyensúlyunk hogyan függ össze immunrendszerünk védekezőképességével. Kiemeli, hogy a tartósan fennáll…
- Mik azok a pszichoszomatikus tünetek? | Kétperces Antóny Nellyvel
A tested üzeneteit sokszor figyelmen kívül hagyjuk, pedig a pszichoszomatikus tünetek lelki eredetű okokra, tartós stresszre utalhatnak. A munkahelyi stressz, elégedetlenség testi…
- Halogatás vagy halasztás? | Kétperces Antóny Nellyvel
Antóny Kornélia a halogatás és a halasztás közötti különbségeket elemzi a NewDoor Podcast rövid, kétperces adásában. A beszélgetés rávilágít, hogy míg a halogatás egy érzelmi reak…
- Sebezhetőség vagy sebzettség? | Kétperces Antóny Nellyvel
Antóny Nelly a sebezhetőség témakörét járja körül, bemutatva, hogy a sérülékenység megélése valójában belső erőforrás lehet. Elmondja, hogy a hibák és gyengeségek felvállalása koc…
- Határozottság vagy önfejűség? | Kétperces Antóny Nellyvel
A műsorvezető Antóny Nellyvel beszélget a határozottság és az önfejűség közötti különbségről. Kiemeli, hogy a határozottság pozitív tulajdonság, amely nem zárja ki a nyitottságot…
- Mik az egészséges határok? | Kétperces Antóny Nellyvel
Az #kétperces epizód az egészséges határok felállításának valódi jelentéséről szól. Megkülönbözteti a határok téves, egóvezérelt felfogását attól, ami az autentikus énünkhöz kapcs…
- Miért kérnek egyesek számon? | Kétperces Antóny Nellyvel
A podcast mai kétperces adása a számonkérés mögött meghúzódó valódi okokat járja körbe. Antóny Nelly szerint az ilyen viselkedés mögött gyakran mély bizonytalanság rejlik, legyen…
- Mi a valódi win-win? | Kétperces Antóny Nellyvel
A kétperces adásban Antóny Nelly arról beszél, mi a valódi win-win helyzet. Kiemeli, hogy a legtöbben a kompromisszumot (vesztes-vesztes) tévesztik össze a win-winnel, ahol mindké…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- BÓNUSZ - Van egy hosszútávú életcélom — Önjáróbb Vállalkozás Podcast
Ebben a bónusz epizódban a vállalkozásfejlesztésről és a célzott cégépítésről esik szó, a Női Vállalkozók Napja podcastben elhangzott beszélgetés alapján. A téma, hogyan válhat a…
- Ha újrakezdeném, ÍGY INDÍTANÁM a vállalkozásom (Dudás Lacival) — LevelUp Podcast
Dudás Laci üzletfejlesztési tanácsadó és a Vallalkozoleszek.com alapító-tulajdonosa volt Balogh Dávid vendége, ahol a vállalkozások indításáról és építéséről, az időbeosztásról, a…
- Lehulló maszkok, épülő közösség - avagy a sebezhetőség, mint szupererő? Holics Szilvivel beszélgetek — Üvegcipő DIY
Holics Szilvi, a Gaia Network társalapítója mesél vállalkozói és önismereti útjáról, a közösségépítésről, valamint az őszinteség és sebezhetőség szerepéről az üzleti életben.
- DUDÁS DOMINIK : FIATALON KEZDETT VÁLLALKOZNI – ÍGY TALÁLTA MEG AZ ÚTJÁT //EP 33 — Mahlzeit Podcast
Dudás Dominik mesél arról, hogyan jutott el az első próbálkozásoktól egy működő marketing vállalkozásig. Beszél az outreach működéséről, az online biznisz felépítéséről, valamint…
- A kíváncsiság üzletet épít? Így gondolkodik egy sorozatvállalkozó — Tudatos Döntések
Barathi Tamás, a Blue Colibri alapítója a Tudatos Döntések podcastban osztja meg tapasztalatait a banki karrier feladásáról, a fesztiválszervezésről és egy HR-tech cég vezetéséről…
- Indul az Aranykalitka - A magyar üzleti elit 30 éve podcastben — Aranykalitka - A magyar üzleti elit 30 éve
Bokor Attila 20 év után újra interjúzik azokkal a magyar felsővezetőkkel, akikkel 2003-ban már beszélt. A podcast az ő életútjukat, döntéseiket és személyes fejlődésüket mutatja b…
- Gangel Péter: Hogyan segít a bizalom üzletet építeni? – Bizalmi Kör története — Szoftveresek podcast
Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapítója, a bizalom üzleti kapcsolatokban betöltött kulcsszerepéről, a mastermind csoportok működéséről, a vállalkozások indulási nehézségeiről és a k…
- Minél több jó cég van, annál több jó cég lesz - Biás Csongor - Startup Hungary - Záborszky P Podcast — Záborszky Péter Podcast
Biás Csongor, a Startup Hungary alapító tagja és ügyvezető igazgatója a magyar startup ökoszisztéma fejlődéséről, a startupokról, befektetésekről és vállalkozásról beszél Záborszk…