A családi vállalkozások kihívásai
· PT43M10SÖsszefoglaló
Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapítója és a 2000 főt foglalkoztató cégcsoport vezetője volt a vendég. Beszélt a családi vállalkozások kihívásairól, felelősségvállalásról, és a Tranzit Csoport sikeres generációváltásáról. Szó esett az EY és VOSZ által odaítélt Év Üzletembere…
Röviden
- Műsor
- Porkoláb Gyöngyi
- Megjelenés
- 2024. 10. 27.
- Hossz
- 43 perc
- Szereplők, említett nevek
- Szabó Miklós, Porkoláb Gyöngyi
- Témák
- családi vállalkozások, generációváltás, üzletember
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
szeretettel köszöntöm kedves hallgatóimat és követőimet és nagy örömmel és szeretettel köszöntöm mai vendégemet szabó miklóst a tranzit csoport alapítóját két felnőtt gyermek édesapját többszörös nagyapát ennek a mostani beszélgetésnek több dolguk is adhatja az apropóját az egyik az a nagyon komoly tástami felelősségvállalás és a cégcsoportnak az a dinamikus fejlődése ami talán példaértékű másik aktualitása lehet talán az hogy a voss és az en youngang az év üzletembere dí zásán ugye az egyik díjazott szabó miklós lett emellett pedig egy példaképdíjat is átvehetett izgalmas talán ezeket egy-egy állomásként látni az ő életében úgyhogy fogadják szeretettel ezt a mai beszélgetést amely kapcsán köszöntöm itt a stúdióban szabó miklós szervusz miklós köszönöm szépen a meghívást én is köszöntelek és köszöntöm a rádióhallgatókat is ugye azt említettem hogy példaképdíj ez a bizonyos díj amiről mindjárt fogunk beszélgetni mert tudom hogy téged ezek azért ne tesznek zsebre nem ezek a a fő mérföldkövek az életedben ugyanakkor meg mégis csak jelentenek valamit de egy kicsit abba belekérdeznék hogy a te életedben volt-e példakép ha igen akkor ki volt akár ez gyerekkorában az ember visszagondol vagy középiskolás korában vagy akár felnőttként szóval hogy vagyunk mi ezzel a példaképpel hogy viszonyulsz jogos a kérdés az én életemben nagyon sok példakép volt és van is és azok az emberek a példaképek akik élik a mindennapi életüket és teszik a dolgukat nag nagyon egyszerűen fogalmazva példamutatóan élnek a dolguk pedig amit kell hogy csináljanak vagy dolgoznak vagy tanulnak vagy oktatnak vagy gyógyítanak tehát az élet bármely területén vannak de természetesen nem akarom megkerülni a kérdést az első sorban a példaképem nekem a szüleim voltak nekem megadatott az hogy én az első 14 évemet vidéken tölthettem ez egy nagy kincs az életemben én ott nagyon sok mindent megtanultam egyrészt ugye nagyon fiatalon gyerekként a házi munkában aktívan részt venni másrészt meg azt a tisztességet becsületet amit vidéken akkor még megélt az ember azt nem lehetett volna vagy nem lehetne megtanulni semmilyen iskolában az én apám úgy engedett el tanulj mert a tudás nem veszik el tőled dolgozz mert a munkádnak előbb-utóbb meglesz az eredménye és végezd mindezt tisztességesen talán mondhatom azt én ezt el szoktam sokszor mondani a maiaknak is vagy olyan közekben egyébként a díj amit kaptam az évüzletembere díj íg é és emellett az évpé vagy a példakép díjat az önsengjangtól akik több mint 50 országban megrendezik ezt a versenyt minden évben és ez azért kedves mondjuk számomra ez a díj mert ezt az a milliő az a közeg amiben én élek és dolgozom gazdaság és a pénzvilág szavazta meg és ez nagyon komoly zsűri által meg szavazott díj és én mindig szeretem és szerettem és örülök amikor az a közeg amelyikben vagyok amelyikben élek amelyikbe dolgozom onnan jön valamilyen visszajelzés természetesen ez a visszajelzés ha pozitív akkor ez az embernek nagyon jól esik ráadásul hárman kaptátok meg és ami nagyon érdekes volt számomra hogy mind a három agrárágazatban tevékenykedő cég ha jól sejtem vagy az egy bankár de nyilván finanszírozol agrár ágazatban í van így van vagy legalábbis az agrárágazatot é vanzésérté szerint volt mg valószínű én is csodálkoztam hisz van assiszem öt külön díj volt még ezen kívül és abból is asszem kettő az agrár területén dolgozik lehet hogy túldíjaztak bennünk bennünket észrevették hogy ez egy nagyon komoly ágazat hisz alapvető szolgáltatásokat nyújt az emberiség számára ha csak az élelmiszerről beszélek igen vagy lehet akár azt is gondolni hogy bizonyos komoly kihívásokkal szembenéző ágazat minden területről el lehet ezt most talán mondani főleg így az elmúlt hát lehet két- három öt év távlatában nézve és ugye ugy a kihívások szót mondtam hogy ti is szembenéztetek ugye a tavalyi év nagyon nehéz volt de ha egy picit magánemberként is ezeket a kihívásokat keresgéli az ember a te életedben akkor ezekkel hogy birkóztál meg vagy akár mi az a minta amit a felmenűidtől kaptál ehhez s nagyon sok beszélgetés lehetett veled illetve a veletek hallgatni ugye a fiad jelenleg a a cégvezetője de mondom ilyen dolgokról is mindjárt beszélget de az emberben felmerül az hogy hogyan lehet erre felkészülni hogyan lehet valami mintát hozni vagy aztán azt tovább adni hogy erre hogy reagál jól az ember hát a a mintahozás vagy az eredet az nagyon fontos én amikor az első 14 év után évem után bejöttem debrecenbe nekem a debrecen a világ volt most is a világ debrecen soha el nem hagynám ez a mindennapi életembennek is része és vele együtt élek én onnantól kezdve addig is de onnantól kezdve tudtam a kötelességemet én középiskolában gépipari technikumba jártam akkor még hat nap kellett járni és minden minden nap 7 óra volt és mire visszaértünk a kollégiumba zákány utcán volt a kollégiumunk akkor nem mindig jutott már ebé és nem reklamáltunk egyébként is a kollégium igazgatója mozgazoli bácsi akit szerettünk a szigorúságáért minden szeptemberben kiirratta a tanuló szoba falára ilyen tacapeóként hogy nem nyafogunk tehát onnantól kezdve jó volt 2 méem ht 2 fős emeletes vaságy szoba a folyosón a keskeny vasszekrények tehát minden rendben volt nekünk akkor az volt a dolgunk tanuljunk tisztességesen végezzük el a középiskolát mert az a feladatunk és szinte mindenkinek ez volt a feladata mindenki tudta hogy mi a teendője és aztán nyilván az egyetem aztán a munka egyébként is én amondó vagyok hogy mindent a maga idejében a munkaidőben dolgozni kell szórakozni a munkaidő kívül kell ha valaki vállal valamit ha valaki köt valakivel egy szerződést egy megállapodást egy munkavállaló egy munkaadóval akkor azt be kell tartani ha nem tetszik valamelyik félnek akkor kezdeményezze annak a szerződésnek a felvontását tehát ha én elvállalok valamit egy munkahelyen egy munkakört akkor amíg ott vagyok addig kutyakötelességem dolgozni vannak gondjaim akkor ezt beszéljem meg kezdeményezzem legvégső esetben a szerződésnek a felvondását tehát az a amit én az első 14 évemben kaptam az végig kísérte és kíséri most is az életemet kihívásokat kérdeztem hogy az ember a kihívásokat keresi az életében vagy akár megtanulja azt hogy ha egy kihívással szembenéz akár a kollégiumban vagy akár később az egyetemen akkor azt hogyan kezeli lehetőségnek tekinti-e vagy pedig leragad és ugye abban kezd el kicsit szétfolyni a ti cégetek sikere valami olyat fel tételes számomra és amikor tényleg egy-egy ilyen díjat megkap az ember vagy egy cégvezető engem mindig érdekel kíváncsiságomból fakadólag hogy kell hogy ott legyen valami olyan emberi kvalitás kompetencia valami ami átbillentette vagy segített abban hogy hogy egy-egy ilyen kihívás lehetőségként éljen meg egy-egy kihívásra jó választ tudjon adni hát ha egy kicsit folytatom az életemet az iskola iskolák befejezése után amikor én elkezdtem dolgozni akkor eg nagyon fiatal fiatalon egy vállalat főműöekű székében kerültem íg meg egy állami vállalat ráásá vállalat eg megyei tanácsi vállalat én azt kutyakötelességemnek éreztem hogy én ott a legjobb tudásom akaratom tehetségem alapján végezzem el a feladatomat én ott akkor azt nem napi 8 órában nem napi 10 órában hanem a nap 24 órájában mindig ott volt a gondolatom hogy nekem azt el kell végezni és és azt a feladatot végre kell hajtani én nagyon sokszor voltam azá i cégnél úgy hogy éjszaka éjfél után órakor elindultam a vidéki telephelyekre és egy éjszakai ellenőrzést csináltam de hozzáteszem én soha nem voltam mús én soha nem rúgtam kiit nem mátyás király áruhában volt soha nem rúgtam ki egyetlen egy dolgozót se soha nem bocsátottam el senkit volt olyan hogy elment valaki mert érezte hogy a helyzet olyanná vált hogy tarthatatlan de talán azt is elmondhatom hogy én nagyon békés is talán mondhatom azt is szeretetben éltem és élek a munkatársaimmal mertogy ez az ellenőrzés is arról szólt hogy nyilván kíváncsi is voltál meg értük értü értük tetted és az hogy zajlik odamentél hát persze becsengettem portán beengedtettem magam és akkor és akkor végigkísértettem a portással magam ha most egy telephelyi ellenőzést mondok ugye a mai világban azért ez már másképp működik a digitalizált világba akkor csak oda kell ülni a monitor elő és lát mindent a mindent az ember meg hát nyilván másak az értékrendek akkor ez volt az értékrend de ezek az értékrendek az alap értékrendek mindig azt mondom azért a tisztparancsolatot többé-kevésbé ha betartjuk akkor már nagy baj nem lehet az életünkben érdemes nem csak olvasgatni hanem betartani akkor már nagy baj nem lehet az életünkben és ugye jött a rendszerváltás és én azonnal váltottam azt mondtam hogy az új társasági törvény adta lehetőségeket kihasználva én megpróbálom a magán világot is magántulajdonon alapuló gazdaságban dolgozni ekkor öt munkatársam azt mondta az állami cégnél hogy miklós akárhova mégj megyünk veled vigyél magaddal és jöttek is és onnan kezdve építettük fel a tranzit csoportot az látod az már egy kihívás volt vagy legalábbis ha így nézi az ember az életpályádat és tényleg óriási az a fejlődés szóval én azt gondolom hogy tanítani fogják nem is kell sok évet adni azt a modellt ahogy ti ezt a céget építitek és akkor tényleg izgalmas lehet ebben az egy órában majd beszélgetni veled a ezekről a dolgokról de hogy nem gondolod hogy ott volt már egy ilyen kihívásszerű dolog ami dehogy nem dehogy nem hát először is sikerül-e sikerül-e ah hát ez a legfontosabb másik a felelősségérrzett egyrészt az öt kollégáért mondjuk ez azért nem volt újdonság számomra mert én a az az állami cégnél is és most is a privát cégnél is a legfontosabb az én életemben é a cég életében is meggyőződésem az ember a legfontosabb termelési eszköz az ember ugye ezt nem kell félreérteni hogy termelési eszköz nyilván igen igen az ember mert ha azok az emberek jól érzik magukat megtalálják a számításukat az anyagi erkölcsi sikert akkor azok a munkájukat is másképp végzik és akkor a cégnek a közösségnek is jobb lesz hát most is a legfontosabb az én számomra hogy az a 2000 körüli ember aki a cégcsoportnál dolgozik az megtalálja a számítását minden hónapban tisztességes fizetést tudjon az vinni hogy el tudja tartani a családját na és akkor innen a nulláról építettük fel a magáncéget 200000 fton volt arra emlékszem nekem béreltünk egy lakást irodának nem messze innen elkezdtünk dinamikusan fejlődni és azonnal bele is csöppentünk ugye ami most a főágazatunk az élelmiszeripar először az állattartás a víziszárnyas kacsaliba aztán ez fejlődött tovább így épült ki a teljes integráció ami azt jelenti hogy a törzstenyészettől a fogyasztó asztaláig és ez ugye az elején csak alapanyagot állítottunk elő aztán jöttek nehéz nehéz időszakok az életemben és jöttek a kihívások mert 2008-ra odáig olyan mértékben fejlődtünk hogy el kellett kellett dönteni hogy hogyan tovább annál is inkább mert az iparba több cég úgymond tönkrement megbukott kezdődött bábolnával folytatódott a békéscsabai baromfi feldolgozóval jött utána debrecen a barnevál aztán ugye volt a hajdubét el kellett döntenünk hovan tovább az a bizonyos 199re lap kérés eldöntöttük hogy nem visszaépítünk már nagyon sok kacsát libát állítottunk elő építünk vágóhidat aztán nem építettünk hanem vettünk egy felszámolás alatt lévő vágóidat aztán keltetőt aztán takarmánykeverőt aztán vettünk még vagy vettünk még egy vágóhidat ezeket a vágóhidakat folyamatosan fejleszt hümőőőésatlázs mi a pénzünket soha nem költöttük el sőt nem vettük ki a cégből vissatj igen ezért is mondtam hogy olyan modellértékű ez és el szoktam mondani itt a beszélgetések során ezekben a podcast meg rádió beszélgetésekben is hogy amikor én az első diplomámat a külkereskedelmi főiskolán szereztem akkor épp a demeter tamásféle demkó féder volt az az első olyan magánvállalat családi vállalkozás amely ugye itt a hajdúbihar megyében működött amelynek a egyáltalán a cégfelépítését a marketing vagy piaci tevékenységét tanították a külkereskedelmi főiskolán és azt mindig öröm látni hogyha magyar vállalat amely piaci alapon tudott fejlődni nem a privatizációnak az előnyeivel élve tudta felépíteni és és folyamatosan növekedési pályán tartani a vállalkozását hogy az lehet ilyen értelemben is cél hogyha valaki hallgat min minket mondjuk fiatal vállalkozó akkor azt izgalmas lehet talán megkérdeznem tőled meg számukra is hogy amit mondtál hogy volt egy kihívás alapítottok egy céget ott volt ez az öt kolléga ma az hogy üzleti tervet hogyan és milyen távra tudunk gyártani az nagyon megváltozott ugye akkor gondolom volt egy tervetek és érdekes volt azt hallgatni amit most mondtál hogy volt egy pont amikor azt érezted hogy hogy váltani vagy változtatni kell ugye ez a külső a piacnak a külső mozgása adta ma hogy állunk ezzel vagy mit lehet tanácsként adni ha mentorálnál egy fiatal vállalkozót és akkor még egy adalék hogy nyilván szabó ákos a fiad aki a a céget vezérigazgatóként vezeti és épp ő nyilatkozott arról hogy azt hiszem vagy öt üzleti tervet kellett a kukába dobni assiszem a tavalyi évben mert ugye az a sokféle külső változás a háborútól az energiaválságon át szóval visszatérve egy kicsit lehet hogy hosszúra szabtam csak hogy érzékeltessem hogy nagyon sok fiatal van aki ma vállalkozni szeretne közeleg november ugye a fiatal vállalkozók hete kezdődik szóval szerinted ez az üzleti terv kapcsán milyenfjta érzékkel akár ahhoz hogy oké van egy üzleti tervem de lehet hogy ez nem működik akkor kidobom csinálok újat egy évre három évre két évre szóval hogy van ez most igen hát természetesen az évek évtizedek alatt olyan változásokon mentem át személy szerint én is és mentünk át mi is ami megváltoztatja a mindennapi ténykedésünket közel se azt kell ma már csinálni mint ezelőtt 30 évvel 20 évévvel sem egy vezetőnek vagy vagy egy munkavállalónak sem hisz ha csak az elmúlt öt év külső körülményeinek a változásait nézzük a covid aztán jött egy nagy áremelkedés a takarmányban nekünk állattenyésztőknek ugye ez ez nagyon nagy költségnövekedés az öszkölcsének a 6070%z a takarmány hú az jelent az nagyon jelentős pers igen a jövedelmezőséget aztán jött a…
Említett entitások
Témák
- családi vállalkozások
- generációváltás
- üzletember
Személyek
Szervezetek, cégek
- Tranzit Csoport
- VOSZ
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A családi vállalkozások kihívásai”
Miről szól ez az epizód: „A családi vállalkozások kihívásai”?
Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapítója és a 2000 főt foglalkoztató cégcsoport vezetője volt a vendég. Beszélt a családi vállalkozások kihívásairól, felelősségvállalásról, és a Tranzit Csoport sikeres generációváltásáról. Szó esett az EY és VOSZ által odaítélt Év Üzletembere… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 27..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A családi vállalkozások kihívásai”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szabó Miklós, Porkoláb Gyöngyi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A családi vállalkozások kihívásai”?
Fő témái: családi vállalkozások, generációváltás, üzletember.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A családi vállalkozások kihívásai”?
Megjelenés: 2024. 10. 27.. Hossz: 43 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/a-csaladi-vallalkozasok-kihivasai-e4c1a182
Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből
- KIMONDJUK, AMIRE VÁGYUNK!?
- Beszélünk a tabukról is
A MINDEN SZÁMÍT podcast vendégei Adámi Rózsa Zsanett paralimpiai úszó és Papp Benedek szívtranszplantált teniszező voltak. A beszélgetés során a sport, a szerelem, a veszteség és…
- Főszerepben a manipuláció
A Mindenszámít podcast vendége Hermányi Mariann, a Centrál Színház színésznője. Beszélgetésük középpontjában a színészet, a szerepek mögötti érzések, a párkapcsolatok dinamikája,…
- Varga Lóránt: Mi lennél nélkülem?! – Színdarab egy nárcisztikus párkapcsolatról
A "Mi lennél nélkülem?" című színdarab egy nárcisztikus és egy empatikus ember kapcsolatát mutatja be, amelyben a manipuláció, a gázlángozás és az érzelmi bántalmazás lépései fede…
- A traumakötés dimenziói 2. - Beke Sándor pszichológussal
Beke Sándor pszichológus vendégségében a traumakötés második részében a veszteség dimenzióját vizsgálják. A beszélgetés kitér arra, miért nehéz kilépni bántalmazó kapcsolatokból,…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (6. rész)
A Restart című podcast 6. részében Porkoláb Gyöngyi a Tóth Árpád Gimnázium diákjaival, Szűcs Fruzsinával, Bugán Lolita és Kovács Marcelel beszélget. A Z generáció tagjai olyan tém…
- Nárcizmus a hálószobában – Kacsur Adrien szexuálpszichológussal | MINDEN SZÁMÍT
Ebben az epizódban Kacsur Adrien szexuálpszichológussal a nárcizmus és az intimitás kapcsolatát járják körül. A beszélgetés kitér arra, hogyan válhat a szexualitás a nárcisztikus…
- A traumakötés dimenziói 1.
Ebben az epizódban Beke Sándor pszichológussal folytatódik a nárcizmusról szóló sorozat. A beszélgetés a traumakötés felismerését, a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézsé…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (5. rész)
A Porkoláb Gyöngyi vezette Restart podcast e heti adásában a Z generáció tagjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai, Szűcs Fruzsina, Bugán Lolita és Kovács Marcell a technol…
- Megcsalás: a kapcsolat vége vagy egy új kezdet?
Az epizód a megcsalás témáját járja körül, hogy az a kapcsolat végét vagy egy új kezdetet jelent-e. További részletek hamarosan.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 'Családi cégek generációváltása' - 33 perc - Skypeofon#23 — Ügyvéd Podcast
Gerhard-Kotroczó Ágnes beszélget Seenger Pál ügyvéddel a családi cégek generációváltásáról. Szó esik az üzletvezetésről, bizalmi vagyonkezelésről, családi alapítványról, végrendel…
- Sikertörténetek - Generacióváltás - Faltusz Péter és Faltusz Dávid — SABLONMENTES
Faltusz Péter és Faltusz Dávid a SABLONMENTES vendégei. A beszélgetés a generációváltásról szól a Faltusz családban. Faltusz Péter Győrben ismert a közéletben és az autóversenyzés…
- Hogyan marad önazonos az, akinek egy egész cég sikere van a kezében? - Fazekas Bálint, Euronics — Tudatos Döntések
Fazekas Bálint, az Euronics ügyvezetője a Tudatos Döntések podcastban mesél a 120 milliárdos forgalmú családi vállalkozás irányításáról, a generációváltásról és a vezetői filozófi…
- Aki tenni akar, megoldást keres, aki nem, kifogást — Gépzsír Podcast
Ifj. Losonczi István, a Losonczi Innovation Kft. cégvezetője a családi vállalkozás generációváltásáról és annak sikeréről mesél. Az epizódban szó esik a cég történetéről, eredmény…
- Lanzo story - a kezdetek és miért pont a napelem és a transzformátor? — Lanzo podcast - Az energia jövője
Kármán Zoltán, a Lanzo alapítója a családi történetekről és szakmai tapasztalatokról mesél. Szó esik a napelem és transzformátor üzletág indulásáról, a múlt, jelen és jövőbeli ter…
- 148. epizód: A generációváltó családi cégek 80%-a 1,5 év alatt csődbe megy (Vendég: Molnár Szabolcs) — StúDió Veszprém
Molnár Szabolcs szervezetfejlesztővel a generációváltó családi cégekről, a Toyota módszeréről és az alapítók érzelmi elakadásairól beszélgetnek. A podcast kitér a karrierépítésre,…
- Interjú: Molnár Zoltán - Kapcsolatok, amelyek utat nyitnak — Cégfejlesztés Podcast
Molnár Zoltán, a Cégfejlesztés Podcast vendégeként, a kapcsolatok erejéről beszél, kiemelve, hogy az üzleti siker hiteles emberi interakciókból fakad. Elmondása szerint több mint…
- Amikor az új generáció átveszi a céget — RE-BUSINESS
Schiller Márk, a három generációs családi vállalkozás, a Schiller cégcsoport egyik tulajdonosa, és Bogár Márk sikeres vállalkozóval beszélgetés. Arról lesz szó, hogy mit jelent az…