BIZTONSÁG, SZERETET, ÖNMEGVALÓSÍTÁS
· PT32M7SÖsszefoglaló
Porkoláb Gyöngyi az FM90 Campus Rádióban Egeresi Ildikó stresszoldóval, családállítóval beszélget a biztonság, szeretet és önmegvalósítás témakörében. Az epizód a belső egyensúly, a lelki biztonság, a szeretet gyógyító ereje és az autentikusabb életvitel kérdéseit járja körül.…
Röviden
- Műsor
- Porkoláb Gyöngyi
- Megjelenés
- 2026. 05. 30.
- Hossz
- 32 perc
- Szereplők, említett nevek
- Egeresi Ildikó, Porkoláb Gyöngyi
- Témák
- biztonság, szeretet, önmegvalósítás, belső egyensúly, lelki biztonság
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Egeresi Ildikó, a mai vendégem, a kis stresszoldó családállító.
Köszöntöm én is a kedves hallgatókat. >> Belecsaptam itt rögtön, és hát szeretettel köszöntünk mindenkit.
Azt a megkezdett beszélgetésünket folytatjuk, ami izgalmassá vált.
És köszönjük mindazoknak, akik hallgattak minket, hiszen jó sokan voltatok.
Ez alkalommal pedig azt beszéltük meg, illetve hát nem csak ez alkalommal, hanem már a múltkor, hogy a miérre megyünk annak, amivel te valójában foglalkozol.
Azt elárulom a hallgatóknak, vagy akik követnek bennünket, hogy nem is volt olyan egyszerű veled egyeztetni, vagyis hogy annyira elfoglalt vagy, hogy ezt kell tempóval is bírni.
Jól bírod egyébként, csak >> én nagyon szeretem.
És hát akinek követni kellene, annak nehéz lenne, de egyénileg ezt én jól bírom, >> merthogy jól van ez így >> abszolút, de hogy mér lehet, hogy ez is szóba kerül. >> Mondjuk veled se volt egyszerű.
Tehát ez a két elfoglal neked nem volt jó vagy [nevetés] nekem, de a vége az, hogy aztán mégis csak sikerült.
Ez alkalommal a létfontosságú érzelmeinkről beszélgetnénk.
Első alkalommal így érlelgettem magamban, amikor ezeket mondtad.
Ugye ez nem más, mint a biztonság, a szeretet és az önmegvalósítás. >> Így van. >> Mindjárt elkezdjük, de izgalmas nekem az, hogy hogyan jött neked ez a úgymond módszer, merthogy módszerként is dolgozol talán ezekkel, vagy az a fajta felismerés? hogy ezek érzelmi vagy létfontosságú érzelmeink.
Az, hogy szeretet nélkül nem lehet élni, meg ugye a a szeretet meg létemelés, meg mindenféle ilyen dolgot, azért talán hozunk is magunkkal.
A biztonság megint ott van, meg az önmegvalósítás, de hogy ez a hármas egység valójában hogy és miként dolgozik bennünk, vagy valójában ez egysége, és nem pedig egymást kiegészítő komplementer egyik a másik nélkül nincs.
Vágjunk már ebbe bele, hogy hogy jött ez az egész.
Hát ez egy nagyon érdekes kérdés.
Egyszer csak felkelek, és akkor az jobban foglalkoztat egy-egy téma, mint tegnap foglalkoztatott, vagy egy héttel ezelőtt.
Egy lamódszer kidolgozása közben ez a számok energetikája a generációkban, ahol a kineziológiát, a numerológiát és a családállítást kapcsoljuk össze.
Ahogy dolgoztunk a módszerrel és dolgozunk egyénileg kliensekkel és ahogy tanítok, kijöttek különböző fontosságok.
A számok energetikáján keresztül különböző csoportokba lehet a küldetésszámunkat, ami a születés napunk egy-egyűre redukálva osztani.
És így vannak szeretet, biztonság és önmegvalósítás prioritású emberek.
Mindenre szükségünk van, de mindannyiunknak más a prioritás.
És ezeket figyelve rengeteg felismerés, izgalmas felismerés jött felszínre.
És azt gondolom, hogy ez olyan téma, amit érdemes boncolgatni, mert mind nagyjónunkat érint. >> Mi volt a legerősebb felismerés akár konkrét történet révény?
Nyilván nem megnevezve, vagy mi bizonyára mindenki hallott már, vagy sokan hallottatok a vagy hallottak a kedves hallgatók is a szeretetnyelvekről. a Cepmennek a féle ötféle szeretetnyelve, hogy mindannyian szeretünk egy bizonyos módon, és azt gondoljuk, hogy mi szeretünk jól és ezt a szeretettípust várjuk vissza, és ha nem úgy szeretnek minket, ahogy szeretnénk, hogy szeressenek, akkor nem érzünk magunkat szeretve.
Na most ugyanígy van a szeretetbiztonság önmegvalósítással is.
Hogyha én szeretetalapú vagyok, akkor azt gondolom, hogy az én szeretetem adja a másiknak a biztonságot és teret a megvalósít megvalósításra.
De lehet, hogy én túl szeretek, mert egy biztonságtípusú emberrel élek.
És a biztonság típusú ember csak akkor tudja a szeretetét kifejezni, hogyha biztonságban érzi magát.
Hiába szeretem én túl őt, ha ő nem érzi magát biztonságban, nem tud szeretni.
Most az jutott eszembe egyszer, azt hiszem, hogy egy bölcsődei gondozónő mondta egy aggódó anyukának, aki mondta, hogy olyan kis bizonytalan a gyereke, és néha úgy elpiteredik egy-egy közösségbe, és akkor hogy de hát szeretni kell őt anyuka, higgel nem lehet túlszeretni, és mert nem lehet túlszeretni a túlszeretés, hogyha miég bontanánk tovább, vagy definiálni akarnánk, nem egy fajta kötődési mintázat, ami lehet, hogy egy ilyen szorongásból adódó kötődés, nem abból adód, >> akár abból is.
Igen, mindenféleképpen a szorongástípus az hajlamos a túlszeretésre, és pont a egy önmegvalósítótól mondjuk elveszi a teret, és azonnal elkerülővé teszi, nem tudja ezt a dolgot fogadni.
És ugye mind a kettőnek egy dolog hiányzik ilyenkor, a biztonság.
Bizony. >> Maga ez a ez a túlszeretés, ugye a szeretetet nem lehet túladagolni egyébként.
Kifogyhatatlan a kincstár, ahonnan azt lehívjuk.
Az fáj, amit hozzákötünk. a csalódást, veszteségtől való félelmet, vagy bármilyen negatív érzést, de mégis aki nem érzi magát biztonságba, vagy nincs az önmósításához tere, és egy olyan típusú emberbe szeret bele, vagy olyan típusú emberrel él, akinek az a szeretet, ha mindig együtt vagyunk és mindent együtt csinálunk, akkor ez a másiknál egy túlszeretési formában jelenik meg.
Mindenki jót akar, mert én akarom hagyni, hogy szeressen, de megfuladok tőle.
És ugye akkor jönnek a a kötődési minták, mintázatok a a az elkerülés ebből a történetből.
Ez a szeretet, ugye a szerami etet. >> Igen. >> Ez egyébként egy csodálatos csodálatos érzés.
Valahol egy kicsit talán ki is jelenthetjük, hogy elcsépelten van használva ez a szó. sokkal nemesebb ez a szó, és maga, mint létfontosságú érzelem elkerülhetetlen.
És pont ebből, azt hiszem a múltkor is beszéltünk, hogy a siker elkerülésén keresztül, pont ebből kifolyólag rengeteg ember fél megengedni a szeretetet, mert nem tudja, hogy ki ő, ha szeretve van, vagy mi történik azzal a személyiséggel, akit ő felépített, hogyha szeretve van, és leolvad az a máz, az a páncél, vagy az a kéreg.
A szeretettől nagyon sokan félnek.
Fú, el is hallgattam most, amit mondtál, hogy a szeretettől nagyon sokan félnek.
Lehet akár az oka ennek, hogy mintaként nem hozzuk magunkkal, vagy valaki nem hozza ezt magával.
Lehet tanulni a szeretetet mintázatként, amit látott mondjuk a a felmenőén, hogy a szülei, hogy viszonyultak egymáshoz, a nagy szülei.
Ugyancsak egy konkrét példát mondok, amikor egy ismerősnek volt elakadás a párkapcsolatban, és megkereste Ferd Andrást, elmondta a problémát, hát részletezte gyakorlatilag hasonló módon, amit te most mondasz, hogy pedig én mindig ott vagyok neki, számíthat rám, de nem így viszonyul.
Tehát kicsit azt lehetett érezni, hogy folytogató ez a kapcsolat.
A lényeg az, hogy Feld már erre azt azt kérdezte tőle, hogy biztos, hogy megtanult szeretni a párod?
Lehet megtanulunk szeretni, vagy a szeretet ott van bennünk?
Ugye ez szerintem egy örök téma.
Ha egy pillanatra kitekintek az állításokba, amikor a szeretet be van hívva a mezőbe, a szeretet soha nem mozdul.
A szeretet várja, hogy őt elfogadják, és már akkor mozdul a mezőben is, amikor elérték.
Tehát ő nem nyúl érte senkiért, hogy szeressetek, de hagyja, hogy elérjék és rajta keresztül megtanuljunk szeretni.
A mintázatunkban a szeretetminta mindig van.
Mindig van, ha pozitív, ha negatív van.
És azt gondoljuk, hogy ahogy a szüleink szerettek bennünket, minket úgy kell szeretni.
Ha bántottak, ha elhagytak, akkor azt gondolom, hogy a szeretet nekem ezzel az érzéssel kapcsolódott össze, és ezt fogom keresni a kapcsolataimban.
És akkor érzem jól magam, ha ez a szeretetmintám aktív.
Ha jobbat kapok, mint amit ismerek, akkor ugyanúgy megrémülök, mert félelmetes az új, mer Így van.
Mert mert félelmetes a a az új.
És ezért hajlamos vagyok lemondani a szeretetről.
A szeretet van, kimeríthetetlen, és rajtam múlik, hogy táplálom vagy folytom. >> Nyilván amikor valaki egy adott konkrét nehézséggel vagy elakadással küzd, és akkor hallgat most bennünket, akkor keresi magában ezeket a dinamikákat. sok területén az életnek inkább ezt a kötődést éljük meg, hogy most úgy mondtad, hogy bármi van, ugye a szülőt tekinted annak a alapnak és ugye ezért van az, hogy tényleg egy alkoholista szülő vagy egy bántalmazó szülőhöz is kötődik a gyermek. >> Mert azt gondolom, hogy jó, ő ő szeret jól, hiszen azt is szeretet, ami ott van. >> A gyerektől mindig szeretett, ott még fel, ott még ott van.
Ott a gyerek részéről az mindig szeretett.
Aztán egy idő után nincs mit másolni. vagy egy olyan például az ejlában, ha nézek egy kettes energetikájú embert, akinek a szükségtől való félelem az alapfélelme, a rászorultságtól való félelem az alapfélelme, és mondjuk egy olyan édesanya mellett, vagy nagymama mellett volt kisgyerek, aki nem tudott adni, mert nem volt miből, akkor ez az ember egy nagyon erőteljes bűntudattal indult el az életnek, hiszen üres kézzel adtak neki, és amit tudtak. ösja keverni az érzés világában, és ott marad, ahol szükség van rá, akár a szeretethiánnyal is.
Vissza akarja azt adni, amit ő nagy nehezen kapott.
És ez egy nagyon érdekes dolog, hogy egy ilyen energiájú embernek ki kell tudnia mondani, hogy nem, most nem tudok adni.
És ott van a megfejlődése, hogy ezt a dolgot, hogy nincs miből adnom, üres az én kezem is, ahogy a nagyanyáméh az anyámé volt, akkor tudom a legnagyobbat adni magamnak, ha azt mondom neked, hogy most nem tudok adni. >> Amikor valaki ki tudja azt mondani, hogy most nem tudok adni, az azért valami olyan komoly határhúzás, amihez >> önismeret.
És ugye meg kell fejlődnünk, mert most az ugrott be, hogy a nemetmondásnak a képessége az már egy olyan szint az életünkben, különösen egy ilyen helyzetben, amit most mondtál. abszolút egy határügy, >> ami nem könnyű, hiszen ugyanúgy a félelem mozgatja azt, hogy nem merünk nagyon sok esetben, >> mert nem lesz ránk szükség, mert nem lesz nem leszünk nélkülhető vagy nem vagyok nélkülözhető, pótolható vagyok, lecserélnek majd akkor aki többet ad, jobban ad, majd azt fogják választani.
És pontosan ez a szeretetnek az egyik nagy csapdája, hogy vágy, akarat, szükség, függőség táplálja és távol tart engem attól, aki valójában lehetek. hiszen nem tudom, hogy hogy tudok jól szeretni, mert azon görcsölök, hogy őt úgy szeressem, ahogy azt gondolom, hogy ő kívánja, hogy szeressem. >> Igen, azt gondolom, de közben nem biztos, hogy tudom. >> És ez már nem is szívből jön.
Akkor >> nyilván itt most a biztonság meg a szeretet kapcsolatát jártuk körbe, de azt azért lehet érzékelni, ha mindenki így.
Most beszélgetünk, nézünk egymásra, és én ugyanúgy érzem az energiát, hogy mind a kettőnk a agya az jár közben, hogy amúgy a zárójelben ott van a félelem mind a kettőnél nekem.
Tehát, hogy ahogy beszélünk [torokköszörülés] arról, hogy mit, miért igen, mit miért nem, mert a félelem akkor is van, amikor az igent nem merem mondani, és nem merek igent mondani egy szeretetre, vagy akár egy biztonságra. >> Absolút, a biztonság igen, összefügg abból a szempontból, hogy azt gondolom, én biztonságszámú vagyok, én egy ötös energiájú ember vagyok, nekem nagyon fontos, hogy a szeretteimet biztonságban tudjam.
És nem én vagyok a legmelegebben szerető típusú ember, de akit én szeretek, az biztos, hogy biztonságban tudja magát, és túlbiztosítok időnként. >> Az mit jelenti, tehát az, hogy biztonságban van, ugye ez a másik definíció, amit érdemes tisztázni, hogy én ennek soha nem az anyagi részét értem elsőre.
Olyan érdekes az emberek nagy része, pedig amikor azt mondja, hogy biztonságban vagyok, hogy mindenem megvan.
Mi az a minden? >> Én a jól a jólét jól létet tartom. tehát a a szükségleteknek a kielégítésének a biztonsága, és amikor ez megvan, akkor tenni rá, hogy hogy ez ennek a minősége változzon, de az anyagiaknak olyan formában, hogy legyen hol lakni, legyen mit enni, legyen lehetőség eljutni olyan helyekre, ami a fejlődést segíti, ezek nekem a biztonság kategóriába tartoznak.
Ez a biztonság alap, ez nehéz, tehát nehéz lehet annak, aki mondjuk én egy szeretetalapúval kapcsolódom.
Ő amíg én a biztonságot teremtem, ő azt az időt a szeretetben szeretné éppen eltölteni.
És jön egy olyan konfliktus, hogy egyikünk se érzi jól szeretve magát, mert többet akar a a gyengétségből, az a az érintésből, az együttlétből vagy bármiből.
Míg nekem az a fontos, majd akkor, ha minden rendben van, akkor majd leülünk együtt a kanapéra, de addig, ameddig nincs meg a kanapé, addig nekem az fontosabb, hogy haza tudjunk térni.
És ez egy ez egy nagyon nehéz történet.
Most szerencsém van, mert biztonságtípusú párom van, és hogy ezt kölcsönösen tudjuk adni egymásnak. >> Ez változhat az életünk során.
Ugye most egy középkorú nők vagyunk, az energiánk nem.
Nem, tehát, hogy most ugye arra gondolok, hogy mondjuk fiatal korunkban inkább szeretett központ vagy vezéreltek voltunk, és utána ez mondjuk biztonsággá válik, ahogy édesanyává válunk.
Most csak mondtam egy példát. >> Az alapenergiánk nem változik, és ez azt jelenti, hogy stresszbe mindig ide mész vissza. >> Tehát a stressz az, ami felszín is vá, ami ami nem vál, ha stresszben az alapműködésed jön.
Ha nem vagy stresszben, mert jól megdolgoztad magad, megismerted magad, akkor van választásod és bármelyiket jól tudod működtetni.
De ha stresszben vagy, akkor az alapkatagóriád stressz magatartásához fogsz hazafutni. >> Mi az, ami úgymond az elég szintjét jelenti, amikor valaki a biztonság által vezérelve működik, vagy a szeretet által?
Szoktuk mondani, hogy a legszebb szó a mérték néha, de hogy azért ennél is gondolom, hogy ez működik, vagy ez be tud kapcsolni egy-egy stresszhelyzetben ilyen magasra járatva, hogy hogy akkor ilyen extrán keressük a biztonságot. >> Mondom a saját példámat.
Jó, mert talán úgy könnyű, hogy én egy biztonság típusú ember vagyok, és hiába szeretnek nagyon, ha nem tudnak nekem biztonságot adni, akkor én nem érzem biztonságban magam, és nem tudok szeretetet viszonozni. >> Mit jelentni a biztonság?
Azért kérdezgetlek, mert ugye más területén a dolgoknak ugye én is foglalkozom ezzel akár az életvégi ellátás terén, akár az, hogy hogyan lehet veszteségből motivációba átfordítani.
Említett entitások
Témák
- biztonság
- szeretet
- önmegvalósítás
- belső egyensúly
- lelki biztonság
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „BIZTONSÁG, SZERETET, ÖNMEGVALÓSÍTÁS”
Miről szól ez az epizód: „BIZTONSÁG, SZERETET, ÖNMEGVALÓSÍTÁS”?
Porkoláb Gyöngyi az FM90 Campus Rádióban Egeresi Ildikó stresszoldóval, családállítóval beszélget a biztonság, szeretet és önmegvalósítás témakörében. Az epizód a belső egyensúly, a lelki biztonság, a szeretet gyógyító ereje és az autentikusabb életvitel kérdéseit járja körül.… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 30..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „BIZTONSÁG, SZERETET, ÖNMEGVALÓSÍTÁS”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Egeresi Ildikó, Porkoláb Gyöngyi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „BIZTONSÁG, SZERETET, ÖNMEGVALÓSÍTÁS”?
Fő témái: biztonság, szeretet, önmegvalósítás, belső egyensúly, lelki biztonság.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „BIZTONSÁG, SZERETET, ÖNMEGVALÓSÍTÁS”?
Megjelenés: 2026. 05. 30.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/biztonsag-szeretet-onmegvalositas-ee959bc6
Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből
- KIMONDJUK, AMIRE VÁGYUNK!?
- Beszélünk a tabukról is
A MINDEN SZÁMÍT podcast vendégei Adámi Rózsa Zsanett paralimpiai úszó és Papp Benedek szívtranszplantált teniszező voltak. A beszélgetés során a sport, a szerelem, a veszteség és…
- Főszerepben a manipuláció
A Mindenszámít podcast vendége Hermányi Mariann, a Centrál Színház színésznője. Beszélgetésük középpontjában a színészet, a szerepek mögötti érzések, a párkapcsolatok dinamikája,…
- Varga Lóránt: Mi lennél nélkülem?! – Színdarab egy nárcisztikus párkapcsolatról
A "Mi lennél nélkülem?" című színdarab egy nárcisztikus és egy empatikus ember kapcsolatát mutatja be, amelyben a manipuláció, a gázlángozás és az érzelmi bántalmazás lépései fede…
- A traumakötés dimenziói 2. - Beke Sándor pszichológussal
Beke Sándor pszichológus vendégségében a traumakötés második részében a veszteség dimenzióját vizsgálják. A beszélgetés kitér arra, miért nehéz kilépni bántalmazó kapcsolatokból,…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (6. rész)
A Restart című podcast 6. részében Porkoláb Gyöngyi a Tóth Árpád Gimnázium diákjaival, Szűcs Fruzsinával, Bugán Lolita és Kovács Marcelel beszélget. A Z generáció tagjai olyan tém…
- Nárcizmus a hálószobában – Kacsur Adrien szexuálpszichológussal | MINDEN SZÁMÍT
Ebben az epizódban Kacsur Adrien szexuálpszichológussal a nárcizmus és az intimitás kapcsolatát járják körül. A beszélgetés kitér arra, hogyan válhat a szexualitás a nárcisztikus…
- A traumakötés dimenziói 1.
Ebben az epizódban Beke Sándor pszichológussal folytatódik a nárcizmusról szóló sorozat. A beszélgetés a traumakötés felismerését, a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézsé…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (5. rész)
A Porkoláb Gyöngyi vezette Restart podcast e heti adásában a Z generáció tagjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai, Szűcs Fruzsina, Bugán Lolita és Kovács Marcell a technol…
- Megcsalás: a kapcsolat vége vagy egy új kezdet?
Az epizód a megcsalás témáját járja körül, hogy az a kapcsolat végét vagy egy új kezdetet jelent-e. További részletek hamarosan.